Nagy sikerrel ért véget szombaton a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A Hagyományok Háza Kriza János Csűrje idén is a rendezvény egyik legfontosabb helyszíneként mutatkozott be.
Magóg, a barnamedve a csűr mögötti bozótosban leste a ház asszonyát, mikor hagyja egy pillanatra magára a főtt kukoricás fazekat, hogy bár egy csövecskét tudjon lopni belőle. Világlátott medve volt, hiszen körbemálnászta már fél Erdélyt.
Nem feltétlenül kell osztani a jelenlegi magyar kormány politikáját és irányvonalát még itt Erdélyben sem, ám az egyet nem értésnek nem szabad odáig terjednie, hogy egy egész közösséget megfosszon a jólét esélyétől. Még ha csak kommentelés szintjén is.
Orbán Viktor a muszlimizált, kevert fajú Európa megteremtésének legkeményebb, leghatékonyabb, legkövetkezetesebb ellenzője, és régiónk integrációnak első számú motorja.
Az idei Tusványoson terítékre került a belpolitika, a református értékek esélye, a Donald Trump–Európa összefüggések, az EMNP és az RMDSZ közötti párbeszéd, a rock, az életrevaló koncerthangulat és a gyerekvállalás. Idén is velünk együtt telt Tusványos.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.