HIRDETÉS

IV. László a kunok és a pápa szorításában

Garda Dezső 2017. október 06., 21:52 utolsó módosítás: 2017. október 06., 21:53

László király 1277-ben töltötte be a tizenötödik életévét. Az Árpád-ház hagyományai szerint az uralomra kerülés feltételének a tizenhatodik, de inkább a tizennyolcadik életév betöltése számított. Az ifjú király igen kemény ellentáborok idején uralkodott.

A megölt Kun László király és gyilkosai (a Képes Krónika nyomán) Fotó: Képes Krónika

(folytatás 39. lapszámunkból)

A politikai életből szinte teljesen kiszorított egyházi vezetés és a politikai életből addig eltávolított nemesség Báncsa István kalocsai érsek, Fülöp váci püspök, Ladomér váradi püspök és Timót zágrábi püspök kezdeményezésére 1277. május végére országos gyűlést hívott össze a Rákos melletti mezőre. A fennmaradt oklevelek szerint a cél, a „közjó” helyreállítása, és „az országot és az egyházakat ért károk és pusztítások” ügyének megvitatása volt. Az országgyűlés törvényes korúnak nyilvánította a királyt, és felhatalmazta őt az ország kormányzására, illetve jóváhagyta a Habsburg Rudolffal kötendő szövetségi szerződést. Az uralkodó esküvel kötelezte el magát a fegyveres hadfelkelésre az ország „meggyalázói” ellen. A király, a főpapok, a bárók és a nemesség küldöttei minden megyéből, valamint a kunok vezetői a rákosi országgyűlésen értékelték az ország állapotát, jóváhagyták a külpolitikát, és kötelezték a királyt bizonyos tennivalók elvégzésére. Ez az országgyűlés – amely a későbbi rendi országgyűlések példamutató ősének tekinthető – mégsem tudott döntő hatást gyakorolni a Magyar Királyságban sorra kerülő későbbi eseményekre.

HIRDETÉS
Kísérlet a királyi hatalom megerősítésére

László 1277 nyarán lelkiismeretesen akarta végrehajtani a rákosi határozatokat. A királyi hadak Aba Finta és Baksa György vezetésével leverték a szepességi lázadókat, Kán Miklós vezetésével pedig a Geregye testvérek Biharban kialakult tartományúri hatalmát törték meg. IV. László még 1277 őszén a kunokkal megerősített magyar sereggel Nyugatra vonult. Hainburgban 1277. november 11-én megerősítette a Rudolf német királlyal kötött szövetségi szerződést, majd Kőszeg vára ellen fordult, de az ostrom megfelelő ostromgépek hiányában sikertelenül végződött. 1278 májusában Váradon a hét tiszántúli vármegye részére országgyűlést tartott, ahol László ítélkezett a Geregye fivérek felett. E gyűlésen a megyei nemesség támogatását kérte a Bihar környéki országrész állapotának rendezésében.

A rákosi országgyűlés határozatait 1278 nyaráig IV. László jelentős részben végrehajtotta. A király más tekintetben is ügyes politikusnak bizonyult.

Gutkeled Joachim 1277 áprilisában meghalt a délvidéki Babonicsok ellen vívott ütközetben, és a Kőszegiek 1278. április 20-án a dubicai szerződésben szövetséget kötöttek Babonics Istvánnal, amelyben felosztották egymás között a Száva menti területeket. A Kőszegiek, Endre herceg – a későbbi III. Endre király – személyében ellenkirályt akartak állítani. A dubicai szerződést Endre herceg akarata és beleegyezése jegyében kötötték. A szerződés sértette Gutkeled Joachim testvéreinek érdekeit, és ezt kívánta kihasználni a király a Gutkeled testvérek országos tisztségbe emelésével.

1278. augusztus 26-án a dürnkruti csatában Rudolf és László hadai megsemmisítő vereséget mértek II. Ottokárra. A csatában a cseh király is elesett. A győzelemben döntő szerep jutott a magyar haderőnek, azon belül is a kunoknak. A Kőszegiek kénytelenek voltak hazaküldeni Endre herceget Velencébe, és 1279 elején kinyilvánították hűségüket a királynak. A király megnövekedett tekintélyét hatalma teljessé tételére kívánta felhasználni. A királyi biztosok a megyegyűléseken hatékony szigorral léptek fel IV. László ellenségeivel szemben, s megkezdődött a szétzilált királyi birtokok állapotának rendezése. Napirendre került az uralkodó kiskorúsága alatti birtokadományok felülvizsgálata. 1279-ben IV. László az egész országra érvényes hadbírsági illetéket vetett ki mindenkire, akik az országos had gyülekezésekor nem jelennek meg.

A pápai legátus és a kun törvények

Fülöp fermói püspököt 1279. szeptember 22-én III. Miklós pápa teljhatalommal nevezte ki magyarországi legátusává. A legátus a király státusának megerősítése céljából érkezett Magyarországra. Valójában a felhatalmazás a pápa hatalmát akarta Magyarországra kiterjeszteni. Fülöpöt ugyanis jogosulttá tette az egyházi ügyeken túlmenően, világi ügyekben is intézkedni.

A Szentszék ezzel a lépésével – a királyi hatalom rovására – beavatkozott Magyarország belügyeibe.

IV. László ugyanis még Fülöp püspök érkezése előtt úrrá lett a magyarországi polgárháborús állapotokon. A király aggódott a legátus jövetelén, és igyekezett azt megakadályozni.

A magyar krónikák egy része szerint a pápai követ 1279 elején azért jött Magyarországra, mert László „kun módra, s nem katolikus szokás szerint élt”. A legátus kinevezésével kapcsolatban számos pápai dokumentum maradt fenn, és ezek közül egyben sincs utalás arra nézve, hogy a király viselkedése vagy szokásai visszatetszést keltettek volna a Szentszéknél. Ezen okiratok jelzik: IV. Lászlónak a későbbiekben tanúsított királyhoz méltatlan életvitele nem volt kapcsolatban a pápai legátus Magyarországra való jövetelével.

