Egy bükkhavasi esztena élete

A pásztorkodás életforma. A hegyekben élni egy más világ – halljuk gyakorta irigységgel, néha rosszallással telített hangnemben. A kíváncsiságtól hajtva a minap arra vállalkoztunk, hogy meglátogassunk egy dánfalvi esztenát. Ha csak rövid időre is, de megtekinthettük, megtapasztalhattuk a havasi pásztorok mindennapjait.

Korán reggel indultunk Csíkszeredából Dánfalvára. A mada­rasi Sósrétnél jártunk, amikor a nap első sugarai előbújtak: úgy éreztük, a hajnali megvilágításban a megművelt parcellák látványa megérte a korai kelést. Nemsokára találkoztunk házigazdánkkal, Márton Zoltánnal, aki idén 800 juh nyári legeltetéséért felel, ebből négyszáz állat a sajátja, négyszázat pedig a helyiek bíztak rá. A terepjáróra felpakolt élelmiszerekkel indultunk utunkra: Csíkszentdomokos után egy erdei útra tértünk, és végighaladtunk a néhol igen meredek Boty útján, közben egy keveset időztünk a Gál-kútjánál is, aminek hideg vizétől kiment az álom a szemünkből.

Miközben gyakorlatilag megkerültük az Öcsém-tetőt, az Egyeskőt és a Nagy-Hagymást, vendéglátónk elmondta, a havasi legelőkön nem a medve, hanem a farkasok jelentik a legnagyobb problémát.

Ködös időben, amikor az ember alig lát egy méterre, a farkas a pásztorok orra elől képes elragadni a juhot. Az 1300 méter magasságban lévő esztenához vezető úton egy-egy helyszínhez kapcsolódó baleset részleteit is elmesélte házigazdánk.

Reggel hét óra után érkeztünk az esztenához. A Márton Zoltán által elvállalt állatok legeltetésére a dánfalvi közbirtokosság egy 130 hektáros bükkhavasi területét használhatják. Az esztenai állatok gondozását és az egyéb teendőket a megbízott főpásztor, illetve három segítője végzi. Mindannyian román vidékről származnak, mivel Felcsíkon is egyre nehezebb helyi pásztorokkal dolgoztatni. Mire odaértünk, már végeztek a reggeli fejéssel. Az egyik pásztorlegény beszámolt a napi programjukról: fél ötkor kelnek, és a fejéssel kezdik a teendőket. Hárman másfél óra alatt fejnek meg négyszáz állatot, utána leszűrik, illetve oltják a tejet, és elmossák az edényeket. Jön a reggeli és a kutyák etetése, majd összepakolnak, és kicsapják a juhokat, külön a fejős és külön a meddő állatokat. Az esztenától minél messzebbre, árnyékos helyeken legeltetnek este hatig, akkor térnek vissza, és kezdődnek az esti teendők.

Beszélgetésünk alatt orda került az asztalra, és megvendégeltek egy-egy férfias adag lucskos káposztával. A reggeli vendéglátás után a juhosgazda megmutatta a sajtok tárolására használt épületrészt. Figyelni kell arra, hogy a hűvös, szellős tárolóba ne kerüljenek legyek. Ottjártunkkor három karika, 5-7 kilogrammos sajt érlelődött. Márton Zoltán két-három naponta autózik ki az esztenához: élelmiszert visz a pásztoroknak, és hazaszállítja az előző napokban készült sajtokat. Mielőtt a gazdák felhasználnák, a sajtot otthon érlelik három hetet.

A pásztorok hét óra után már a juhok „csapására” készülnek, ami nem hajtást jelent. Az állatok hajtása ugyanis hátulról való terelgetés, így hamar tisztázzuk, mi a helyes kifejezés. A kinyitott karámkapun át az állatok a pásztorok füttyének, kurjongatásának megfelelően vonulnak végig a legelőn. Közben a főpásztor rendet rak a kis lakásban, és hozzáfog a sajtkészítéshez. Keresztet rajzol az oltott tejbe, majd összekeveri a korábban összeállt masszát. Két percet hagyja állni, majd kézzel lassan összegyűjti az alvadékot, gézzel alányúl, és kiemeli. A savót leszűri, hogy ne vesszenek kárba a benne maradt sajtdarabok. A gézben levő masszából kinyomkodja a folyadékot, és pár perc múlva a gézt szétnyitja, az összeállt sajtot szétmorzsolja, majd újból nyomkodni kezdi. A megformált sajtot sajtkendőstől présbe helyezi, ahol négy órát hagyják állni, utána lehet fogyasztani. A pásztor a hátramaradt zsíros savóból ordát főzött, így zsendicével (forralt savóban úszkáló túrócsomókkal) is megkínált.

A naponta kifejt mintegy 80 liter tejből 11-12 kilogramm sajt készül.

Miközben a zsendice ízével barátkoztunk, Márton Zoltánt arról kérdeztük, hogyan fogott hozzá a juhtartáshoz. Az erdész végzettségű, az elmúlt években elsősorban színpadépítéssel és hangosítással foglalkozó férfi elmondta, a természet és az állatok szeretete miatt fogott hozzá öt évvel ezelőtt a juhászathoz. Arra vágyott, hogy természetközeli munkával foglalkozzon. Első évben hetven juhot vásárolt, majd fokozatosan bővítette állományát. Az első két évben még más pásztorra bízta az állatait, de most már harmadik éve, hogy maga vállalja a juhok nyári legeltetését, idén mintegy ötven gazda bízta rá állatait.

Kérdésünkre, hogy ebben a munkában mi a legszebb, illetve a legnehezebb, kifejtette:

a legnehezebb megbízható juhászt találni, hiszen a szakmának negatív a megítélése.

S amíg ez így marad, nem lehet idecsábítani embereket annak ellenére sem, hogy a teljes ellátás – étel, ital, cigaretta – mellett alkalmazottainak 1200-1500 lejes fizetést ad. Házigazdánk a legszebbnek a havasi legelőn való időtöltést tartja, amikor minden rendben halad, tehát nincs baj. Elmondja, hogy több tényezőn is múlik a békés legeltetés: van-e gond a szomszédokkal, jó helyen legeltetnek, nem lopják-e meg az állományát, vagy nyár közepétől már jelentkezik a vízhiány.

Az esztena előtt üldögélve érdemes körülnézni, hiszen amíg a szem ellát, mindenhol hegyek csúcsai magasodnak előttünk. Aki a hegyeket kedveli, a lélegzete eláll ettől a látványtól. Magasan járt az égen a Nap, amikor búcsút vettünk a főpásztortól, és újra terepjáróba ültünk. Vendéglátónk a Gyimesközéplokhoz tartozó Farkaspalló felé vitt tovább, közben megálltunk pár esztenánál beköszönni, ahol szintén román pásztorok voltak többségben. Háromkúton a Meleg-forrást néztük meg, s egy vízesés látványa után Békás érintésével értünk a Gyilkos-tóhoz, onnan pedig Gyergyószentmiklóson keresztül haza, Csíkszeredába.