HIRDETÉS
(folytatás 45. lapszámunkból)
Bethlen Gábor királlyá választásához a török Porta diplomáciai segítsége veszedelmesnek bizonyult. Karakas Mehmed budai pasa 1620. november elején elfoglalta Vácot Konstantinápoly tudta nélkül. A király portai támogatói azonban tisztában voltak vele, hogy ez mekkora próbatétel a magyar–török kapcsolatokban, ezért a helytartót rögtön eltávolították tisztségéből. A támadás azonban előrevetítette, hogy a Portának lekötelezett magyar király mindig számíthat ilyen lépésekre.
Vác elfoglalásának története akkor járta be az országot, amikor Prágából II. Ferdinánd hadainak a fehérhegyi csatában aratott győzelméről érkeztek hírek. A fehérhegyi csata riadalmat keltett a Magyar Királyságban, a csehek veresége azonban a magyar katonai helyzetre nem volt hatással. Bethlen Gábor nyolcezres hadseregből alig 300 embert veszített Prága mellett, ingatag hatalmának politikai bázisát mégis hátrányosan befolyásolta a cseh vereség. 1620 novembere után a magyar urak számára az volt a kérdés, milyen feltételekkel térhetnek vissza az alig két hónapja trónfosztott Habsburg király hűségére.
1621. január elején még összegyűlt az országgyűlés Nagyszombatban ez azonban már csak arra volt jó, hogy a politikusok Bethlen Gábortól való elfordulását érzékeltesse.
A diétán kevesen jelentek meg, de a megjelentek nagyobb része is távozott. Bethlen Gábor a Habsburgok elleni hadjárat folytatásához kért támogatást, a gyűlés hangulatából azonban kiderült, a legbelső bizalmasok árulásáról szóló hírek igazak.
A közvélemény nyomására Bethlen Gábor kénytelen volt tárgyalásokat kezdeményezni a Habsburgokkal. A megbeszélések 1621. január 25-én kezdődtek el Hainburgban. Bethlen részéről a béketárgyalásokon Forgách Zsigmond nádor és további három biztos, személyes képviselőjeként pedig Péchi Simon vett részt. Ferdinánd császárt Dallos Miklós püspök és Esterházy Miklós képviselte. Mellettük voltak XIII. Lajos francia király megbízottai is. Már az első tárgyalásokon megfogalmazódtak az ellentétek. Egyik fél sem tudott a másik számára elfogadható megoldásokat találni.
A szócsaták április elejéig folytak. Bethlent saját emberei árulták el.
Forgách nádor a franciák előtt kijelentette, hogy a fejedelem makacs önzése miatt akadoznak a tárgyalások, és ő mint hivatalos közbenjáró a rendek és az uralkodó között Bécsbe utazik a királyhoz. Ennek ellenére 1621. áprilisának elején a hainburgi béketárgyalások megszakadtak.
Bethlen közben folytatta hadjáratát a Dunántúlon. Háborújának legemlékezetesebb sikere Érsekújvárnál következett be: a bányavárosokat védő fontos várat április végén támadták meg az erdélyi csapatok. A császáriak – miután európai hírű hadvezérük, Buquoi tábornok is elesett a harcban – feladták a vár védelmét és elvonultak. Az érsekújvári katonai sikernek azonban csekély visszhangja volt a magyar arisztokrácia köreiben.
Mire 1621 őszén újra megkezdődtek a tárgyalások, nyilvánvalóvá vált, hogy az erdélyi fejedelemnek békét kell kötnie. Legkedvesebb magyarországi híve, Thurzó Imre a megbékélés legaktívabb mozgatója volt: 1621 októberében Nikolsburgban ő volt Bethlen Gábor főbiztosa. A békeokmányokat 1621 utolsó napján írták alá.
Bethlen lemondott királyi címéről és vállalta, hogy nem szól bele az ország kormányzásába, a Szent Koronát pedig visszaadta. Vállalta, hogy nem kezd új háborút II. Ferdinánd király ellen,
viszonzásképpen pedig megkapta a birodalmi fejedelmi címet, Oppelnt és Ratibort. Megegyeztek, hogy a fejedelemnek élete végéig hét megye az uralma alatt marad: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj. Saját birtokul megkapta Munkácsot, Tokajt, Tarcalt, Keresztúrt és Ecsedet. A hét megye végvárainak fenntartására II. Ferdinánd király évenként 50 ezer forintot fizetett. Megállapították a Magyarország és Erdély közötti szabadkereskedelem és a szolgálatvállalás szabadságát, azaz mindkét helyen a birtokos urak ott lakhatnak, ahol akarnak. A békepontok mellett 1622. január 12-én II. Ferdinánd a Bethlen Gábor mellé átállt főurak számára amnesztiát hirdetett.
Bethlen nem tudott belenyugodni a királyi Magyarország csata nélküli elvesztésébe. 1622 augusztusában követeket küldött a Portára egy újabb magyarországi hadjárat ügyében. Követei Frigyes volt cseh királyt is felkeresték. Miután mindkét részről megkapta a támogatás ígéretét, kérésével a magyarországi magyarokhoz fordult. 1623 februárjában összehívta a hét megye főurait, a királyi Magyarország rendjei azonban elzárkóztak kezdeményezésétől. A hét megye kassai gyűlése ragaszkodott a törvények érvényességéhez, nem voltak hajlandóak fegyverre kelni. Bethlen azonban már nem adta fel a nemzetközi figyelem közepette tervezett hadjáratát. 1623. augusztus 14-én elindult seregeivel Kolozsvárról, és újra megpróbálta meggyőzni a hét megye arisztokratáit, gyűlésükön azonban nem támogatták elképzeléseit. A hét megyén kívül élő arisztokraták közül csupán Illésházy Gáspár csatlakozott Bethlen Gáborhoz, de ő is a hadjárat megszakítását javasolta.
A császár előbb tárgyalni próbált a fejedelemmel, a megbeszélések félbeszakadtával pedig megkezdték a hadmozdulatokat.
1623 októbere végén – hat héttel a harcok megindulta után – a morvaországi Hodoninban az erdélyi fejedelem seregei körülzárták a Habsburg csapatokat. A császári seregek kénytelenek voltak békét kérni. Kérésükre november 21-én már el is készült a fegyverszünet. Ebben az egyezségben rögzítették: Bethlen Gábor a Magyarországon meghódított területeket a bányavárosokkal együtt tíz hónapig tarthatta meg.
Az erdélyi fejedelem újabb háborút már nem tudott indítani, mert a királyi Magyarországon nem támogatták elképzeléseit. 1623. november 19-re összegyűlt ugyan egy gyér országgyűlés, de résztvevői inkább a béke mellett foglaltak állást. Elkezdődtek az újabb megbeszélések a Habsburgokkal, hivatalos tárgyalásokra azonban csak a következő év februárjában került sor. A fejedelem 1624. április 2-án írta alá az okmányokat.
Az egyezséget második bécsi békének nevezték el. Kevés változtatással a nikolsburgi pontokra emlékeztetett az új béke.
Második hadjáratának megindításával Bethlen abban tévedett, hogy nem vette figyelembe, Nikolsburg óta a királyi Magyarországon semmi nem változott.
Bethlen a harmadik magyarországi hadjáratnál már hatalmas szövetség tagjaként indulhatott Magyarországra. A nyugati világ hatalmasai ekkor már felfigyeltek személyére. A kontinens nyugati szélén szerveződő új háborús koalíciók egyetlen keleti szövetségesként csak őt vehették számításba. E szövetségi rendszerek a Habsburgok német birodalmi sikereinek ellensúlyozására jöttek létre, és Franciaországot, Angliát, Dániát és Hollandiát terelték egy táborba. Bethlen ez idő tájt a Német Birodalomban keresett szövetségeseket. Miután első felesége meghalt, néhány évre rá 1625 tavaszán megkérte a brandenburgi választófejedelem lányának kezét, és nemsokára Kassán megtartották a lakodalmat.
1625 tavaszán úgy tűnt, mintha Európa nagy része a Habsburgok két ágának hatalma ellen készülődne összefogni egy táborba.
Az egyes uralkodók követei sehol nem tárgyaltak egymással annyit, mint Konstantinápolyban, ahol együttes erővel igyekeztek Bethlen és a Porta viszonyát az új hadjáratra kedvező módon alakítani. Az Oszmán Birodalomban ekkor a Bethlen politikáját támogató párt kerekedett felül. Ily módon 1625 decemberében az erdélyi fejedelem és az angol–dán–holland szövetség kapcsolata formálisan is a megvalósulás útjára lépett.
Bethlen 1626 augusztusában szövetségesei segítőjeként indult el magyarországi hadjáratára. Hadba lépésével a protestáns hatalmak hadvezérének, Mansfeldnek a súlyos vereségét kellett kiegyenlítenie, így ő segített másokat ahelyett, hogy saját magyarországi ügyéhez nyert volna támogatást. Fellépése azzal járt, hogy a harmincéves háború néhány hónapra magyar területre húzódott. Mansfeld Magyarországra menekült, nyomában pedig a császári hadvezér, Wallenstein csapatai vonultak. És bár összecsapásra nem került sor, a hadak itt tartózkodása mérhetetlen pusztulást okozott magyar területen.
A fejedelem harmadik hadjáratának alakulásában a magyarországi politikának kevés szerep jutott, ezért az uralkodó sokat háborgott a magyarok távolmaradása miatt. A királyi Magyarország arisztokratái még a béketárgyalásokon sem voltak jelen. Bethlen ismét békére kényszerült, de most külföldi szövetségesei erőtlensége miatt.
A békekötés 1626. december 20-án jött létre Pozsonyban a nikolsburgi pontok újrafogalmazásával. Bár a béke közvetlen eredményeket nem jelentett, mégis megakadályozta a nagyobb romlást.
A II. Ferdinánddal megkötött különbéke lehetővé tette számára, hogy kivonja a királyi Magyarországot és Erdélyt abból a pusztulásból, amit a Habsburg császárság 1626 végétől három éven át folytatódó háborúja jelentett a Német Birodalom fejedelemségeiben.
A hollandokhoz hasonlóan a függetlenségi háborút a nemzeti királyságért a magyar arisztokrácia sem vállalta fel. Magatartásuk arra késztette Bethlent, hogy más lehetőséggel is próbálkozzék: tárgyalásokkal fordítson az ország sorsán. Csak így érthető meg a 17. század politikai gondolkodásában megfogalmazott ajánlata: megkérte II. Ferdinánd egyik lányának a kezét.
(folytatjuk)
