Solymos, a lepusztult királyi vár

A Solymos vár falait a 13. századi tatárjárás után emelték. Első okleveles említése 1278-ban történik, amikor birtokosaként a korabeli krónikák Pál bánt jelölték meg. Birtokainak fekvése révén a vár fő jövedelemforrása kétségtelenül a sóval való kereskedés volt. Solymos vára a tehetős főúri család fontos birtoka volt. Vára mellett Pál bán Ágoston rendi kolostort is alapított, a vár tövében pedig kis falu jött létre.
Az országos főméltóságot viselő arisztokrata végrendeletében hangsúlyozta, hogy a várat saját jövedelmeiből építtette. Szándéka az volt, hogy szabadon végrendelkezhessen, és ne nemzetségének valamelyik általa nem kedvelt tagja kapja meg a birtokot, mivel egyenes ágú leszármazottai nem voltak. Az öröklés körüli bonyodalmakat tükrözi, hogy két, részben eltérő örökösöket felvonultató végrendelete maradt fenn.

1300 körül a vár Kán László erdélyi vajda birtokába került, tőle Károly Róbert király foglalta el. 1440-ig volt királyi vár, amikor I. Ulászló Guthi Országh Mihálynak adományozta, majd 1456-ban Hunyadi Jánosé lett.

Fia, Mátyás király 1462-ben vezérének, Giskra Jánosnak adományozta, annak halála után pedig 1471-ben az újonnan kinevezett aradi főispánhoz, alsólendvai Bánffy Miklóshoz került. Egyes források szerint Bánffy hűtlensége miatt a király visszavette a várat. Korabeli feljegyzésében azonban Antonio Bonfini történetíró így fogalmaz: „Mátyás szemet vetett Bánffy szép feleségére, Margit hercegnőre. Midőn a főúr a király elől megszöktette asszonyát, Mátyás haragjában bebörtönöztette a vár urát, és két évig fogva tartotta, Solymost és Lippát pedig a pozsonyi főispánsággal együtt elvette tőle.…”

A vár következő birtokosa Mátyás király egyetlen törvényes gyermeke, Corvin János lett, halála után pedig özvegye, Frangepán Beatrix örökölte. A várat második férje, Brandenburgi György őr­gróf külföldről hozatott szakemberekkel igazgatta.
Solymos várát 1514-ben Dózsa György serege ostromolta meg. A zsoldosokból álló őrség fellázadt, és Künisch Mátyás káplán feladta a várat.
A lippai vár közelsége miatt Solymos a 16. század elején fokozatosan elvesztette jelentőségét. 1552-ben a törökök foglalták el. Erről így ír Dselálzádé Musztafa török történetíró: „a Szolmis nevű vára is rakva volt feslett erkölcsű gyaurokkal, melynek lakói harcba ereszkedtek az oroszlánszívű sereggel, de Allah kegyelméből az a vár is elfoglaltatott…”.

A várat Báthory István vezére, Borbély György 1595-ben foglalta vissza a töröktől az erdélyi hadakkal. A fejedelem 1597-ben Jósika István alkancellárnak adományozta,

akitől azonban összeesküvésben való részvétel miatt hűtlenség címen elkobozta. Amikor 1602-ben Székely Mózes a tövisi csatában alulmaradt a császári csapatokkal szemben, Solymos várában kapott menedéket. A várat zálogként birtokolta a Báthory Zsigmondnak adott kölcsön fejében, utóbb azonban a várat a temesvári pasának engedte át Kladova váráért cserébe.

Solymos várát végül 1668-ban foglalták vissza a törököktől, de az ostrom során súlyosan károsodott részeket többé nem javították ki, így a középkori építmény elindult a biztos enyészet útján.

A háromszög alaprajzú várat két fal veszi körül, a falakat száraz árok védi, a meredek szikla miatt csupán a déli oldalon nincs árok. A nyugati oldalon található a kaputorony és az öregtorony, az északi és délkeleti oldalon pedig egy-egy épületszárnyat építettek.
A belsőtornyos várat régen a Várhegy falu felőli, nyugati oldalán lehetett elérni. Az út a széles és mély sziklaárkon, a hatalmas pilléreken nyugvó egykori felvonóhídon át vezetett a külső vár kaputoronnyal megerősített bejáratához. Manapság azonban nem ajánlatos itt megközelíteni, mert a hiányos gerendákra fektetett billegő padló állapota életveszélyes, ezért a várba kizárólag a vár keleti oldalán, a sziklaárok mentén vezető ösvényen juthatunk fel.
A belső vár nagyméretű udvarának nyugati részén a kaputorony, ettől északra a több emeletes magas, négyszög alaprajzú öregtorony látható. A várudvar északi oldalán áll a reneszánsz faragványokkal díszített palotarés, benne Izabella királyné egykori szobái. A királynéról kapta nevét az Izabella-balkon.
Az udvar déli felén látható a nagyméretű lovagterem és mellette a várkápolna. Még ma is felismerhetők az egyes szobák, őrtornyok, a várúr lakása, a várkút, a számos bástya alapfala, a külső várudvar és több különböző rendeltetésű helyiség, terem és a várat övező rendkívüli méretű várárok.