A fiatalon elhunyt János Zsigmond békekötései

Garda Dezső 2019. március 11., 09:16 utolsó módosítás: 2019. március 11., 09:17

János Zsigmond fejedelem 31 évet élt. Élete végén a Habsburgokkal kötött tartós egyezsége békeidőt ígért az egész Magyar Királyság számára. 

János Zsigmond márványkoporsóját a gyulafehérvári székesegyházban az édesanyjáé mellé helyezték el Fotó: Makkay József

(folytatás 7. lapszámunkból)

A székely felkelés leverése után Ferdinánd utóda, I. Miksa Habsburg király és János Zsigmond seregei a Felvidék északkeleti részén csaptak össze. A Báthory István által vezetett had meglepetésszerű rajtaütéssel 1564 szeptemberében visszafoglalta Szatmár várát és Nagybányát is. A katonai sikerektől fellelkesülve az erdélyi diéta általános hadfelkelést hirdetett: János Zsigmond is harcba vonult 12 ezer fűnyi sereg élén. Az uralkodó vezetése alatt az erdélyi had visszafoglalta Hadadot, Ecsedet, Szinyért és egész Kassáig haladva elfoglalta a Felvidék keleti részét.
1565-ben Lazarus von Schwendi, I. Miksa király kassai fűkapitánya ellentámadást indított az erdélyi uralom alatt lévő várak ellen. A Habsburgok elfoglalták Tokajt, Szatmárt, Nagybányát és Szerencset.

A Habsburgok győzelmei után a felek Szatmáron kötöttek békét. Az egyezség értelmében János Zsigmondnak le kellett volna mondania a királyi címről, és cserében megtarthatta volna az uralma alatt álló területeket.

Az egyezség szövegét Báthory István vitte Bécsbe. Elindulása után egy hónappal azonban a fejedelem gyorsfutárt menesztett Báthory után, hogy visszavonassa a megegyezés bizonyos pontjait. Időközben megjött a Portától a követe, aki ígéretet hozott a törököktől, hogy János Zsigmond katonai támogatásban részesül a Miksa király elleni harcához. Válaszképpen Báthory Istvánt a Habsburg király fogságba vetette, ahonnan csak két és fél év múlva szabadult. A Habsburg követek bosszúból beárulták János Zsigmondot a Portán a szatmári béke megkötéséről.
Az erdélyi fejedelem a Habsburgok cselszövései miatt nehéz helyzetbe került a Portán. Személyesen szerette volna kiengesztelni a szultánt, de II. Szulejmán azt üzente, inkább ű maga jön Magyarországra, hogy fogadja alattvalója hódolatát, és egyben támogassa őt a Habsburgokkal szemben. Találkozásukra az 1566. évi oszmán hadjárat idején került sor, amikor János Zsigmond négyszáz fűnyi küldöttségével II. Szulejmán szultán elé járult Nándorfehérvár közelében. A török császár még 1566-ban kinevező és megerősítő okiratot adott ki, amelyben formálisan elismerte az erdélyiek fejedelemválasztó jogát. Az oszmán uralkodó maga számára csak a megválasztott erdélyi fejedelem megerősítésének jogát tartotta fenn. Az erdélyi rendek országgyűlése erre hivatkozva 1567-ben törvénybe iktatta a szabad fejedelemválasztási jogát.

A fejedelmi valláspolitika

János Zsigmond 1562-ben hagyta el a katolikus hitet. Előbb a lutheránus, majd a kálvinista, végül 1569-ben az unitárius egyház hívévé vált. E nagy váltásokban a korszak fejedelmi prédikátorai mellett Dávid Ferenc, a fejedelem udvari papja, majd az igen nagy befolyásra szert tevő Blandrata doktor, az unitarizmus lelkes híve játszott jelentűs szerepet. János Zsigmond teret engedett országában a hitvitáknak. 1567-ben „királyi nyomdát” alapított, ahol az új vallási irányzat, az unitarizmus számos vitairata jelent meg. 1568-ban a tordai országgyűlésen az unitárius felekezetet is a bevett vallások közé emelték. Egyúttal

kimondták, hogy a prédikátorok saját értelmezésüknek megfelelően hirdethetik az evangéliumot, vallásáért senkit üldözni nem szabad.

A végrendelkező uralkodó

Az erdélyi urak, de maga János Zsigmond is mindent elkövettek a Habsburg Johanna hercegnővel való házasságért, de a frigy nem jött össze. János Zsigmond egészsége megromlott, és végzetét érezve az 1567-es évi gyulafehérvári országgyűlésen az összegyűlt rendeket arra hatalmazta fel, hogy halála után határozzanak a szabad fejedelemválasztásról. Végrendeletére megeskette az erdélyi urakat, és a család jelentűs vagyonát a lengyel királyra, azaz nagybátyjára hagyta. Az uralkodó egészségi állapota egy év alatt, 1568-ban azonban jelentűsen javult, így újrakezdődtek a Habsburg–erdélyi béketárgyalások. Mindkét fél tapasztalhatta, hogy a határ menti háborúskodás csak az oszmánoknak kedvez.

Habsburg–török egyezség

A Habsburgok közben a törökökkel is tárgyalásokba bocsátkoztak. II. Szelim szultán és I. Miksa császár követei 1568-ban Drinápolyban nyolc évre szóló békét kötött egymással. János Zsigmondot a török szultán értesítette, és levelében a fejedelem tudtára adta, hogy Erdélyt bevétette a béke szövegébe, mivel az országot saját birodalmához tartozónak nyilvánította. A két birodalom közötti megegyezés megtiltotta mindkét fél számára a határok mentén az összecsapásokat és új várak építését.

A szultán levele megerősítette az erdélyi rendek szabad fejedelemválasztó jogát.

János Zsigmond semmit nem tehetett a feje fölött megkötött béke ellen.
Életének utolsó éveiben ismét előtérbe került a fejedelem házassága. Nősülésével az erdélyi diéták is foglalkoztak, akik francia, míg János Zsigmond Habsburg menyasszonyt akart. Terve megvalósítására a fejedelem Bekes Gáspárt küldte újabb követségbe Miksa királyhoz, de a házasság tervét a török hatalmasságok is megtudták. A szultán megüzente János Zsigmondnak, hogy nem vehet feleségül Habsburg-házbeli hercegnőt.

A fejedelem halála

János Zsigmond feleségkeresése akarva-akaratlanul elvezetett az erdélyiek és a Habsburgok megegyezéséhez. Bekes Gáspár Speyerben folyó tárgyalásai a házasság előkészítéséről is arra irányultak, hogy rendezzék Erdély és a királyi Magyarország, illetve a két uralkodó viszonyát. A tárgyalásokon Zsigmond Ágost lengyel király képviseletében közvetítőként részt vett Adam Konarski poznani püspök is, aki sokat segített az erdélyi érdekek érvényesítésében. A két állam közötti megállapodás végső szövegében már 1570 augusztusában megegyeztek a tárgyaló felek. A Bekes Gáspár által Erdélybe vitt békepontokkal János Zsigmond meg volt elégedve. A fejedelem 1570. december elején írta alá a szerződést, aminek szövegét vissza kellett vinni Bécsbe Miksa császár aláírására. Időközben János Zsigmond egészségi állapota egyre romlott. Bekes Gáspár – aki Erdély trónjára pályázott – nem akart újra visszatérni Bécsbe, mert attól tartott, hogy az uralkodó halála esetén elesik a fejedelemségtől. Miután János Zsigmond megígérte neki, hogy őt jelöli utódjául, Bekes Gáspár elvállalta az utazást. Miksa császár a regensburgi birodalmi gyűlésen 1571. március 10-én ratifikálta a szerződést. Négy nappal késűbb,

1571. március 14-én, Gyulafehérváron súlyos betegségben elhunyt János Zsigmond,

anélkül hogy tudott volna a szerződés ratifikációjáról. Halálát napokig titkolták, ezért temetésére csak május 23-án került sor unitárius szertartás szerint. Márványkoporsóját a gyulafehérvári székesegyházban az édesanyjáé mellé helyezték.

A speyeri szerződés jelentősége
A speyeri szerződés annak a folyamatnak a végét jelentette, amely a mohácsi csatát követű kettűs királyválasztással kezdődött. Erdély a nemzetközi jog értelmében is különvált az anyaországtól, és önálló államalakulat lett. Uralkodóját fejedelemnek ismerte el nemcsak a császár és a magyar király, hanem a német-római birodalom rendjei is. A szerződésnek a fejedelemség önálló államisága szempontjából is jelentősége volt: vitás közjogi kérdéseket tisztázott és rögzítette az Erdélyi Fejedelemség határait. Ennek ellenére a speyeri szerződés elviekben megtartotta Magyarország egységét, és kilátásba helyezte a Habsburg császár hatalma alatti egyesítését. A szerződés szerint a Magyar Királyságból négy vármegye – Máramaros, Bihar, Kraszna és Közép-Szolnok – a Részek megnevezése alatt közjogilag is az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. A hódoltság és az Erdély közé szorult vármegyetöredékek – a Lugos és Karánsebes központú kerületek is – a fejedelemség részeiként voltak elismerve.
A jólelkű, engedékeny és értelmes fejedelem
János Zsigmond itáliai testűrkapitánya, Giovanandrea Gromo 1564 és 1567 között tartózkodott a gyulafehérvári udvarban. Nem csupán testűrkapitányként töltött be itt jelentűs tisztséget, hanem ű volt a Vatikán és Velence hírszerzője is. E minőségében írt 1566-ban Erdélyről jelentést a firenzei nagyhercegnek, Cosimo de Medicinek. Írásában János Zsigmondról is jellemzést adott, akirűl többek között azt írta: a latin nyelv mellett jól tudott magyarul, olaszul, lengyelül, németül és románul, kicsit értett görögül és törökül is. Vidám természetűnek ismerte, aki kedvelte a borivást és a jó társaságot. A kapitány szerint az uralkodó jólelkű, engedékeny, értelmes és megfontolt ember, nem tűri az esztelen kegyetlenkedést, de a harcban hősiesen helytáll, jól ért a lándzsaforgatáshoz és a lőfegyverekhez is. Szamosközy István történész is leírta, hogy János Zsigmond szelíd természetű ember volt. Legtöbbször még az árulóknak is megkegyelmezett, és bőkezűen osztogatott kiváltságokat, rangokat.

(folytatjuk)

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat