A császári udvar szabadulni akart Mihály vajdától

Garda Dezső 2019. július 30., 15:17 utolsó módosítás: 2019. július 30., 15:18

Miután a császári udvar számára egyértelművé vált, hogy Mihály vajda megszegte ígéretét, és Báthory András kivégzése után nem volt hajlandó Erdélyt átadni a Habsburgoknak, összefogtak a nemességgel hadainak megsemmisítésére. A nagyarányú miriszlói vereségben a Mihályt támogató sok ezer székely is odaveszett. 

A miriszlói csata román emlékműve. Az 1900-ban állított magyar emlékművet az impériumváltás után lebontották Fotó: Primariamirislau.ro

(folytatás 28. lapszámunkból)

A közszékelyek elérkezettnek látták a leszámolást elnyomóikkal. Az egész Székelyföldön üldözőbe vették a neme­seket és székely főembereket. Mihály vajda parancsára el­fogták az összes Moldvába menekülő nemest, többek között a sellemberki vereség után menekülő Báthory Andrást és kíséretét is. A feje­delmet Balázs Mihály (más néven Ördög Balázs) fejszével ölte meg. A Báthoryak elleni gyűlölet az egész Székelyföldön általános volt. Báthory András fejét Gyulafehérvárra vitték Mihály vajdához, akinek parancsára elhozták testét is és fejedelmi rangjához illően temették el.

A sellemberki győzelem után Mihály vajda hadai­val a gyulafehérvári fejedelmi székhely felé vette útját. Ide hívta országgyűlésre az erdélyi rendeket.

A Diéta utolsó napján, 1599. november 28-án állí­totta ki a székely székek kollektív privilégiumait is.  A székelyeknek kiadott kiváltságlevél megszilárdította Mihály vajda erdélyi hatalmát.

A császári udvarnál azonban attól tartottak, hogy a havasalföldi vajda nem lesz hajlandó elhagyni az erdélyi fejedelemség területét, Prágában ugyanis arra számítottak, hogy Báthory András legyőzése után Mihály Erdélyt átadja a Habs­burgoknak. A vajda erre nem volt hajlandó: sellemberki győzelme után Mihály nyíltan bevallotta a császári követ előtt, hogy nem áll szándékában Erdélyt a császár kezére adni. Prágában ezt nem nézték jó szemmel: a Habsburgok mindent elkövettek a vajda hatalmának megszüntetésére, amihez ők is a székelyeket igyekeztek felhasználni.

A Habsburg udvarban egyre tüzetesebben kezdték tanulmányozni Mihály vajda viszonyát a székelyekkel.

Rudolf császár arra szólította fel erdé­lyi küldöttjét, Dávid Ungnadot, hogy részletesen szá­moljon be arról, mit ígért a vajda a császár nevében a székelyeknek. A császári udvarban a tények pontos ismerete után, novem­ber végén azon gondolkoztak, miként lehetne éket verni Mihály és a székelyek közé. Erre legalkalmasabb eszköznek a székely szabadságlevél kiadásának késleltetését találták. 1599. novem­ber 30-án arra utasították Mihályt, hogy várjon a székely szabadságok visszaállításával mindaddig, amíg arra felső utasítást nem kap. A vajda azonban Erdélyben úgy rendelkezett és kormányzott, mint saját országában. Amikor a császári udvarnál a székely szabadságok megadását igyekeztek elodázni, Mihály sürgősen kiállí­totta a legfontosabb szabadságleveleket, és országgyű­lési határozatba foglaltatta a visszaadott székely jogo­kat.

Székelyeknek és nemeseknek is kedvező szabadságlevelek

Az első szabadságlevél a kézdiszéki székelyeknek 1599. november 3-án Gyulafehérváron kiállított privilégiuma volt. Az összes kézdi székelyt kivette a jobbágysorból, és arra kötelezte, hogy a régi rend szerint ki lovon, ki gyalog, teljes fegyverzettel a császár, a maga és utóda első hívására szálljon hadba és védje a hazát. A szabadságlevélben megparancsolta a nemeseknek, királybíráknak és vicekirálybíráknak, hogy a megnevezett szaba­dosokat együttesen és egyénenként, leszár­mazottjaikat és utódaikat a fenti szabadságban tartsák meg, háborgatni ne merjék. A másik szabadságlevelet 1599. november 28-án Gyula­fehérváron adta ki Csík, Gyergyó, Kászon, Udvarhely, Maros, Sepsi és Orbai székeknek, külön pedig Udvarhelyszék lakóinak.

A szabadságlevelek azonban sok perlekedéshez vezettek a székely nemesekkel, aminek megszüntetésére Mihály vajda 1600 márciusában megfogalmazta újabb szabadságlevelét.

Ez már lényegesen különbözött az 1599 novemberében általa kiadott székely szabad­ságlevelektől. Ebben már nem esett szó arról, hogy a közszékelyeket felmentené a jobbágyi szolgálattól és kivenné őket a nemesek hatalma alól. Ellenkezőleg, elrendelte, hogy minden nemes szabadon bírja nemcsak az 1562-es felkelés előtti birtokait, örökségét és szer­zeményeit, hanem azokat az ingatlanokat is, amelyeket azt követően vételáron, cserében vagy zálogosítás útján szerzett.

A nemesi birtokok ilyenszerű védelme a székely jobbágyok kérdésében is más megközelítést kívánt. A szabadságlevél megengedte a jobbágyok elköltözését a székely székek nemesi birtokairól. A vajda megengedte a székely nemeseknek, hogy az elköltözött jobbágyok helyébe másokat telepítsenek. Az új adománylevél csak azt tiltotta, hogy az erő­szakkal elfoglalt jobbágyföldeket a székely nemes to­vábbra is bírhassa. A jobbágyok zálogos földeiket a megfelelő összeg lefizetésével visszaválthatták. Az 1600. március 7-én kiadott oklevél rendezte a szé­kelyföldi sóhasználat kérdését, s elrendelte, hogy min­den székely a sóbányákból szabadon vehet sót saját használatra, de nem kereskedés céljából.

Szász ellenállás, székely támogatás

Bármennyire is csökkentette Mihály vajda a székely közösség szabadságjogait, a köznép a továbbiakban is hű maradt a havasalföldi uralkodóhoz.

A vajda a székelyeknek köszönhette moldvai katonai sikereit. Visszatérésekor azonban a politikai erők átcsoportosulását tapasztalta. Habsburg nyomásra megkezdődött a havasalföldi nagybojárság árulása, de az erdélyi nemesek közül is sokan ellenségeihez csatlakoztak. Az erdélyi nemesség fokozatosan megbarátkozott az udvarral való egyezkedés szellemével, illetve a Básta generálissal való szövet­ség gondolatával. Belátta, hogy az elkerülhetetlen összecsapás­ban csakis Básta segítsége biztosíthatja a sikert. A szász universitas is a Habsburgok pártjára állt.

Miután a székelyeknek a szászsebesi táborba való gyülekezéséről Básta generális tudomást szerzett, igyekezett éket verni a vajda és szövetségesei közé.

A Habsburg tábornok azt javasolta a vele szövetséges nemeseknek, hogy küldjenek követeket és leveleket a Mihály vajda mellé álló székelyekhez, akiknek ígérjék meg sza­badságuk elismerését és bírják rá őket az átál­lásra. Az aranyosszékieket és a marosszéki lovasságot leszámítva azonban a székelyek hűek maradtak Mihály vajdához. A legtöbb székely szék közszékelyei nem voltak hajlandóak a nemesség intő szavára hallgatni.

A háromszéki székelyek csatlakozását Mihály vajda seregéhez a szászok próbálták megakadályozni. Szeptember 15-én a Mihály vajda megsegítésére felkészült szé­kelyek Krizba mellé szálltak táborba, majd a következő napokban a brassói szászok minden ellenállását leküzdve fo­kozatosan nyomultak előre, Szászsebes felé. A szász székek ellenállása azonban meghiúsította a Havas­alföldről érkezett két had és a háromszéki székelyek egyesülését a vajda Szászsebesnél táborozó hadával. A szász ellenállás gyengítette ugyan a vajda hadainak erejét, azonban Udvarhely, Csík, Gyergyó és Kászon széki székelyek tömegesen sorakoztak fel Mihály vajda mellett.

A vesztes miriszlói csata

Az olasz Tarducci da Corinaldo 1601-ben megjelent beszámo­lójában arról írt, hogy Miriszlónál a vajda nagyszámú hadában sok volt a székely. A miriszlói csatában részt vett székely hadak szá­máról azonban eltérően beszélnek a korabeli források. Egyes emlékírók szerint Mihály vajda oldalán tizenháromezer székely sorakozott fel, más források négyezer főnyi székely hadról tudósítottak.  Szamosközy István szerint „húsz­ezer puskása volt Mihály vajdának Miriszlónál. Minden hada állott havaselviből, székelyből, magyarból, szerbből és lengyelből.”  A 20. század első felének kiváló történésze, Veress Endre a korabeli források alapján össze­állította a Mihályhoz csatlakozott székely vagy hajdú kapitányok és hadnagyok névsorát, akiknek száma mintegy ötven tiszt volt, és ez jelentős számú közkatonára enged következtetni.

1600. szeptember 17-én, a miriszlói csatát megelőző napon Mihály vajda egyezkedni próbált Básta generálissal. Követe Ör­mény Péter a magyar nemesség elleni összefogást javasolta a Habsburg tábornoknak.

Basta arra szólította fel a vajda küldöttét, hogy Mihály „engedje át a tartományt őfelsége birtokába, amint az kötelessége. Ha ezt megteszi, szabadon átkelhet Havasalföldébe; enged neki megfontolási időt is másnap reggel nyolc óráig.” Mihály vajda visszautasító válasza elkerülhetetlenné tette az összecsapást.

1600. szeptember 18-án Miriszló térségében Basta egy ügyes katonai manőverrel menekülésszerű visszavonulást színlelt, amellyel sikerült Mihály hadait kivonnia megerősített táborukból. A futást színlelő Habsburg és nemesi sereg láttán, a vajda üldözőbe vette Bastát és a ne­mesi hadakat. A vajda seregét azonban Miriszló és Décse közt ekkor erős tűz fogadta. A kozák lovasság cserben hagyta Mihály vajdát, és elmenekült a Maroson át. A székely puskás sereg szánta el magát ellenállásra, de a vesztes csata nem kegyelmezett neki: szemtanúk szerint a nemesség halomra vágta a bekerített csapatot, mielőtt szabad elvonulást ígért nekik, ha megadják magukat. A miriszlói csata áldozatairól több forrás is megemlékezett. Mikó Ferenc szerint egy „enyedi ember vette rovásba, „kilencezer ember fekszik az öre­gebbik halomban, a kisebbikben kétezer.” Az áldozatokkal kapcsolatban Illésházy István így fogalmazott: „székelyekben sokat levágának, három nagy halmot rakának az holttestekből.”

(folytatjuk)

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat