A pusztuló Bethlen-várkastély – a 17. században épült bethlenszentmiklósi uradalom az egyik legszebb erdélyi építészeti örökség

A Küküllő-vártól nyugatra, a Kis-Küküllő jobb partján lévő Szentmiklóst egy 1309-ben kelt oklevél említi először. Tulajdonosa a Becse-Gergely nemzetségből származó I. Gergely, a Bethlen család egyik őse volt.

A település az 1332–1337. évi tizedjegyzékben is szerepel Sancti Nicolai villa néven, amelyet Zsigmond király 1390-ben II. Bethlen Gergelynek adományozott.

Albert király 1438-ban adott engedélyt III. Bethlen Gergelynek, hogy várat építsen Szentmiklóson. A vár azonban egy 1504. évi osztálylevélben még nem szerepel. Valószínű, hogy Bethlenszentmiklóson volt egy másik kastély vagy udvarház Bethlen Farkas birtokában, amiről Bethlen Miklós is megemlékezik önéletírásában: „…ezen épületnek körülötte én is sántzot tsináltattam, a melybe a vizet azon patakból a mely az én részemet a Bátyámétól elválasztya, bele is botsátottam…”.

Bethlen Miklós 1667-ben új kastély építését határozta el. Ez az épület kevés változtatással, eléggé jó karban és eredeti alakjában látható ma is. A várkastélyt 1668 májusában kezdték el építeni, és felhasználták a közeli glogováci vár romjainak anyagát is. A munkálatok a két déli bástya és a kettő közti kötőgát alapjainak lerakásával indultak el. Míg nősülése miatt Bethlen Miklós távol volt, az építkezések folytatódtak.

Amikor az ifjú pár megérkezett Szentmiklósra, a korabeli dokumentumok szerint „a víz felől való két bástya és a dél és napnyugat felől való közfalak, s még a napkelet felől valónak is egy részt ki volt rakva a földből…”.

Bethlen Miklós sorai szerint az építkezés lassan haladt: „atyám az első két esztendőben minden jószágával, pénzzel, borral, búzával erősen kezde segíteni, de a harmadik esztendőben megcsökkenék a segítség, sőt osztán egészen elkopék. Le is tettem az elmémről annak soha is megépítéséről…”.

Az építkezéseket négy év múlva, 1683-ban folytatták. Ekkorra a várkastélyt két kőfal védelmezte, megerősítésükre öt bástyát emeltek. A külső udvaron helyezkedtek el a gazdasági épületek, itt volt a személyzet lakása, az istállók és a színek. A belső kerítés északon és nyugaton a kastély előtt húzódó vizesárok sánca tetején állt, délen és keleten pedig a virágoskertet vette körül. A vizesárkon keresztül karfás fahíd vezetett a kastély kapujáig, amelynek végén a „fal felé nyíló ajtó forma tábla” volt, amelyen a hordókat eresztették le a híd alól nyíló pincébe. Ha ezt a „táblát” felnyitották, a hídon való közlekedés is lehetetlenné vált.

Az építkezések 1699-ben fejeződtek be, egy 1673-as feljegyzés pedig a családi birtok „telekkönyvezését” rögzíti: „tekintetes nemzetes Bethlen Miklós uramnak, Küküllő vármegyében Szentmiklóson levő újólag épített nemes udvarházát, avagy kastélyát a hozzátartozó minden jószágával osztás szerint birodalmában bocsátá örökös részében…”.

Bethlen Miklós leánya, Ágnes 1719-ben már az új kastélyban kötött házasságot báró Kemény Zsigmonddal.

A várkastély a házasság után is a Bethlen család birtoka maradt, amelyet kegyeletből az örökösök – Bethlen Sámuel és Miklós – 1806-ban állítottak helyre közös költségen. A várkastély és az uradalom egy része örökösödés útján később a Bruckenthal család birtokába került, majd a család utolsó férfi tagjának, Károlynak halála után az evangélikus egyházra szállt.

