Megemlékezés a temesvári népfelkelés 31. évfordulóján – Tőkés László beszéde

A hely szellemében, tisztelettel és szeretettel köszöntöm innen, a temesvári református templomból a mai videokonferencia és könyvbemutató valamennyi előadóját és részvevőjét. A temesvári népfelkelés 31. évfordulóján megilletődéssel állok meg ezen a megszentelt helyen, ahonnan egykor a forradalmi események elindultak, ahol Isten szava szabadon szólt, hitet és bátorságot öntve gyülekezetünk tagjainak lelkébe, akik aztán a kicsiny Dávid módjára szálltak szembe a legyőzhetetlennek tűnő kommunista diktatúra Góliátjával, beteljesítve a gyilkos Ceaușescu-rezsim végzetét.

Áldott legyen a temesvári felkelés hőseinek és áldozatainak emléke! Illesse köszönet és elismerés a temesvári református gyülekezetet és mindazokat, akik részesei voltak Temesvár szabadságharcának! Szeretettel üdvözlöm volt harcostársaimat, akikkel a mai napon együtt emlékezünk.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében külön is köszöntöm az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának képviselőit, élükön Łukasz Kamiński elnök úrral. Emlékkonferenciánk társszervezőiként régi adósságunknak teszünk eleget, amikor mostani tanácskozásunk napirendjén a nemzeti kisebbségek és a vallási közösségek kommunista diktatúra általi elnyomatásával foglalkozunk.

Aligha volna erre alkalmasabb időpont és helyszín, mint éppen a temesvári népfelkelés kitörésének évfordulója, hiszen három évtizeddel ezelőtt az itteni, kétszeres – etnikai és vallási – kisebbségben élő gyülekezetünk bátor kiállása vezetett az ateista-kommunista diktatúra bukásához.

Teljes bizonyossággal állapítható meg, hogy

Magyar nemzeti közösségünk évtizedek óta tartó mesterséges asszimilációja mellett magyar történelmi egyházainkat is – úgymint a katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházat – kiváltképpen sújtotta az ateista diktatúra. A Kiútkeresés a hazugság világából címen most megjelenő könyvem híven dokumentálja a korabeli magyar református egyház tarthatatlan állapotát, a jogfosztottságot és a vallásszabadság teljes hiányát. A Románia parlamentjében 2007-ben előterjesztett Tismǎneanu-jelentés maga is elismeri, hogy a Traian Bǎsescu államelnök által „törvénytelen és bűnös rendszernek” nevezett román kommunista diktatúra milyen súlyos bűncselekményeket követett el az erdélyi magyar közösség ellen. Külön is említésre méltó a kisebbségi román görögkatolikus egyház 1948-ban való betiltása és brutális üldözése, valamint a német – szász és sváb – nemzeti közösség országunkból való kiűzése és szinte teljes felszámolása. Mindezek a ’80-as évek végén Nicolae Ceaușescu „Kondukátor” ördögi falurombolási tervébe torkolltak, mely végveszéllyel fenyegette Erdély kisebbségi közösségeit és egyházait. Velük együtt a román többségi társadalom nemzeti, polgári és kulturális öröksége is veszélyben forgott.

Ebben

A kelet-közép-európai országokban végbemenő rendszerváltozás láncreakciószerű folyamatából azonban Románia sem maradhatott ki. December 15–16-án Temesváron kitört a forradalom. Rá néhány napra Erdély több városa és Bukarest is követte Temesvár példáját.

Ceaușescu és a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate minden ellentétes igyekezete ellenére a többségi románok és a nemzeti kisebbségek nem engedtek a nacionalista diverziónak, és példás módon összefogtak közös ellenségükkel, az ateista nacionálkommunista diktatúrával szemben. Mintegy tíz etnikai és ugyanannyi egyházi közösség vallási-politikai szolidaritásának köszönhetően december 20-án ilyenképpen válhatott Temesvár Románia első szabad városává. Ezt nevezzük „Temesvár szellemének”, mely a román–magyar történelmi megbékélés ígéretét és esélyét hordozta magában. Ugyanezt tartalmazza az 1990 márciusában született antikommunista Temesvári kiáltvány, melynek 4. pontja a románok és más nemzeti közösségek közötti kölcsönös tisztelet és tolerancia mellett tesz hitet.

Mi történt azóta, és hol állunk most? – tevődik fel a kérdés harminc év után.

Az Iliescu-rezsim, illetve a volt Securitate által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet újból végletesen megrontotta a román–magyar kapcsolatokat, és a posztkommunista politikai visszarendeződés következtében azóta is az államnacionalizmus szintjén mozgó magyarellenesség jellemzi Románia kisebbségpolitikáját. Erre nézve elégséges, hogyha megemlítjük, hogy Beke István és Szőcs Zoltán személyében jelenleg is magyar politikai foglyok ülnek börtönben, diszkriminatív jogi és adminisztratív eljárások sújtják a magyar nyelvhasználatot és szimbólumokat, önkényesen megszüntették a marosvásárhelyi állami magyar orvosi egyetemet, magyarellenes törvényeket hoz a román parlament, a kommunizmus idején elkobzott egyházi és magyar tulajdonok visszaszolgáltatása harminc év alatt sem történt meg, úzvölgyi magyar katonatemetőnket román ultranacionalisták gyalázták meg és bitorolják, Klaus Iohannis államelnök és más román vezető politikusok pedig nyilvános módon uszítanak a magyar közösség ellen. Nem utolsósorban pedig harminc éve várat magára az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes agresszió (a „fekete március”) kivizsgálása, valamint a tettesek felelősségre vonása.

Tavaly decemberben, a romániai forradalom 30. évfordulóján az Európai Parlament ünnepi állásfoglalásában arra hívta fel a román államot, hogy „fokozza erőfeszítéseit a forradalommal kapcsolatos igazság feltárása érdekében”. Nagy adóssága ez Romániának az 1989-es forradalom – köztük Temesvár – hőseivel és ártatlan áldozataival szemben.

Ugyanilyen

Végezetre hadd említsem meg, hogy december 6-án került sor országunkban az újabb parlamenti választásokra. Aggodalommal vettük tudomásul, hogy „demokratikus alapon”, magas szavazataránnyal a vasgárdista hagyományokon alapuló szélsőnacionalista „Románok Egyesüléséért Szövetség”, az AUR is bejutott a román törvényhozásba. Aggasztó, hogy parlamenti mandátumot szerzett képviselői között olyan magas rangú katonatisztek is szerepelnek, akik annak idején, 1989 decemberében a forradalom elfojtásában jeleskedtek.

Csak remélnünk lehet, hogy a magyar RMDSZ-párttal koalícióra készülő Nemzeti Liberális Párt és annak volt elnöke, Klaus Iohannis államfő – a választások győztesével, a Szociáldemokrata Párttal együtt – felhagynak eddigi magyarellenes politikájukkal, sőt a kifejezetten magyargyűlölő szélsőjobboldali AUR párttól is kellő módon elhatárolják magukat.

Szívből kívánom, hogy a temesvári népfelkelés mostani évfordulója mementóul szolgáljon a román–magyar megbékélés megvalósítására.