HIRDETÉS
Később a kolozsvári napilapnál kollégák lettünk. Egy korosztály voltunk, így nem csoda, hogy hamarosan közelebbi és közvetlenebb munkatársi viszony alakult ki közöttünk. Fiatalabb kora ellenére jóval hamarabb került be a sajtóba, tapasztalt újságírónak számított, amikor én elkezdtem a szakmát. De nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Annyira, hogy a lapban Csaba útnak indított egy tanügyi mellékletet Táltos néven, aminek ő volt a „főszerkesztője”, én meg a „helyettese”. Ennek talán nincs is nyoma a sajtótörténetben, kevés számot ért meg, és az, hogy mi „főnökök” voltunk, inkább amolyan gyermeteg felvillanás volt. Valóban ketten írtuk, szerkesztettük, és néha még fotóztuk is a mellékletet, senkinek nem voltunk felettesei, többnyire médiaszakos diákok segédkeztek létrehozásában. De a közös munka közelebb hozott egymáshoz. Arra már nem emlékszem, ki ment el hamarabb a napilaptól. Én egy másik országban kötöttem ki, ő pedig időközben a tévéhez igazolt. Szinte egyszerre váltottunk, de mindketten – más-más módon – az újságírás közelében maradtunk. Ha azelőtt naponta találkoztunk, ezt követően elvétve futottunk össze. Mindig tiszteltem ötleteiért, tenni akarásáért, fáradhatatlan munkabírásáért. Igazi örökmozgó volt, aki öt percet sem ült egy helyben. Mindig sietett valahova, mindig mosolygott, pedig tudtam, tudtuk, és ő is nagyon jól tudta, hogy egészségi gondokkal küzd. Mostanában a média különféle fórumai helyett a sors többször is ilyen-olyan orvosi kivizsgálás alkalmával hozott össze vele. Elég fura volt, hogy viszonylag fiatalon a kórház folyosója lett találkahelyünk…
Valamikor tavasszal a buszon találkoztunk. Mesélte, hogy eltávolították a tévétől, de tulajdonképpen nem bánja, dolgozott már eleget, közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez, ráfér a pihenés. Amúgy meg büszke nagyapa, van, mivel kitöltse felszabadult idejét. Én pedig mosolyogtam szavain. Tudtam, úgy sem fog leállni a munkával, nem hagyja elrepülni „fehér hollóit”, amiben annyi energiát fektetett…
Hát a szabadság nem tartott sokáig, Csaba. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy immár számodra az örök szabadság jött el. Vége a harcnak. Ez a rohadék járvány, amin oly sokan nevetnek, legyőzött. Pedig nem tartoztál a hitetlenek közé… Ha az életben nem is mindig, de ebben a helyzetben betartottad a szabályokat. Az Úr mégis elszólított.
Isten veled, kolléga. Vagy, ahogy te mondanád: „a viszonthallásra!”
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
