Egy kegykép története Retől Krisztinavárosig

Minden kor emberének és minden vallásnak megvolt a saját halotti, kegyeleti, zarándoklati szokása és jellegzetessége. Manapság a temetőkben halottak napján szinte mozdulni sem lehet, a sírokon friss virágok virítanak, mécsesek lángja lobog. A húsvét előtti böjti időben is magába száll a lélek, többen útnak indulnak szent helyek felé. A keresztény középkorban több út vezetett kiemelt hitbéli központokba, a Santiago de Compostelát, a Szent Jakab apostol sírjához vivőt ma is sokan végigjárják.

A hosszú úton gyalogosan vándorlók célja nemigen változott az idők során: lelkük nyugalmát szeretnék megtalálni, bűnbocsánatot nyerni, fogadalmat tenni, vagy kéréseik teljesítését elérni.

A kereszténység évezredeiben kialakult Szűzanya-tisztelet Európa számos pontján a Mária-kegyhelyek egyház általi elismeréséhez vezetett. Ilyen zarándokhely Észak-Itáliában a mesés Vigazzo-völgyben fekvő Re falucska. Közel fekszik a Lago di Maggioréhoz, mindössze 767 lakossal bújik meg a magas hegyek között. A kéményseprők és kandallóépítők hazája volt egykor. Innen rajzottak szét, elterjesztve Madonnájuk tiszteletét. A falu templomában Mária-kegyképet őriznek, amelynek másolata megtalálható a budai Havas Boldogasszonyról elnevezett plébániatemplomban, Krisztinavárosban.
„Tudunk e kapcsolatról – mondta el érdeklődésünkre a templomigazgató. – A közép-kelet-európai területeken is elterjedt a Vérehulló Szűzanya tisztelete. Az olaszokon kívül sok svájci látogat el ide, osztrákok és németek is szép számmal érkeznek. A Mária-kegyhelyek azért is váltak népszerűekké, mert akik nem tudtak eljutni a vágyott Szentföldre, ezeket keresték fel. A zarándokok közül sokan jönnek az egyházi ünnepekre is. Krisztus feltámadásának ünnepén, húsvétkor is sokan vagyunk. Észak-Olaszországban a templomtól a temetőig együtt mennek a hívek a halottak napján. Másnap sok-sok misét mondatnak a megholt hívekért” – fogalmaz az olasz kegyhely papja.

Mitől lett zarándokhely Re temploma? A történet 1494-re nyúlik vissza. A falucska főterén férfiak szerencsejátékot játszottak. A vesztes, akinek neve is ismert – Giovanni Zucono – dühében kővel dobta meg a falu kápolnájának falán lévő, a Szűzanyát gyermekével ábrázoló freskót. Másnap döbbenten vették észre, hogy

a Madonna homlokából vér szivárgott, ami több alkalommal ismétlődött. A kép előtt fohászkodók csodás gyógyulásokról, imameghallgatásokról számoltak be.

Az eseteket az egyházi hatóságok kivizsgálták, és jegyzőkönyvbe foglalták. A vért felitató szövetdarabot a kegykép hátoldalánál kialakított ereklyetartóban őrzik. A kápolnát egyre bővítették, oly módon, hogy a freskó a főoltáron kaphasson helyet, s 1958-ra már hatalmas bazilika várta a híveket.
A kegykép másolata Krisztinavárosba is eljutott. A török kiűzése után az újra benépesülő budai vár lakosságát pestis tizedelte meg. Ekkor fogadta meg a módos, Re vidékéről származó kéményseprő mester, Franczin Péter Pál, hogyha családja megmenekül a vésztől, elzarándokol ősei földjére, s a kegykép másolatát elhozza Budára. A tisztes távolságot a hagyomány szerint gyalog tette meg, vélhetően nem ott festetett képet, hanem egy rézkarcot hozott magával, amiről a másolat készült.

A fogadalomtevő a királyi kamarától 1690-ben szőlőföldet kapott a budai Vár-völgy észak-keleti részén. A területén fakápolnát építtetett a kegykép számára 1694-ben.

Egy évvel később csodás esemény történt, amelyet Antonio Bonfini, itáliai származású humanista tudós is lejegyzett. A budai lakosok 1495 decemberében a felhőkön, karján gyermekével előtűnő Szűzanyát láthattak. A jelenés hosszú ideig tartott. A fakápolna – amit neveztek kéményseprő- és vérkápolnának is – a várbéli lőportorony felrobbanása miatt 1723-ban leégett, a festmény azonban csodás módon megmenekült. Az 1726-ban épített új templom főoltárán helyezték el.

A kegyképhez zarándoklók tömege nőttön-nőtt, az imameghallgatások, csodás gyógyulások következtében adományokkal halmozták el a szent helyet.

1751-ben maga Mária Terézia is aranyat ajándékozott, mivel szerencsésen hazaért Budáról. Érdekesen kapcsolódik össze ez esetben a népi hiedelem a kéményseprő szerencsét hozó volta – hiszen ekkor még él a kéményseprő-kápolna elnevezés – és a Szűz Mária kegyelemközvetítő erejébe vetett hit.

Az 1795–1797-es években szükségessé vált Isten házának bővítése. Az 1940-as évek elején újabb nagyobbítás történt, ekkor technikai bravúrral két kereszthajót beékelve a szentély falait odébb tolták. A Vérehulló Madonna festmény ma is a főoltár dísze.

A templom körül – a források tanúsága szerint Mária Terézia tanácsára – új városrész alakult ki, amelyet az uralkodónő egyik lányáról neveztek el Krisztinavárosnak.

A kéményseprők szerencsét hoznak – tartja a néphagyomány. Így a kéményseprő-kápolna helyett épült templomban sokan mondták ki a boldogító igent. Többek között főnemesi esküvőt is tartottak. Széchenyi István gróf, a „legnagyobb magyar” Seilern Crescentia grófnővel 1836 februárjában kötött házasságot, amelynek emlékét a templom falán elhelyezett emléktábla is őrzi. Semmelweis Ignác, az „anyák megmentője” 21 évvel később lépett frigyre választottjával. 1865 szeptemberében Liszt Ferenc, világhírű zeneszerzőnk is fohászkodott a Madonna kép előtt.
A magyar történelem viharai is érintették az épületet. Az 1848-as szabadságharcban a budai vár elfoglalása során falai megsérültek. A Tanácsköztársaság napjaiban a hívek a toronyra – bár tiltották – nemzeti színű zászlót tűztek ki, a vörös zászlót pedig a templom előtt elégették. Megtorlásként a vörös katonák Úrnapján az ünneplő tömegbe lőttek, a sortőznek áldozatai is voltak.

A kegyképről több másolat is készült. A pesti ferences templom baloldali első mellékoltárán lévőhöz magam is elmentem. (Magyarországon több is található, például Budakeszin, Makkosmárián, Görcsönyben, Szegeden.) A képek különböznek egymástól, mivel a másolatokat a megalkotásuk korának megfelelő stílusban festették meg, módosítva az eredeti ábrázolást. Az itáliai freskó bizánci stílusjegyeket mutat. Az ilyen ábrázolás a 14. században terjedt el Itáliában a sokáig dúló pestisjárványok elleni oltalomként. A gazdagon díszített kék palástban ábrázolt Szűzanyát fején glóriával, jobb kezében a hit-remény-szeretet három szál rózsájával láthatjuk.

Húsvét felé közeledve a böjtben a bűnbocsánat utáni vágy éledezik, s az újrakezdés ígérete kap lángra az ember szívében.

Csak remélni tudjuk, hogy mint minden zarándoklat, ez a belső vándorlás is érzékenyebbé, ugyanakkor erősebbé tesz.

Csermák Judit