Bunyevácok, akiket senki nem akar

Balázs Ildikó

A bunyevácokat nemzetiségnek ismerték el a Monarchiában, a két világháború közti Magyarországon, de még a népi demokráciában is. Szerbiában ma is önálló nemzetiséget alkotnak, ám Magyarországon sem a 2001-es, sem a 2011-es népszámlálási űrlapokon nem nyitottak számukra rubrikát, amelyen hovatartozásukat egy „X” beírásával meghatározhatták volna. A horvát kategóriát nem ikszelik be, mivel nem vallják magukat horvátnak. Arra kérdésre, hogy mely nemzetiséghez tartozónak vallja magát? – az „egyéb” rovatba írhatták be a bunyevácot, aztán automatikusan a horvátokhoz sorolták őket. Az utánuk járó állami támogatást a horvát nemzetiségi önkormányzatok teszik zsebre. A rendszerváltás óta a bunyevácok önfinanszírozó csoportjai hiába pályáznak, mert forráshiányra hivatkozva elutasítják őket.

Példa a gazdag és szegény lányról

Gálainé Kollár (eredetileg Kolár, magyarul bognár) Mária 90 évesen még biciklizik. Karikázva kísérem Bajaszentistván – bunyevác nevén Vancaga – utcáin, javaslatára lefotózom a régi házakat, a katolikus templomot és a saját házát, mely 1910 táján került a család tulajdonába.

Marija néni élő lexikon, kiterjedt nemzetségeket ismer, sorolja, ki kinek a rokona. Tudja, mely bunyevác családok adtak a katolikus egyháznak érseket.

A vegyes házasság a magyarokkal, svábokkal nem volt szokás, de az első világháború után mégis elterjedt. Ha a szülők nem támogatták a fiatalok egybekelését, előfordult, hogy a lányt uszkocsiztatták, azaz megszöktették. Ilyenkor nehéz volt papi áldást kérni a fiatalokra. Uszkocsiztatás után a lány már nem esküdhetett koszorús fátyolban, így előfordult, hogy a házasságot felbontották, aztán újra megkötötték rendes papi áldás mellett. A házasság egyházi érvénytelenítéséhez régebb pápai engedély kellett.

Hogy milyen szempontok vezérelték a szülőket, hogy összeboronáljanak fiatalokat, sokszor az anyagiak döntötték el. „Ha nem volt jóképű a fiú, a szegényebb lányt erőltették hozzá, hogy jól jár vele. A szüleimnek kiterjedt földjeik voltak, eladták a terményt, keményen dolgoztak. De élvezték is munkájuk gyümölcsét, amíg jött a gazdasági válság. A gyerekkor szép volt. Hároméves koromig nem beszéltem magyarul, csak bunyevácul. Lánykoromban minden bálra új ruhát kaptam. Ha megszólal a duda, a tambura, a lábam meg nem áll ma sem” – magyarázza.

Kérdésemre, hogy Marija néni milyen házasságot kötött, elmagyarázza, hogy színdarabot játszottak, és előtte otthon öltöztek. Nyitva volt az ablak, alatta sétált két fiú, az egyik fiú megkérdezte, ki lakik itt. Aztán addig járt, amíg meg nem ismerkedtek. Igazi szerelmi házasság volt. Két gyerekük született. De elmesél egy történetet. Volt egy család, két fiuk volt. Az egyik gazdag lányt, a másik szegény lányt vett feleségül. Amelyik szegény volt, mindig dolgozott, a gazdag pihent eleget. Egyszer megkérdezte a szegény lány: nekem mindig dolgoznom kell, nem állhatok meg? Mire az anyósa azt mondta: a gazdag lány széket hozott magával, ő leülhet. „Ezt még anyámék mesélték” – nevet Marija néni.

A bunyevácok szeretik megmutatni a gazdagságot: az asszonyok régebb lázsiást hordtak, nagy értékű ezüstpénzből készült nyakbavalót.

Marija néni szerint a hosszú élet titka a biciklizés! „Tíz évvel ezelőtt leestem, eltörött a lábam, az orvos azt mondta, ha meglátom, lelököm magát a bicikliről. Ha hallgatok rá, ma nem biciklizek. 70 éves koromig robogóval jártam, hogy hamarabb odaérjek a munkahelyemre, bölcsődében dolgoztam, meg a háztájiban, aztán 70 évesen abbahagytam a motorozást, mert nem tudtam berúgni a Babettát. Azóta megint biciklivel járok. Mindig dolgoztam, a fiaimnak most kezdem el mondogatni, hogy lassan hagyják abba a munkát, pihenjenek többet” – meséli.

„Nagyon szépek a bunyevác lányok! – veti közbe Jágity Krisztina, a bajaszentistváni bunyevác tájház gondnoknője, aki néprajzi előadást tart a háztartási eszközökről, paraszti életmódról. A dalmaták, akiktől a bunyevácok erednek, nagyon magasak, a nők átlag 178 cm-esek, a férfiak közt nem ritka a két méteres. „Apám és a fiam is ilyen volt”– teszi hozzá büszkén.

Különleges ünnepeik a Mate­rice (anyák napja) decemberben, majd az Oci (apák napja). A két legfőbb mulatság a preló februárban (farsangi bál) és a duzijanca (aratóünnep). A bunyevácok színe a kék, a címerükben is benne van. A címerben búzakalász jelzi, hogy a bunyevácok többnyire földmívesek voltak, megtermesztett javaikkal kereskedtek.

Aratóünnep határon innen és túl

„Mi saját nyelvünket, hagyományainkat szeretnénk megőrizni. Barátkozóbb, szolgálat- és segítőkész, nyitott, vidám, de nem felelőtlen, szorgalmasan dolgozó nép vagyunk. Szépen tudunk mulatni, egyetértésben” – meséli Schön Pálné Gyurin Magdolna útban a Bajától délre, 30 kilométerre levő Katymárra, ahol augusztus 13-án aratóünnepet tartanak ugyanúgy, mint a bunyevácok lakta szerbiai településeken ezekben a napokban. A telefon a szerb hálózatot keresi, Katymár közel van a déli határhoz. Az autóban a kulturális különbségekről mesél Schön Pálné, aki házasságot kötött egy vaskúti sváb férfival.

„Amikor a férjem megkérte a kezem, kimentünk Vaskútra leendő apósomékhoz. Az asztal meg volt terítve, a poharak megtöltve. Egymásra néztek a szülők, beszélgettek, egyszer megkínáltak. Mi úgy szoktuk, hogy többször kínálunk: vegyél, vegyél, vegyél! A sváboknál egyszer szokás a kínálás, minden ott maradt, egy falatot nem ettünk, egy kortyot nem ittunk. Apám azt mondta utána: ha szereted, menj hozzá, ha nem, gondold meg, mert nagyon nehéz sorsod lesz. De szerelmi házasság volt. Tíz évig szenvedtem, mert az én bunyevác lágyságommal nem tudtam kezelni ezt a helyzetet. A szülőket mindig külön hívtuk meg hozzánk, mert hiába próbálkoztunk közelebb hozni őket, annak a vége csak sértődés lett. Zárkózott, precíz, pontos nép a német, de a szabadságot el kellett engednem, ennek fejében anyagi biztonságban éltünk.

Katymáron a gyönyörű, freskós mennyezetű egykori polgári házban fogadnak, a későbbi bunyevác iskola épületében, onnan indul az aratóünnepi menet a falun át, elöl viszik az új kenyeret.

„Aratás után, amikor az utolsó gabonakéve a keresztbe kerül, naplemente előtt aratókoszorút fontak ügyes kezű lányok-asszonyok, majd felsorakoztak, és jelentették a gazdának, hogy befejezték az aratást. A jó gazda udvarában terített asztal várta őket, következett a vacsora, majd éjfélig járták a kólót (körtáncot). A mai ünnepséggel erre emlékezünk, a bunyevác nép az aratóünnepen hálát ad a Teremtőnek” – emlékezik Tumbász Rájko, a katymári Neven Bunyevác Kulturális Egyesület elnöke, majd átadja a helyet a színpadon az újvidéki és a helyi táncegyütteseknek, az óvodások és általános iskolások tánccsoportjainak.

Még él a bunyevác nép – énekli egy jó hangú lány, miközben a közönség ünnepélyesen feláll. Mintha himnuszt hallgatnának.

Délvidéki segítség

„Katymáron száz évvel ezelőtt mintegy másfél ezer bunyevác és kétezerötszáz sváb élt. A magyarok mindössze 500 lelket számláltak. A németek nagy részét a második világháború után kitelepítették Németországba” – magyarázza a falu polgármestere, Pál Endre, aki anyai ágon a bunyevác Petres család leszármazottja. Katymáron akkor lett több magyar, amikor a háború után betelepítették ide a bukovinai székelyeket.

„Merre tart a bunyevác nép?” – kérdezem. „A megmaradásért küzdünk, hogy életben tartsuk a szokásokat, de ez csak határon túli települések támogatásával megy, azok segítségével tudunk rendezvényeket szervezni. Járok német, magyar bálokba, de legjobbak a bunyevác bulik. Katymáron idén a lakosok kérésére kétszer tartottuk meg a prélót, azaz a farsangi bált, annyira sikeres volt.”

A Jelasity nővérek, Magdolna és Ibolya, a korábbi bunyevác, háború után pedig délszláv általános iskoláról mesélnek, ahová a hetvenes években jártak. Nem volt kötelező az orosz annak, aki délszláv nyelvet tanult ebben a térségben. Magyarul csak matematikát, magyar irodalmat és nyelvet tanítottak, az összes többi tantárgy délszláv nyelven zajlott.

Tanárfüggő volt, ki milyen nyelven beszélt: szerbül, horvátul vagy bunyevácul. A bunyevác szebben hangzott. 3 éves korukig a Jelasity lányok sem tudtak magyarul.

Vacsora után az idősek a fiatalokat tanítják a kólóra. Peng a tambura, táncol, aki tud, egyre többen állnak fel a körtánchoz. Hol van olyan falubál, ahol éjfélkor a fiatalok nem gépzenére ráznak, hanem megmaradnak az élőzene és néptánc mellett? Nem isszák merevre magukat, és nem szégyellik, hogy együtt mulatnak az idősebbekkel, akárcsak hajdani bálokon…

Tumbász Rájko szenvedélye

Anka néni, azaz Piukovics Gá­borné Petrekánics Anna bácsalmási tanítónő volt. Minden ujján köves ezüstgyűrű, ezüsthímzett szatén ruháját büszkén engedi lefotózni. Sós süteménnyel kínálja a vendégeket.

Ki-ki tehetsége szerint hozzájárul az est sikeréhez. Leginkább Tumbász Rájko, a katymári bunyevác egyesület elnöke. Lelkesen meséli, hogy az ilyen rendezvények anyagi fedezetéből autóra is telne, de a családja elfogadja a szenvedélyét. Vannak még páran, akik zsebükbe nyúlnak, hogy megszervezzék az ünnepségeket. Tumbász Rájko nem is tudja, miért csinálja. Az izgalomtól, hogy az ünnepség jól sikerüljön, és a vendégek jól érezzék magukat, napok óta nem alszik. Azt az örömöt nem tudja kifejezni, milyen az, amikor a közönség tapsol, lelkesedik, szórakoznak a vendégek, és együtt lehetnek családok. Ez mindent megér.

1970-ben megalakították a Bunyevác Kört, akkor még fiatalember volt. Azóta foglalkozik hagyomány- és nyelvéltetéssel. A duzijancán részt vevők vegyesen beszélnek egymás közt bunyevácul és magyarul. Hiába pályáznak kulturális hagyományápolás céljából, mindig elutasítást kapnak.

„A bunyevác kisebbség képviselői népi kezdeményezés keretében, jóval több, mint a szükséges ezer támogató aláírást letéve az Országgyűléshez fordultak kétszer is, de annak többsége elutasította őket. Egyelőre semmilyen érdemleges változás nem történt” – számol be az elnök, pedig a neten valóban gazdag az irodalma a népi kezdeményezésnek (lásd http://bunyevac.hu/sajto.php)

„Ha a magyar állam elismerné a bunyevác kisebbséget, és megkapnánk a támogatást, ebben a faluban a horvátok java része is újból bunyevácnak vallaná magát” – nevet Miokovics Sándorné Welchner Júlia, aki anyai ágon szintén bunyevác. A történet leginkább Európa 40 éve még legnagyobb kisebbségének, az erdélyi magyarságnak a sorsát idézi. Mára a legnagyobb európai kisebbséget a németországi törökök alkotják, ők 4 millióan vannak.

„Kétségtelen, hogy a klasszikus anyaország nélkül élő bunyevácokat komoly asszimilációs hatások érték magyar, szerb és horvát részről egyaránt. Ez viszont nem ok arra, hogy azokat a bunyevácokat, akik ragaszkodnak anyanyelvükhöz, identitásukhoz, és nem hajlandók horvátnak vallani magukat, megfosszák alapvető kisebbségi jogaiktól. Nekik is joguk van az anyanyelvük oktatására, értékes hagyományaik és kapcsolataik ápolására a trianoni határon túlra szorult szerbiai bunyevácokkal. Ezeket a jogokat a kisebbségi törvény, az alkotmány és nemzetközi szerződések is garantálják” – magyarázza Kammermann Csaba aktivista, akinek anyai nagyanyja volt bunyevác.

Gyukity Kata még a rokonaival és szomszédaival anyanyelvén beszélgetett. „Szeretnénk Magyarországon is újból megteremteni a szervezett nyelvoktatás feltételeit, ahogy az a szerbiai bunyevácoknak sikerült. Szerbiában olvasókönyvet, nyelvtankönyvet, tanári kézikönyvet adtak ki, főiskolán képezik az iskolákban oktató tanítókat” – magyarázza. Hiába tehát a jókedv, szorgalom és anyagi bőség, ha egy-két generáció felnőttével már csak emlékeikben őrzik az utódok a nagyszülők örökségét: a nyelvet, hagyományt. A vagyonra, származásra, nyelvére büszke bunyevác nép már csak meséiben, anekdotáiban fog élni.

Bunyevác birkapörkölt káposztával
„A bunyevácok nemzeti eledele a birkapörkölt káposztával, élnek-halnak a birkáért, reggelire is megeszik, ez a világon a legegészségesebb” – magyarázza Sokácz Jakab főzőmester, bunyevácul Jakov Sokacz kuvar, és Bajmokra, a soron következő főzőversenyre invitál: „nagyapámmal 15 éves korom óta jártam disznót vágni. A szülők dolgoztak, és meghagyták nekem, legnagyobb gyereknek, hogy most a kacsát, libát, csirkét vagy birkát vágjam le, készítsem el. Parasztházaknál mindig volt 4–5 birka, abból vágtunk.
A káposztás birkapörköltet 4 órán át főzzük bográcsban, mert nem mondja el a juhász, milyen birkát ad el. Ezért úgy számolok, hogy egy 4 éves birkához 4 óra főzés kell. Fejenként fél kiló hús jut minden személyre, ebből 200 g csont. Ha tiszta húst, marhát főzök, akkor elég fejenként 300 g. A birkapörköltet őrölt köménnyel, borssal, törött paprikával, vörös hagymával ízesítjük. Függ attól, hogy honnan veszem a birkát, hogy van lefaggyúzva, függ a paprika ízétől, színétől. Mikor minden összeállt, forró vízzel leöntöm az összevágott birkahúst. 5-6 kg egy negyed birka, annál kevesebbet nem főzök. Az utolsó fél órában rátesszük a tetejére a négybe vágott fej káposztát, az leköti a rossz ízeket, a faggyút, zsírt, ami nem odavaló.