Mikszáth Kálmán élete és különös házassága – száztíz éve hunyt el a nagy palóc író

A magyar irodalom kivételes helyzetben van: legnevesebb képviselői – a világirodalomban ritkaságszámba menően – szinte egytől egyig remek újságírók is voltak, még alkotói pályájuk csúcsán is. Elég, ha csak Ady Endrét, Dsida Jenőt vagy Mikszáth Kálmánt említjük a sok híresség közül.
Az 1847. január 16-án született Mikszáth igazán nem panaszkodhatott őseire: evangélikus lelkész felmenői a családi hagyományt követve a teológiát Wittenbergben, Halléban és Jénában hallgatták, és nevelőként nemesi családokhoz jutottak be.

Apja jómódú kisnemes volt, kocsmát és mészárszéket bérelt a felvidéki Szklabonyán (a mai Szlovákiában), az író szülőfalujában.

Az elemit falujában járta ki, majd a rimaszombati protestáns iskola diákja lett. Az irodalmi önképzőkörnek lett tagja, ott kezdte írogatni első verseit, prózáit. Tanulmányait a selmecbányai evangélikus iskolában folytatta, itt is érettségizett 1866-ban. Bár jogi tanulmányainak nem maradt írásos nyoma, Mikszáth 1872-ben ügyvédbojtár lett, Balassagyarmaton kapott hivatalt. Emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, az Igazmondó, a Szabad Egyház, a Fővárosi Lapok és a kor egyik legolvasottabb lapja, a Borsszem Jankó. Szolgabíró akart lenni, de a tekintélyesebb nemes urak és gazdagabb földbirtokosok fiai mellett nem érvényesülhetett. Egy ideig szorgalmasan végezte hivatali munkáját, később elment a kedve a megyei szolgálattól.

Huszonhat évesen feleségül vette Mauks Ilona Máriát. Már a lánykérés sem volt mindennapi. Felesége visszaemlékezése szerint Mikszáth nagy csínytevő hírében állt, így a lány apjával sem átlagos módon tudatta házasodási szándékát… Egy nap bevitte főnökéhez – aki nem volt más, mint Ilona apja – az aláírni való aktákat, amiket az idős Mauks csak félszemmel, éppen csak rápillantva szokott aláírni. Azonban azon a napon az egyiken megakadt a szeme: „alulírott kötelezem magam, hogy lányom Mikszáth urat szeresse és egy esztendőn belül hozzáadom.” Persze

jövendő apósa nem rajongott az ötletért, így aztán az ifjú pár felköltözött Pestre és ott házasodott össze.

Mikszáthnak azonban nem váltak valóra a fővároshoz fűzött reményei: bár a fiatalok szerették egymást, nyomorogtak, apja, anyja, első gyermeke meghalt, felesége beteg lett, és hazaköltözött szüleihez. A szépreményű hírlapíró elkeseredésében hazaköltözött szülőfalujába, de itt sem termett számára babér. Birtokát még szülei bérbe adták, idegen lett saját házában, az aljegyzői állásért folytatott harcába belebukott, így kénytelen volt visszatérni Budapestre.
A kiábrándult Mikszáth – a sok megpróbáltatás hatására – olyat tett, amit azóta is kevesen: mivel nem akarta, hogy felesége is vele nyomorogjon, azt hazudta, más nőt szeret. „Kedves Ilonkám! Sokáig küzdöttem lelkemben, meg lehet róla győződve, hogy nagy fájdalommal mondok le magáról, de becsületes ember vagyok, hát ennek meg kell lenni. Ki kell mondani a nagy szót: váljunk el. A szülei, tudom, örülni fognak, kérje meg édesapját, hogy adja be ellenem a válópert, bármi okot mondanak, én mindenbe beleegyezem, egy szóval sem fogok ellenkezni...” – írta „búcsúlevelében” a feleségének.

Az akkor még sikertelen író úgy érezte, nem méltó az asszonyhoz, ám titokban megfogadta, ha helyrebillen élete, ismét megkéri a kezét.

Az 1878-ban kimondott válás után Mikszáth Szegedre költözött és az ottani lap munkatársa lett. Itt lett ismert a neve, ám a szegedi nagy árvíz után ismét felköltözött a fővárosba, ahol gyakorlatilag még teljesen ismeretlen volt irodalmi körökben.

A Tót atyafiak című novelláskötete 1881-ben jelent meg, s így azonnal berobbant az irodalmi életbe. Kritikusai szerint e kötetben talált rá egyéni, hamisíthatatlan hangjára. A kötet négy hosszabb novellát tartalmaz, a történetek hősei a világtól elzárt magányosok, hatalmas hegyek között, a civilizációtól távol élő emberek, akiket jóval szorosabb szálak fűznek a természethez, az állatokhoz, mint az emberi társadalomhoz. Közvetlenül a Tót atyafiak után jelent meg Mikszáth újabb sikeres kötete A jó palócok címmel. Ez 15 elbeszélésből áll – e műfajnak volt tulajdonképpen nagymestere –, és Nógrád megye falvainak embereiről szól.
Sikerei egyre több pénzt hoztak Mikszáthnak, anyagi helyzete megszilárdult. Felvette a kapcsolatot volt feleségével, szerelmes leveleket írt neki, amelyekben elárulta, miért ragaszkodott annak idején a váláshoz. Ismét megkérte az asszony kezét, amire Ilona először nemet mondott. Mikszáthnak végül sikerült meggyőznie az asszonyt, hogy van számukra közös jövő, és megérdemelnek még egy esélyt az élettől. 1883. január 31-én újra összeházasodtak.

Mauks Ilonát csodálta az irodalmi közösség, a költőtársak és a barátok is. Igazi „költőfeleségnek” tartották, tisztelték, és szeretettel tekintettek rá.

Soha többé nem engedték el egymás kezét. 28 évig, Mikszáth haláláig éltek együtt. Második házasságukból a párnak három fiúgyermeke született. Ettől fogva Mikszáth karrierje is töretlenül ívelt felfelé: a Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta, 1889-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Szerkesztette az Ország-Világ, a Pesti Hírlap című kiadványokat, és idővel novellái, karcolatai annyira népszerűek lettek, hogy Jókai mellett a kor egyik legolvasottabb szerzőjévé vált.
Mikszáth végre elégedett ember lehetett. Kiadói jól díjazták, a közönség szerette, a politikai körök megbecsülték. Tisza Kálmán miniszterelnök jóindulata a parlamentben is helyet juttatott számára: 1887-től az illyefalvi, 1892-től a fogarasi kerületet képviselte szabadelvű párti programmal. Az irodalmon kívül csak a politika érdekelte. A képviselőházban, szabadelvű pártkörben, vidám férfitársaságokban sokszor elidőzött. Családi élete boldog volt, nejét bensőségesen szerette, fiaiban öröme telt. A parlamentből írt beszámolói irodalmi csemegének számítanak.

Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen. Nem túlzás, hogy a palóc író a világhír küszöbén állt: például az akkoriban frissen leköszönt amerikai elnök,

Theodore Roosevelt annyira élvezte a Szent Péter esernyője című regényét, hogy az 1910-es európai körútja alatt elment meglátogatni Mikszáth Kálmánt, hogy kifejezze csodálatát. Abban az évben országszerte megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját.

Egyik útja során azonban Mikszáth súlyosan megbetegedett, és ugyanannak az évnek tavaszán elhunyt. A fekete város című népszerű regényének kiadását már nem érte meg. Szülőfaluja ma a Mikszáthfalva nevet viseli.
Felesége, Mauks Ilona, aki nyolc évvel volt fiatalabb Kálmánnál, az író 1910-es halála után Horpácson írta meg visszaemlékezéseit. A kötet 1922-ben jelent meg, az írásokból kitűnik, hogy Ilona régi vágású asszony volt, aki úgy gondolta, az ura mellett a helye, ezért tisztelettel, szerényen és öntudattal emlékezett meg férjéről. Felelevenítette házasságuk történetét, írt a Mikszáthtal és a nélküle töltött évekről, a gyerekekről, betegségekről, a férj gyöngéiről és a család működéséhez elengedhetetlen pénzről. Visszaemlékezése sokszor csak közvetve szól Mikszáthról, hiszen azt a világot, annak a társadalomnak mentalitását is igyekszik bemutatni, amely Mikszáthnak is a legnagyobb élményforrása volt.