Elkán László Hódmezővásárhelyen született 1910. augusztus 7-én. Asszimiláns zsidó családban jött a világra, apja bőrnagykereskedő volt. A már gyermekként is nyughatatlan fiú szinte egész életében lázadt a „nagypolgári” értékek ellen. Meglehetősen rossz tanuló volt, csak a sport és zene érdekelte. Pestre nyolcévesen került, Kassák Munka-körébe járt, sokat birkózott, és minden taszította, ami a nagypolgári életre utalt. Tizenkilenc évesen Bécsben közgazdaságot tanult, 1929-ben Párizsba ment.
Festőnek készült, de dolgozott Müller Miklós falukutatóval és szociofotóssal is: Müller a képeket készítette, Hervé riportszöveget írt. Müller megrettent Hitler és a nyugatiak müncheni egyezségétől, és 1938-ban Algírba ment. Hervé nem hagyta veszni Müllernek a párizsi Marianne magazinnal kötött szerződését, egy kölcsöngéppel a helyébe lépett, és az ő nevén szállította a riportokat. (Müller Miklós később Algírból Spanyolországba költözött, és Nicolás Muller néven az egyik legjelentősebb spanyol fotóművésszé vált. 2000-ben hunyt el.) Autodidakta módon tanult bele a fényképezésbe, kezdetben arra támaszkodva, amit társától ellesett. Első próbálkozásai között volt egy saját magáról a fürdőszobai tükörben készített önarcképsorozat.
Párizsban találkozott Robert Capával és André Kertésszel, a háborús időkről a Vu és a Match számára készített fotóriportokat.
Le Courbusier fényképésze
1949-ben ismerkedett meg a modern építészetnek új irányt adó Le Corbusier-vel, akinek akkor épülő marseille-i lakóépületéről egy nap alatt 650 felvételt készített. Ezt követően az építész „házi fotósa” lett, minden erejét a Corbusier-életmű képi újraértelmezésének szentelte, éveken át módszeresen fényképezte építészeti alkotásait. Félmillió fotójából 18 ezer kapcsolódik a műveihez. Első kiállítását a milánói Domus folyóirat rendezte 1951-ben Le Corbusier marseille-i lakóházáról, valamint a régi marseille-i negyedekről és lakóikról készített felvételeiből. Le Corbusier mondta, hogy Lucien Hervé képei nyomán azt is meglátta saját épületein, amire eredetileg nem is gondolt. Az építészt meghatotta, hogy Hervé nemcsak kívülről ábrázolta az épületet, hanem a belső szerkezet, a geometria összefüggéseit, az épület lelkét is láttatni akarta.
Hervé fokozatosan az építészeti fotózás egyik meghatározó nevévé, sőt újítójává vált. Munkái és kemény vonalakban is lágy lírát látó szemlélete miatt olyan hírességekkel dolgozhatott együtt, mint Aalto, Breuer, Gropius, Neutra, Miemeyer, Prouvé, Tange vagy Zerfuss. Imádta a szigorúan szerkesztett kompozíciót, a derékszöget, az egyszerűséget, és a fény-árnyék játékának hangsúlyozását. Híres munkáinak egyike a XII. századi thoronet-i apátságról készült sorozat, valamint a párizsi UNESCO-székház építésének dokumentációja. Első „szerelme”, az Eiffel-torony mint téma többször visszaköszönt munkáin. Alkotásai azonban nem korlátozódtak kizárólag az építészeti fotókra, félmillió darabból álló életművében portré-, absztrakttárgy- és zsánerfotók is szép számmal akadnak, amelyekben mind felismerhető sajátos stílusa.
Betegség után portrék
1965-ben sclerosis multiplexet kapott, betegsége miatt egy időre felhagyott az aktív fotózással, de miután állapota némileg javult, portrékat készített neves kortársairól. 2001-ben megkapta Párizs város fotónagydíját, s a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját, a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjává választotta. 2001-ben jelent meg új albuma, Az építészet igazsága angolul és franciául, s Olivier Beer róla írt monográfiája. „Hervé építészeti fotóinak megismerése óta nem lehet többé úgy fényképezni, mint azelőtt” – írták róla.
Párizsi otthonában halt meg 2007-ben, 96 évesen.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.