II. Rákóczi Ferenc Rodostóban: Istennel a hazáért és a szabadságért!

Bár a tavaly volt Rákóczi-emlékév annak tiszteletére, hogy II. Rákóczi Ferencet 315 éve választották Erdély fejedelmévé, érdemes megemlékezni arról is, hogy a szabadságharcot vezérlő fejedelem 300 éve költözött Rodostóba. Már csak annak okán is, hogy ott mintegy tizenöt évet töltött. A fejedelem életéről szerencsére sok megemlékezés – és nem egy regény – született, a leghíresebb forrás talán a Mikes Kelemen által írt Törökországi levelek, amelynek első 111 levele még II. Rákóczi Ferenc életében íródott.
A fejedelem 1676. március 27-én a Zemplén megyei borsi kastélyban született. Édesapja I. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona. Nehéz dióhéjban összefoglalni mindazt, amit II. Rákóczi tett a magyarságért, és amit a nemzetnek jelent. Tény, hogy

nevéhez fűződik az 1703-ban indított szabadságharc, amelyben a Habsburg Birodalomtól a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni.

E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé, amelynek tökéletesen megfelelt, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt. Azonkívül dédapja és nagyapja, I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja, I. Rákóczi Ferenc is erdélyi fejedelem volt. A szécsényi országgyűlésen 1705-ben a magyar rendek szövetsége vezérlő fejedelemmé választotta Rákóczit, ezzel kerülve meg az államforma megválasztásának egyre égetőbb kérdését. Az 1706-os nagyszombati béketárgyalások az angol és holland közvetítés ellenére kudarcba fulladtak, mert Rákóczi a békemegállapodás garanciáját abban látta, hogy Bécs elismeri Erdély függetlenségét. Ezt a feltételt azonban a Habsburgok nem fogadták el. Rákóczi 1707-ben megpróbált orosz segítséget kérni, de ehhez előbb békekötésre kellett volna bírni a háborúzó XII. Károly svéd királyt és I. Péter orosz cárt, ami nem sikerült. A hadi helyzet 1710-re egyre kritikusabbá vált, Rákóczi hadserege az ország területét feladva a kiindulási pontra, a Rákóczi-birtokokra vonult vissza.

Lengyelországba 1711 januárjában még azzal a reménnyel utazott, hogy tárgyalhat I. Péter cárral, de csupán Dolgorukij hercegig jutott. Az országba visszatérve Vaján találkozott Pálffy János császári generálissal, akivel megegyezett a tárgyalások folytatásáról. A fejedelem február végén ismét Lengyelországba utazott, Károlyi Sándort bízta meg a kuruc sereg főparancsnokságával és a Pálffy Jánossal való tárgyalások folytatásával. Károlyi 1711. április 30-án Szatmáron aláírta a Pálffyval kötött békemegállapodást, amelyet Rákóczi soha nem ismert el.

A szatmári béke szerint a fejedelem is kegyelmet kapott volna, ha három héten belül leteszi a hűségesküt. De erre ő nem volt hajlandó, inkább az önkéntes száműzetést választotta.

1712-ig Lengyelországban élt, 1712 novemberében Angliába indult, de nem engedték partra szállni, így Franciaországba hajózott, ahol 1713-tól 1717-ig tartózkodott. 1717-ben indult Törökországba, ahol a kormány által kijelölt lakhelyen, Rodostóban élt 1720-tól haláláig.
„Rákóczi Rodostóból is igyekezett bekapcsolódni a nemzetközi politikai életbe. Követeket és emlékiratokat küldött a különböző európai udvarokba, elsősorban Franciaországba és Spanyolországba, valamint Oroszországba. A nemzetközi viszonyok azonban ismét kedvezőtlenül alakultak az emigráns fejedelem számára. Reménycsillagot csak a Rákóczival szimpatizáló francia követ, D’Andrezel vicomte megjelenése jelentett 1725–26-ban” – írja Bujdosó vagy száműzött? című tanulmányában Tóth Ferenc professzor.

Ötvenkilenc éves korában, 1735-ben, betegségben hunyt el száműzött honfitársai körében, halálával egy remény foszlott szét a magyar függetlenségi mozgalmak számára, amelyek egyúttal merítettek is a bujdosó Rákóczi emlékéből. Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Franciaországban, a Párizstól délre fekvő Yerres város templomának temetőkertjében temették el. Holttestét hű kamarása, Mikes Kelemen, a porta engedélyének megérkezte után 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani galatai, akkor a jezsuiták birtokában lévő Szent Benedek-templomban helyezte el – végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé. Később a lazarista misszió vette át a jezsuitáktól a Szent Benedek-templom kezelési jogát, és a 19. században a fejedelem síremléke előbb az 1848-as emig-
ránsok híradásai, majd tudományos expedíciók révén került a hazai érdeklődés homlokterébe. Hosszas előkészítő munka eredményeként

Rákóczi hamvait 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

A magyarság szemében ma is tiszta lelkű és becsületes vezetőként él tovább.