Egységnapok Gyulafehérváron: minden magyar számít – az egész Kárpát-medencéből együtt ünnepeltek a reformátusok

Felemelő érzés volt május 21-én magyar reformátusnak lenni Gyulafehérvár történelmi főterén: a Kárpát-medence több szegletéből, sőt még Kanadából és az Egyesült Államokból is érkeztek a református egység napjára, amelynek ezúttal az Erdélyi Református Egyházkerület adott otthont.

Az egységnapot személyes jelenléttel utoljára 2019-ben Debrecenben ünnepelték.

Tíz évvel korábban, 2009. május 22-én a cívisvárosban fogadta el az Alkotmányozó Zsinat a Magyar Református Egyház alkotmányát. Ezzel magyarországi, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, délvidéki és tengeren túli tagok a soha meg nem szűnt hitvallásos és testvéri közösségüket erősítették meg. A koronavírus miatt az elmúlt két évben nagyméretű tömegrendezvényre nem kerülhetett sor, a mostani gyulafehérvári ünnepség is inkább a járvány árnyékában került megrendezésre. Az egységnapon ugyanis kevesebben vettek részt, mint a korábbi években.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A többnapos rendezvény részeként három kiállítás nyílt 19–20-án Gyulafehérváron. Az érdeklődők Bethlen Gábor és Apafi Mihály által jegyzett dokumentumokat, évszázados könyveket, iskolai kiadványokat tekinthettek meg,

megismerkedhettek egy Kárpát-medencei iskolatörténeti vándorkiállítással, valamint megnézhették a 2015‑ben indított Rómer Flóris Terv keretében felújított templomok és műemlékek sorát.

Az idei ünnepséget körülölelő eseménysorozat kiemelt alkalma volt, hogy tíz dél-erdélyi egyházközség templomának felújításáért egyszerre adtak hálát május 20-án. Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó református templomaiban egyidőben tartottak istentiszteletet a tíz Kárpát-medencei püspök vezetésével (előtte pedig a Generális Konvent plenáris ülésére került sor, amelyen a Kárpát-medence 63 egyházmegyéjének vezetősége képviseltette magát).

Magyarlapádra már jóval az istentisztelet megkezdése előtt megérkeztem. A parókiára betérve régi teológus kollégám fogadott. Borbándi András ki sem látszott a munkából. „Tudtuk mi, hogy tíz gyülekezetben tíz püspök fog igét hirdetni, de azt nem, hogy hozzánk épp Kató Béla jön, ráadásul Novák Katalin államelnökkel” – mondta sietve. S már el is tűnt az egyik ajtóban szabadkozva, hogy amennyiben hívtam volna korábban telefonon, valószínűleg nem tudott rá válaszolni. „A hívek az elején azt hitték, az egész csak vicc, annyira meglepődtek” – vette át a szót Borbándi Erika lelkipásztornő, András felesége. Az egyházközségben azonnal presbiteri gyűlést hívtak össze, mozgósították az asszonyokat, nekifogtak munkálkodni. Mindezek mellett pedig kellett készülni a gyulafehérvári úrvacsorás istentiszteletre is, hiszen a kis fehérvári gyülekezet nem tud minden költséget állni. A lapádiak ezért vállalták, hogy szombatra megsütik a kenyereket, a csombordiak viszik a bort, az enyedszentkirályiak pedig a virágot.

A templom körül már javában folytak az előkészületek, s az is látszott, hogy a templomavatást megelőző napokban szorgosan csinosítgatták a járdát, a környéket, gondos női kezek pedig virágokat ültettek. Igazi népünnepéllyé változott a környék, sokan népviseletbe öltözve foglaltak helyet a templom körül elhelyezett padokon. A kicsiny templomba ugyanis a meghívottak miatt nem fért be mindenki: márpedig sokan voltak, hiszen nemcsak a helyiek szerettek volna részt venni a hálaadó istentiszteleten, hanem érkeztek Tasnádról és Hajdúnánásról is, a két testvérgyülekezetből. Erről már Tamás Etelka világosított fel, aki a gyülekezet egykori harangozója volt, férje pedig korábban az egyházközség gondnoka.
A vendégeket a helyi gyerekek éneke fogadta, akik rendkívül izgatottan várták az eseményt. Az iskola növendékei régóta készültek az ünnepi műsorral.

A kicsik fellelkesültek attól, hogy megtudták, Novák Katalin is a faluba látogat – osztotta meg a diákok lázas készülődéssel járó érzéseit Molnár Melinda, a lapádi oktatási intézmény magyar szakos tanárnője.

Kató Béla igehirdetését követően Borbándi András helybeli lelkipásztor meghatódottan köszönte meg, hogy a magyar állam az elmúlt években hathatósan segítette az erdélyi magyarokat, reformátusokat. Ezt követően Novák Katalin üdvözölte az egybegyűlteket. „Beleborzongtam, amikor olvastam, hogy Magyarlapádot ezer éve említik először az okiratok Szent István király feleségének, Gizellának birtokaiként. Valami sorsszerűség van abban, hogy első magyar női köztársasági elnökként itt lehetek” – fogalmazott az államelnök. „A templomok felújítása nem véletlen, azokkal közösségeket is szeretnénk építeni, és üzenni szeretnénk, hogy mi itt leszünk ezer év múlva is” – tette hozzá Novák Katalin.

Azt hiszem, az egész ünnepség, az igehirdetés, a magyarlapádi hívek méltóságteljes ünneplése összefoglalható a 100. zsoltár szavaival, amelyből az istentiszteleten a 4. vers hangzott el, s amely a templomban is olvasható: „menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!”
Istentisztelet után a meghívott vendégek szeretetvendégségen vettek részt a templom melletti szórványiskola épületében, az államelnököt és kíséretét pedig a népviseletbe öltözött helyiek népzenével szórakoztatták. Közben az udvaron Kiss Istvánnal beszélgettem, aki a többi gyülekezeti taghoz hasonlóan óriási örömnek nevezte, hogy nemcsak a püspök, hanem az államelnök is meglátogatta a gyülekezetet.

Éppen itt lakom a templommal szemben” – mutatott kissé szomorúan a szomszédos telekre. István bácsinak ugyanis három unokája van, de ritkán láthatja őket, mert gyermekei már nincsnek a faluban, szétszóródtak Székelyföldtől a magyarországi Maglódig. „Mi idősek itt maradtunk, s bár a gyülekezet folyamatosan apad, próbáljuk egybetartani a református magyarságot” – magyarázta lelkesen, s meghívott a július közepén tartandó néptánctalálkozóra is.

A magyarlapádi templomszenteléssel egyidőben másik kilenc templomban is felhangzott Isten igéje. Olyan helyeken is, ahol már alig él református. Ám az Úrnak háza sehol sem maradt üresen, hiszen a szervezésnek köszönhetően számos gyülekezetből érkeztek hívek a felújított templomokba. Alvincre például Marosdécséről és Felvincről is. Ráadásul annyian, hogy a décsei lelkipásztor, Gábor Ferenc szerint sokan kénytelenek voltak végigállni a több mint kétórás ünnepséget.
Az egységnapi program ezzel nem fejeződött be, hiszen délután Nagyenyeden ünnepélyes avatásra került sor. A kollégium melletti Bethlen utcában található régi tanári lakásokon az erdélyi egyházkerület nagyszabású felújításokat végez, hogy az iskolának és a helyieknek is hasznos, önfenntartó épületegyüttest, modern borutcát alakítsanak ki. Ebben az utcában található az egykori püspöki ház is, amely immár régi pompájában várja látogatóit. A homlokzatán elhelyezett és Kató Béla püspök által Novák Katalin jelenlétében leleplezett táblán a felirat három nyelven hirdeti az épület eredeti rendeltetését: az ingatlan öt református püspök szolgálati és lakhelye volt 1784 és 1847 között.

Az egységnap főrendezvényére Gyulafehervár történelmi belvárosában, a Custozza téren került sor, ahova a várthoz képest sokkal többen érkeztek. Már reggel kilenc óra után kezdtek szállingózni a buszok Erdély különböző részeiről. A Brassói Egyházmegyéből csupán alig több mint negyvenen, ám jöttek Székelyföldről és a Partiumból is, Királyhágómelléket például a kilenc egyházmegyéből hét képviselte. A Maros-Mezőségi Egyházmegyéből hetvenegy személy jelentkezett.

„Két busszal érkeztünk, de ha hamarabb tudtuk volna hirdetni a templomokban az eseményt, még többen jöttünk volna” – magyarázta lapunknak Csenteri Levente meggyesfalvi lelkipásztor. A Küküllői Egyházmegyéből viszont még többen, mintegy százhúszan jöttek a főrendezvényre. Mezőcsávásról is sokan érkeztek, akik a téren magyarországi testvérgyülekezetükkel találkoztak. A 45 nyírbátorit Fazekas Ferenc lelkipásztor vezette, aki elmondta, egy nappal korábban indultak el a Nyírségből, meglátogatták Tordát és Nagyenyedet, Tövisen szálltak meg, onnan érkeztek Fehérvárra. Kétnaposra tervezte a kirándulást Szabó László marosvásárhely-felsővárosi lelkipásztor is, aki a gyülekezetből 26 fiatallal érkezett az egységnapra. Ők

vonattal tették meg az utat, az ünnepség után pedig Alvincre igyekeztek, ahol a magára hagyott, de felújított papilakban foglaltak szállást.

A fehérvári rendezvényre Magyarországról persze nemcsak a Nyírségből jöttek. Németh Kornél a gyulafehérvári testvérgyülekezet tagjaként Székesfehérvárról ötödmagával érkezett. „Felemelő érzés, hogy újra találkozhatunk református testvéreinkkel, s ilyen nagyszabású rendezvényen vehetünk részt. Hálásak vagyunk azért, hogy a Kárpát-medencéből ily sokan együtt hallgathatjuk Isten igéjét és egymással ismerkedhetünk” – osztotta meg élményeit a presbiter, akinek pólóján a Jézus hív feliratot lehetett olvasni. „Jézus magához hív, hiszen ő az egyház ura. Ha pedig mi hívjuk segítségül, akkor ő jelen lesz, s ott lelki élet támad” – magyarázta Németh Kornél, aki azt is elmondta, jó érzés a történelmi téren lenni, ahol évszázadokkal ezelőtt református eleink sétáltak, s a közel levő katedrálisban hallgatták Isten igéjét.

Az ünnepség 11 órakor kezdődött Bethlen Gábor egész alakos szobrának felavatásával. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotásának leleplezése nem múlt el zavaró mozzanat nélkül, ugyanis az egyik román szenátor Avram Iancut ábrázoló képet helyezett a szobor elé. Ezért mindazok, akik fényképezni szerették volna később az alkotást, próbálták kerülgetni a fűbe rakott fényképet.

– mondta valaki később nem kis maró gúnnyal –, úgyis a jobbágyaink voltak”.
A több mint háromórás ünnepséget amúgy sem ez nem zavarta meg, sem az, hogy a tér másik felén négy-öt személy román trikolórokkal, valamint Horea-Cloşca-Crişan-, Mihai Viteazul- és Avram Iancu-képekkel felszerelve állta végig két-három csendőr társaságában az ünnepi beszédeket és az úrvacsorás istentiszteletet. Hallgatták a magyar szót, s legalább művelődtek egy kicsit – vélték többen azok közül, akik közelebb álltak hozzájuk. „Sajnos

– mondta valaki szomorúan, de egyúttal büszkén is. Nem is csoda, hiszen óriási eredménynek lehet nevezni, hogy Rákóczi Ferenc és Apafi Mihály szülővárosában a ma már mindössze 1,8 százaléknyi magyarság a román polgármester segítségével Bethlen Gábor-szobrot tudott emelni a település történelmi főterén.

Az egységnapi ünnepség során köszöntőbeszédet mondott többek között Kató Béla erdélyi püspök, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Gabriel Pleșa polgármester és Novák Katalin magyar államelnök. Gudor Botond gyulafehérvári lelkipásztor szerint az erdélyi hegyaljai ember számára május 20–21-e valódi ünnep volt. „És nem elsősorban a templomok felújítása miatt, hanem azért, mert megerősödhettünk hitünkben, anyanyelvünkben és lélekben. Itt a környéken ugyanis az utolsó református is számít. Az evangélium parancsát betöltve kell cselekednünk, hogy a 99-et juhot otthagyva megkeressük azt az elveszett egyet is” – fogalmazott Gudor.
Az ünnepi istentiszteletet úrvacsoraosztás követte, amelynek során mintegy kétezer-ötszáz részvevő vette magához a szent jegyeket. Közben sokan böngészték a korábban osztogatott programfüzetet különböző alternatív kulturális események, programok, kézművesvásár után érdeklődve. Ezek azonban a korábbi egységnapi rendezvényekkel ellentétben idén elmaradtak. A Himnusz eléneklése után a részvevők az Erdélyi Református Egyházkerület iratterjesztésének sátránál könyveket, egységnapi pólókat, ernyőket, kitűzőket és sok minden mást vásárolhattak, meglátogathatták a katolikus székesegyházat, s vezetett városnézés keretében a település történelmi belvárosát tekinthették meg.

„Jó, szép és felemelő volt” – összegzett az esemény végén Ábrám Zoltán marosvásárhelyi orvos,

akivel a többórás ünnepség során több alkalommal is összefutottam. S közben fülembe csengett a reformátusok egységnapjának jelmondata, amely először 2009. május 22-én hangzott el Debrecenben, s amelyre Gudor Botond esperes is utalt köszöntőbeszédében: „Krisztus a jövő, együtt követjük őt”.