Ezer kilométerekről borzolt kedélyek – interjú Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével

– Magyarországon beszélgetünk, ahová az ukrán karhatalom önkényeskedései miatt a kárpátaljai magyar politikusok ma már nem úgy járnak át, mint korábban. Mi ennek a háttere?
– Egy pontosan meghatározott koordinátarendszerben dolgozom, és betartom azokat az előírásokat, amelyek alapján a munkahelyemet elhagyhatom. Ez nem teher, ez munkarend. Valóban van korlátozó jellege, hiszen egy polgármester nem ülhet be egyik percről a másikra a kocsijába, és nem intézheti a dolgát, jobban mondva a közösség dolgait. Léteznek bizonyos előírások, például jelentéseket kell írni arról, hogy mi az utazás célja. A hatalom azonban nem várja el, hogy az utazás tartalmáról is beszámoljak.

– Hova kell eljuttatnia e jelentéseket?
– A megyei közigazgatási, valamint a nemzetbiztonsági szervekhez. De ez nemcsak a beregszászi, hanem az összes ukrajnai közigazgatási egység vezetőjének esetében érvényes.

– Függetlenként nyerte el a polgármesteri széket. Miért tartotta ezt fontosnak, hiszen a kisrégiót döntő többségben magyarok lakják?

Azért nem indultam pártszínekben, mert egyformán képviselem mind a magyar, mind az ukrán lakosságot. Magyar anyanyelvű vagyok, de Ukrajnában nem hagyható figyelmen kívül az ukrán tényező. A legutóbbi választásokon mintegy tízezer szavazattal választottak újra, a négy ellenfelem együttvéve összesen háromezer voksot gyűjtött be. És köztük volt magyar is, aki ukrán színek alatt próbált érvényesülni.

– Az utóbbi években Ukrajna demokráciadeficittel küszködik. Azon túl, hogy mindez az átlagpolgárra is kihat, mennyire nehezíti meg egy magyar régió polgármesterének az életét?
– Soha nem volt könnyű feladat egy város vezetése. A jó komfortérzéshez nem jóindulat, minőségi politika vagy beszédkészség, hanem mindenekelőtt sok pénz szükséges. Az abból származó megvalósítások nélkül nem tudjuk itthon tartani sem a magyarokat, sem az ukránokat. Ilyen szempontból a magyar határ közelsége legalább annyi hátrányt jelent, mint előnyt. Az anyaországi mágnesek könnyen elszippantják az itteni munkaerőt csökkentve a térségünk mintegy húsz évvel ezelőtti potenciálját. Városvezetőként azért harcolok, hogy a beregszászi emberek ne akarjanak máshol dolgozni és máshol élni. El kell ismernem, e harcban egyelőre vesztésre állok, mert az önkormányzat nem tudja azokat a gazdasági feltételeket biztosítani, amelyeket szeretnénk.

– Egyre többen rebesgetik, hogy a kárpátaljai magyarság a lélektani százezres határ alá süllyedt. Tényleg ennyire felgyorsult a fogyás?
– Az utolsó népszámlálás szinte két évtizeddel ezelőtt volt. Elképzelhetőnek tartom, hogy van a realitása az állításnak, azt meg biztosnak, hogy már rég nem vagyunk 150 ezren. Mint ahogyan Ukrajna sem 48 millió lakosú állam, jó esetben 38. Szerencsére még nem lehet tömeges elvándorlásról beszélni.

Arról nem is beszélve, hogy a huzamosabb távollét családokat tesz tönkre. Egy pozitívumról is beszámolhatok: a kettős állampolgárság bevezetése óta hirtelen népszerűvé vált a magyar nyelv. Számos ukrán, aki eddig nem ismerte a nyelvünket, most ennek elsajátítására törekszik. Nemcsak magánórák keretében, hanem a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán is, ahová egyre többen iratkoznak be.

– E törekvésben sokan éppen azt látják, hogy az ukránok közül többen mindent megtesznek annak érdekében, hogy magyar állampolgárságot szerezzenek.
– Ez nem egy titkolt cél. Viszont

Hívhatnak valakit Wesselényinek anélkül, hogy beszélne magyarul, és lehet valaki Iván Ivánovics úgy, hogy magyarnak vallja és magyar ősökkel rendelkezik. A törvénynek az a lényege, hogy a kérelmező ismerje a magyar nyelvet. Én tisztelem azokat is, akik már ugyan nem tudnak magyarul, ortodoxnak keresztelik a gyermeküket, de büszkén mutatják a nagyapjuk fényképét, mondván, hogy ő magyar volt.

– A kárpátaljai ukránok megtanulják a nyelvünket. Ezzel közelebb kerülnek hozzánk, és bizonyos előítéleteket is levetkőznek?
– Mint olyan, aki a szakadékok mérséklését, és minél erősebb hidakkal való összekapcsolását szorgalmazom, szeretném azt hinni, hogy így van. Tudni kell, hogy a két nemzet Kárpátalján nem háborúzik egymással. A térségen kívül működnek azok a sötét erők, amelyek nem érdekeltek a magyar–ukrán barátságban. Ezek folytonosan az orosz–ukrán háborúban keresik az analógiát. Nem véletlen, hogy azok, akik az ortodox húsvéton magyarellenes plakátokkal ragasztották tele Beregszászt, nem idevalósiak. A rendőrségnek és a nemzetbiztonsági szerveknek hamar sikerült felgöngyölíteniük az ügyet. Kiderítették, hogy a megfélemlítő plakátokat több mint ezer kilométerről érkező személyek ragasztották ki. Nyilván pénzért tették. A kárpátaljai ukránok nem mondanak olyasmit a magyaroknak, hogy menjenek innen el, hagyják el az országot, ez világos. Mint ahogyan a kárpátaljai magyarok sem támadják az itt élő ukránokat. Együtt kell élnünk, és harmóniában kell egymás mellett dolgoznunk.

– Egy-egy fenyegető falfirka vagy névtelen levél eltántorítja, elgondolkodtatja, vagy éppen ellenkezőleg, megerősíti?
– Könnyű erre válaszolnom, mert olyan akcióról beszélünk, amelynek ismert az elkövetője. Azzal, hogy neki ezer kilométert kellett megtennie az ország másik részéből, azt jelenti, hogy itt, Kárpátalján nem vállalta senki más: sem ukrán, sem roma, sem örmény, sem más nemzetiségű. Az érdekelteknek ügynököket kellett keresniük messze idegenben. A vegyescsalád, a komaság, szomszédság, barátság mind olyan tényezők, amelyek itt helyben gátolják az efféle akciókat. Mindannyiunk szerencséjére, tenném hozzá.

– Előfordulhat, hogy ebben az interetnikai háborúban a magyar kisebbség csak hozadékos áldozat, míg az igazi célpont az orosz kisebbség?
– A Krím-félszigeten és a Dombász környékén történtek óta az orosz hozzáállást és tevékenységet Ukrajna agresszióként kezeli. Az ország bármely területén az utórezgésekre is hasonló a reakció.
Ukrajnában ezért vannak gondok az oktatási törvénnyel, a nyelvtörvénnyel, az önrendelkezéssel.

Ők most mindegyre azt hangoztatják, hogy az önrendelkezés biztosítása az első lépés egy országrész elcsatolásához.

– Tényleg veszélyt jelentene Ukrajna számára a kárpátaljai magyar közösség autonómiája? Vagy csak a nacionalisták fejében alakult ki ez a kép?
– Nem tudok más fejével gondolkodni, csak az aktuálpolitikai helyzetet tudom elemezni. Azt látom, hogy két, egymástól mintegy kétezer kilométerre lévő fő régióra összpontosít az ukrán belpolitika: a keletire és a nyugatira. Mi vagyunk a legnyugatibb és egyben legelmaradottabb része az országnak. És hiába választ el minket a háborús övezettől kétezer kilométer, az ott történtek kihatással vannak a kárpátaljai magyarságra is.

– A geopolitikai helyzet közelebb hozta Ukrajnát az Európai Unióhoz. Beregszászról mennyire látszik közelinek a csatlakozás napja?
– Mindenképpen abban vagyunk érdekeltek, hogy az a nap mielőbb eljöjjön. Ennek ellenére többször megtapasztaltuk, hogy amikor közelebb evezünk a parthoz, valamilyen ok miatt ismét eltávolodunk.

A megoldás a határok felszámolása lenne, ez pedig az EU-hoz, a NATO-hoz, majd a schengeni övezethez való csatlakozással érhető el.

– Nem tart attól, hogy az európai nagyhatalmak érdeke miatt Ukrajna befogadása az EU-ba kevésbé szigorú feltételrendszer szerint történik? Bizonyos államok esetében ugyanis Brüsszel kész szemet hunyni a kisebbségi jogok megsértése fölött.
– Benne van a pakliban. Az elején minden állam igyekszik betartani a feltételeket, idővel viszont a saját komfortzónájához próbálja azokat alakítani. Sajnos ebbe az unió sem igen tud beleszólni.