Újra itthon Izabella királyné és János Zsigmond

(folytatás az 5. lapszámból)

Izabella királyné Kassán tartózkodott, amikor értesült az általa gyűlölt barát haláláról. Amikor megtudta a gyilkosság körülményeit, mégis megsiratta Martinuzzi Fráter Györgyöt. A királyné abban reménykedett, hogy lehetősége lesz Erdélybe visszatérni, de Habsburg Ferdinánd katonái arra kényszeríttették, hogy mielőbb hagyja el Kassát és utazzon Oppelnbe. Végül 1552 januárjában indultak útnak a Ferdinánd király által kijelölt helyre. A királynét és fiát Krakkóban Zsigmond Ágost lengyel király, Izabella testvérbátyja fogadta február 9-én. Izabella elküldte tiszttartóját Oppelnbe, a Habsburg uralkodó által a trónért adományozott birtokok számbavételére. A birtokok meglehetősen rossz állapotban voltak, 1552 márciusában a királyné és gyermeke mégis odautaztak, és amikor meggyőződtek arról, hogy a hely alkalmatlan a berendezkedésre, visszatértek Lengyelországba.

A szultán büntetőháborút rendelt el Erdély és a Tisza-mente ellen. Habsburg Ferdinánd nem tudott hathatós segítséget nyújtani a keleti országrésznek, így a szultán megtorló hadjárata során elesett Veszprém, Temesvár, Szolnok, Lippa, Lugos és Karánsebes. Egyedül a Dobó István által védett Eger vára tudta megállítani a győzelmesen előretörő oszmán hadsereget.

Az 1552-es évi vereségek után következett a török hatalom nyílt beavatkozása Erdély ügyeibe.

Szultáni fermánok, a román fejedelmek és a határ menti török bégek levelei utasították az erdélyieket Izabella és János Zsigmond visszahívására. A török támadástól rettegő erdélyi diéta tagjai 1552-ben úgy határoztak, tovább fizetik a szultánnak az évi 10 ezer forintos adót.
A Habsburg Castaldo tábornok zsoldos katonái a törökökkel szembeni konfrontációtól távol tartották magukat. Ezzel szemben kirabolták és fölgyújtották a jelentősebb erdélyi városokat. A generális közben megölette Petru Rareș moldvai vajdát. 1553 elején Ferdinánd király hazarendelte a zsoldossereget. Az idegen sereg nélkül könnyebb volt Erdélyben rendet tenni.
A szultán nem mondott le Erdély feletti hatalma visszaszerzéséről, s 1554 nyarán a török hadak ismét megjelentek Magyarországon. Ezzel egyidőben a török fővárosból utasítás érkezett Erdély három nemzetéhez, amelyben a szultán a Szapolyaiak visszahívását követelte. Jóindulata bizonyításáért II. Szulejmán Lugost és Karánsebest visszaadta Petrovics Péternek. A Habsburg uralkodó vereségének a beismerését bizonyítja az a tény, hogy 1555 elején a királyi megbízottak fizették be Erdély adóját a Porta kincstárába, és vállalták egy újabb békekötés lehetőségét az oszmán birodalommal. A szultán azzal a feltétellel fogadta el az ajánlatot, ha a Habsburgok elhagyják Erdélyt.

Míg Petrovics Péter 1553-ban visszatért Magyarországra, és megkezdte politikai manővereit János Zsigmond hazahozatala érdekében, Csáky Mihály végig az ifjú uralkodó mellett maradt a lengyelországi évek alatt, és nevelői feladatra vállalkozott az ifjú János Zsigmond mellett. Igyekezett az ifjút felkészíteni a jövendő uralkodásra. ő tanította meg János Zsigmondot magyarul írni. Csáky mellett a híres lengyel humanista, orvos és teológus, Albertus Novicampianus (Wojciech Nowopolski) is oktatta az ifjút. Novicampianus főleg a római katolikus hitre tanította, de ő ültette el benne a teológiai elmélkedés iránti érdeklődést. A lengyel tudós tanításainak János Zsigmond főleg az 1560-as évek hitvitáiban vette hasznát.

Az ifjú Szapolyai János és Izabella királyné kíséretével a Vereckei-szoroson keresztül érkeztek a magyar térségre, ahol az erdélyiek ünnepélyes fogadóbizottsága várta őket. A küldöttséget az akkor még ifjú somlyói Báthory István vezette. Báthory a királyi családot az erdélyi három nemzet nevében köszöntötte. A szultáni hatalmat a fogadáskor a mintegy kétszáz főnyi oszmán haderő jelképezte. Az ifjú Szapolyai kíséretével 1556. október 22-én vonult be Kolozsvárra. Az 1556. novemberi erdélyi országgyűlés ismét hűséget tett János Zsigmond választott királynak. Nagykorúságáig a kormányzást és a pénzügyek irányítását a királynéra bízta.
Balassa Menyhárt és Petrovics Péter vezetésével 1557 tavaszán a Szapolyai-pártiak sorra foglalták vissza a még Habsburg-hívek kezén lévő várakat. Nagyvárad királyi védői 1557 áprilisáig tartották a Habsburgok birtokában az erődítményt. Az 1557-es év folyamán a felső-magyarországi főurak is János Zsigmond oldalára álltak, és jelentős területekkel gyarapították az ifjú uralkodó fennhatósága alatti országrészt.
Izabella királyné 1559-ben bekövetkezett haláláig kormányozta Erdélyt. A kormányzásban legfőbb tanácsadója és segítőtársa a Lengyelországból vele hazatérő Csáky Mihály volt.
Hároméves kormányzása alatt királynéi udvartartást alakított ki a gyulafehérvári püspöki palotában. A külországi követeket Izabella királyné fényes külsőségek közepette fogadta. 1557-ben megpróbálkozott a János Zsigmond és a francia királylány házasságát célzó tárgyalások újrakezdésével. A frigy feltétele azonban a hatalom átadása volt a nagykorúvá váló fiának.

1558-tól szinte megszakítás nélkül és váltakozó sikerrel zajlottak a határ menti csatározások az erdélyiek és Ferdinánd király seregei között.

1558-ban felkelés tört ki a királyné ellen. Izabella Kolozsvárra csalta a felkelőket, és szeptember l-jén éjszaka Balassa Menyhárttal megölette őket. Tettének igazolására hőtlenségi pert rendeztetett ellenük. Életének utolsó évében a királyné felújította tárgyalásait Habsburg Ferdinánddal. Azt szerette volna elérni a Habsburg uralkodónál, hogy az egyik leányát adja feleségül a fiához. Tervét nem sikerült megvalósítania: Kolozsváron halt meg negyvenéves korában 1559. szeptember 15-én.

Édesanyja halála után János Zsigmond különösebb ceremónia nélkül vette át a hatalmat Erdély fölött. Uralkodásának első két esztendejében Erdély jelentős felső-magyarországi területeket veszített el, miután Zay Ferenc kassai főkapitány sikeres hadműveleteket szervezett az erdélyiekkel szemben. A Habsburgoknak sikerült János Zsigmondtól való elpártolásra bírniuk Balassa Menyhártot, a kiváló hadvezért és más főurakat is, akiknek birtokai ezt követően Ferdinánd országrészét gyarapították.

János Zsigmond fiatalságát kihasználva 1561 végétől a császáriak újabb terveket szőttek Erdély bekebelezésére. Az erdélyi uralkodó eltávolításáért széleskörű akcióba kezdtek.

A részben Habsburg katonai és pénzügyi támogatással Moldva trónját Jacob Heraclid foglalja el, akit a román történetírás Despot vajda néven tartott számon. A Habsburgoknak az volt a célja, hogy János Zsigmondot két irányból – a Királyi Magyarország és Moldva felől – támadják meg. A tervbe beleillett a székelyek megnyerése is, akik elégedetlenek voltak az erdélyi fejedelemnek a székelyek adómentességét sértő intézkedéseivel. Zay Ferenc és Laski Albert hadaikkal és pénzzel támogatták Despot vajdát, míg Székely Antal közvetlenül vett részt a moldvai fejedelem trónra ültetésében. Ez utóbbi által vezérelt hadak meghatározó szerepet játszottak az 1561. november 18-i verbiai csatában, ami Alexandru Lăpușneanu legyőzéséhez és az országból történő kiűzetéséhez vezetett. A verbiai győzelem után Székely Antal elfoglalta Suceavát. Despot vajda nyolc falut és 600 arany évjáradékot adományozott neki Moldvában.
A moldvai siker után napirendre került a János Zsigmond elleni támadás előkészítése. A Habsburgok elképzelése szerint a Moldva felőli támadást össze kellett volna hangolni a fejedelem elleni székely felkeléssel. A székelyeknek Ferdinánd császár megbízottjai ősi szabadságjogaik visszaállítását ígérték meg, ha János Zsigmond ellen fognak fegyvert.
A hosszas előkészületek ellenére mégsem sikerült egybehangolni a János Zsigmond eltávolítására szőtt akciókat. Zay Ferenc kassai főkapitány a császári hadakkal Erdély ellen vonult, és 1562. március 4-én Hadadnál legyőzte János Zsigmond seregét. Moldva felől azonban elmaradt a támadás. Despot vajda helyzetének megszilárdításával volt elfoglalva, s hadseregével nem támadta meg az erdélyi fejedelmet. Döntését befolyásolta a török birodalomnak a János Zsigmondot támogató politikája. A székelyek felkelésére sem került sor a meghatározott időben. Sőt, János Zsigmond felfedte az ellene irányuló összeesküvés szálait, és részben megtette a szükséges ellenintézkedéseket. A szászok sem siettek a Habsburgok támogatására. Időközben János Zsigmond jelentős segítséget kapott a Portától, ami Zay Ferencet a sikeres hadadi csata ellenére a fejedelem által felajánlott fegyverszünet elfogadására kényszeríttette. A kassai várkapitány kénytelen volt lemondani az Erdély ellen irányuló további támadásairól.

(folytatjuk)