HIRDETÉS
Sztálinnal ellentétben Hruscsov nagyon szeretett utazni, hivatalos látogatásait a kapcsolatépítés elengedhetetlen eszközének tekintette. Legtöbbször természetesen a „baráti” országokat kereste fel, de a harmadik világba is szívesen kirándult. Joviális egyéniségével általában jó benyomást keltett, de a mosolya mögött mégis egy kemény politikus, a magyar forradalom eltiprója, a birodalom vaskezű vezetője rejtőzött. Akaratos államfő volt, 1960-ban például az ENSZ-közgyűlésén, amikor úgy érezte, hogy háttérbe szorítják – a Fülöp-szigeteki küldött, Lorenzo Sumulong élesen bírálta a kelet-európai politikáját –, felfortyant a szovjet oligarcha.
Miután nem kapott szót, a cipőjével dühösen verte az asztalt.
A történtekre mindenki másképpen emlékezett, de a New York-i ENSZ-központban magam is megcsodáltam az elhíresült bútordarabot, amelynél minden látogató fényképezkedett is. A csapkodásról a világsajtó kiemelten számolt be, és másnap egy teljes házat beborító óriásplakát keltett a metropoliszban feltűnést, amelyen egy kövér kéz, és egy ócska, letaposott sarkú félcipő volt látható. Egyes források szerint ez fotómontázs volt.
Hruscsov Magyarországon négy alkalommal, 1958 áprilisában, 1959 júniusában, 1959 november végén, valamint 1964 áprilisában járt. Leghosszabban az utóbbi alkalommal időzött hazánkban. Ekkor már az ország az enyhülési korszak kezdetét élte, túl volt az általános amnesztián, ami a rezsim arculatának javítását célozta, s már a legvidámabb barakk körvonalai is kirajzolódtak. A magyar pártapparátus Hruscsov programját gondosan szervezte meg. Április 9-én a Sportcsarnokban tartott magyar–szovjet barátsági nagygyűlésen tömegek előtt mondott beszédet, az eseményt mind a televízió, mind pedig a Kossuth Rádió élőben közvetítette. A magyar szellemi elitnek is tett gesztusokat: a szovjet nagykövet adta át Kodály Zoltánnak a miniszterelnök ajándékát, egy Prokofjev-szoborportrét. A magyar zeneszerző „megindultan” köszönte meg a figyelmességet, s utalt a szovjet komponistákkal fenntartott kiváló kapcsolatára.
A híres-hírhedt vendég a Magyar Állami Operaház díszelőadásán is részt vett, s mivel akkor a Hajós utcában, a dalszínház mellékutcájában laktunk, magam is ott bámészkodtam a tömegben;
lengtek a szétosztott papírzászlók, amikor Hruscsov beszállt a fekete Csajka gépkocsiba, és nyájasan integetett a népnek.
A vendéglátók nem voltak szűkmarkúak a szovjet vezetővel, Bábolnán fejedelmi ajándékkal lepték meg. Az egykori híradások szerint, miután megnézte a kirakatintézmény lovasbemutatóját, Burgert Róbert igazgató így szólt Hruscsovhoz: „legjobb hagyományaink kifejezője a bábolnai ötösfogat. Engedje meg, Hruscsov elvtárs, hogy dolgozóink szeretete jeléül megajándékozzuk vele… Kérjük, fogadja el!”
A gesztus után több vicc is született a nép ajkán, az egyik nem igazán szalonképes, a másik pedig így hangzik:
mi a különbség Árpád apánk és Kádár között? Válasz: Árpád vezér egy fehér lóért egy országot vett. Kádár elvtárs viszont odaadott öt fehér lovat és ráadásnak még egy országot is!
E látogatás más szempontból él a család emlékezetében. Feleségem Komáromban született, s mesélte, hogy az egész várost kivezényelték a vendég fogadására, pontosabban az út mentén integettek a hosszú konvojnak. Az egy-két perces átutazás kedvéért kiglancolták az út menti házakat, „Patyomkin faluként” fedve el a nemkívánatos részeket.
Amíg a szovjet vezető látogatásának állomásait még mindig emlegetik, feleségének, Nyina Petrovna Hruscsovának budapesti időtöltéséről kevesebb híradás maradt ránk. Egyik programja viszont – édesanyámat, dr. Csermák Gézánét érintve – nyomot hagyott a családi krónikánkban. Édesanyám így emlékezik 1964. április 9-ére: „a Kossuth Zsuzsa Gimnázium a kormánynegyedben, a Markó utcában, a Fővárosi Törvényszék és az Országos Mentőszolgálat közvetlen közelében, nem messze, az Oktatási Minisztériumtól működött, s ha neves vendég érkezett, akkor a felügyelőszervek rögtön ránk gondoltak protokolláris szempontból. Az említett napra az osztályommal kirándulást terveztünk, s már a túra lázában égtünk. Ekkor érkezett lélekszakadva Pál József igazgató, aki közölte, hogy Nyina Hruscsova, aki elkísérte férjét Magyarországra, népes kíséretével meglátogatja másnap a középiskolát, s rám gondoltak a bemutatóóra tanáraként. Őszintén meglepődtem, mivel férjem 1956-ban disszidált, s jóllehet szenvedő alanya voltam távozásának, az államhatóságok érdeklődése nem szűnt meg irántam. Iskolámban hagytak ugyan dolgozni, de útlevelet még Csehszlovákiába is nehezen kaphattam. De térjünk vissza a jeles eseményre! A bejelentés után némi pánik tört ki, de nem volt sok idő a tépelődésre. A IV. A-t az intézmény legjobb, ráadásul orosztagozatú osztályát választottuk ki a feladatra. Az orosz csoportban tizenötön tanultak akkor, okos, felkészült, jópofa közösség volt, s rögvest elkezdtük a készülődést a nagy napra. Puskin életművét állítottuk a középpontba, mivel a diákok a költő számos versét tudták idézni. Az előzmények ismeretében életemben nem izgultam úgy, mint akkor.
Megérkezett a delegáció, a vendégek többen voltak a teremben, mint a diákok. A díszvendég mellett Kádár Jánosné lépkedett, rajtuk kívül miniszterfeleségek, a diplomáciai testület hölgytagjai szorongtak a padok között, s mivel öltönyös férfiak is betértek, gondolom, a biztonsági szervek is jelen lehettek.
Hruscsova egyszerű teremtésnek tűnt, végig szerényen viselkedett. A gyerekek átérezték a rájuk háruló feladatot, s villogtak.
Jóllehet akkoriban negyvenötperces órák voltak, a vendégek csupán a számonkérésen vettek részt, harmincöt perc után távoztak.
Hruscsovának ugyanakkor beharangozták, hogy kiváló az iskola színjátszócsoportja, s a gimnázium híres dísztermében (Lotz Károly és Than Mór festményei díszítették) kisebb jelenetekkel készültünk. Mivel én voltam a színjátszó szakkör vezetője, itt is nekem kellett produkálni: az akkor végzős Venczel Vera Sente monológját adta elő Brecht A szecsuáni jó lélek című drámájából, majd ének és népi tánc következett.
A kulturális program után beszélgetés kezdődött Hruscsovával, albumokat mutattunk neki az iskoláról. Mivel egykor tanítóként dolgozott, így megtaláltuk vele a közös hangot, sőt pedagógiai kérdéseket is megvitattunk. A miniszterelnök felesége nem érkezett üres kézzel, képeskönyveket ajándékozott a könyvtárnak, a gimnazistáknak pedig kilószámra jutott a moszkvai képeslapokból, a Lenin-, Gagarin- és Komszomol-jelvényekből.
Búcsúzáskor a vendég az egész osztályt meghívta Moszkvába. Szerencsétlenségünkre Hruscsovot még annak az évnek októberében leváltották, így az út füstbe ment terv maradt.
Viszont a következő évben egyhónapos moszkvai ösztöndíjat kaptam, amit valószínűleg e napnak köszönhettem.
Ha visszagondolok 1964. április 9-ére, kedves emlék marad, mindenki tudása legjavát nyújtotta, s a bemutató a tanári hírnevemet is öregbítette. A találkozó végén lerogytam egy fotelba, s a kollégáim próbáltak lelket verni belém. Édesanyám estefelé jött be értem, mert a Vígszínházban bérleti előadásunk volt aznap, de én még mindig a fotelben pihegtem. Mégis elmentünk az előadásra, ahol kissé magamhoz tértem.”
