Bethlen Gábor útja az erdélyi fejedelemségig

(folytatás a 39. lapszámunkból)

Bujdosása idején Bethlen Gábornak el kellett hagynia jegyben levő mátkáját, Károlyi László árváját, Zsuzsannát. Miután bujdosásából visszatért, Bocskay Istvántól azt kérte, hogy tarthassa meg menyegzőjét. A fejedelem teljesítette kérését: a menyegző napját 1605. április 24-re tűzték ki. Bocskay azonban öt héttel az esküvő előtt Bethlent Erdélybe küldte, hogy egy várat vegyen be. Bethlen engedelmeskedett, és nem is sejtette, hogy míg ő harcol, elmúlik az esküvő napja. Közben Károlyi Mihály megtette a költséges lakodalmi elő­készületeket, a násznép is összegyűlt, csak éppen a vőlegény hiányzott. Menyasszonya azonban türelemmel megvárta. Károlyi Mihály később nem volt hajlandó újabb lakodalom költségeit fizetni, de ez Bethlen Gábort nem zavarta.

Bocskay István végrendeletében Homonnai Bálintot jelölte ki utódjául. A rendek nem tartották tiszteletben Bocskay kérését, és Rákóczi Zsigmondot választották fejedelemmé 1607. február 11-én. Bethlen Gábor azonban Báthory Gábort támogatta. A választást megelőzőleg Bethlen – aki ez idő tájt már tekintélyes ember volt Erdélyben – rengeteg támogató levelet osztott szét Báthory Gábor mellett. Az új fejedelem, Rákóczi Zsigmond elfogatta. Bojti Veres Gáspár ezt így írja le: „biztos őri­zettel Kolozsvárra vitette, bilincsbe és béklyóba vetette, de meghagyta, hogy egy ké­nyelmes palotában őrizzék, és méltóságához illően bánjanak vele. Míg Bethlen más érdekében fáradozott, saját magát sodorta veszedelembe. A nála lévő nagy csomag levelet elvették. Rákóczi a legfelsőbb ítélőtáblára bízta megbüntetését:

egy bizonyos Horváth János nevű ügyész felségsértéssel vádolta és fejvesztésre ítélte. De a bölcs öreg Rákóczi négyszemközt meg­feddette Bethlen fiatalos meggondolatlanságát, mert előre látta, hogy belőle a hazának jó polgára és védelmezője lesz égető szükségében.

Leginkább mégis Báthory Gábornak és Bethlen rokonainak, a székely főurak közbenjárása indította meg, akik majdnem felkelést robbantottak ki Bethlen fogva tartása miatt. Ezért bilincseit feloldatta, de elbocsáttatásakor arra kényszeríttette, hogy az ország közgyűlésén ünnepélyesen ígérje meg, hogy egész életében a haza jámbor és jó polgára lesz.”

1608. március 5-én a hajdúk lázadása miatt Rákóczi Zsigmond lemondott Erdély trónjáról és visszatért szerencsi házába.

Uralkodása elején Báthory Gábor fontos tisztségekkel jutalmazta Bethlent. Ifjú támogatóját kinevezte fejedelmi tanácsosnak, az udvari hadak főkapitányának, Hunyad vármegye főispánjá­nak és Csík-, Gyergyó-, valamint Kászonszék főkapi­tányának. Báthory Bethlen Gábort a török csá­szárhoz, Ahmed szultánhoz küldte követségbe, hogy eszközölje ki számára a jogart és a zászlót az atnaméval együtt, mint fejedelemségének a török Porta általi elismerését. Mindezt Bethlen hűséggel és igyekezet­tel valósította meg.

Az idő teltével Bethlen Gábor elzárkózott az ifjú feje­delem kicsapongásaitól, de ennél nagyobb súllyal esett latba az, hogy több rendben is ellenszegült Báthory Gábor bel- és külpolitikai döntéseivel.

Bethlen ellenezte Báthory azon törekvését, hogy Havasalföldet és Moldvát meghódítsa, de nem értett egyet a szászokkal szembeni fellépéseivel sem. Bethlen nem helyeselte az 1610. évi kolozsvári ország­gyűlés határozatát sem, amely kilenc erdélyi főurat fej- ­és jószágvesztésre ítélt. Mivel ezek többségükben katolikusok voltak, a fejedelem újabb lépéseket foganatosított a katolikus egyházzal szemben is. Tettével ürügyet szolgáltatott az Erdély-ellenes Habsburg-támadásra. 1611-ben Forgách Zsigmond felső-ma­gyarországi főkapitány jelentős haddal indult Erdély ellen, válaszképpen Báthory Gábor Bethlen Gábort királyi ajándékokkal a Portára küldte segédcsapatokért, és húsznapi fegyverszünetet kötött Forgách Zsigmonddal.

Bethlen, ahogy csak tudott, Konstantinápolyba sietett és átadta az aján­dékokat. A török döntéshozók azonnal megbízták Omer boszniai beglerbéget, hogy sereget gyűjtve egyesüljön az azovi és szilisztrai tatárokkal, és erőltetett menetben induljon Erdélybe, hogy vessen gátat Forgách Zsigmond katonai vállalkozásának. Amikor Forgách értesült, hogy Bethlen török segédcsapatokkal közeledik, megindult az Erdélyt Moldvától elválasztó havasok felé. A tatárok itt lepték meg a Habsburgokat, Forgács sok embert elveszített. Ő maga Homonnaival, Dóczyval, Esterhazyval és Magyarország több főurával a havasokba menekült a megmaradt katonákkal. A katonaság többsége odaveszett a nagy télben. Forgách Zsigmond menekülését látva Báthory Gábor a sok erdélyit rabságba hurcoló török sereget Bethlen Gábor vezetésével visszaküldte Boszniába.

Az 1612-es esztendő hihetetlenül kemény téllel kezdődött. A brassói polgárok Ghiczy András és Weiss Mihály bíró vezetésével ellenkeztek Báthory Gábor fejedelemmel és a szomszédos erősségekben – Prázsmáron, Hermányon, Botfalván, Földváron, Törcsváron és Vöröstoronyban is – őrséget helyeztek el, amelyet megeskettek, hogy a kapukat nem nyitja ki Báthoryéknak. Megfékezésükre Báthory Gábor újabb sereget küldött, a fejedelem pedig bevonult Szeben városába.

Bethlen Gábor megpróbálta mérsékletre inteni az uralkodót a szászokkal szembeni lépéseiben, de a viszony egyre jobban elmérgesedett közöttük.

Bethlen Gábor többé nem hitt a fejedelemnek. Levelet írt a temesvári pasának, amelyben egyetértett a szászok sérelmeivel és kérte a török katonai segítségét.

Közben Báthory Gábor elhagyta Szebent és visszatért Gyulafehér­várra. Itt Bethlen Gábort a fejedelem asztalához marasztalták, ahol borozgatás közben Báthory „becstelen szókkal illette, és árulónak mondta Gábort. Midőn a fejedelem ellene akarna in­dulni a töröknek írt levél miatt, Bethlen Gábor két főúr segítségével megszökött a palotából, és vitézeitől körülvéve az éjszaka

folyamán Dévára mene” – áll Bethlen életrajzírójának visszaemléke­zésében.

Ezt követően Báthory Gábor mindent elkövetett Bethlen elfogására, de sikertelenül.

1612 szeptemberében Bethlen Gábor Temesvárra menekült. Majdnem egy évet töltött a Török birodalom területén azzal a szándékkal, hogy megszerezze magának az erdélyi fejedelmi címet. Itt nemcsak régi ismeretségeit elevenítette fel, hanem új barátokat is szerzett. Portai tartózkodását elsősorban tájékozódásra használta fel. Bethlen Gábor új barátjától, a magyarul is beszélő Szkender pasától értesült arról, hogy a Habsburgok egy ajánlattal magyar ruhába bujtatott követet küldtek a portára, hogy közös erővel irtsák ki a magyarokat. A követ előterjesztése szerint „valameddig az a kevés magyar fennáll, a két császár között tökéletes békesség nem lehet.”

A Habsburgok azt kérték a török szultántól, hogy ne fogja pártját a magyaroknak. A nagyvezér meg is kérdezte Bethlen Gábort: „akarná-e, hogy a német kivesztené a magyarokat?” Erre Bethlen így válaszolt: „istentelen és pokolra való ember volna, aki a maga nemzetének veszedelmét kívánná.”

A törökök között szerzett tapasztalatai még jobban megerősítették Bethlen gyűlöletét a németek iránt.

Bethlen Gábornak a török földön kifejtett tevékenységéről életrajzírója ezt írja: „Nem szűnik Bethlen Gábor éjjel-nappal az oda való basát és tanácsait járni és elhitetni, hogy Báthory Gábor németes volna. Legelsőben Budára mene, és ott a vezért magáénak tevé, onnan Eszék felé menvén, télre érkezek Nándorfejérvárra, majd elmene Drinápolyba, ahol a török császár, Ahmet szultán is jelen vala 1613. esztendőben, februáriusban.”

Bethlen Gábornak beszédével sikerült meggyőznie a török méltóságokat fejedelemmé választásának szükségességéről.

Életrajzírója szerint „azért a fővezér Nazuf a dívánban Bethlen Gábort Erdélyország fejedelminek nevezé s köszönté, mely azon esztendőben áprilisnek fogyta felé vala, és fejedelmi méltóságának jeléül kardot, buzogányt, 2000 tallért, három jeles lovakot, öt szamárt, öt tevét ajándékoza. És Szkenderbégnek, Magyar-Ogli Ali basának, buzsáki, szilisztriai tatároknak, moldovai, s havasalföldi vajdáknak erős parancsolat adaték, hogy mihelyt Bethlen Gábor kívánni fogja, minden erejekkel melléje mennének, és erdélyi fejedelemségre vinnék be.”

(folytatjuk)