Emlékmenet a Don-kanyar magyar hőseiért

– Mit lehet tudni Berei Károlyról a civil életben?
– Nagykárolyi lakos vagyok, fele­ségemmel Csilla-Katalinnal két leánygyermekünk van. Leányaink Kolozsváron tartózkodnak: a nagyobbik Csilla-Blanka már dolgozik, a kisebbik Csenge-Bernadette még egyetemista. A nagykárolyi református egyházközség temetőjének adminisztrációs feladatait látom el. Szabadidőmben a Történelmi Vitézi Rend Nagykároly Szék vitézi hadnagya és magyar hadisírgondozója vagyok. Ezeken túl

– Mikor és hogyan született az első emlékmenet gondolata?
– Mintegy tíz évvel ezelőtt olvastam egy cikket arról, hogy néhány megszállott ember pár kilométeres gyalogtúrával emlékezik az 1943. január 12-i eseményekre, amikor megtörtént az úgynevezett „doni áttörés”. A második magyar hadsereg 1942–43-as hősies küzdelme a szovjetunióbeli Don folyó partján mindörökre történelmünk része marad. Az esemény körülményeinek és részleteinek ismerete – különösen a katasztrófa évfordulóján – főhajtás azon katonáink előtt, akik kötelességük teljesítése közben estek el a Voronyezs környékén fekvő, távoli, jéghideg, havas tájakon. Nagy Levente barátommal és bajtársammal eldöntöttük, mi is megszervezzük Nagykároly és környékén az emléktúrát. Az idén pedig már nyolcadik alkalommal vágunk neki az Emlékmenet a Doni Hősökért emlékmenetnek. Az első esemény alkalmával három települést érintettünk, és körülbelül 16 fő részvételével jártuk végig a kijelölt útvonalat.

– Mekkora az érdeklődés az újabb túrák iránt?
– Ahogyan a második és a harmadik túrát megszerveztük, egyre többen érdeklődtek az esemény iránt. Az emlékmeneteken a megtett távolság változó, mindig a kiválasztott települések számától függ.

Nem is olyan régen a legidősebb résztvevő már a nyolcvanadik életévének küszöbét taposta, így csak fél távot volt képes teljesíteni, de ez is irigylésre méltó korához képest. A 2019-es emlékmeneten csaknem 90 ember vett részt. Idén január 25-én szervezzük meg a VIII. Emlékmenet a Doni Hősökért elnevezésű túrát, amely emberi számítás szerint 21–22 kilométeres lesz. Az idei útvonal Nagykároly–Mezőpetri, és a közbeeső településeket érinti. Korán reggel lesz az indulás Nagykárolyból, majd Mezőfényben tartunk megemlékezést. Következik Bere, ahol az elesett katonák emlékére a református temetőben rójuk le kegyeletünket. Csomaközben a katolikus templomban lesz a megemlékező ceremónia, Szaniszlóban úgyszintén, majd az utolsó állomáshely Mezőpetri lesz.

– Hogyan zajlik egy-egy „megálló” és milyen a fogadtatás?
– A helységeken, ahol áthaladunk, mindenhol található egy központi emlékmű, amire elhelyezzük az emlékezés koszorúit és meggyújtjuk az emlékezés gyertyáit, hogy „melegítse” azon honvédek lelkét, akik távol a hazától hunytak el és sajnos nem jelzi sem sírhant, sem sírkereszt nyughelyüket. Ha nem található ilyen emlékjel, akkor a település temetőkertjében emlékezünk.

A településen található emlékmű előtt elhelyezünk egy nyírfából készült keresztet, mivelhogy szokás szerint az elhunyt honvéd sírhantját a Don folyó környékén nyírfakereszttel jelölték, a keresztre ráhelyezték a honvéd sisakját, és a közelében található fenyőágból koszorút is hagytak rajta.
A ceremóniát magyarországi barátainktól, a Honvédsuli Egyesület tagjaitól lestük el (engedélyükkel), ami újabban – ha ők is részt vesznek az általunk rendezett emlékmeneten – az ő kadétjaik szolgálatával történik. Illesse őket tisztelet és köszönet az önzetlen szolgálatért. Az emlékmenet végén a helybéliek általában meleg teával és pogácsával kedveskednek a résztvevőknek. Az utolsó állomáson a szervezők meleg levessel szeretetvendégségre várják a túrázókat. Minden emlékmenet végén a résztvevőknek és támogatóknak átnyújtok egy részvételi emléklapot, illetve olyan apró ajándékot, ami emlékeztet a túrára. Volt, amikor csak egyszerű emléklapot kaptak, de időközben kitaláltunk különböző kis ajándékokat: fémből, üvegből készült vagy anyagból hímzett Doni Hősök Emléktúra felvarrhatót, kitűzőt.

– Vannak-e támogatói a kezdeményezésnek?
– Minden településen, ahol áthaladtunk, messzemenően támogatásukról biztosítottak bennünket. Hála és köszönet minden önkormányzatnak, egyházközségnek és civilszervezetnek, magánszemélynek a támogatásért és a pozitív hozzáállásért. Isten áldását kérem a munkájukra és tevékenységükre. Köszönöm az Úrnak, hogy ilyen megértő családdal ajándékozott meg, amely nemhogy eltűri, de messzemenően támogat e tevékenységben. Köszönöm a segítséget a magyarországi társszervezőknek és azoknak, akik nélkül nem jönne létre az emlékmenet. A túra mára sok embert megérint és megmozgat. Vannak persze, akik mosolyogva tekintenek az ilyen dolgokra, de minket ez nem zavar, mert aki önzetlenül vállalja e kis „sétákat”, minden bizonnyal teljes szívéből teszi.

– Mióta tartja számon, illetve viseli a hadisírok gondját? Hogyan sikerül fellelni és beazonosítani a hantokat?
– Hosszú ideje foglalkoztat a temetőkben (és nem csak itt) nyugvó 1848-ban, illetve az első és második világháborúban elesett magyar honvédek sírjainak, emlékköveinek felkutatása és – ha erőnk és tehetségünk engedi – ezek rendbetétele, karbantartása is. Tevékenységemben Isten után a családom, a feleségem és a leányaim a legfőbb támogatóim, segítőim. A feleségem mintegy harminc éve segítségem ebben az elhivatottságomban, mint kőfaragó-vésnök a gránit- és márványtáblák, illetve sírkövek feliratozásában.

 –Vannak-e hozzátartozók, katonai intézetek, adatközpontok, archívumok, amelyek munkájában segítik?
– A sírhelyek nevesítésében az utóbbi időben nagy segítséget kaptam a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó osztály munkatársaitól. Sajnos hozzátartozókról nincs tudomásunk. Egyetlen esetben találtunk hozzátartozót. Próbáltunk kutatni, de nem sok sikerrel. A fellelt sírhelyeket eddig sikerült valamilyen módon rendbe hozni, felújítani. Megpróbáljuk továbbra is karbantartani, és időnként elhelyezzük rájuk az emlékezés virágait. Januárban a doni áttörés emléke alkalmából, márciusban az 1848–49-es síroknál, áprilisban a Rákóczi-féle szabadságharc 1711-es fegyverletételének emlékére, májusban a Magyar Hősök Napja alkalmából stb. A sírfelújításoknál legtöbbször csak magunkra számíthatunk, de vannak kivételek: egyházközségek, magánemberek és volt rá példa, hogy intézmények és vállalatok is támogatásukról biztosítottak és meg is adták azt, amit ígértek.