A legátus 1279 elején érkezett az országba, és figyelmét hamarosan teljes egészében az úgynevezett „kun probléma” rendezésére fordította, annak ellenére, hogy az elmúlt idők zűrzavarában nem a kunok játszották a központi szerepet. Fülöp 1279. június 23-án részletes javaslatot tárt a királyi tanács elé, amely elöljáróban tartalmazta a pápai főhatalom elvi elismerését, majd a kunokra és a királyra vonatkozó rendeleteket. A kun törvényt némi enyhítéssel végül az 1279. július 12. és 25. között tartott tétényi országgyűlés fogadta el.

A kikényszerített törvények voltaképpen nem tartalmaztak semmilyen képtelenséget. A kun szállásterületek valóban idegen testként helyezkedtek el a keresztény, feudális Magyarország közepén. A kunok feudalizálásának folyamata ekkorra már el is indult, mert vezetőik egy része már földbirtokos volt. A szabad nomád kunokat rá kellett kényszeríteni a letelepedésre, de az országnak az 1270-es évek végén nem ez volt a legfőbb problémája. A kérdés végül a konszolidáció bukását okozta, mert a kunoknak az 1277-ben vázolt kormányzati mechanizmusban fontos szerep jutott. Ők jelentették azt a haderőt – a király katonai „kísérete”, a kun nyögér –, amelyet a királyi hatalom szükség esetén a hatalmaskodó főurakkal szemben fel tudott vonultatni, ezért nyilvánvaló, hogy a kun kérdés felszítása valamelyik főúri érdekcsoport sugalmazására történt. A kun törvények kiadásával László olyan konfliktushelyzetbe került, amelyben nem volt jó választási lehetősége, és feltehetően ez váltotta ki méltatlan viselkedését. A pápai legátus anarchiát okozott Magyarországon.

László halála

A legátus már 1279 szeptemberében megintette a királyt. Azzal vádolta, hogy késlekedik a kun törvények végrehajtásával. A legátus vádaskodó türelmetlensége kiváltotta a király agresszivitását. Válaszképpen Fülöp legátus 1279 októberének elején kimondta a király személyére és országára az egyházi interdiktumot. A pápa felszólította és felhatalmazta az ország nemességét, hogy lázadjon fel a király ellen. László erre válaszul 1279 végén elfogatta a legátust, és kiszolgáltatta a kunoknak. Ekkor Aba Finta magát a királyt ejtette fogságba. Végül a legátus és a király is kiszabadult fogságából. A legátus gyakorlatilag lehetetlen választás elé állította IV. Lászlót, aki az egyetlen kiutat a kétkulacsos politikában vélte felfedezni: színleg elfogadta a Fülöp nyomására született törvényeket, de azok végrehajtására már nem volt hajlandó.

Amikor kiközösítették, elismerte és megbánta bűneit, ám ezután ismét a kunok közé ment, hogy megmagyarázza tetteit, és biztosítsa hűségüket. Ez a taktika látványos kudarcot vallott, ugyanis a kiábrándult nomádok fellázadtak a király ellen, és ismét végigdúlták a Tisza–Körös–Maros vidékét.

A „király státusának megerősítése” céljából érkezett legátus elérte, hogy a király támaszai, a kunok országos veszedelemmé váltak. A kunok lázadása kezdetén, 1281 végén Fülöp legátus távozott az országból. A király kénytelen volt hadjáratot indítani a lázadó kunok ellen. IV. László a mai Hódmezővásárhely mellett, Hód tavánál 1282 nyarán legyőzte a kun lázadókat.

A többszörösen megalázott királyt a legátus távozásával csak a bosszú érdekelte. Elrablói és megalázói ellen szövetkezett leghatalmasabb ellenségeivel, a Kőszegiekkel, és 1281 nyarán megtette nádorrá Kőszegi Ivánt. A magyarországi belviszonyok ezzel visszaestek az 1277-es rákosi országgyűlés előtti szintre.

A nyolcvanas években kun szeretői, Édua, Köpcsecs és Mandula nyújtottak a királynak vigasztalást. Ekkor már alapvető uralkodói feladatait is egyre kevésbé látta el. Csak vonulgatott a hozzá hűséges kun csoporttal. Viselkedése egyre nagyobb terhet jelentett az országnak. Magyarországon kettős hatalom kezdett kialakulni. A pápában többször felmerült a Magyarországra indítandó keresztes hadjárat gondolata is. A belpolitikai helyzetet súlyosbította, hogy 1285 elején ismét tatár hadak támadtak az országra. A Talabuga és Nögej kán vezette tatár hadak Pestig hatoltak, és az ország keleti részében igen nagy pusztítást végeztek. 1287 végén a királyhoz hű Baksa György a lengyel–magyar határvidéken újabb tatár betörést hiúsított meg.

Az anarchia fokozódásával László egyre többet tartózkodott a kunok alföldi szálláshelyén, ám ekkor már a nomádok bizalma is megrendült az élvhajhász, züllött királyban.

Így 1290. július 10-én éjjel három bizalmasa, Törtel, Árbóc és Kemence meggyilkolta őt. A mindössze 28 évet élt férfi testét a körösszegi vártól a csanádi püspökhöz vitték, aki botrányai ellenére megszentelt földbe temettette el Lászlót. A gyilkosság közelebbi oka ismeretlen. Egyes történészek véleménye szerint a közeli várúr, Borsa Kopasz részes volt a gyilkosságban.

(folytatjuk)

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS