Brüsszel nem tud mit kezdeni az autonómiákkal – Benyhe István diplomata a spanyolországi baszkok és katalánok önrendelkezéséről

– Magyar diplomataként hosszú ideig Spanyolországban dolgozott. Milyen a magyarság megítélése az ibériai országban?
– Franco halálának évében, 1975-ben felfigyeltem rá, hogy Spanyolországban szinte mindenki tudott Magyarországról. Az idősek ismerték az Osztrák–Magyar Monarchiát. Az én generációm a magyar futballistákat, különösen Puskást, Kocsist és Kubalát. Mindenki elismeréssel szólt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseiről. Sokan máig büszkék, hogy egyedül Spanyolország ajánlott katonai segítséget a magyar forradalmároknak. Ez a figyelem ma is érezhető: azt tapasztaltam, hogy szinte politikai meggyőződéstől függetlenül a magyarság gazdasági, kulturális és politikai teljesítménye a spanyolok nagy részében rokonszenvet, segítőkészséget vált ki.

– A Kárpát-medencei magyarok – főleg az erdélyiek – az 1989-es rendszerváltás után sóvárogva tekintettek Spanyolországra, ahol a spanyoltól eltérő népcsoportok autonómiát élveznek. Ma mennyire működnek jól ezek az autonómiaformák?
– A Franco halála után a trónra lépő, Bourbon házból való János Károly király és politikai köre folytathatta volna az 1939 óta tartó diktatúrát. De látták, hogy azzal kizárnák az országot a demokratikus és egységesülő Európából, és növelnék az ország egységét veszélyeztető belső feszültséget, fokoznák versenyhátrányát.

A tartományoknak külön kormánya, városi rendőrsége, költségvetése van. A nyelvükben spanyol autonómiák, mint Kasztília vagy Andalúzia, ugyanazt az önállóságot élvezik, amit a baszkok, katalánok, noha náluk a nyelvi különállás identitásuk meghatározó része. A tartományi kormányok garantálják a nyelvi és politikai önrendelkezést, ami kedvező gazdasági helyzetben nyugalmat, fejlődést biztosít. Az ország uniós csatlakozása példátlan fejlődést, gazdagodást hozott. A spanyol autonómiák rendszere ezért máig szilárd, de mivel költséges, a gazdasági válság felveti az egyenlőtlenségi kérdéseket. A 2008-as mély krízis megrázta az egész gazdaságot, kiélezte az autonómiák közötti viszonyokat, sőt feltépte a polgárháború óta már jórészt begyógyult sebeket is. Több autonómia is a többiek rovására szerette volna a válság hatásait csökkenteni.

– A széleskörű önrendelkezés ismeretében többen meglepődtek, amikor hangsúlyossá vált a katalánok elszakadási mozgalma. Ön szerint ezt mi indokolja?
– A gazdagabb, iparosodott Baszkföld és Katalónia vonakodik jövedelme egy részét átengedni a szegényebbeknek. Akik haszonélvezői a központi kormány kiegyenlítő politikájának, mindig Madrid mellé állnak, míg a gazdagabbak igyekeznek autonómiájuk eszközeivel minél több gazdasági hasznot elérni. Követeléseiket olykor elszakadási tervekkel nyomatékosítják. Az ETA évtizedekig terrortámadásokkal küzdött a baszk függetlenségért, a katalánok főleg politikai eszközökkel. A katalán elszakadási politika új pénzügyi egyezség követelésével indult. Madrid elzárkózott, míg a katalánok azzal érveltek, hogy a baszkokkal Madrid engedékenyebb volt. Mindkét fél folyamatosan emelte a tétet.Ha Katalóniában az autonómia kezdte kiszorítani a spanyol nyelvet a közéletből, a központi kormány jogszabályokat hozott a spanyol nyelv oktatásának kötelezettségéről és helyi támogatásáról. Katalóniában a függetlenségi erők egyre több szavazatot kaptak, míg az országos spanyol pártok látványosan visszaestek. A tartományi politikában kifizetődő lett egyre nagyobb követelésekkel előállni, az hozott nyilvánosságot és egyre több szavazatot. Kezdetben a spanyol baloldal jobban alkalmazkodott ehhez, de mára az országos pártok mindkét oldalon oda jutottak, hogy a katalán szeparatizmust egységesen ítélik el és próbálják felszámolni.

– Az elszakadáspárti katalán politikusok zöme kemény baloldali beállítottságú. Az ideológiai háttérnek van-e valamilyen szerepe az elszakadáspárti mozgalom szempontjából?

amely francia és itáliai hatások alatt vált a félsziget legtájékozottabb, legműveltebb részévé. A feudális és agrárjellegű spanyol többség uralmát mindig fejlődése kerékkötőiként fogta fel. Hamar gyökeret vert a szindikalizmus, az anarchizmus, a baloldali világnézet. Az egyházellenesség itt volt a legerősebb a polgárháború előtt, mivel a katolikus egyházban a királyság és a központi kormány fő kiszolgálóját látták. A polgárháborúban sokáig tartották magukat Francóval szemben, így Katalónia autonómiája, nyelvhasználata, egyáltalán a katalán lét került veszélybe Franco uralkodása alatt. Régi hagyomány volt a királyság ellenzése, a baloldali gondolkodás, a katalán nyelvhez való ragaszkodás és a központtól való függés lazítása. Ez az ideológiai alap termékeny táptalajt ad a gazdasági vitákból kipattanó nézeteltérések elfajulásának.

– A spanyol kormány és a katalán vezetők között évek óta állóháború dúl. Van, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, mások spanyol börtönökbe kerültek. Ennek milyen az európai uniós megítélése?
– Az EU-t nemigen érdekli a katalán kérdés, de más nemzeti őshonos kisebbség sem. A korábbi katalán vezetők, akik Madrid tilalma ellenére megrendeztek egy elszakadáspárti népszavazást, most börtönben vagy emigrációban vannak. Brüsszel nem támogatja a szeparatizmust, és az autonómiákkal sem tud mit kezdeni. Ha rákényszerül, szinte mindig érdektelenséget tettet, húzza az időt, kerüli a konfliktust.

Ráadásul utóbbiak számára lehet egységes viszonyulást hirdetni, míg az őshonos kisebbségek esetében ez nehéz. Brüsszel nem szeretné a kisebbségügyet központi témává emelve kiváltani nagyobb tagországok rosszallását, ezért igyekszik a lehető legalacsonyabb szinten tartani a konfliktusokat. A katalán vezetőknek formális menedékjogot nem adtak, de találtak olyan hivatkozást, ami miatt a hozzájuk menekülteket nem kell bilincsben átadniuk Madridnak.

– A baszk autonómia vezetői hogyan tekintenek a katalán elszakadáspártiakra? Mennyire válhat kísértéssé a katalán törekvés más nemzeti közösségek számára is Spanyolországban?
– Baszkföld hosszú, sok áldozatot követelő küzdelmen van túl. Az ETA Európa egyik leghosszabb küzdelmét vívta a központi kormányzattal – az északír IRA mellett. Mára a lakosság és a világ elítéli a terrorakciókat, így a központi hatalommal való kiegyezésnek nincs alternatívája. A baszkok pénzügyi megállapodása a madridi kormánnyal egyik kiváltója volt a katalánok küzdelmének, ezért Baszkföldet a katalán példa nem lelkesíti. Fontos a francia hozzáállás is, mert mindkét tartomány átnyúlik Franciaországba. Ha ott a szeparatista mozgalmak nem kapnak támogatást vagy megtűrtséget, akkor nincs hátországuk, és a spanyol kormány felmorzsolja őket. Katalónia ma Spanyolországban vagy Európában nem pozitív példa. Egy erdélyi magyar már a töredékével is boldog lenne azoknak a jogoknak, amelyeket egy katalán ma élvez. Katalónia különleges és Spanyolországban is egyedülálló helyzetben van, példája leegyszerűsített válaszokra nem alkalmas. A katalánokkal küzdő kormány árgus szemmel figyeli az EU tagállamait, hogyan viszonyulnak a kérdéshez. Egy magyar vagy erdélyi magyar nyílt politikai kiállás a katalán szeparatizmus mellett jelentősen nehezítené a nemzetközi térben a magyar autonómiatörekvések megítélését, de Magyarország érdekérvényesítését is.

– Egyes vélemények szerint nemzetközi szinten a székelység autonómiatörekvéseit negatívan befolyásolhatja a katalán elszakadási kísérlet. Mekkora ennek a reális veszélye?
– Véleményem szerint a katalán kérdés nem nemzetiségi, kulturális vagy nyelvi kérdés, hanem hatalmi és gazdasági, vagyis az ezeket rendező és szervező politika kérdése. A katalán nemzet megmaradását, nyelvi és kulturális identitását megnyugtatóan rendezi alkotmányos autonómiája. A veszélyeztetett erdélyi magyarság, különösen a székelység autonómiája a továbbélés vagy a feloldódás kérdése. Ezért

Természetesen Európa kisebbségei tudjanak egymásról, ismerjék egymást és – ahol lehet – álljanak ki egymásért. Ezért hálásak lehetünk, ha a katalán nemzet néhány európai képviselője kiáll az erdélyi magyarság ügye mellett, és természetesnek tartanám, ha autonómiájuk, nyelvi és kulturális identitásuk védelmében, emberi jogaikért ezt a magyar képviselők is megtennék. De élesen külön kell választani a nemzetazonos létet, amely minden kisebbséget megillet, és a jólétet, politikai előnyszerzést, amely saját feladat.

– Spanyolországi tapasztalatai szerint milyen út lenne járható az erdélyi magyar közösségek számára, hogy területi, illetve kulturális autonómiát vívjanak ki Romániában?
– Az autonómiáért küzdeni kell. Vannak eszközei, és mi általában rossz eszközöket használunk. Létkérdés, hogy jó példákat hozzunk fel, mert nemcsak a közvéleményt, hanem a politikai vezetőket is meg kell nyernünk hozzá. Sosem hallom, hogy Közép-Európában lenne jól működő autonómia. Pedig van. Moldovában a gagauz autonómia Komrat fővárossal több, egymással össze nem függő területen is jól működik, pedig az ország történelme nem a tolerancia aranylapjaira kívánkozik. A Vajdaság (a néhai magyar Délvidék) ugyan nem etnikai, de mégiscsak a térség olyan területi autonómiája, ahol a magyarságnak ma több joga van, mint a székelyeknek.

Megszüntetnék úgy, mint a Maros Magyar Autonóm Tartományt? Vagy úgy módosítanák az alkotmányt, hogy a gagauzoknak lehet, de a székelyeknek nem? Vagy akkor már igen? Első lépésként sürgősen nyitnék egy magyar főkonzulátust Komratban, jelezve, hogy a magyarokat érdekli a térségben az autonómia kérdése. Rendre a gagauzokkal beszélném meg az autonómiával kapcsolatos problémákat, hiszen ők posztszovjet térségben élnek, és értik a mi gondjainkat.
A jelképek segítik a gondolatot. A székely zászló éppúgy lelkesít, mint a katalán. Használni kell. Amúgy pedig minden politikai és kulturális fórumon, amelyen magyar ember részt vesz, valamilyen módon jeleznie kell az erdélyi (székely) autonómiához való igényt. Spanyolország autonómiarendszere bennünket is lelkesítő példa. A skótok választása mutatja, jó autonómiákból nem kívánkoznak el a lakóik. Katalónia helyzete különleges: tanulsággal szolgál központosítónak és kisebbségnek egyaránt. Ahol egy nép elszántan és akár évtizedekig állhatatosan akar valamit, az előtt meghajlik a történelem. Mindig kínálkozik esély, a szerencse időről időre kopogtat, de ha nem várjuk felkészülten, akkor továbbáll, és az a nemzedék már nem biztos, hogy kap más alkalmat.