A világot megrengető atombombák

Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. A terv elindítását 1939-ben kezdeményezte Franklin D. Roosevelt, a terv alapját Enrico Fermi olasz és Szilárd Leó magyar fizikusok atomkutatásai jelentették.
1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött. Közülük az egyik B-29 típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és „valamilyen tárgyat” dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett, és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé 600 méter magasságban: felrobbant a 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba. A másodikat, egy Fat Man típusú plutóniumtöltetű atombombát, Nagaszakira dobták le három nappal később, augusztus 9-én.

A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában 90-166 ezer, Nagaszakiban 60-80 ezer ember hunyt el, nagyjából felük a bombák ledobásának napjain.

A következő hónapokban számtalan ember halt bele a sugárbetegségbe, az égési sérülésekbe vagy a sugárzás következtében kialakult egyéb betegségekbe.

Az első atombombát az amerikaiak 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A fegyver éles bevetését a második világháború végén még mindig rendkívül szívósan harcoló Japán ellen augusztus 5-én engedélyezte Harry Truman amerikai elnök, Hirosima után másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki.
Augusztus 6-án hajnalban hét B-29-es bombázó szállt fel a Mariana-szigetekhez tartozó Tinian szigetéről, köztük az Enola Gay, bombaterében a 3,6 méter hosszú, 0,7 méter széles, 4,4 tonnás nukleáris fegyverrel, amely a Little Boy nevet kapta.

Az első három gép a célpontok feletti felhőzetet ellenőrizte, a második hármas egyike a robbanást vizsgáló tudósokat vitte, a másik a fotózást végezte, a harmadik tartalék volt.

Az Enola Gay 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát, majd délután három órakor szállt le ismét Tinianon. Parancsnoka, Paul Tibbets ott helyben megkapta a Szolgálati Érdemkeresztet, ő egyébként élete végéig nem bánta meg tettét.
A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok számáról mai napig csak becslések vannak. Tény, hogy a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel. Ugyanakkor a többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik.

Különös módon az amerikai atombomba saját nemzetének fiait és lányait is pusztította. Igaz, nem közvetlenül, de sokan hunytak el vagy betegedtek meg a kísérletek következtében. Az áldozatok méghozzá – ki gondolta volna? – a film fellegvárához, Hollywoodhoz kötődnek. Az Egyesült Államokban 1956 elején mutatták be az A hódító című szélesvásznú, színes filmet Dick Powell rendezésében John Wayne-nel a főszerepben. Az akkor 49 éves milliárdos Howard Hughes az RKO filmstúdió tulajdonosaként pénzelte az addigi legköltségesebb filmjét, és 1954 elején a Utah állambeli St. George környékére küldte a stábot forgatni. Nagy erőkkel dolgoztak: 200 ember igyekezett több mint 250 négyzetkilométernyi érintetlen területet sivataggá változtatni, 1000 lovat és 5000 statisztát alkalmaztak, 12. századi mongol és tatár falvakat építettek régi rajzok alapján, két házat és 27 szállodát foglaltak le. Csupán egy dolog kerülte el az alkotók figyelmét: akkoriban ugyanis St. George az USA egyik legveszélyesebb helye volt. 1953. május 19-én, amikor Hughes még csak tervezgette a filmet, az 1951 óta elvégzett 100 kísérleti atomrobbantás közül akkor hajtották végre az utolsót Nevadában. A radioaktív hamu nagy kiterjedésű lakott területet borított be, köztük a 230 km-re lévő St. George-ot is.

Nem sokkal a forgatások befejezése után jött a feketeleves: sorra betegedtek meg a stábtagok.

Susan Hayward tüdő-, majd agydaganatot kapott, és 1975-ben meghalt, Agnes Mooreheadet pedig méhnyakrák vitte el 1974-ben. John Wayne 1964-ben tüdőrákos lett, ezért kivették a teljes bal tüdejét, ő 1979-ben gyomorrákban hunyt el. Dick Powell rendező is rákban halt meg 1963-ban. De szintén rákban halt meg két másik mellékszereplő is: Pedro Armendáriz 1963-ban, illetve a tüdőrákos John Hoyt, bár ő csak 1991-ben. Wayne és Hayward több olyan rokona is rákos lett, akik ellátogattak a forgatásra: John Wayne egyik fia bőrrákos lett, egy másiknak a melléből kellett kiműteni egy daganatot, míg Hayward fiának egy jóindulatú daganatot távolítottak el a szájából. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a 220 stábtagból a nyolcvanas évek végére 91 ember lett rákos, közülük 46 bele is halt a betegségbe.

Ha az embert kétszer rázza meg az áram, ügyetlen. Ha többször is belecsap ugyanabba a személybe a villám, az mérhetetlen pech. De mit szóljon az, akire kétszer dobtak atombombát?

A Föld történetében mindössze két alkalommal vetették be a pusztító fegyvert, és az emberiség történelmében egyedülállóként a japán Cumutu Jamagucsi mindkét alkalommal éppen ott tartózkodott. És hihetetlen módon mindkettőt túlélte!

Jamagucsi Nagaszakiban dolgozott, üzleti ügyekben járt 1945. augusztus 6-án Hirosimában, amikor az amerikaiak ledobták az első atombombát. Másnap inkább holtan, mint élve valahogy hazavergődött Nagaszakiba. Ki sem aludta a történelem első atomtámadásának fáradalmait, sebeit be sem kötözték még rendesen, amikor augusztus 9-én oda is ledobtak egy atombombát. Elképzelni sem tudjuk, mekkorát nézhetett emberünk, amikor a kórház ablakából megint meglátta a gombafelhőt és a vakító fényt. Ez már a japánoknak is sok volt: egyet még elhittek neki, de 2009-ig tartott, míg történészek bebizonyították, hogy Jamagucsi kétszer részesült az atombombából… 
Egy-két atombomba ide vagy oda, Jamagucsi 93 éves koráig élt…