HIRDETÉS
„Ez nagyon nyomasztó ország, nem szeretek itt lenni” – így jellemezte Iránt még az amerikaiakkal való konfliktus elharapózása előtt lapunknak a Kőrösi Csoma Sándor nyomában gyalogoló Pengő Zoltán. A kolozsvári újságíró több mint négy hónapja, szeptember elsején vágott neki a Nagyenyed és Ladakh közötti 7000 kilométeres távnak. Az eredetileg kilenchónaposra tervezett gyalogútjával a 200 éve útra kelő Kőrösi Csoma Sándor emléke előtt tiszteleg.
Igaz, félúton módosítania kellett eredeti útitervét. Az iráni helyzet, illetve az a tény, hogy készpénz nélkül maradt, arra sarkallta, hogy egy hónapos ottlét és az indiai vízum megszerzése után a lehető leggyorsabban távozzon a perzsa államból. Holott meghosszabbították a vízumát, január utolsó előtti hetéig maradhatott volna. Ekkor reményei szerint már a Bakuból Delhibe tartó repülőgépen ül majd. A bizonytalan közel-keleti helyzet miatt úgy döntött, Pakisztánt kikerülve Indiába repül. Ott gyalogol legközelebb Delhiből Amritszár irányába, vázolta útitervét, melynek részleteit egyelőre még nem pontosította.
„Elfogyott a pénzem Iránban, előre nem látott kiadásaim voltak. Nem tudtam online megszerezni az indiai vízumot, a követség útján kellett, ami száz dollár készpénzbe került. Ezen kívül létezik olyan előírás, hogy ha egy hónapnál többet maradsz, nyilvántartásba kell vétesd a telefonodat, ami 70 dollár, erre sem számítottam. 170 dollárból Iránban két hétig lazán megél az ember, az összeg lefedte volna a maradék időszakot, amire a vízumom szólt” – mesélte Pengő Zoltán.
Az amerikai pénzügyi embargó miatt a perzsa államban nem lehet külföldi bankkártyát használni, így nem tudott pénzhez jutni.
A külföldön dolgozó irániak is bitcoinban küldik haza családjaiknak a szerzett pénzt, mivel ennek útja nem követhető nyomon.
„Már alig várom, hogy elmenjek, nem érzem magam biztonságban” – tűnt egyre türelmetlenebbnek, miközben Teheránban az indiai vízumra várakozott. Pár nappal azután, hogy az amerikai hadsereg Irakban légicsapásokat hajtott végre Iránhoz köthető célpontok ellen és likvidálta Kászim Szolejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát.
Irán kemény válaszlépéseket ígért és a hazájában nemzeti hősnek tekintett tábornok halála miatt háromnapos nemzeti gyászt rendelt el. A fővárosban tartott gyászszertartáson százezrek vettek részt, és több mint ötvenen meghaltak, agyontaposta őket a tömeg.
A szertartást az Azadi téren tartották, az oda vezető körúton úgy özönlött a tömeg, hogy egyik irányból sem láttad a végét” – mesélte Pengő Zoltán a nem mindennapi eseményről, amelyet a hatóságok szerveztek ugyan, de a lakosságot nem kényszerítették a részvételre. Az, hogy Szolejmáni népszerű volt egy bizonyos réteg körében, abból is meglátszott, hogy halálhíre után elárasztották Teheránt az őt ábrázoló molinók, sokan gépkocsijukra is kiragasztották arcképét.
Bár a főváros utcáin nem volt érzékelhető, hogy vészhelyzet lenne – csupán a tömegrendezvény idején lehetett több rendőrt látni az utcán –, Zoltán állítása szerint megkönnyebbült, amikor ismét átlépte az iráni–török határt. Öthetes ottléte alatt nyomasztóan hatott rá a perzsa állam, így egyáltalán nem bánja, hogy a tervezettnél korábban el kellett hagynia.
– mesélte a teokratikus iszlám köztársaságról, ahol a nők helyzete nyugati szemmel nézve siralmasnak tűnik. „Az utcán sokan fekete leplet viselnek, amire nem kötelezik őket, a törvényi előírás csak arra vonatkozik, hogy a hajuk fedve legyen. De a nők egy része talpig feketében van, sokan az arcukra húzzák a kendőt. És a férfiak nagy része is feketében jár, ezért nagyon gyászos az utcakép.”
Otthonaikban ellenben vagy olyan helyen, ahol nincs jelen a karhatalom – például a hegyekben kirándulva –, már hanyagolják a lepleket. „Amikor látogatóban voltam egy barátomnál, a nők normálisan voltak öltözve és nem szaladtak el, amikor megjelentem. Érdeklődve nézegettek, köszöntek, nem volt semmi abnormális a viselkedésükben. Amikor elmentünk kirándulni, akkor sem volt takarva a hajuk, nem volt karhatalom, amely megbüntetné őket. De az iráni nők egy része valószínűleg akkor is fedett fővel járna, ha nem lenne kötelező” – vélte az utazó.
Pengő Zoltán azért sem bánja, hogy el kellett hagynia Iránt, mivel a nyomasztó hangulat negatívan befolyásolta korábbi lelkesedését. „Az, hogy nem kedvelem annyira az országot, valamennyire kihat a lelki állapotomra, kevesebb lelkesedés van bennem, de nagyjából ugyanolyan tempóban haladok, mint Törökországban” – mesélte még azelőtt, hogy a válságos helyzet miatt félbeszakította volna gyalogútját.
Gyalogszerrel teljesen más szemszögből láthatta a perzsa államot, annak lakóit, mint a népszerű célpontokra utazó turisták.
„Az emberek általában kedvesek, segítőkészek. Vannak, akiket itt ismertem meg, és azóta rendszeresen érdeklődnek hogylétem felől” – mondta Zoltán. Ám Iránban is akadtak olyanok, akik fejőstehénnek nézik a nyugati turistát. „A taxisok a többszörösét mondták be az árnak, amikor látták, hogy európai vagyok. És szálláshely is akadt, ahol hatalmas felárat mondtak.” Pengő Zoltán szerint az irániak segítőkészsége egyrészt a kultúrájukból fakadhat, másrészt abból, hogy ritkán látnak külföldit.
Az iráni hatalom nemcsak a külföldiek, hanem a saját alattvalói körében sem örvend töretlen népszerűségnek. Ezt nemcsak a benzinár emelkedése miatti vagy az ukrán repülőgép kilövése utáni tüntetések bizonyítják, hanem a kolozsvári újságíró helyeikkel folytatott beszélgetései is. Igaz, többnyire angolul jól tudó fiatalokat kérdezett az iráni állapotokról, ahhoz való viszonyulásukról, de mindannyian azt mondták: gyűlölik a rendszert. „Mindenik azt mondta, el akar menni Iránból. Nagyon kilátástalannak látják, és nem akarnak ilyen világban élni. Volt olyan, aki azt mondta: gyűlöli Iránt” – mesélte Zoltán.
A panaszok a gazdasági helyzetre, a légkörre, a hatósági elnyomásra egyaránt vonatkoznak. „Általános elégedetlenséget tapasztaltam, több mindenre panaszkodtak: arra, hogy nehéz munkát találni, és ha sikerül, jó eséllyel kevés a fizetés, sok a korlátozás, nem lehet utazni. Ez nem az iráni kormány miatt van. Ha letöltötted a kétéves katonai szolgálatot, kapsz útlevelet és a határok nyitva állnak, csak a legtöbb országba nem kapsz vízumot. Nyugatra egyáltalán nem tudnak menni, és oda szeretnének. A többség azzal is tisztában van, hogy őket ott terroristának tartják, ami szintén nyomasztó lehet.
miközben semmi köze a valláshoz. És ilyenek rengetegen lehetnek” – mesélte az újságíró. Beszélgetőtársait ugyanis többnyire nem érdekelte a vallás, olyan is volt köztük, aki kijelentette, nem hisz Istenben, holott Iránban az istentagadás bűntettnek minősül.
„Olyan fiatallal is beszéltem, aki vallásosnak vallotta magát, de szintén nem ért egyet a rendszerrel. Azt mondta: ami Iránban van, az nem igazi iszlám, hanem képmutatás. Egyáltalán nem ért egyet a korlátozásokkal, mert szerinte a vallásos életet nem lehet kikényszeríteni” – ismertetett egy másik álláspontot. Bár a fiatalok Nyugatra vágynak, tapasztalatai szerint nem ismerik, minimális információjuk van arról. „Egy vezetőm bemutatta a barátait, és amikor meghallották, hogy Romániából jöttem, egyikük megkérdezte: oda hogy lehet kivándorolni?” – számolt be a vicces esetről Pengő Zoltán.
Az amerikai pénzügyi embargó hatása sok mindenben megmutatkozik. Például abban, hogy százezrével járnak az utakon olyan autók, amelyeknek a roncstelepen lenne a helyük, mivel Iránba nem lehet külföldről gépkocsit vinni. A haszonjárművek többsége még az Iszlám Forradalom előtti időkből, a 70-es évekből való, emiatt a nagyobb városokban hatalmas a szmog.
A boltokban ellenben nincs áruhiány, de a nyugati márka kevés, igaz, az irániak mindent lekoppintanak.
A Levi’s farmertől a Nike cipőig mindent gyártanak silány minőségben” – osztotta meg a bazárokban szerzett tapasztalatait az utazó.
Teherán fővárosként modernebb, itt jobban érezhető a globalizáció hatása, karácsony tájékán például a boltokban karácsonnyal kapcsolatos szimbólumokat is lehetett látni, de szállodákban is akadt feldíszített karácsonyfa. Ez inkább lehet a globalizáció hatása, mint a turistáknak szánt kedveskedés, hiszen alig akad külföldi látogató. „Öthetes iráni gyaloglásom alatt féltucat turistával futottam össze. A Golestán-palotában – a világörökség része – emellett találkoztam egy orosz házaspárral és öt amerikaival” – ecsetelte a külföldi látogatók hiányát Pengő Zoltán.
Az ország nyugati része és a főváros körüli régió között nagy a gazdasági különbség. „A nyugati rész olyan, mint Románia a 90-es évek közepén. Teheránban ellenben tehetősebbnek tűnnek az emberek, európaibb módon vannak felöltözve és a boltokban is lehet minőségi árut kapni. Az épületek is mások.” Ezzel szemben a török határhoz közeli Nyugat- és Kelet-Azerbajdzsánban, ahol gyalog haladt, a szálláshelyeken ugyanazért a pénzért összehasonlíthatatlanul rosszabb körülmények fogadták, mint Törökországban. „Irán soknemzetiségű állam, a perzsák az ország lakosságának mintegy felét teszik ki. Főleg olyan régiókban jártam, ahol többségben törökök élnek. Azerieknek mondják, de törököknek tartják magukat” – mesélte Zoltán.
A színvonaltalanság az étteremkínálatban is meglátszik.
Szeszes italt nem lehet kapni az alkoholtilalom miatt, ennek ellenére sokan isznak: otthon kotyvasztják az itókát.
„Egyik egészségügyben dolgozó ismerősöm figyelmeztetett, hogy ne igyak ilyesmit, mert veszélyes: gyakori, hogy belehalnak, megvakulnak emberek” – mondta.
Nemcsak az alkohol, a Facebook, Youtube és Twitter is tilos, Instagram ellenben van, bármennyire is logikátlannak tűnik. Akárcsak a szesztilalomra, a lakosság erre is talált kiskaput: VPN-t használ, ezzel úgy csatlakozik a világhálóra, mintha másik országban lenne. „Így rengeteg fiatal kicselezi a tiltást. Engem például egy német egyetem felhasználójaként tüntetett fel, így a kormány nem tudta letiltani a Facebook-használatomat” – mondta az útjáról a közösségi oldalon is beszámoló újságíró.
A számos tilalom ellenére az iráni hatóságok nem ellenségesek a külföldiekkel, sőt. „Tabrizban megkérdeztem két rendőrt, hogy merre kell menni, és behívtak teázni az őrsre. A parancsnokon látszott, hogy tisztában van ennek veszélyével, útba igazított és kirakott – de semmi ellenségesség nem volt a viselkedésében” – mesélte.
Pengő Zoltán jelenleg Grúziában tartózkodik, tervei szerint busszal jutna el Azerbajdzsánba, Bakuból pedig repülővel Indiába. Gyalogútja második szakasza Delhiből indul, Amrisztáron keresztül halad Ladakh irányába, hogy elérje végső úti célját, a tibetológia alapítójaként számon tartott Kőrösi Csoma Sándor életpályájának, tudományos munkásságának egyik legfontosabb állomását, Zanglát. Kalandjairól továbbra is a Maszol hírportálon és a Facebookon, a The Kőrösi projekt–From Transylvania to Ladakh blogon számol be.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