Az Esti Hírlap krónikása még feljegyzi, hogy az órán szóba került Solohov élete és munkássága is, az egyik jelentkező diák Hruscsovot idézte az író kis kozák falujáról: „ez a falu a mai szovjet irodalom fővárosa.” Ezután Budapest nevezetességeit ajánlották a vendégek figyelmébe, s Puskin munkásságát illusztrálva a diákok meghallgatták magnóról Csajkovszkíj Anyegin című operájából Tatjána levelének részletét, majd egy diák el is szavalta az idézett szakaszt. Az igazgatói irodában szervezett közvetlen beszélgetésen Hruscsova igen érdeklődő volt, sorra tette fel a kérdéseket a KISZ-szervezet működéséről, valamint a politechnikai oktatásról.
Ha már az opera világáról esett szó, kezembe került a híres szovjet énekesnő, Galina Visnyevszkaja memoárja, amelyben Hruscsovát és a politikusok feleségeit is említi a szovjet vezetők tivornyájáról írt életképében: „a nők alacsonyabbak, kövérek és csendesebbek. Láthatóan feszengve várják, hogy mihamarabb visszamehessenek saját birodalmukba. Természetesen öltözködésükben szó sincs eleganciáról; egyikük sincs ünnepélyesen felöltözve, még rendes frizurájuk sincs. Annyira jelentéktelen a külsejük, hogy ha a következő nap valamelyikükkel találkoznék az utcán, meg sem ismerném. Férjeik soha nem mutatkoznak velük nyilvánosan; hivatalos fogadásokon ezeket az asszonyokat soha nem lehet látni… Hirtelen eszembe jut: a hallgatagon üldögélő feleségek közül néhányan hosszú éveket töltöttek a sztálini lágerekben. És a férjeik? Szabadon éltek, miközben feláldozták feleségeiket a koholt vádak alapján meghozott ítéleteknek. Nem védték meg, nem szabadították ki a gyávák!”
Valóban,
Hruscsovának sem lehetett könnyű élete, Hruscsov már két házasságon volt túl, amikor összekötötték életük fonalát, s jóllehet a nevét viselte, csak párja nyugalomba vonulása után (értsd, kegyvesztettségét követően) rendezték hivatalosan kapcsolatukat.
Az asszonynak a sztálini évek alatt ugyan nem esett bántódása, de a sztálini lumpolásokon az udvari bohóc szerepet játszó Hruscsov mellett nem lehetett biztos a jövőjéről. A források bölcs asszonynak ismerték, nyelveket is beszélt. 1961-ben férje magával vitte Bécsbe az amerikai elnökkel folytatott csúcstalálkozóra. Az asszonyt sokszor fotózták együtt Jacquelin Kennedyvel, a kettőjük kinézete igencsak különbözött. Viszont inkább
Nyina nyerte meg az osztrákok szívét, őt közvetlennek, kedvesnek, az amerikai first ladyt pedig nagyképűnek tartották.
De végezetül térjünk vissza néhány szó erejéig az iskolai látogatására. Amíg a felnőttek átérezték a látogatás jelentőségét, a diákok hamar napirendre tértek a vizit felett: az egyik résztvevő diákot, Kupás Juditot idézem: „nagy izgalmak között tudtuk meg, hogy milyen kivételezettek vagyunk. Drága Lídia néni mindenkivel megbeszélte az óra menetét (én nem kaptam feladatot, mivel nem voltam jó oroszos). Az iskola is lázban égett, a szomszéd bíróságról hoztunk hosszú, vörös szőnyeget és hatalmas zöld növényeket, fikuszokat, pálmákat a lépcsőházba. Az igazgató kísérte be a vendégeket, minden rendben lefolyt, meg voltak elégedve. Lídia néni, miután kikísérte a vendégeket, visszajött és nagyon megdicsért minket. Látszott rajta, hogy végre kiengedhet, megkönnyebbült. Aztán vagy talán másnap visszahordtuk a bíróságra a kölcsön-rekvizitumokat. Azt hiszem, mindenki izgalmasnak fogta fel a napot, de különösebben nem rázott meg minket, nem sokat beszéltünk róla később.”
Valóban. Később már más szelek fújtak a szovjet politikában, a brezsnyevi rezsim alatt Hruscsovot már nem illett említeni, így az adott nap mindenki számára csupán érdekes emlék maradt.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
