A könyvtár- és múzeumalapító Széchényi Ferenc

A Széchényi család Nógrád megyéből származik, nevét Szécsény mezővárosról eredezteti. Első kiemelkedő alakja, a családi vagyon megalapozója Széchényi György, aki az 1600-as évek elején született, és egy viszonylag későn induló papi pályán futott be hatalmas karriert. A magyar grófi címet 1697-ben I. Lipót adományozta az érsek unokaöccsének, Széchényi Ferenc dédapjának, II. Györgynek.
A későbbi könyvtár- és múzeumalapító, teljes nevén gróf sárvár-felsővidéki Széchényi Ferenc de Paola György a Sopron vármegyei Fertőszéplakon született 1754. április 28-án. Apja, Széchényi Zsigmond huszárkapitány, császári és királyi kamarás, anyja gróf Cziráky Mária volt. A családnak volt még egy Ferenc nevű gyermeke, aki hároméves korában meghalt, így kapta a következő születő gyermek ugyanazt a nevet. Érdekesség, hogy

a 18. század első felében a Széchényi nemzetség meglehetősen szerteágazott, 1777-re Széchényi Ferenc maradt az egyedüli férfiörökös, aki megkapta a sárvári és felsővidéki előnevet.

Más nemes ifjakhoz hasonlóan Széchényi is a bécsi Theresianumban töltötte iskolaéveit, jogi és gazdasági tanulmányait követően pedig – ugyancsak a „szokásos” utat járva – közhivatalnoki pályára lépett. A fiatal grófot egy évvel Festetics Juliannával kötött házassága után 1776-ban nevezték ki a kőszegi kerületi tábla ülnökének. II. József trónra lépése után pedig a báni tábla elnökévé lépett elő, illetőleg a horvát bán helyettese lett.

1786-ban a pécsi kerület királyi biztosa lett, de amikor a császár a rendi alkotmányt meg akarta szüntetni, minden tisztségéről lemondott és visszavonult.

Az 1790-es országgyűlés után tért vissza a közéletbe, II. Lipót küldöttjeként Nápolyban is járt. Egyre fontosabb tisztségeket bíztak rá: kinevezték Somogy vármegye főispánjává, és a Duna, valamint a Dráva szabályozásának királyi biztosává. 1799-ben főkamarásmester, 1800-ban országbíró-helyettes, 1808-ban pedig az Aranygyapjas rend lovagja lett.
A gróf nyugat-európai útja során vált műgyűjtővé, ekkor már tudatosan vásárolt érmeket, térképeket, kéziratokat. Belgiumban, Londonban tanulmányozta a könyvtárakat, különféle gyűjteményi intézményeket, közben megkezdte sajátjának szakszerű katalogizálását. Ez egy 1800 lapnyi, háromkötetes anyag lett, amely nemzetközi elismerést vívott ki. Ennek révén vált tagjává a göttingeni, jénai és bécsi társaságoknak, tudományos akadémiáknak.

Az 1770-es évektől kezdve gyűjtötte a Magyarországra és a magyarságra vonatkozó nyomtatványokat, kéziratokat, térképeket, érméket, így gyarapította kastélyaiban elhelyezett családi könyvtárát.

Széchényi Ferenc úgy gondolta, hogy a császári, királyi, főúri magánkönyvtárak ideje lejárt, szükség lenne nyilvános közgyűjteményekre. Az írott kultúra örökségét akarta összegyűjteni, hogy ezeket tovább lehessen hagyományozni az utókorra. De volt más indíttatása is: korábban Hunyadi Mátyás és világhírű könyvtára, a Bibliotheca Corviniana volt a kultúra szimbóluma. Mátyás halála, könyvtárának széthullása pedig az ország széthullását jelképezte. Széchényi meggyőződése a következő volt: nemzeti király, nemzeti kultúra, nemzeti gyűjtemény.

A gróf önzetlenségére jellemző, hogy mecénásként a korszak számos magyar alkotóját – például Batsányi Jánost, Csokonai Vitéz Mihályt, Kazinczy Ferencet – pártfogolta, amivel szintén hozzájárult a magyar nemzet felemelkedéséhez. 1811-ben tiltakozásképpen I. Ferenc kormányzási stílusa ellen ismét visszavonult tisztségeiből, és haláláig birtokain, illetve Bécsben élt.
Széchényi Ferenc gróf 1820. december 13-án hunyt el.

Nagycenki és soproni könyvtárának, valamint magángyűjteményeinek odaadományozásával megalapozta az Országos Széchényi Könyvtárat és a reformkorban felépülő Nemzeti Múzeumot.

Páratlan nagylelkűségével fényévekkel repítette előre a magyar közművelődés állapotát. A gróf ugyanakkor nemcsak közszereplőként, de családapaként is magasztos elveket vallott a nemzettel kapcsolatban. Felesége, Festetics Julianna hat gyermekkel ajándékozta meg, egyik fiából, Széchényi Istvánból lett a „legnagyobb magyar”, aki a nemzet javainak gyarapítását illetően édesapja méltó örökösének bizonyult. Apja műveinek mintegy folytatójaként 1825-ben megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. Apa és fia a magyar történelem és kultúra legnagyobb alakjai között méltó helyet foglal el.