Napi küzdelem a magyar nyelvért a Csángóföldön

Péter Beáta 2019. május 02., 10:07 utolsó módosítás: 2019. május 03., 23:45

Olyan szakaszba érkezett a moldvai magyaroktatás, amikor a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programnak köszönhetően „mindkét lába leér a földig” – fogalmazott az Erdélyi Naplónak Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által felügyelt Moldvai Csángómagyar Oktatási Program koordinátora Lészpeden. Moldvában jelenleg 29 oktatási helyszínen 45 oktató, hagyományőrző tanítja a magyar nyelvet. 

Iskola utáni csángóföldi fakultatív magyar nyelvű oktatás Fotó: Veres Nándor

A moldvai magyar oktatási program 2000-ben indult. Kezdetben csak délutáni foglalkozások keretében tanítottak, de mindig az volt a cél, hogy a magyar nyelv oktatását a román állami oktatási rendszerbe integrálják. Ezt úgy kellett elérni, hogy minél kevesebb feszültséget okozzon azokban az iskolákban, ahol ötven évvel azelőtt szűnt meg a magyar oktatás. Csángóföldi látogatásunk alkalmával Márton Attila elmondta: a legtöbb faluban magyar tan­nyelvű iskolák működtek, az utolsót Lészpeden zárták be 1961-ben, Kallós Zoltán itt volt tanító.

„Amikor 2002-ben a program­hoz csatlakoztam, én is csak délután tanítottam a gyerekeket. Aztán felbátorítottuk a szülőket, hogy kérjék, iskolai keretek között is taníthassunk magyar nyelvet. De nem volt előkészítve a terep. A szülők beadták a kérvényeket, és vártuk, hogy ezt majd a román tanügyi rendszer megoldja. Az első évek azért voltak döcögősek, mert bementünk egy igazgatóhoz, akinek átadtuk a kéréseket, de ő azt sem tudta, mit kell kezdenie vele: nem ismerte az iskola történetét és a közösséget sem. Ahogy Lészpeden és más faluban is sikerült ezt elindítani – a román igazgató látta, hogy ennek van tanügyi szabályozása –, a kedélyek lenyugodtak. Az igazgatónő már 2007-ben felajánlotta, költözzünk vissza abba az épületbe, amely eredetileg magyar iskola volt. Ott alakítottunk ki magunknak magyar szaktermet, és azóta a magyar anyanyelvű oktatás szerves része a román oktatási rendszernek” – emlékezik vissza az indulásra Márton Attila. A végzős gyerekeket Csíkszeredába küldik továbbtanulni. Noha azt remélik, hogy visszatérnek Moldvába, soha nem volt elvárás a továbbtanulóktól, hogy hazatérjenek, mégis van rá pozitív példa.

Az óvodafejlesztési programról Márton Attila úgy véli, azért fontos, mert ha a két-három éves gyerek kétnyelvű környezetben tartózkodik, akkor a „szótári robbanásnál” mindkét nyelvet elkezdi beszélni. E gyerekeket iskolás korukban is beíratják a magyar órákra, így a moldvai magyar oktatási programban folyamatos lesz az utánpótlás.

Délutáni foglalkozás. Pusztinán, Lészpeden és Magyarfaluban működik legjobban az oktatási rendszer Fotó: Veres Nándor
Befogadó közösség

Az oktatási program koordinátora felidézi, hogy azoknak a kollégáknak, akik 2000-ben kezdték a magyar oktatást, nem volt könnyű az indulás. Volt, akinél házkutatást tartottak – elvitték a magyar nyelvű könyveiket –, és az sem volt ritka, hogy a pap kiprédikálta őket.

Leginkább a hivatalosságok részéről történt mindenféle megfélemlítés.

Amikor hallották, hogy magyarul beszélünk, és látták, hogy ott vagyunk vasárnap a misén, a közösség úgy tekintett ránk, hogy közülük valók vagyunk. Aztán később a tanügyi törvény szabályozta, és mellette volt egy módszertan, hogyan lehet magyar anyanyelvet tanítani román tannyelvű iskolákban. Megkerestük az iskolaigazgatót és elmondtuk, mire készülünk: nem idegen nyelvként, hanem anyanyelvként szeretnénk a magyart tanítani, és mint tantárgyat a naplóban is a román állami nyelv után szeretnénk feltüntetni. Így fel tudtak készülni, és amikor vittük a kérvényt, akkor már nem ütköztünk merev ellenállásba. Az utóbbi két év eredménye, hogy most már a hatodik, hetedik osztályban magyarul tanulnak kisebbségi történelmet a gyerekek.” Vendéglátónk arról is beszél, hogy

Hagyományőrzők és tanítók egyaránt foglalkoznak a magyarul is tanulni akaró csángó gyerekekkel Fotó: Veres Nándor

a magyar anyanyelvtanulás során arra törekednek, hogy a helyi szókincset megőrizzék.

Tavaly megszületett az Első levelem című kísérleti tankönyvük (ott a könyvet úgy hívják, levél), abban is a helyi nyelvjárásban szereplő szavak szerepelnek, és zárójelben olvashatóak az irodalmi magyar kifejezések.

Egész napos munka

Jelenleg 29 oktatási helyszínen 45 tanító, hagyományőrző oktat. „A hagyományőrzők helyi emberek, de a máshonnan érkezett oktatókat is igyekszünk begyökereztetni. Stabil, kétharmados csapatunk van. Egyharmada mindig cserélődik, az utánpótlás kicsit nehéz, minden évben toborzót tartunk, de az állami oktatásban dolgozók fizetéseit nehéz követnünk pályázati pénzből.

Az RMPSZ a magyar kormánytól megpályázza ezt, és ennek az összegnek több mint kilencven százalékát fizetésekre fordítja.

De még így is nehéz, hogy valaki Székelyföldről, Magyarországról átjöjjön, itt berendezkedjen és dolgozzon, nem napi nyolc órát, hanem szinte egész nap” – fogalmaz Márton Attila.

A Csángóföldön tizenéves gyerekek is szívesen jönnek a délutáni kiegészítő magyaroktatásra Fotó: Veres Nándor

A magyar nyelvű foglalkozásokon a kicsikkel mondókáznak, énekelnek, népi gyermekjátékokat tanítanak, a nagyobbaknak hagyományőrzők a helyi népdalkincset, a népmeséket adják át. Az oktatók az iskolai heti négy magyar órát kiegészítik délutáni foglalkozásokkal. Felzárkóztatják azokat, akik most iratkoznak be, és szeptembertől iskolai keretek között szeretnék tanulni a magyar nyelvet. A délutáni foglalkozások naptári alapon vannak megszervezve, és a katolikus ünnepekhez kapcsolódnak.

Noha az utóbbi években jól működik a moldvai magyar oktatási rendszer, Márton Attila szerint mindig lehet többet és jobban, több emberrel, több anyagi ráfordítással. „Igaz, hogy vannak helyszínek, ahol ennek az oktatási rendszernek mind a két lába leér a földre, de még van olyan falu, ahol el sem tudtuk indítani az oktatást, mert nincs pedagógus, nincs bérelt ingatlan. A csíkszeredai kollégiumot az idén már ki kellett egészíteni egy bákói kollégiummal, amit Csaba testvér bocsátott a pedagógusszövetség rendelkezésére. Mindig lehet bővíteni ott is, ahol már jól működik.

Az oktatási program kiterjed az óvodától nyolcadik osztályig és a hagyományőrző csoporton keresztül az idősekig is.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége próbálkozik Szászkúton is elindítani az oktatást, de ott vannak az északi csángók, Szabófalva és környéke, ahol már az asszimiláció lezárult, egy pár idősön kívül nem beszélik a magyar nyelvet. Ott gyorsan kellene pedagógus. Azt mondják a nyelvészek, hogy a szabófalvi csángóknál – az a nemzedék, amelyik most születik – már jelentkezni fog az a romantikus visszahajlás, hogy meg szeretnék tanulni nagymama nyelvét, amit ők már nem hallottak, csak tudják, hogy beszélték. De ott vannak a bukovinai székelyek, ott is jó lenne legalább a régi magyar emléket ápolni” – ecseteli a továbblépés lehetőségeit lapunknak a moldvai magyar oktatási program koordinátora.

Márton Attila, az RMPSZ csángómagyar oktatási programjának vezetője Fotó: Veres Nándor
Bölcsődei és óvodai csoportok

Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke megkeresésünkre kifejtette: az alapvető célkitűzésük az volt, hogy minél közelebb hozzák ezt az oktatási formát az iskolához, mert az oktatásnak az iskolában a helye. Úgy értékeli, ez nagy részben sikerült is, noha még sok lehetőség van fejlesztésére. „A több mint húsz helyszín, ahol iskolai szintű magyar nyelvű oktatás folyik, működőképes, és már a tanfelügyelőség által is elfogadott oktatási formaként van jelen a Bákó megyei iskolahálózatban. A délutáni oktatást ennek kiegészítőjeként kezeljük, hiszen itt kap helyet a hagyományőrzés és más szabadidős tevékenység is. Nyilván azzal a céllal, hogy a gyerekek elsajátítsák, gyakorolják és tökéletesítsék a magyar nyelvet. Az óvodai, sőt a bölcsődei szintű nevelési formákat is szeretnénk meghonosítani: erre lehetőséget ad a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, amelynek keretében az első ütem lehetőségeivel élve Pusztinán, Lészpeden és Magyarfaluban – ahol a legjobbak a nyelvi állapotok, de az elkötelezettség és a szülői hozzáállás is ezt bizonyítja – fogunk a közeljövőben bölcsődei és óvodai csoportokat indítani.”

A csángóföldi magyar oktatást a szervezők mindenhol az óvodával szeretnék elkezdeni Fotó: Veres Nándor
Megértéssel és a moldvai helyzet ismeretében

Lészpeden a készülő módszertani központhoz is ellátogattunk, melléje tervezik a bölcsőde és az óvoda épületét. Itt Lászlófy Pállal, az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagjával, első elnökével és későbbi tiszteletbeli elnökével is beszélgettünk.

