Fényes Elek születésének és halálának kettős évfordulójára az érmelléki Csokalyon

Az érmelléki Csokalyt is szülöttei szentelték meg. Ha az itt lakók jól sáfárkodtak volna örökségükkel, megélhettek volna akár e vidék nevezetességeiből is. Az elődök által hagyott szellemi kincstár, amelynek örökösei lettünk, a megmaradást kellett volna szolgálnia.
A falu bejáratánál a forró nyári délutánban lustán mozdul az Ér vize. A sáros árkából felszálló pára és békaszó megeleveníti a tájat, s a csalóka délibáb belengi a lapos, végeláthatatlan messzeséget. A nyers vízi növényzet egyedi illatot borít a falura, s az ódon deszkakerítésekből árad itt is a világ legszebb istenhozottja, mint bárhol az Érmelléken.
Talán

a Bihar megyei Csokaly, a maga állandó változatlanságával adja vissza leginkább az érmelléki kisfalvak múltban rekedt jellegét.

A fűvel benőtt, de parknak nevezett egyetlen terecskéje is inkább amolyan libalegelő, mint faludísz. A helybélieket nem zavarja. Ugyan miért is zavarná, amikor a 21. század eleji szebb időket is megélt faluban nagyobb a megélhetési tét, mint bármikor a történelem folyamán. A liba hasznos jószág, és amíg a mindenkori román hatalom egyéb lehetőséget nem kínál, addig megélhetésül csak a liba, illetve egyéb állattartás vagy az örök megbízható ősi föld szolgál megélhetésül az itthon maradottaknak. Ezen belül is az uborkatermesztés vagy a nagybani gazdálkodás. Már akinek volt hozzá alaptőkéje. No meg az ingázás, ha már a többhektárnyi Mudura-féle üvegházas zöldségtermesztés befuccsolt – Mudurát a néhány éve bekövetkezett haláláig a bihari „keresztapák” egyikeként tartották számon.
Így

a csokalyi ember, hasonlóan a többi bihari kisfalvak népéhez, külföldön vagy 50–60 km-re a háztól keresi a kenyerét, esetleg kínkeservesen túrja otthon a földet a betevő falatért.

A falu utcái nemhogy aszfaltot, de évtizedek óta még követ sem láttak. Ám lesz itt minden – mondják a székelyhídi elöljárók a közigazgatásilag hozzájuk tartozó Csokalyról. Bár az elmúlt harminc évből eddig nem sokra futotta. A Fényes-kúria is az említett három évtized alatt pusztult el számtalan más társával. Csokalyon van amúgy az Érmellék legtöbb kúriája, valamennyi pusztulófélben.
Történelme során előbb a Zólyomi, majd a Makó család birtokolta a települést. A 19. század elejére már több birtokosa is volt, köztük a Béldy, a Fényes és Sulyok család. A hely legismertebb szülötte a földrajztudós Fényes Elek (1807–1876), akit a magyar statisztika atyjának tartanak. De Csokalyon élt Irinyi István is, a híres Irinyiek (Irinyi János, a gyufa feltalálója, valamint Irinyi József, jogász, író politikus, az 1848-as Mit kíván a magyar nemzet tizenkét pontjának megfogalmazója) egyik ágából ideszakadt nemes is, igaz, a csokalyi temetőben nem találni Irinyi-sírt. Egykori kúriájuk helye sem ismert, de lakhelyükre vonatkozóan utal egy feljegyzés, miszerint Irinyi Bálint felesége, Tarcsi Mária 1867. december 19-én Csokalyon a 194. szám alatti házban szenderült örök létre.

A legendák szerint a Fényes család egyik nyalka férfiúja kivívta egyszer egy főúri család aggszűzének szerelmét, aki egyetlen csókért cserében megajándékozta a híres szépembert e jó földekben gazdag Ér-parti kisfaluval.

Ezért volt a neve egykoron Csókalj. E szép legendához viszont méltó jelen is dukálna, ám ma ez még várat magára.

Fényes Elek református nemesi származású csokalyi és érdengelegi Fényes család sarja volt. 1807. július 7-én született Fényes Antal közbirtokos és Máriássy Éva fiaként az érmelléki Csokalyon, és Újpesten hunyt el 1876. július 23-án.
A neves magyar statisztikus, közgazdasági statisztikai és földrajzi író, a honismereti szemlélet magyarországi megteremtője, a magyar közgazdasági statisztika első jelentős képviselője a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Születésének és halálának kettős évfordulója kapcsán emlékezünk szülőhelyéről és az ott álló emlékhelyről. A református templommal szemben álló mellszobráról (a híresség büsztjét a Magyarországon élő székelyhídi születésű Mihály Gábor szobrászművész alkotta) hiányzik az elhalálozás évét jelző utolsó számjegy, az egykori szülőház maradványaiból kialakított emlékfalról mállik a vakolat, a falon lévő emléktábla felirata pedig alig olvasható. A lepusztult kúriának csak néhány árkádját sikerült megmenteni az utókornak.

Csokaly híres szülöttje a gimnáziumot 1814-től a debreceni kollégiumban, a bölcsészeti tanulmányait Nagyváradon, a jogot pedig Pozsonyban végezte.

Itt ismerkedett meg Eisele Zsófiával, akit nőül vett. Atyja halála után a Pozsony megyei Sárosfán bérelt birtokot, és azon gazdálkodott. Innen kezdte beutazni az országot adatgyűjtési szándékból, sőt ott fogott legelső nagy munkájának írásába is, s midőn azt nyomtatni kezdték, Pestre költözött. 1837-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1843-ban az Országos Magyar Gazdasági Egyesület előadójává választotta. Társadalmi befolyása s tekintélye ekkor érte el fénypontját. Befolyásos emberként döntő szerepe volt Kossuthnak 1847-ben országgyűlési képviselővé való választásában Pest megyében. A nemesség megadóztatása kérdésében Széchenyi hű követőre talált benne. Midőn az első magyar felelős minisztérium megalakult, Szemere Bertalan belügyminiszter osztálytanácsosnak nevezte ki, s az országos statisztikai hivatal megszervezésével és vezetésével bízta meg, ezt 1848 májusában kezdte el szervezni, amely mindaddig működött, amíg a kormány Szegedre tette át székhelyét.

A szabadságharc leverése után az elsők között szerepelt a feketelistán. A Haynau-féle bosszúállás első idejében félrevonult és Biharban bujdokolt, leginkább Csokalyon, testvéreinél, különösen Fényes Józsefnél. Itt barátja Erdélyi Ferenc református lelkész szőlőskertjében lappangott az Antal-hegyen. Miután az üldöztetés némileg gyérült, 1849 októberében feladta magát Pesten, de kevéssel rá pártfogói közbenjárással büntetlenül megmenekült. A viszontagságos idők után visszatért régi foglalkozásához. Magánügyei már nem voltak fényesek, régi barátainak és magasabb állású pártfogóinak legnagyobb részét elsodorta a szabadságharc szomorú befejezése.

A társadalom és nemzetgazdaság terén gyakorlatilag is kezdett működni s a biztosítási eszmével foglalkozott. 1857-ben megalakult az első általános magyar biztosítási társulat. Számos ez ügyben írt munkái által érdemeket szerezve titkárrá s az életbiztosítási ügyosztály főnökévé választották. Kidolgozta az élettartam és halálozási valószínűség táblázatait. 1860 táján, amikor a nemzeti küzdelem megindult, és Ausztria szakirodalmi emberei a számokat is kezdték Magyarország ellen fordítani, Fényes érvekkel, számokkal segített halomra dönteni a magyarok ellen felhozott hamis állításokat. Ám az 1840-es évek vezéregyéniségévé többé nem küzdhette fel magát.

A korosodó tudós biztos állás nélkül maradt; pusztán tollára volt utalva: de ez nem biztosított kellő megélhetést számára. Kezdetben családja s néhány barátja, majd az írói segélyegylet támogatta.

Később tiszteletdíj címén kevés nyugdíjat élvezett. Az akadémia statisztikai és nemzetgazdasági bizottsága is megbízta némi munkával. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban rendes tagjának választotta, ezek sorából azonban kitörölték, mert az ellenzéki Pesti Hírnökbe írt cikkeivel kedvezőtlen hírbe hozta magát, mások szerint viszont azért, mert kötelességszerű székfoglalóját tíz év alatt sem tartotta meg. Az MTA tagjaként elkészítette Magyarország és tartományai teljes földrajzi és statisztikai felmérését, leírását. Élete utolsó éveiben Újpesten élt, ott is érte a halál.
Emlékére a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság Fényes Elek-díjban részesíti azon tagjait, akik kiemelkedő munkát végeznek a honismeret területén.
Érdekességként említjük meg, hogy ugyanennek a Fényes családnak a sarja a Nagyváradon született Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Fényes Szabolcs (1912–1986), akinek apja, Fényes Loránd mérnök nótaszerzéssel is foglalkozott, s Ady Endre törzsasztalához tartozott Váradon. Fényes Elek a dédapja volt a neves operett-, musical- és filmzeneszerzőnek. Rajta a felirat: „Ebben a házban született és töltötte gyermekkorát a magyar könnyűzene klasszikusa Fényes Szabolcs (1912-1986). A zeneszerző születésének 100. évfordulóján állíttatta a Nagyváradi Szigligeti Színház 2012. április 30-án.” Az emléktábla elhelyezésére a nagyváradi városi tanács adott lehetőséget. Az avatáson Fényes Szabolcs családtagjai is részt vettek.