Bethlen Miklós önigazolásul, saját és családja mentségére írta meg 1708–1710 között Önéletírását, amely az erdélyi emlékirat-irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt az „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” – Történelmi családok kastélyai Erdélyben című könyvéből tudjuk, hogy Bethlen Miklós kétszer nősült, első felesége ozsdolai Kun Ilona (1652–1685) volt, aki tizenhét évi házasság után hunyt el. Ezt követően a negyvennégy éves főúr a mindössze tizenhét esztendős grófkisasszonyt, Rhédei Júliát (1669–1716) vette el nőül.
Házasságaira Önéletírásában így emlékezik: „a hálóházamról írnom nem illik, s nem is szükség. Bizonyság tizenhét gyermek, melynek öte első feleségemtől lett ifjúságomban tizenhét és fél esztendő alatt, tizenketteje a másiktól, tizenhat esztendő alatt; ha az első feleségem olyan egészséges és tenyésző lett volna, mint a második, és ha az elsőtől a fogarasi rabság esztendeig, a másodiktól a mostani rabság már négy és fél esztendeig el sem választott volna, talán kalongya szálig is szaporodtunk volna…”.

A sok gyermekből viszonylag kevesen érték meg a felnőttkort. Az első házasságból kettő, Mihály és Borbála, a másodikból pedig négy – Júlia, József, Klára és Ágnes – élte meg a felnőttkort. A nagyobbik fiú Bethlen (VI.) Mihály (1673–1706) nagyenyedi tanulmányai befejeztével európai tanulmányútra indult. 1691–1695 között Frankfurtban és Frankenbergben tanult, de eljutott számos más országba is. Élményeit Bethlen Mihály Útleírás című könyvében örökítette meg. Vajai Vay Ádám kuruc generális leányát, Erzsébetet vette el feleségül, akitől két leánya és egy fia született. Ez a Bethlen-vonal fiúágon 1833-ban halt ki.
A kisebbik fiú, Bethlen (I.) József (†1742) pályája kiteljesedett: 1733-ban királyi tanácsos és apjához hasonlóan Máramaros vármegye főispánja lett. Apja halála után ő kapta meg a bethlenszentmiklósi uradalmat minden tartozékával.
Báró Kemény Krisztinával kötött házasságot, frigyükből négy fiú – Sámuel, Elek, Olivér és Gergely – született, akik közül csak Elek gondoskodott örökösökről, fivérei katonai pályára léptek és nem alapítottak családot.

Elek ükunokája volt gróf Bethlen István (1874–1946) miniszterelnök, a családnak ez az ága napjainkban is él.

Az egykori miniszterelnök leszármazottai ma Olaszországban és Brazíliában élnek.
Önéletírásában Bethlen Miklós így emlékezett a kastély tervének megszületéséről: „bátyám, Bethlen Farkas meglehetős erődű kastélyt építtetett, széles árkokkal, melybe a Küküllő vizét bele lehet bocsátani. Mihelyt e jószágot atyám nekem adta, azonnal feltettem magamban, hogy ide csinos, franczia ízlésű kastélyt építtessek…”. Bethlen Miklós tehát szakított a korábbi erdélyi várkastélyépítés hagyományaival: úttörőként tudatosan franciás, nyitott, kellemes otthont akart építeni, nem zord, erődített várat.

Az államosítást követően az épület a zsidvei Állami Mezőgazdasági Vállalat tulajdonába került, a kastély szobáit a gazdaság személyzete vette birtokba. A kastély állapotáról Kiss Gábor Az erdélyi várak, várkastélyok című könyvében 1987-ben így ír: „a várkastély pusztulása csak az utóbbi évtizedekben kezdődött meg, miután megóvásával keveset törődtek. A kastély egyes kijavított helyiségeiben ma gazdasági központ működik, ezért még az udvarra sem lehet bemenni, és azt fényképezni is tilos”.

A rendszerváltásig terjedő időszakban utólag volt itt óvoda, étkezde, mészárszék és 1984-től kezdve pezsgőtöltőde.

Bicsok Zoltán véleményezése szerint ugyanaz történt, ami az erdélyi kastélyok többségével: bitorlói lelakták, évtizedeken keresztül semmit sem tettek az épület és környezetének karbantartásáért, közben pedig siralmas állapotok uralkodtak.
Napjainkban bántóan elhanyagolt minden: az egykori kastélyparkot benőtte a gaz, a gazdasági épületet alig látni a hozzátákolt fészerektől, a kastély ablakai kitörve, néhol a keretek is hiányoznak. Az épület több helyen is ázik, falai penészednek, mohásodnak, hatalmas felületeken mállik a vakolat. Erdély egyik legértékesebb műemlékét a pusztulás fenyegeti.

Nagy-Bodó Tibor