HIRDETÉS
Pezsgő élet volt egykor az Érmelléken. Annak ellenére, hogy a mocsár volt az úr, és szinte élhetetlen területek pásztázták a vidéket, e terület szülöttein keresztül gyakran beleszólt a világ fejlődésének menetébe, a nagypolitikába, sőt olykor a világirodalomban felállított rangsort is megváltoztatta. Más szóval itt is az emberek szentelték meg a helyet. S ha jól sáfárkodtak volna örökségükkel, megélhettek volna akár e hely nevezetességeiből is. Az elődök hagyatéka, szellemi kincstára a helyben maradást szolgálhatta volna. Az Érmelléken pusztított már tatár, török, osztrák, német, orosz, román. És most pusztít a magyar is: önmagát pusztítja. Nem hivatalos források szerint manapság minden harmadik-negyedik őshonos magyar elhagyja a Partiumot…
Albis Érbogyoszló községközponthoz tartozik, mezsgyéje már-már a Berettyó-vidék határát súrolja. Még saját közigazgatással sem rendelkezik, noha szülöttei nem egyszer voltak történelemfordítói a Kárpát-medencének. A falut a 14. század elején említik először a feljegyzések, ezt követően szinte minden században előfordul a neve a Zólyomiakra való tekintettel is, hiszen ennek az ősi családnak a fészke és temetkezőhelye volt egyaránt.
Zólyomi Dávidnak főnemesként és hadvezérként is meghatározó szerep jutott abban, hogy ki ül az ország trónján. Feljegyzések szerint I. Rákóczi Györgyöt is ő segítette uralkodásra.
A Zólyomiakon kívül még két történelmi személyiséget adott a falu a világnak: Irinyi József hírlapírót, műfordítót, országgyűlési képviselőt, aki 1848-ban megszövegezte a tizenkét pontos kiáltványt, és Irinyi Jánost, akinek nevéhez a közhasznú gyufa feltalálása fűződik. Ilyenformán Albison minden utcasarok történelem.
Borbély Gábor (1948–2009), az Érmellék egyik legközismertebb tudora, a vidék két legértékesebb műemlék templomát Albison, illetve Székelyhídon említi. Műemlékek, irodalmi emlékek, jeles emberek az Érmelléken című munkájában az albisi templomról szóló leírásában az áll, hogy a falu temploma – legalábbis annak tornya – a 13–14. század fordulóján már állt. Aligha kétséges, a torony a középkorban erődítményként is szolgált. Kincseket rejt az albisi templom – mondják az albisi emberek. A legnagyobb kincs azonban maga a torony, amit a bihari várispánság várjobbágyai, illetve az Albisi család (a Zólyomiak ősei) építettek.
Érdekes módon a település mindig megmenekült a törökdúlástól. Fekvésének köszönhetően soha nem rombolta le idegen horda. A törökidők után a kilencszázas évekig több gazdája is volt, többek között a Makó család, Zichy Ferenc és Stubenberg József gróf is. Az utóbbinak ma is áll egy vadászkastélya a falu erdő borította határában. Érdekesség gyanánt ide kívánkozik, hogy az államosítást követően ezt az épületet a székelyhídi erdészeti hivatalnak adták át, de nem irodahelységeknek: itt pihenték ki a megyei elvtársak vadász- és egyéb fáradalmaikat.
A fenyvesek közt megbúvó vadászkastély a kommunista éra hetvenes-nyolcvanas éveiben igazi dáridók színhelye volt. A ’89-es változások után a rendeltetése ugyanaz maradt, csak kicsit halkabbak a vadászszezonok.
Irinyi János születésének helyét sokáig homály fedte. A lexikonok és egyéb feljegyzések szerint a magyarországi Létavértesen látta meg a napvilágot. Eddig ez a település volt feltüntetve a magyar kémikus életrajzában. A székelyhídi Sóki Béla tanár Az Érmellék 100 híressége című kötetében arra is kitér, hogy Eötvös József róla mintázta A falu jegyzője című regényének főhősét.
Irinyi János a legújabb levéltári felfedezések szerint azonban Albison született, Irinyi János mezőgazdász és Janovits Roxanda (magyarosítva Jánossy Róza) gyermekeként.
Debrecenben végezte tanulmányait, de széleskörű kémiai ismereteit a bécsi egyetemen szerezte. Egyik professzorának sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a nem robbanó, zajtalan gyufa titkára. Hosszú kísérletsorozat után 1836-ban szabadalmaztatta, majd később eladta találmányát egy Rómer István nevű gyufagyárosnak. Ebből a pénzből fedezte később a berlini egyetemi, majd a hoffenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.
Az Irinyi család honlapján szerepel, hogy első ismert ősük Szolnokon, az akkori várszervezet előkelői (tizedesek, századosok) közé tartozott. Szent István idejében Szolnok már olyan jelentős település volt, hogy védelmére földvárat létesítettek. Sőt, Szent István a szolnoki váruradalom központjává tette. III. Béla király 1195-ben földingatlannal rendelkező teljes szabadságot élvező közszabaddá emelte. Az 1195-ös oklevél a tatárdúlás alatt megsemmisült, ezért minden benne foglalt privilégiumot 1264-ben megerősítettek. Ebből az 1264-es és a következő 1270-es királyi oklevélből ismerhetjük meg a család következő tagjait, mégpedig Videt és annak fiait, Vencelt és Lászlót, az utóbbiak ekkor kapták adományba a szatmári birtokaikat.
A család az 1278. évi és az azt megerősítő, mind a mai napig meglévő 1279-es oklevél szerint már földterülettel rendelkezett Irinyben
(Szatmár megyében, Nagykárolytól délre, Érdengeleg mellett található, közigazgatásilag Érendrédhez tartozik). Az 1279. évi oklevél azonban más miatt is érdekes. Ebben egész Iriny újraadományozásáról esik szó, cserében Venczel és László vitézségéért, melyet a cseh királlyal, Ottokárral vívott csatában vittek véghez. Az ütközetben a két fivér megölte Ottokárt és fiát foglyul ejtették. Ez a tett szolgált alapul a később megszerkesztett családi címerhez is.
Visszatérve a későbbi dicső Irinyiekhez, János és József szerepet vállalt az 1848-as forradalomban: Irinyi József nevéhez fűződik az 1848-as Kiáltvány tizenkét pontjának megszövegezése is. A családban hat gyermek született: Viktória, Heléna, János, Antónia, József és Rozália. Közülük János, Antónia és József anyakönyvi bejegyzéseiből egyértelműen kiderült, hogy Albison születtek. Mindhármukat Bihardiószegen keresztelték meg, illetve apjuk halálesetét is itt jegyezték be. Ez egy korabeli görög kereskedőtársaság által épített ortodox felekezetű templom volt, amely azonban nem azonos a ma is álló diószegi román ortodox vagy a létavértesi román görögkatolikus és rutén görögkatolikus anyaegyházakkal – derül ki Szabó József diószegi helytörténész kutatásaiból.
Irinyi János tudományos felkészültségéről könyveinek, tanulmányainak egész sora tanúskodik, de gazdasági akadémiai tanulmányait is sikeresen kamatoztatta.
A szikes területek gipsszel történő feljavítását először Irinyi javasolta. Részt vett a Természettudományi Társulat megalakításában. Ugyancsak ő alapította az első magyar gyufagyárat is Pesten 1839-ben.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban is jelentős politikai szerepet játszott. Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és az állami gyárak felügyeletével is. Őrnagyként a nagyváradi lőporgyár vezetője volt. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt, egy ideig Debrecenben, majd Vértesen az ott bekövetkezett haláláig.
Síremléke és mellszobra a Létavértesi Irinyi János Általános Iskola udvarán található. Az Irinyi testvérek emlékezetét alig tíz esztendeje ápolják az érmelléki Albison, illetve Bihardiószegen is.
A szülőfalu 2011-ben állított szobrot a tizenkét pont megszövegezőjének a református templomkertben, ahol a turulmadaras háborús emlékmű is magasodik – a büszt Deák Árpád alkotása. Jánosnak idén, a forradalom és szabadságharc 171. évfordulóján helyezték el mellszobrát, szintén az emlékmű mellett.
Az 1848–49-es események idei emlékezetére Bihardiószegen szoborcsoport formájában avatták fel a két híresség egész alakos öntvénymását, közel az egykori templom helyéhez, amelyben keresztvíz alá tartották őket.
