Magyar görögkatolikus kálvária Erdélyben

Sütő Éva 2019. május 18., 20:53 utolsó módosítás: 2019. május 19., 08:44

Kevesen tudják, hogy a magyar határ menti partiumi sávban több magyar görögkatolikus gyülekezet is működött, ma azonban csak három helyen tartanak magyar nyelvű misét. A románok által Erdélyben teljesen kisajátított görögkatolikus egyház Kelet-Magyarországon viszont megmaradt magyarnak.

Szentmise. A partiumi és a nyírségi görögkatolikus világ egyik leglátogatottabb nemzeti kegyhelye ma is a máriapócsi kegytemplom Fotó: Makkay József

Egyháztörténészek szerint a magyarság a honfoglalás során a keleti kereszténységgel ismerkedett meg legelőször. A 10. század közepén egyes magyar főurak, vezérek – még maga Sarolt is, Géza fejedelem neje – Bizáncban keresztelkedtek meg, majd a bizánci egyház szerzetesei megkezdték őseink megtérítését. A folyamatot azonban a nyugati egyház papjai fejezték be, mert Géza fejedelem politikai okokból nyugatról kért hittérítőket, István király pedig az ország egységének érdekében kizárólag latin szertartású egyházmegyéket szervezett. Bár István a keleti rítus számára nem alapított püspökséget, ezek a keresztények zavartalanul gyakorolhatták vallásukat. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött királyi koronázási palást a magyarországi görög apácák keze munkája.

A nyugati egyház joghatósága

A görögkatolikusok tehát a nyugati egyház joghatósága alá kerültek. Így a keleti szertartás végzetesnek tűnő hanyatlásnak indult. Ugyanakkor megkezdődött más keleti szertartású néptömegek beáramlása az országba. Új kolostori központok, sőt püspökségek alakultak ki. A keleti szertartású magyarok a nemzetiségi püspökök joghatósága alá kerülnek. A beköltöző nemzetiségek közül a délszlávok egy része a 17. század elején, a ruszinok a század közepén, a románok pedig a század végén egyesültek Rómával. A Szentszék számukra apostoli vikariátust, illetve egyházmegyéket szervezett. Az új korszakot a magyarországi görögkatolikus püspökök bécsi szinódusa vezette be (1773). Ez volt püspökeink egyetlen közös értekezlete az évszázadok során. A Szentszék továbbfejlesztette a hierarchiát. Megmozdultak a magyar görögkatolikusok is: a magyar liturgikus nyelv szentesítését és magyar püspökség felállítását kérték.

Máriapócs. Manapság is mintegy félmillióan keresik fel évente a könnyező Szűzanya képéről elhíresült kegyhelyet Fotó: Makkay József

Több évtizedes küzdelmük eredménye a hajdúdorogi egyházmegye felállítása volt 1912-ben.

A Trianon után időszak

Az első világháború után a magyarországi görög katolikusokat súlyos veszteségek érték. A híveknek csak kis töredéke maradt az ország területén. Ezek két egyházi szervezetben élnek: a hajdúdorogi egyházmegyében és az 1924-ben felállított miskolci apostoli exarchátusban (helytartóság). A veszteségek ellenére a görögkatolikus magyarság páratlan fejlődést ért el. Számos új egyházközség alakult, elismerték a magyar liturgikus nyelvet, kiépültek az egyházmegyei intézmények, megjelent a zsolozsmáskönyvként is használható magyar ima- és énekeskönyv, s végül a Szentszék a hajdúdorogi püspök joghatóságát – az exarchátus önállóságának fenntartása mellett – az ország egész területére kiterjesztette.

Trianon után Romániában az 1928-as kultusztörvénnyel ismerték el külön vallásként az ortodoxot és a görögkatolikust, a második világháború után azonban a kommunista rendszer 1948. december 1-jei hatállyal felszámolta az utóbbit. A Romániához csatolt területeken akkoriban 1,3 millió görögkatolikus élt. A második bécsi döntés után a demarkációs vonalak az egyházmegyéket is szétszabdalták.

A Partium területén élő mintegy 70 ezer görögkatolikus sorsa is megpecsételődött: nem imádkozhatott tovább saját rítusa, nyelve szerint. Sőt, a románok az ortodox egyház kebelére való visszatérést szorgalmazták nemcsak a román, de a magyar görögkatolikusok esetében is. Az ortodoxok magyar nyelvhasználati területekre magyarul tudó ortodox papokat helyeztek ki, hogy ne a római katolikusok kebelezzék be a görög rítusú magyarokat, ami egyértelműen vallási alapon történő erőszakos beolvasztást jelentett.

A nagykárolyi Szent Mihály és Gábor arkangyalok görögkatolikus templom, ahol magyar nyelvű a liturgia Fotó: Sütő Éva

Templomaikat elveszítve a magyarok a római katolikus egyházközségekbe olvadtak be (kisebb hányaduk más felekezetekbe), vagy ha mód volt rá, titokban gyakorolták vallásukat.

Az ortodoxokhoz inkább a románajkúak csatlakoztak, annál is inkább, mivel a görögkatolikusok templomait ez a felekezet sajátította ki.

Máriapócsi búcsúk a második bécsi döntés idején

A partiumi és a nyírségi görögkatolikus világ egyik leglátogatottabb nemzeti kegyhelye a máriapócsi kegytemplom volt. A hívek az egyik legszentebb zarándokhelyként tartják számon. Manapság is mintegy félmillióan keresik fel évente a könnyező Szűzanya képéről elhíresült kegyhelyet. A nyírségi templomhoz való zarándokutakról számos történet és legenda, csoda forog közszájon. Ez a kegyhely esett legközelebb a partiumiakhoz, így nem volt templombúcsú, amelyen részt ne vettek volna.

Ha történetesen Nagykároly környékéről indultak, útközben akár több „keresztalj” is csatlakozott hozzájuk. Pócsra érve már több százra duzzadt a zarándokok száma.

A könnyező ikon

A templom történetének bejegyzései szerint a jelenlegi kegyhely 1731–1756 között épült korai barokk stílusban. XII. Piusz pápa 1948-ban a Basilica Minor címet adományozta neki. 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett a templom csodatevő képe előtt magyar nyelven.

A templom melletti múzeumban olvasható ikontörténet kapcsán kiderül: valamikor a törökvilág idején a pócsi egyházközség egyik híve, Csigri (egyes helyeken Csibi) László bíró fogságából való csodálatos szabadulásáért hálából Papp Istvánnal, a helybéli áldozópap öccsével, hat magyar forintért festette meg az Istenanya képét.

Szintén az egyházközség feljegyzései között olvasható az is, hogy 1696. november 4-én a reggeli liturgián jelenlévő hívek arra lettek figyelmesek, hogy az Istenszülő mindkét szeméből áradnak a könnyek. A könnyezés kisebb szünetekkel egy egész hónapig tartott, miközben olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor és a víz is megfagyott. Az egyházi vizsgálat eredményeként harminchat tanú egybehangzóan esküdött a könnyezés valódisága mellett. A hírre I. Lipót császár elrendelte, hogy a könnyező ikont szállítsák Bécsbe. A kegyképnek a Szent István vértanúról elnevezett dómba történő elhelyezése napján, 1697. szeptember 11-én Savolyai Jenő herceg Zentánál döntő vereséget mért a törökökre. Lipót császár 1701-ben Pócsnak adott bullájában maga is tanúsítja: 1697-ben Európa keresztény népeit a pócsi Mária csodatevő erejébe vetett hit és ima segítette a győzelemhez. Így tehát az eredeti könnyező kegykép a bécsi dóm déli oldalhajójának márványbaldachinja alatt kapott örökre szóló elhelyezést.

Régi hálatáblácskák a csodatevő Szűzanyának a pócsi templom falain Fotó: Sütő Éva
Pócson a másolat is könnyezni kezdett

Az egyházközség zokon vette a könnyező Mária-kép császári városba való elszállítását nem nyugodva abba, hogy egy önkényes uralkodói intézkedés megfosztotta szeretett és tisztelt kegytárgyától. Békítésül a császári udvar az ikonról másolatokat készíttetett, amelynek egyikét a kép eredeti helyére, Máriapócsra küldte. Sem az eredeti, sem a másolatok soha többé nem könnyeztek, kivéve azt, amelyik Pócsra került. 1715. augusztus 1-jén a könnyek több órán keresztül folytak az Istenanya szeméből, amelyet ismét több százan tanúsítottak. A kegykép harmadik és egyben utolsó könnyezése 1905. december 3-án kezdődött, és az év utolsó napjáig tartott, kisebb nagyobb megszakításokkal.

A zarándokok elmondása szerint a máriapócsi ikont adományok vették körül még a múlt század derekán is. Mindezek mellett otthagyott mankók, görbe botok bizonyítják a csodába illő gyógyulásokat, de sokáig hálaékszerek is díszítették a képet. Amikor az ikonmásolatot is restaurálták, lekerültek róla a hálaajándékok, amelyek már szinte eltakarták az egész festményt. Ezen értéktárgyakat a kegyoltár mellett üvegtárolókban őrzik. Egy érmelléki keresztalj a bécsi döntés után is látta könnyezni…

Milyen nyelven imádkoznak ma a görögkatolikusok?

Ma Partiumban csak Nagykárolyban, az érmelléki Csokalyon és Nagyváradon tartanak magyar nyelvű liturgiákat, holott a Fekete-Körös menti településeken és az Érmelléken is sok magyar görögkatolikus él, aki a magyar reformátusok szerint ruszin vagy román, de semmiképp sem magyar. A történelem furcsa fintora, hogy azzal a gesztussal, mely szerint a nagyváradi püspökség nem helyez ki minden településre magyarul tudó papot, a múlt századi ortodox eljáráshoz hasonlóan a magyar görögkatolikusok erőszakos románosítását segíti elő. Ezzel tulajdonképpen a nagyváradi egyházmegye saját magát fosztja meg híveitől. A magyar hívek, mivel felmenőik évszázadokig ezt a vallást gyakorolták, visszasorolnának az őseik által gyakorolt régi valláshoz, ha lenne magyar liturgia is. De ez senkinek nem érdeke.

Érthetetlen ez a hozzáállása a váradi egyházmegyének is, mert minden felekezet imádkozhat a maga nyelvén, csak a magyar görögkatolikusok nem. A felsorolt néhány kivétel sokak szerint csak kirakat a pénzbeli támogatások megszerzésére – összegzett számunkra egy görögkatolikus pap elhallgatva nevét és szolgálati helyét – bizonyára nem alaptalanul.

 

1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb