Székelyföldi restitúciós harc magyar vezetők ellen

– Ezer hektár mezőgazdasági terület és száz darab kézdivásárhelyi ingatlan visszaperelésével foglalkozik hosszú évek óta. Honnan származik ez a hatalmas családi örökség?
– Őseim kézdivásárhelyi lófő nemesek voltak. A családfa első bejegyzése 1466-ból származik a kézdiszéki Márkosfalváról. Kézdivásárhely jó módú kereskedőváros volt, elődeim pedig ideköltöztek. A két világháború között anyai nagyapám, dr. Kézdivásárhelyi Török Ferenc sebészorvos és neje kezében összpontosult a családi vagyon, amely a Török, a Nagy és a Csiszár család közös hagyatékát gyűjtötte egybe. E családok tagjai az évszázadok során egymás között kötöttek házasságot. A Taierling-vonal jóval később, az 1960-as években jött be, amikor a baróti deportálásból felszabadult nagyszüleim Temesváron telepedtek le, ahol édesanyám megismerte és házasságot kötött sváb édesapámmal.

– A családi örökséget a kommunista hatalom egyik napról a másikra lenullázta. Szülei, nagyszülei hogyan emlékeztek erre?
– A kisajátításnak már 1948-ban megvoltak az előjelei, amikor a birtokokból lecsipkedtek földeket, de a nagy államosításra 1949 fekete márciusában került sor. Gépfegyveres, pisztolyos katonák lepték el kézdivásárhelyi házunkat, és a nagymamát két gyerekével kitették az utcára. Sebészorvosként nagyapámat a háború után arra kötelezték, hogy a katonaság kötelékében maradva teljesítsen szolgálatot az ország különböző városaiban. Amikor tudomást szerzett az államosításról, rögtön hazajött.

Életük akkor vett viszonylag biztonságos fordulatot, amikor a családot Barótra deportálták kényszerlakhelyre, ahol nagyapa sebészorvosaként dolgozhatott. Megtiltották nekik, hogy Kézdivásárhelyre visszatérjenek. Nicolae Ceaușescu hatalomra kerülése hozott némi enyhülést, mert megengedték, hogy Kézdivásárhely kivételével bárhova letelepedjenek az országban. Nagyapám Temesvárt választotta, Dettán lett főorvos, onnan nyugdíjazták. Sváb származású apámnak köszönhetően 1990-ben az egész család kitelepedett Németországba.

– Hogyan indult el a visszaszolgáltatási folyamat?
– Ahogyan Németországban anyagilag megerősödtünk, többször is hazatértünk Erdélybe, elsősorban Bálványosra nyaralni. A kilencvenes években még szó sem volt restitúcióról, mindenki az új törvényeket várta. Az első jogszabály a 2001/10-es törvény volt, amely elindította az elkobzott ingatlanok visszaszerzésének folyamatát. A visszaszolgáltatás ekkor még annyira gyenge lábakon állt, hogy nem láttuk át, mi lesz belőle? Mennyi időt vesz igénybe a teljes procedúra? Emlékszem, azzal kezdődött, hogy hetekig sorba álltunk a telekkönyvi hivatal előtt a szükséges birtoklevelekért. A visszaszolgáltatási ügyintézést kezdetben nagymama intézte. Már hetvenen túl volt, de még volt ereje, hogy belevágjon. Első leadott kérései meghozták az első sikert is:

– Mikor döntötte el, hogy végleg hazatér Erdélybe?
– 2006-ban jelent meg a 247-es számú törvény, amely kimondta, hogy minden elkobzott vagyon visszaigényelhető, azaz vissza is kell adni a jogos tulajdonosnak. Államvizsga előtt álltam egy németországi egyetemen – formatervezési szakot végeztem –, amikor eldöntöttem, hogy 2006-ban hazaköltözöm Kézdivásárhelyre. Egyértelmű volt, hogy a restitúcióval csak úgy haladhatunk, ha valaki állandóan itthon tartózkodik. Semmi jövedelmem nem volt, csak a német diákösztöndíjam, valahogy mégis sikerült ügyvédet fogadni. Idejében benyújtottunk minden visszaigénylési kérelmet, majd elindítottuk az első pereket.

– Színmagyar helyi önkormányzatban sem volt megoldható, hogy a városháza per nélkül elfogadja a jogos tulajdonosoktól elvett ingatlanok visszaszolgáltatását?
– Ilyen szempontból semmi különbség nincs román vagy magyar polgármesteri hivatal között. A székelyföldi magyar polgármesterek épp úgy nem támogatják a restitúciót, ahogy a temesvári, kolozsvári vagy jászvásári polgármester sem. A törvények értelmében sokkal könnyebben és gördülékenyebben meg lehetne oldani a visszaszolgáltatást, ha a polgármesteri hivatalok nem elleneznék. Ezzel szemben teljesen más a helyzet.

Visszaigényelt ingatlanjaink kivétel nélkül lelakott, lerobbant épületek voltak, de a polgármester jól tudta, hogy a város központjában mekkora a valós értékük.

– Hány pere volt eddig? Hány tárgyaláson vett részt az elmúlt 15 évben?
– Megszámlálni is nehéz. Annyit mondhatok, hogy a család hatalmas vagyonából bírósági döntés nélkül szinte semmit nem kaptunk vissza. Az elkobzott száz épületből eddig visszaszereztük a tizenöt legértékesebb ingatlant Kézdivásárhely központjában, és az ezerhektárnyi mezőgazdasági területből mintegy 700-at. Minden perünket Kézdivásárhelyen kezdtük el, ami a fellebbezések nyomán Sepsiszentgyörgyön folytatódott, és Brassóban, a táblabíróságon ért véget. Amikor az ügyviteli perrendtartást megváltoztatták, kissé lerövidült a jogi kálvária, így „kétfordulóssá” váltak a perek. De továbbra is csak a második vagy harmadik bírósági lépcsőn adtak nekünk igazat.

– Mi a sorsa a további 85 lakásnak, ingatlannak, amit nem sikerült visszaszerezniük Kézdivásárhelyen?
– Sok régi házat, kisebb dolgozói lakást a kommunizmus éveiben lebontottak, és ezek helyén ma tömbházak állnak. De erre is van törvény, amely kimondja, hogy a lebontott házakért és elvett telkekért a helyi önkormányzat természetben kell kárpótoljon. A kézdivásárhelyi városvezetőség azonban ezt is kijátszotta. Annak ellenére, hogy a városházának vannak ingatlanjai és szabad területei, kéréseinket feltették kártérítési listákra, de ezeket soha nem továbbították az illetékes bukaresti hivatalnak, erre nem kényszerítette őket a törvény. Ha továbbküldték volna, akkor Bukarestből arra utasítják a polgármesteri hivatalt, hogy természetben kárpótoljon bennünket. Ugyanez történt Csernátonban, Szentléleken és Szentkatolnán is. Ilyen esetekben is csak per útján lehet kikényszeríteni a kedvező bírósági döntést. Szentkatolnán megnyertük a perünket, ami arra kényszeríti a helyi önkormányzatot, hogy természetben kárpótoljon. 2018 óta már erre is lehetőség van: a törvényt úgy módosították, hogy minden megoldatlan restitúciós ügyben újabb perekkel lehet orvosolni a jogos tulajdonos számára hátrányos helyzetet. Jelenleg hét-nyolc ilyen perünk van soron, de továbbiakra is szükség van, mert kétszáz hektár termőföldet is visszakövetelünk, amit több kézdiszéki település polgármestere elutasított.

– Miből tudják finanszírozni a perekkel járó kiadásokat?
– Nagymamámék hárman voltak testvérek, így három családi ág állt össze a peres ügyek lerendezésére. Jól együtt tudunk működni, ami jelentősen megkönnyíti a hosszú évek óta tartó jogi procedúrát. A visszakapott hétszáz hektárnyi erdőből – amiben közösen gazdálkodunk – mintegy kétszáz hektárnyit el kellett adnunk, hogy a perköltségeket fedezni tudjuk.

Több vállalkozást indítottam, hogy pályázati pénzekből új rendeltetést szerezzek valamennyi visszakapott ingatlannak. Nagyszüleimnek ko­moly ipari létesítményei voltak, én most próbálok néhány sikeresnek ígérkező üzletet talpra állítani. Asztalosműhelyünkben a tulajdonunkba került bálványosi Csiszár fürdő felújítására gyártunk jurtákat, modern kivitelezésű luxuskempinget tervezünk.

– Hogyan sikerült visszaszerezni a fürdő területét és ingatlanjait?
– A Csiszár fürdőt üknagyapám, Csiszár Dénes hozta létre. A fürdő köré panziókat, vendéglőt és egyéb épületeket húzott fel. Ezt mégsem tudtuk visszaigényelni, mert 1996-ban az állam eladta az egész üdülőkomplexumot. Az új tulajdonosok csődbe vitték, és a vissza nem fizetett bankhitelek miatt árverezésre került, az épületeket egyenként vásároltuk vissza.

Pályázatokat sem találtunk hozzá, így időbe telik, amíg a Csiszár fürdő ismét régi hírnevéhez méltóan fogadja majd a Bálványosra érkező vendégeket.

– A visszaszerzett ingatlanok tulajdonosainak állandó gondja a bérlők helyzetének rendezése. Önök ezt hogyan oldották meg?
– Bérlőinkkel nem voltak gondok. Minden esetben betartottuk a törvény előírásait, amely szabályozza, hány évig kell az épületben hagyni a bérlőt, illetve mekkora lehet az elkérhető maximális bérleti díj. Minden esetben ki tudtunk egyezni velük. Vannak, akik közben elköltöztek, mások 15 éve bérlőink. Ezek nem voltak túl vonzó lakások, mert a helyi önkormányzat tulajdonában levő lakásgazdálkodási vállalat egy garast sem költött felújításukra. Tulajdonképpen ez volt a szerencsénk, mert a lakók nem voltak érdekeltek abban, hogy megvásárolják és felújítsák. Valamennyi lakást mi tettünk rendbe önerőből.

Sokféle projekt született hasznosításukra. Egy részük profitorientált feladatokat jelent, a másik pedig közösségi célokat szolgáló, nonprofit tevékenységekről szól.

– Ön hosszú évek óta az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben önkormányzati képviselő, kétszer indult sikertelenül a kézdivásárhelyi polgármesteri székért. Ha az RMDSZ-be iratkozik be, és RMDSZ-listán lesz helyi tanácsos, nem rövidíthette volna le a restitúciós folyamatokat?
– Nem hiszem, hogy RMDSZ-színekben önkormányzati képviselő lehettem volna, fel sem tettek volna a listára. Önkormányzati képviselői munkámnak sajnos semmiféle jelentősége nincs a restitúciós folyamatban. Kőkemény gazdasági érdekek döntenek, amikor egy-egy polgármester visszautasítja a városháza tulajdonának tartott ingatlanok tulajdoncseréjét. Ez

Nem szeretném folytatni az önkormányzati képviselői munkát, de lehetőségeim szerint csapatomat továbbra is támogatom.

– Miben látja a vontatottan és nehezen haladó restitúció fő okait Romániában?
– Minden területen felszínes rendszerváltást éltünk át. Azok az emberek kerültek hatalomra helyi és országos szinten, akik már 1989 előtt is hatalmon voltak, vagy ma az utódaik gyakorolják a hatalmat. Kommunista mentalitással nem lehet normális társadalmat építeni. Ezért üldözik a régi tulajdonosokat és örököseiket, és ezért tesznek keresztbe minden restitúciós folyamatnak. Ezért olyan hihetetlenül nehéz Romániában bármit is visszaszerezni abból, amit az 1940-es évek végén a kommunista hatalom egyetlen tollvonással kisajátított, és a tulajdonosokat kidobta az utcára, vagy megsemmisítőtáborokba küldte.