Újra oszmán és Habsburg közpréda Erdély

(folytatás 30. lapszámunkból)

Az erdélyi fejedelemség lakossága – az 1599 óta éveken át tartó rossz termés, a pusz­tító pestis, a marhavész és egyéb csapások miatt – nem tudta megrázkódtatások nélkül elviselni a háborús terheket. Basta generális egyik jelentésében írta, hogy Erdélyből nem folyik be évi 100 ezer forintnál több adó, viszont a fejedelemség török elleni védelme és a kormányzat költségei meghaladják az évi 300 ezer forintot. A Habsburgok számára tehát igen költséges volt erdélyi uralmuk fenntartása, ennek ellenére mindent elkövettek hatalmuk kiépítésére: kifosztották, és esetenként legyilkolták Erdély magyar lakosságát.

Az erdélyi magyarság szörnyű helyzetét látva Báthory Zsigmond a goroszlói csata után teljesen föladta korábbi, önállónak tekinthe­tő politikai vonalát, és visszakönyörögte magát a Porta kegyeibe.

Mivel a fejedelem elismerte Erdélynek az oszmán birodalommal szembeni vazal­lusi státusát, a szultán parancsot adott a török–tatár csapatoknak, és a török hűségbe visszatért román vajdáknak Báthory Zsigmond katonai megsegítésére. Zsigmond a török–tatár segédhadakkal negyedszer is visszatért Erdélybe, mialatt Basta serege harc nélkül, de változatlanul rabolva kivonult Erdélyből.

Báthory Zsigmond 1601 végén a székely köznép felé fordult. Ezt közvetlenül a goroszlói csatavesztés után is megkísérelte, amikor kiált­ványban tudatta a székely köznéppel: tiszteletben fogja tartani régi szabadságát. Ígéretei akkor nem találtak egyöntetű fogadtatásra, hiszen a székelyeknek csak egy része csatlakozott Zsigmondhoz. A marosszékiek és a csíkszékiek akkor Basta generális mellett kötelezték el magukat. Nem sokkal később a marosszékiek is elpártoltak a Habsburg hadvezértől, és Basta mellett csak a csíkiak tartottak ki.

Báthory nem csupán az erő alkalmazásával kívánta maga mellé állítani a székelyeket. 1601. december 31-én oklevelet adott ki a régi szabadságjogaik visszaállításáról.

Az oklevél külön kiemelte korabeli bátorságukat, amikor a Habsburgok fenyegetései ellenére is ragaszkodtak Zsigmondhoz. Katonai érdemekért kiemelte őket a póri állapotból: kivette őket a nemesek és más hatalmasságok uralma alól, és a szabadosok rendjébe iktatta. Fölmentette őket az adófizetés alól. Cserében viszont arra kötelezte, hogy ők és utódaik a fejedelem parancsára felfegyverkezve vegyenek részt a táborozásokon. Oklevelében azt is kiemelte, hogy hadakozás idején a lovas szabado­sok és ivadékaik kötelesek jó lóval, karddal (hegyes tőrrel), kopjával, dárdával, páncéllal, vas mellvédővel, sisakkal és pajzzsal, a gyalogosok pedig puskával és egyéb hadiszerszámmal felszerelve hűségesen szolgálni.

Báthory Zsigmond fejedelemségének fenn­maradása azon múlt, mekkora katonai segítséget kaphat a törököktől. A nagyvezér 1601 végén a következőket jelentette Nándorfehérvárról a szultánnak: „mellettünk valójában nincsen senki. Nincs ember a környéken, aki a szolgálatot ellátná." Zsigmond mellé Bektas pasát csupán 2000 katonával tudta küldeni, ám ahhoz hogy 1602-ben is megtarthassák Erdélyt, nagyobb segítségre volt szükség. Zsigmond fizetetlen katonái egyre elégedetlenebbek voltak.

Uralmát csupán az hosszabbította meg 1602 nyaráig, hogy Bastának is ke­vés katonája maradt, zömében fizetetlen katonanép, a dúló-fosztogató hajdúsereg. Emiatt alkudozott Basta generális Zsigmond fejedelemmel és engedélyezett többszöri fegyverszünetet.

A Habsburg-hadvezér az erdélyi fejedelemség teljes visszaszerzésére törekedett. 1602 júniusában kiadott levelében kegyelmet adott mindazoknak az erdélyieknek, akik készek voltak visszatérni a „magyar király”  Rudolf Habsburg császár hűségére.

Basta ajánlata, valamint Székely Mózes 1602. júli­us 2-i tövisi csatavesztése nehéz helyzet elé állította az erdélyi fejedelemséget. Báthory július 3-án kétségbeesetten ezt írta Déváról egyik alvezérének: „Uram, nem jó itt nekem az megbódult, becstelen kurvafiak kö­zött lenni, jöjjön hamar kegyelmed, mehessek oda Basta uramhoz. De úgy jöjjön, hogy annyian legyenek, hogy bátorságos legyen az odamenetel.”

A székely köznép, bár örömmel fogadta Zsigmond szabadság­levelét, ahhoz erőtlen volt, hogy megoltalmazza Báthory trónját Basta és a Habsburg uralkodóhoz ragaszkodó Radu havasalföldi vajdával szemben. Nagy Szabó Ferenc szerint a székelyek vonakodtak Zsigmond hívó sza­vára nagy számmal a táborába menni. Székely Mózes hada július 2-án Váradjánál, a Maros-hídnál súlyos vereséget szenvedett a Basta seregeivel vívott csatában. 1602 végén Erdélyt – Görgény várának kivé­telével – ismét a Habsburg hadak uralták.

Erdély újbóli elvesztése kapcsán Jemicsi Hasszán nagyvezér arra próbálta rábeszélni a szultánt, egyezzen bele, hogy Erdély a bécsi király, Rudolf kezébe maradjon.

Az oszmán uralkodó azonban arra hivatkozott, hogy „Erdély fölöttébb közel van hozzánk”, ezért ragaszkodott hozzá, hogy Tündérországban a törököknek alárendelt fejedelem uralkodjon. Az adott körülmények között erre a tisztre a Porta Székely Mózest tartotta a legalkalmasabbnak. A székely lófőnek az 1603 áprilisában történő fejedelemmé választásában a székelység megnyerésére irányuló törekvése volt a fő ok. 

A Porta által 1603-ban kinevezett fejedelemről, Székely Mózesről Szamosközy István ezt írta: „1553-ban született, jó megjelenésű, a közepesnél ma­gasabb termetű, szikár alkatú, szakállas férfiú az akkori viszonyok közt hiányos műveltségűnek számított. Jelentős székely lófőcsaládban szü­letett Udvarhelyszéken. Fiatal korában sókereskedéssel foglalkozott, de indulatos természete miatt katoná­nak állt. Kitüntette magát Báthory István 1575-ös, Bekes Gáspár elleni háborújában, majd az oroszországi harcokban, ahol a kor híres magyar katonájának, Bornemissza Jánosnak a parancsnoksága alatt küzdött. Ám itt is megölt két előkelő nemest, s csak meneküléssel menthette életét. Később a király megkegyelmezett neki és Erdélyben gazdag jó­szágokkal halmozta el. A tizenöt éves török elleni háború harcaiban kezdettől fogva részt vett. Tudjuk, hogy 1596-ban Zsigmond fejedelem udvari lovagjaként 40 lovasra kapott fizetést. 1599 végétől előbb Mi­hály vajdát szolgálta, majd szembefordult vele és újra Zsigmond fejedelem ügyét támo­gatta. Amikor Mihály vajda véglegesen elhagyta Erdélyt és Prágába távozott, Szé­kely Mózes török földre menekült. Itt megbecsülték a jeles katonát.”

Székely Mózes fegyverbe szó­lította a székelyeket is. A székelység ismét vá­laszút elé került. Az 1602 nyarán diadalmaskodó Basta tábornagy elis­merte és megerősítette a Báthory Zsigmondtól kapott szabadságjogai­kat és összeíratta őket. Ekkor mintegy 10 ezer hadra fogható székely tett es­küt a Habsburgoknak. Bár igyekezett kedvezni a székelyeknek, Basta mégsem vette figyelembe a saját tisztjeikhez való ragaszkodását: szabad választási jogukat megsértve idegen tiszteket nevezett ki föléjük.

Sérelmeik miatt a székelyek Székely Mózes Erdélybe való betöré­sekor többen készen álltak csatlakozni hozzá. De csak egy részük pártolt át hozzá.

Sokan megmaradtak Basta szolgálatában. A Habsburg tábornagy 1603. április végén azt írta Szamosújvárról, hogy naponta várja a hozzá hű székelyek érkezését.

Az 1603. július 17-i Brassó melletti csatában Basta szövetségese, Radu havasalföldi vajda szétverte Székely Mózes hadait. A csatában a székely fejedelem is elesett. Mindkét oldalon harcoltak a székelyek. Emiatt Rudolf csá­szár augusztus 30-i rendelkezésében utasította Bastát: tegyen különbséget a Habsburgokkal szemben hűtlenné vált és a császárhoz hű maradt székelyek kö­zött. Az előbbieket büntesse meg szigorúan, viszont az utóbbiakat jutalmazza meg méltó módon. A császár kérte az idegen kapitányok kinevezését a székelyek fölé, ami viszont bántotta a székelye­ket.

Radu vajda Brassó melletti győzelme után Basta azonnal visszatért Erdélybe. Vallon zsoldosai minden emberi mértéket meghaladó pusztítást végeztek. A Habsburg tábornok szeptember elejére összehívta Dévára az országgyűlést. Kijelentette, hogy mindenért, ami történt, az erdélyiek a felelő­sek, ezért kötelezte a nemességet, hogy büntetésképpen rója le vagyona negyedrészét. Azoktól, akik távol maradtak a gyűlésről, vagy Székely Mózes pártján álltak, vagyonukat hűtlenség címén elkobozta. A városok önkormányzatát eltörölte, az ún. „hűtlen” városokban csak a katolikus val­lás gyakorlását engedélyezte. Az elkeseredés és a nyomor általánossá vált Erdélyben.

A fejedelemség számára megmentést jelentett a Bocskai István által vezetett Habsburgok elleni felkelés.

Báthory Zsigmond 1603-tól Csehországban a császár kegyelemke­nyerén élt, Rudolf azonban nem tartotta be ígéretét, hogy papi pályára se­gíti. 1605 februárjában arra akarta rávenni, hogy távolítsa el az erdélyi fejedelemség éléről Bocskai Istvánt. Báthory erre nem vállalkozott, ezért 1611-ben fel­ségárulással vádolták meg, és a prágai vár Hradzsin börtönébe vetet­ték, ahol 14 hónapig raboskodott. A világtól elvonultan, magányosan halt meg 1613. március 27-én a csehországi Liabahovice nevű kisvárosban.

(folytatjuk)