Az első időkben azokat a gyerekeket, akik szerettek volna magyarul tanulni, Borbáth Erzsike bevitte a csíkszeredai József Attila Általános Iskolába.

Ez egy külön korszak, aminek megvan a maga sajátossága, szépsége. De amikor 2000-ben bejött Moldvába az oktatási program, a helyzet megváltozott. A Hegyeli Attila vezényelte program kezdetben szintén az RMPSZ-hez kötődött. A szövetség elnökeként megkértek, vállaljuk mind gazdasági, mind pedig szellemi téren az irányítást. Később a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége koordinálta a programot, majd bizonyos okok miatt ismét reánk ruházták a teljes program irányítását. Sokan megkérdőjelezik, van-e ennek eredménye. Dióhéjban összefoglalva: azokon a csángómagyar testvéreinken lehet segíteni, akik akarják. Ha megjelensz a csángószövetség hívására vagy a magyar kormány nemzetpolitikai programjának részeként, akkor próbálj segíteni. De megértéssel és az itteni helyzet ismeretében. Mi csak lehetőséget adhatunk arra, hogy amennyire lehet, visszahozzuk a fiatalokat a magyar kultúrába. Ez sokaknak nem tetszett. A szövetség ezt felkérésre, feladatként kapta, és ez nemcsak anyagi, hanem erkölcsi felelősség is. Ide olyan embereket kell hozni, akik legalább három évet maradnak. Meg kell ismerni a közeget, le kell hajolni a gyermekekhez. Ha valaki időt tud szánni e közösség fejlesztésére, a magyar kultúrába való visszatérésére, akkor az szép munka” – fogalmaz Lászlófy Pál.

 

Somoskán is tudják, hogy magyarok
Benke Paulina Somoskán élte át a magyaroktatás beindításának nehézségeit Fotó: Veres Nándor

Utunk során Somoskán is megfordultunk, ahol Benke Pável és felesége, Paulina oktatja a gyerekeket magyar nyelvre. Paulina így emlékszik vissza a kezdetekre: „itt a faluban 1990 után mindig foglalkoztunk gyermekekkel, akkor nem volt magyar oktatás, iskola. Szerveztek Magyarországra táborokat, és mindig kellett valamivel készülni. A gyermekeket vittük haza hozzánk, s aztán ott tanultunk magyar énekeket. Tudtam egynéhány éneket, mert a családban mindig énekelték az öregek. Később jöttek magyarországiak vagy Erdélyből fiatalok, tartottak magyarórákat, kézművességet, énekórát. 2000-ben beindult az oktatás, de nagyon nehezen. Addig mindig voltak szülőértekezletek az iskolában, kérvényeket írtunk, úgy jöttünk haza, hogy majdnem megvertek. Mindenki azt gondolta, az egész tantárgyat magyarul akarjuk. De mi csak azt akartuk, hogy a gyerekeink tudjanak magyarul írni, olvasni. Aztán jött Hegyeli Attila, a faluból összeszedtünk hét gyermeket, mert akkor kijött volt egy ilyen, hogy ha hét gyermek van, aki kéri, akkor meg kell adni nekik. Volt nekünk egy nagyobb fiúnk, elmentünk a faluba, meggyőztünk két-három családot, hogy írják be a gyermekeket, legyen meg a hét. Persze írtunk kérvényeket, de egyik nap aláírtuk, másik nap visszamondtuk, harmadik nap aláírtuk. Másik nap jött az igazgató, rendőr, polgármester, pap, hogy mit akarunk. Aztán megadták, de nem itt a faluban, hanem lent Budán, oda kellett lemenniük a gyermekeknek. Hegyeli Attila reggel hatkor jött, összeszedte a gyermekeket, mert hétre oda kellett menni. Télen még sötét volt, úgy sajnáltam őket, nagyon nehéz volt. A másik esztendőben meglett Somoskában is, akkor aztán beíródtak sokan. Elég nehéz idők voltak, de hála Istennek beindult, s most is működik.”
Kérdésünkre, miért szorgalmazták a magyar nyelv tanítását, Benke Paulina rámutatott: amikor Magyarországra vagy Erdélybe mentek, nem értették őket. „Úgy éreztük, semmi Istene nem volt a mi beszédünknek. Nem úgy beszéltük, ahogy a rendje volt, hanem ahogy tudtunk. Magyar volt, csak sok más szavak voltak bekerülve. Hegyeli Attila tanított münköt, felnőtt csoport is volt, mentünk tanulni, írtunk, olvastunk. Nálunk az identitást nem ismertük. Magyarok vagyunk, tudjuk. Mindig kérdezem a gyermekeket: a ti édesanyátok hogyan beszél otthon? Oláhul? Nem. Ha a hatvan gyermekből húsz-huszonöt tud írni, olvasni, szépen beszélni, tudja, ki honnan jött, akkor is egy jó dolog ez.” 
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat