Hegedűművészi karrier helyett sportpályafutás – interjú Javorek István erdélyi származású Egyesült Államokban élő edzővel

Nánó Csaba 2019. július 25., 09:17 utolsó módosítás: 2019. július 25., 14:51

A Bihar megyei Székelyhídon nőtt fel, Kolozsváron súlyemelőket edzett, Amerikában világhírű sportolókkal dolgozott. A 73 éves Javorek István életútja regénybe illő, de szülőhelyét nem feledte. Az Egyesült Államokban a sportedző hírességek csarnokának örökös tagja. 

Az Egyesült Államokban Javorek Istvánt a sportedző hírességek csarnokába választották Fotó: Irishstrenghinstitute. com

– Milyen körülmények között nőtt fel, hogyan ismerkedett meg a sporttal?

– A háború idején születtem elég gazdag családban. De miután nagyapámat és nagybátyámat elhurcolták a Duna-csatornához, és mindenünket elárverezték, egyből proletár fiú lettem. Boldog gyerekkorom volt, a srácokkal rossz zoknikból összegyűrt „labdával” fociztunk mezítláb. Nyáron kigyalogoltunk a Tank Árokhoz, amibe az Ér vize volt bevezetve, és magunktól megtanultunk úszni. Útközbe megdézsmáltuk a murok- és mákföldeket és jókat nevettünk bármin. Sokszor elmentünk egy halásznak húzni a hosszú hálót a lápba. Hatodikos koromig ez volt a sportaktivitásom. Közben Nagyváradon Boda Oszkárhoz jártam hegedűórára, aki azt mondta, hogy lehet belőlem jó hegedűs, csak hagyjam abba a népzene meg a cigánymuzsika játszását.

– Édesapja mivel foglalkozott?

– Mivel nagyszüleim rajta voltak a kulák listán, édesapám Vasaskőfalvára ment fűrészgépeket építeni. A mócok majdnem agyonverték, mert elvette tőlük a kereseti forrást, mivel ők vízi hajtású, lécet vágó fűrészgéppel dolgoztak, az apámé meg egyszerre egy hatalmas tönköt szeletelt fel. Kuláklistára úgy kerültünk, hogy Javorek nagyapám a Stubenberg gróféknak volt a gépésze. Mivel az volt a rendelet, hogy a burzsoázia gyerekei csak a kötelező hét osztályt szabad végezzék, édesapám úgy döntött, jobb, ha elmegy messzire. Végül Kolozsváron beállt az Armatura gépgyárba gépszerelő mesternek és akkor legalább én, a kisebbik gyerek proletár kisfiúvá válhattam.

– Hogyan kezdett neki a súlyemelésnek?  

– Hetedikes voltam a kolozsvári Brassai-Líceumban. Egy este a hegedűórámról mentem haza, az iskola tornaterméből jöttek ki a tornászok. Megállítottak, kivették a vonót a hegedűtokból és ideadták, hogy nyomjam a fejem fölé, és jókat nevettek rajtam. Megszégyelltem magam, és amikor hazaértem, azt mondtam édesanyámnak, többet nem akarok hegedülni, mert sportoló akarok lenni.

Először tornászni kezdtem, de tehetségtelen voltam. De jól fogott, hogy kicsit tanuljak meg sikkesen járni, bukfencezni. Ekkor már készültem a súlyemelésre.

Az utcánkban új vízvezetékeket tettek le, az eltört öntöttvas csöveket kidobták a szemétbe. Onnan vettem el egy elég hosszú csövet, megtömtem homokkal, kötöttem a két végére két öt kilós golyót, és elkezdtem edzeni. Majd elmentem a Ştiinţa súlyemelő csapatához, ahol az edző Szathmári Ferenc volt, és megengedte, hogy a terem végében gyakoroljak. Oda járt Bányai István is, aki megyei bajnok volt nehézsúlyban. Elhatároztam, addig edzek, amíg megverem. Kitartóan és komolyan készültem, habár senki nem törődött velem. Egy idő után kezdtem mindenkit megverni, megyei bajnokságokon is jól szerepeltem és többet emeltem 67 kilósan, mint Bányai István a nehézsúlyban. Ekkora már igazi jó barátok lettünk és meg is maradtunk mindörökre. Érettségi után a Külkereskedelemre felvételiztem, de származásom miatt végül csak a Kolozsvári Pedagógiai Intézetbe kerültem be. Atlétikában főleg az ugró és rövid távú futószámokban voltam jó, ami előnyömre vált a súlyemelésben és később az általam kifejlesztett edzési módszerekben.

– Miért lett már huszonévesen edző?  

– Miután 1966-ban az országos bajnokságon elcsalták a nyomásgyakorlatomat, és így kikaptam összetettben, elhatároztam, abbahagyom a versenyzést. Éreztem, a szövetség nem szívesen látja, hogy megverem a Csillag vagy a Dinamó versenyzőit. Ott maradtam a klubnál, hogy nyerjük meg a csapatbajnokságot is, de a verseny után abbahagytam, és a Dermatánál megalakítottam a csapatomat a cipőgyár fiatal srácaiból. Már az egyetemi éveimben elkezdtem kísérletezni újabb módszerekkel. Mindezt titokban, mert sem az edzőm, sem a szövetség nem vette jó néven, ha nem tartjuk be a központtól kiszabott módszereket.

Az Egyesült Államokban szinte minden sportágban dolgozott, többek között egyetemi kosaras lányokkal is

– Kolozsváron már sikerült bevezetnie az újításokat?

– Első perctől a helyes technikára és az új elképzeléseimre alapoztam az edzéseket. Pontos statisztikát vezettem a fizikai fejlődésükről. Általában öt év kellett egy magasabb edzői szintre való kerüléshez. A gyors eredményeim alapján 1968-tól 1971-ig harmadik kategóriából az első osztályú szintre kerültem. 1969-ben toboroztam gyerekeket a szakosztályomba, és a legjobb módszer egy utcai gyerek focibajnokság szervezése volt. Az én szabályaim szerint minden egyes srác a csapatokból el kellet végezzen egy alaptesztet: helyből távol ugrás, helyből függőleges felugrás, váll- és csípőhajlékonyság, és 40 méteres gyorsfutás. Azoknak a gyerekeknek, akikről úgy láttam, tehetségesek a súlyemeléshez, adtam egy kicsi csokit, és elmondtam, hogy milyen előnyei lesznek, ha hozzám jönnek súlyt emelni. Kb. hat gyereket választottam ki, köztük volt Kocsis Tibi, Bungardean, Kiss Sanyi. Bungardean azt mondta, ő csak akkor jön, ha Dragomir Cioroslant is felveszem. Dragomir 15 éves, 37 kilós volt, akiből nem néztem ki a jövendőbeli bajnokot. Viszont a kísérletemhez kitűnő alanynak találtam. Egy hónap után próbaversenyt rendeztem, ahol kiértékeltem, van-e igazi tehetségük a sporthoz. Dragomir eredményeitől el voltam hűlve! Ettől a perctől kezdve a kísérletemet, amit elneveztem Javorek Complex 1-nek és Complex 2-nek, valamint Dragomir napi fejlődését aprólékosan feljegyeztem. Az ő eredményein keresztül láttam, milyen jól bevált az edzési módszerem. Gyakorlataim mellett nagy hangsúlyt fektettem az atlétikai felkészítésre. Észrevettem, minél fiatalabban kezdték a gyerekek a gyakorlatokat, annál magasabbra nőttek, és sokkal atlétikusabbak lettek.

– Romániában felfigyeltek a különleges módszereire?

A Javorek Complex gyakorlataimat Romániában nem közölték, nem is akartam, hiszen ez volt sikereim egyik alapvető kulcsa. Miután kijöttem Amerikába, az első adódó alkalommal nyilvánosságra hoztam. Nagyon sikeres lett, sok edző „szerette” a magáénak vallani.

1998-ban a M&F (Muscle and Fitness) híres sportlapnak adtam interjút, Jeff O’Connell hosszú cikkben aprólékosan elemezte a Complex gyakorlataimat. Azóta világhírű lett: több mint 86 országban használják programjaimmal együtt. Több mint 100 cikkem jelent meg amerikai szaklapokban, és a National Strength and Conditioning Coaches Association 10 alkalommal hívott meg, hogy tartsak előadást az országos konferenciákon.

– Mennyire lehetett abban az időben Romániában magas szinten űzni a sportot?

Aki el akart érni eredményeket, valahogy kiharcolta. A Dermata sportcsarnok sakkterméből súlyemelő termet hoztam létre, de rengeteg akadályt görgettek elém, hogy ne legyek eredményes. Az élet arra tanított, hogy „ember küzdj és bízva bízzál”. Rengeteget küzdöttem és soha nem adtam fel a harcot. Csakis így lehet eredményt elérni.

– Léteztek akkoriban doppingbotrányok?

– Szerintem mindig voltak, akik a nyerés érdekében minden lehetőséget felhasználtak. Francisco Lazaróról hivatalosan tudjuk, hogy bevakszolta testét 1912-ben a stockholmi olimpián, hogy győzelemhez segítse, sajnos bele is halt. Ma is vannak, akik nem a helyes úton akarnak sikereket elérni, és mindig egy lépéssel a doppingfelderítő laboratóriumok előtt járnak. Ugyanakkor egyre nehezebb csalni, mert a vér- és vizeletmintákat tárolják, és akár 15 év múlva is utána tudnak nézni fejlettebb módszerekkel. Szerintem a csalók ma már nem alszanak nyugodtan.

– Egy külföldi verseny alkalmával 1982-ben „elfelejtett” hazatérni. Mi volt az oka?

– Már gyerekkoromtól éreztették velem, hogy nem bíznak bennem, mert burzsoá családból származtam. Miután eredményeket értem el, gyanús edző lettem. Nem tartottam be a központilag előírt edzési módszereket, és ez nagy bűn volt abban az időben. Több sportolómat is beszervezték, hogy beszámoljanak edzői tevékenységemről. Egy barátom, aki a telefonközpontban dolgozott, mondta, hogy ügyeljek, mert a házi és irodai telefonomat is lehallgatják. Ha valami kényes dolgot mondtam az edzéseken, másnap a Clujana gyár szekusa behivatott. Például:

Ceausescu azt mondta egy beszédében, hogy nem baj, ha füvet is eszünk, de akkor is felépítjük a kommunizmust. Mondtam a teremben a fiúknak: srácok, holnap ebédre gyermekláncfű és édes csalán lesz. Másnap már hívtak is, hogyan mertem gúnyt űzni a beszédből.

Szerencsémre elég jól tudok válaszolni, és elmondtam, hogy a sportolóimnak előadást tartottam az összefogásról: mindent fel kell áldoznunk vezetőink segítésére, nem baj, ha füvet eszünk, de akkor is megverjük a rohadt kapitalistákat. A szekus láthatóan zavarba jött, és nem tudta, mit gondoljon.  

Wayne Simien NBA-s kosárlabdázóval, aki tanítványa volt

– Gondolom, nem csak ennyiből állt a zaklatás…

– Az egyik tehetséges sportolóm baptista volt, és hogy bekerüljön az országos keretbe, arra kértek, győzzem meg, mondjon le vallásáról. Mondtam a hivatalosaknak, mondják meg ők, mert én edző vagyok, nem káderes. De voltak más problémák is: miért beszélek magyarul a teremben, miért van olyan sok magyar gyerek a sportolóim között. Ezek napi ügyekké váltak és kézzel foghatóan lehetett érezni, nem vagyok megbízható kommunista. Soha nem voltam nacionalista, mind Romániában, mind az Egyesült Államokban nem a sportoló színét vagy nemzetiségét néztem, hanem azt, hogy tehetséges legyen, és hogy becsületesen, keményen eddzen. Minden kezdőnek elmondtam, csak akkor maradjon, ha keményen akar edzeni, és ne fecsérelje el az idejét, de főleg ne lopja az enyémet. Aztán 1981-ben kint maradt Károlyi Béla, és tudtam, nekem is le kell lépnem, ha lesz rá alkalom.

– Hogyan fogadták? Ismerték a munkáját?

– A súlyemelő világszövetség beajánlott a kanadai és a dél-koreai szakszövetségekhez, én az utóbbi szerződést láttam kedvezőbbnek az 1986-os Ázsiai Játékok és az 1988-as olimpia miatt. Több hónapos edzői munka után sajnos lemondtam, főleg edzési módszerek filozófiai különbségei miatt. Amerikában próbáltam beilleszkedni és megismertetni edzői kvalitásomat az érdekeltekkel. Közben mindent elvállaltam: füvet vágtam, garázsokat és lakásokat festettem. Írtam mindenhova, hogy nemcsak szeretnék, de akarok is dolgozni a szakmámban. Az Amerikai Súlyemelő Szövetségnél Colorado Springsben, ahova több hétre meg voltam híva, edzéseket tartottam és edzői kurzusokon vettem részt. Azt mondták, előbb bizonyítanom kell ahhoz, hogy befogadjanak. Ez aztán nehéz lesz, gondoltam, mert mint szobafestő, gyenge minőségű munkát végeztem…

Kilencvenkilenc profi futball- és kosárlabdacsapatnak, egyetemeknek küldtem el az önéletrajzomat, és szívszorongva vártam a válaszokat. Két egyetem hívott meg interjúra, én pedig a texasi Austin csapatát választottam.

– Hogyan sikerült mindent újrakezdenie távol szülőföldjétől?

– Ahogy megérkeztem, azonnal felkértek, állítsak össze az egyetem híres amerikai futballcsapatának egyéves fizikai felkészítési programot. Szerencsémre már előre tanulmányoztam ezt az új sportot, így könnyen ment a munka. A hivatalos beosztásom szerint segéd-kondícióedző lettem, de mellette a többi sportok erőnléti edzője, az atlétikai szakosztály dobó- és ugrószámok edzője, és az egész csapat – beleértve a rövid- és hosszútávfutókat – fizikai felkészítője is. Reggel hattól este tízig dolgoztam, csak szombaton volt rövidebb a munkanap. A dobó és ugró atlétáimból alakítottam egy súlyemelő csapatot, és 1986-ban és 87-ben megnyertem velük az Amerikai Egyetemi Országos csapatbajnokságot és sok egyéni bajnoki címet is. Hosszú lenne felsorolni a sikereimet az ugróimmal, dobó atlétáimmal, és még egy pár futó atlétámmal is, akik inkább velem akartak készülni a számaikban. Csak egy pár név:

Randy Barnes, aki 1986-ban Texas állam nehézsúlyú súlyemelő bajnoka lett és az év legjobb ifjúsági eredményét érte el Amerikában! Miután olimpiai és világbajnok lett, egy interjúban azt mondta: Javorek módszerével minden zsír elég egy sportolóról.

Amíg én edzettem, hetente ment rendszeres doppingtesztre, és soha nem volt egyetlen tesztje sem pozitív. Mellette tanítványom volt Juan dela Garza gerelyhajító, Francisco Olivarez hármasugró, Arturo Barrios hosszútávfutó, Floyd Heard, Stanley Kerr sprinterek, Ian James kanadai távolugró, aki velem ért el új kanadai rekordot.

– Tanítványai hogyan viszonyultak önhöz?

– Ha most azt felelem, hogy a sportolóim rajongtak értem, akkor azt mondanák az olvasók, beképzelt vagyok. De százával tudnám bizonyítani, hogy az ezelőtt 35 éve edzett tanítványaimmal is a mai napig tartom a kapcsolatot. Híres profi amerikai futballisták, kosárlabdázók, úszók, teniszezők, atléták, lacross-, foci- és baseballjátékosok, ha nem is minden nap, de gyakran jelentkeznek közösségi oldalaimon, olvassák Instagram-bejegyzéseimet, hozzászólnak, és én válaszolok nekik.

– Az Egyesült Állomokban is remek eredményeket ért el. Mi ennek a titka?

– A titka a kemény, kitartó munka, a hozzáállás, az önbizalom, soha nem nézni hátra, csak küzdeni és akarni, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, sportolóimból. Mindezt úgy elérve, hogy örökké megmaradjon a kellemes edző–sportoló kapcsolat. Nálam nem lehetett senki „moody” ahogy az amcsi fiatalok mondják, amikor valami problémájuk van. Természetesen átsegítettem őket a nehézségeken, ha tényleg volt olyan. Mindig elmondtam, hogy a síráshoz több mint 50 izom kell, ráadásul a sok ásványi sókat is elveszíted a szervezetedből. Ha nevetsz, amihez csak egy pár arcizom szükséges, felvidulsz, a pozitív hormonok működésbe jönnek, kedélyed megváltozik és eredményeid megjavulnak. Mindent viccesen teszünk, ugyanakkor komolyan. A terembe jövetelkor köszönniük kellett, amit itt eléggé elhanyagolnak, és edzés után egy speciális kézfogás után mehettek csak el.

– Kik voltak azok a kiváló sportolók, akiknek felkészítésével foglakozott?

– Ez egy elég hosszú lista lenne. Az előbb említetteteken kívül a texasi egyetemen Louis Cheek, Matt Darwin, Ray Childress profi amerikai focisták. A Johnson County Community College-ban, aminek 18 ezer diákja és ugyanannyi továbbképzős tanfolyamokon részvevője van, az egyetem erőnléti főedzője lettem, mellette tanítottam és megalakítottam itt is a súlyemelő szakosztályt. Az egész országból jöttek a fiatal sportolók beiratkozni, hogy velem edzhessenek. Megnyertük az országos egyetemi bajnokságot, két sportolóm bekerült az olimpiai keretbe, 1988-ban a Pan America ifjúsági bajnokságon öt sportolóm képviselte Amerikát a tízből. Wesley Barnett lett a leghíresebb: három súlycsoportban is nyert országos bajnokságot, részt vett három olimpián és ezüstérmet nyert a világbajnokságon. Aztán nagynevű kollégám, Lafayette Norwood, aki rengeteg sikeres profit nevelt, meghívott, vállaljam el csapatai fizikai felkészítését. Újra reggel öttől este tízig dolgoztam, mert sehol sem lehet levenni a fáról az aranyalmát munka nélkül. Ebben a programban Wayne Simien, Jaron Rush, Kareem Rush, Brandon Rush, Earl Watson és nyaranta Corey Magetti is Chicagóból Lafayettel és velem edzett. Itt volt Jennifer Hopkins profi teniszező, akit egy súlyos csuklóoperáció után visszaesett 200 helyet a ranglistán. Egy fél év alatt teljesen helyrehoztam, újra elindult a turnékon, és feljött a 25. helyre. Nem hagyhatom ki Sumya Ananit, aki diákom, később segédedzőm lett. Ő női ökölvívó világbajnok, a mai napig az én programjaimat használja.

– Újításokat vezetett be, könyveket írt. Ezek hogyan születtek?

– Amikor kint maradtam, már meg volt írva egy könyv, csak arra várt, hogy nyomdába kerüljön. Ám amikor a családom megtudta, hogy nem térek haza, a nagy ijedségben a gépelt lapok valamerre elkallódtak. Már otthon is szerettem írni, több lapban rendszeresen közöltem. Amerikában állandóan kértek, hogy osszak meg különböző kelet-európai felkészítési titkokat. Imádok tanítani, edzősködni, és a titkaimat megosztani mindenkivel, aki kíváncsi rá.

Engem teljesen kielégít az, hogy a fiatal edzőkön tudok segíteni. Egy ideig ingyen végeztem, aztán az amerikai társadalom megtanított, hogy Jézus keresztjét sem vitték ingyen: programjaimat, DVD-met – ami fizikai felkészítéshez fontos technikai gyakorlatokat tartalmaz – a weboldalamon a kliensek megrendelhetik.

Amerikában próbáltam összeszedni gondolatban az otthon elveszett könyv adatait, közben mindent, amit tettem, lejegyeztem. Gyűlt az anyag, és amikor úgy éreztem, könyvem sikeres lehet, kinyomtattam. Eladtam több ezer példányt, majd újra kiadattam, immár kibővítve. Ezen kívül van még négy könyvem, mind a fizikai felkészüléssel kapcsolatos témákban.

– Magyar, illetve román sportemberekkel tartja a kapcsolatot?

A Súlyemelő Világszövetség elnöke, volt főtitkára, dr. Aján Tamás kedves barátom, vele és a szövetség vezetőivel tartjuk a kapcsolatot. Nicu Vlad olimpiai bajnokkal is, aki most a román szakszövetség elnöke. Mások nem kíváncsiak rám. De rendszeresen levelezek volt tanítványaimmal, akik fiatalon kezdték.

– Amerikában is számtalan kitüntetést kapott. Hogy érzi, munkája nem volt hiábavaló?

– Természetesen örvendek a kitüntetéseknek és a meghívásoknak, de számomra a legnagyobb kitüntetés az, amikor az egyik sportolóm azt mondja, az én programom tette híressé. Mindig optimista voltam, soha nem törtem le, ha valami nem sikerült. Elemeztem, hol hibáztam, és újra belevágtam. Úgy érzem, még sokat kell elmondanom a fiatal edzőknek. Ám most már a három unokámnak a fizikai felkészítésére kezdek összpontosítani.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat