Egy 1956-os szabadságharcos levele Amerikából – a magyar szabadságharc mért halálos sebet a kommunista rendszerre

A népfelkelést 1956-ban a magyar kommunista kormányt szolgáló ÁVH gyilkos golyói váltották ki Budapesten, amikor a tömegbe lőttek. Az igazságot a kommunisták évtizedekig meghazudtolták. Nem igaz, hogy a felkelés előre el volt tervezve és azt a fasiszták, nácik irányították. A főváros lakossága nem felejtette el Budapest ostromát, a hóval borított utcákon fekvő halottak ezreit, és nem akart újabb vérontást.

Az Országház előtt összegyűlt több mint 200 ezer embert váratlanul érte a hír, hogy az ÁVH-sok lövik a tüntetőket a Magyar Rádiónál.

„Mindenki a rádióhoz, szüntessük meg a vérontást!” – kiabáltuk a kíváncsiságból odajött katonai rádiósautó mikrofonjába. A tömeg elindult a rádió felé. A feloszlatásunkra küldött katonaságot győztük meg, hogy menjenek a rádióhoz és szüntessék meg a vérontást. Megtelt tömeggel a Kálvin, a Blaha Lujza, a Deák és a Sándor tér, valamint a környező utcák. A rendőrök visszalőttek, majd átadták a fegyvert a tüntetőknek. Ezt tette a katonaság is, egész éjjel folyt a harc. Amikor a szovjet tankok megjelentek a Kálvin téren, a nagy tömeg láttán nem tudták, mi tévők legyenek.
A kommunista magyar kormány statáriumot hirdetett, és arra kérte a szovjeteket, hogy tankjaikkal verjék le a tüntetőket. Másnap délelőtt indultak el a tankok a magyar nép szabadságát követelő felkelők ellen. A pesti srácok kíváncsian nézték a tankok lövöldözését, majd az utolsót, ami nem lát oldalra és hátra, benzinesüvegekkel dobálták meg, amíg felrobbant. Borzalmas látvány volt. A közelben lévők megsebesültek, véres emberi végtagok feküdtek az utca kövezetén. A sebesültek nem jajgattak, volt, aki nem akarta, hogy elvigyék kórházba.
A hír hamar terjedt a városban, és mások is sikeresen alkalmazták a benzinesüvegekkel történő támadást.    Ismeretes, hogy a szovjet tankok parancsra sem mertek a magyar tankok kísérete nélkül kivonulni a fővárosból.

A folytatást ismerjük:

a szovjet nagy erővel megszállta Magyarországot, leverte a szabadságharcot. Nagy Imrét – akiben bízott a magyar nép, hogy megváltoztatja a kommunizmust – letartóztatták és felakasztották, bár a tárgyaláson kijelentette, hogy ő a kommunista rendszeren nem akart változtatni.

Nagy Imre helyébe Kádár Jánost tették a Kreml urai, majd következett a megtorlás, kivégezték a felkelőket, aki nem menekült el az országból. Az 1956-os felkelés egyedülálló a történelemben: a tizenéves pesti srácok akkora sebet ejtettek a Szovjetunión, hogy azt sohasem tudta kiheverni, és 34 év után megsemmisült.
Akik részt vettünk a felkelésben, és láttuk a tizenévesek bátor hőstetteit a szovjet tankok ellen, elhatároztuk, emlékművet állítunk a dicsőségükre az Egyesült Államokban. A felhívás a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség által kiadott Fáklyaláng című magazinban jelent meg. Nehéz volt a feladat, hiszen olyat kellett építeni, ami még nincs a világon.

A történelmet nehéz megértenie azoknak, akik nem élték át. Hasonlóan, mint az eszkimók, akik a sivatagot elhiszik, de nem érzik, nem tudják elképzelni.

Az első világháború, az ország szétdarabolása megviselte a magyarságot. az új határvonal városokat, falvakat, családokat választott szét. Sok helyen a második vagy a harmadik utcában lakó szüleit, vagy a szülő a gyermekeit nem tudta meglátogatni, mert az más országhoz került. Leírhatatlan és értelmetlen állapot, amit Magyarország átélt.
Sokszor felvetődik a kérdés: mi magyarok mit tettünk, hogy így szétszaggatták az országot? Mi, akik a két világháború között voltunk gyerekek, az iskolában a „Hiszek egy Istenben”-nel kezdtük a tanulást, bízva abban, hogy az ország feltámad, és az addig szétszakított családok egyesülnek. Fiatalon megéreztük a második világháború szelét, és választani kellett az istentelen szovjet kommunizmus vagy a német nemzetiszocializmus között. A magyarok nagy része istenfélő volt, a németek a tőlük elvett területek visszaszerzéséért indítottak háborút, amihez mi, magyarok nem szívesen csatlakoztunk. Ám amikor kiderült, hogy semlegességünk esetén a románok, németek, szerbek megszállják Magyarországot, kénytelenek voltunk egy bizonyos hadtestet a németek segítségére rendelni. Ekkor még úgy látszott, hogy a német hadsereg elfoglalja Moszkvát és Sztálingrádot, és vége a háborúnak. Hogy ez ne történjen meg, Sztálin megüzente Churchillnek és Rooseveltnek, hogy ha nem küldenek segítséget, a Szovjetunió kapitulál, és feladja a harcot. Ennek hatására küldtek az amerikaiak hatalmas mennyiségű hadieszközt, élelmet és gyógyszert a szovjeteknek, az angolok pedig 4 millió tonna hadianyagot és 308 millió font értékű lőszert, ami eldöntötte a világháború kimenetelét.
A végeredmény nem váratott magára: a szovjet horda megszállta és terror alatt tartotta fél Európát. Hiába volt a küzdelem, a véráldozat, a kommunizmus győzött. Megváltozott az élet, megváltozott a világ. Sokan a győztest követték. Az emberek templom helyett kocsmába jártak, mert ha ott elszólták magukat, nem jelentették az ÁVH-nak, mint azt időnként a békepapok tették. Börtönvilággá vált az ország: ha valaki megmondta az igazat, kényszermunkára ítélték. Menekülni sem lehetett, vasfüggöny volt a nyugati határon, ahol két sor szögesdrótkerítés között taposóaknák fogadták a menekülőket. Sokat írtak az akkori megpróbáltatásokról, de aki ezt nem élte át, nem tudja megérteni.
Innen, a távoli Egyesült Államokból szembesülök azzal, hogy a kommunisták még mindig sok hazugságot terjesztenek a 20. századi magyar történelemről, főleg 1956 áldozatairól. Ha ők nem lettek volna, talán ma is az istentelen kommunizmus uralná Magyarországot.

Bogár Gyula, Hawaii, Egyesült Államok