HIRDETÉS
„Nem elég tudósnak lenni, ha valaki meg akarja érteni Kőrösi Csoma Sándor lelke teljességét: embernek és magyarnak kell lennie ehhez” – írta Baktay Ervin (1890–1963) festőművész, orientalista, író. Mindez tökéletesen ráillik a komáromi születésű fotós, hegymászó és civilben energetikai mérnök Zichó Viktorra, aki rendhagyó módon állított emléket a nagy székely utazónak. Viktor nem kevesebbet tett meg, mint felturbózott biciklijével szülővárosából, Komáromból Csomakőrös érintésével 13 ezer kilométert kerékpározott a Csoma Útján Expedíció keretében.
Egy hollywoodi filmet is megszégyenítő drámával, eseményekkel teletűzdelt útja során 11 hónap és hat nap alatt érkezett el tervezett úticéljáig, Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi nyughelyéhez.
Mint minden történetnek, Zichó Viktor vállalkozásának is van kezdete. Huszonnégy éves korában, 2014-ben az Ararát-expedíció ideje alatt ötlött fel benne az előző évben olvasott francia történész-orientalista, Bernard Le Calloc’h Kőrösi Csoma Sándor naplója. Ennek ihlete nyomán döntött, és megszületett a 2019-es esztendőre kitűzött elhatározása: Erdélyből Dardzsilingig biciklizik Kőrösi Csoma Sándor útvonalán. A székely vándor 200 évvel korábban, 1819 novemberében indult el Nagyenyedről arra a hosszú útra, amelyről már nem térhetett vissza.
Zichó Viktor, akárcsak Kőrösi Csoma Sándor, nem mindennapi hős. Olyan, aki nem ismer akadályokat, nem ismeri a lehetetlent. Számára a kiszemelt célt elérni szent feladat és kötelesség. Meghátrálhatott volna, mert nagy elődjéhez hasonlóan neki is barátok jelezték, hogy vele tartanak, ám később visszakoztak, így végül egyedül indult útnak. Csoma Sándornak annak idején gyűjtést ajánlottak, amit a székely hős elutasított. Érvelése szerint „semmit sem fogadhatok el, mert ha az utam nem lesz sikeres, azt hánynák a szememre, hogy csak pénzt akartam felszedni, s tovább álltam.” Igaz, hogy Csoma Sándornak útközben pénzügyi gondjai támadtak, ezért Teheránba érve levélben otthonról kért pénzügyi segítséget.
Bár Zichó Viktornak voltak megtakarításai, a nagy terv teljes kiadását nem tudta saját zsebből fedezni. Nem volt sikeres a sportért felelős magyar államtitkársággal folytatott levelezése: kérését kétszer is elutasították, és tovább irányították a Magyar Szabadidősport Szövetséghez, amely szintén nemet mondott kérvényeire. Mindez azonban nem tántorította el elképzelésétől, és belevágott a nagy kalandba.
Az indulás időpontját 2019. július 2-ra tűzte ki. Vállalkozásának híre nem érte el a magyar média ingerküszöbét. Viktor úgy fogalmaz, hogy
Facebook- és blogbejegyzései azonban sok emberhez eljutottak, így útja során jelentős támogatói tábora alakult, amely drukkolt, hogy útja legyen sikeres.
Komáromból indulva Viktor első állomása a székelyföldi Csomakőrös volt, ahol helyi fiatalokkal találkozott, akik Csoma Sándor egykori lakóhelyéről származó diókkal bízták meg, hogy azokat a dardzsilingi temetőben ültesse el. A diók a modern vándor hűséges társai maradtak a viszontagságos út során, akárcsak a mézes Csíki sör, amelyet szülőföldjétől 2000 km-re fogyasztott el. A videós bejegyzések tanúsága szerint Viktor arcára az egész út alatt az elégedett mosoly ült ki. Ritka pozitív ember, amit olvasói a számítógép képernyőjén keresztül is végig érezhettek.
Hősünk a Partium, Belső-Erdély, a Székelyföld, a Kárpátokon túli Románia, Bulgária, Törökország, Irak, Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán érintésével a Hindukus hegységen keresztül érkezett Afganisztánba, és Pakisztánon keresztül lépett volna be Indiába. Elbeszélése szerint terve az volt, hogy amennyire lehet, pontosan kövesse nagy elődje útvonalát, lehetőleg az életveszély kockázata nélkül.
A legnagyobb kellemetlenségek Pakisztán–India határán érték.
Hiába volt érvényes útlevele és vízuma, a pakisztáni hatóságok a határon letartóztatták, mert állítólag egy nem hivatalos határátkelőn próbált bejutni az országba. Egy hónap börtön várt rá és a Magyarországra való visszatoloncolás kockázata. A pakisztáni rendőrség azt próbálta rábizonyítani, hogy kémkedés miatt akar bejutni az országba. Viktor végül a magyar diplomáciához fordult, hogy expedícióját sikerüljön megmenteni.
„Rendkívüli hálás vagyok a magyar külügyminisztériumnak, hogy óvadékkal kihoztak a pakisztáni fogdából. Mindenki megnyugodott, főleg a szüleim, akik nagy izgalmakat éltek át a pár hét fogva tartásom alatt” – fogalmazott lapunknak a fiatalember. Bizonyítékok híján a kémvádat végül ejtették, és Viktor szerencsésen megérkezett az India–Pakisztán határán fekvő Wagha határátkelőhöz, ahonnan egy hatásos videóval lepte meg az utazását figyelemmel követő közönségét.
Viktornak szerencséje volt, mert az egymással szinte háborús viszonyban álló két ország legtöbbször zárt határátkelőjét az ő számára nyitották meg, hogy a pakisztániak áttessékeljék az „ellenséghez”.
Több hetes megpróbáltatás után a magyar vándor biciklijén folytathatta útját immár indiai területen.
A kontinensnyi országban sem fogadták jó hírek. Ekkor már a koronavírus-járvány elleni küzdelem pánikhangulatában élt a világ. Igaz, Indiában még nem volt túl magas a betegek száma, de ahogy útja során haladt előre, mindenhol egyre nagyobb pánik fogadta. Ráadásul Indiában minden külföldi állampolgárban potenciális fertőzöttet láttak, és ez alól Viktor sem volt kivétel. A magányosan bicikliző és senkivel nem érintkező Viktort a Bihar állambeli Chhapra városában tartóztatták fel, és a helyi kórházba irányították, hogy koronavírustesztet készítsenek. Tesztje negatív lett, de mégsem engedték szabadon.
– emlékezik vissza újabb megpróbáltatására. A siralmas állapotban levő indiai kórházban ellopták útlevelét és a pénzét is. Nem tudta bizonyítani kilétét sem. Ezért újra a magyar diplomáciához fordult segítségért, ám az indiai hatóságok a magyar közbenjárást is megpróbálták megakadályozni, lassítani. A posta leállítása miatt a frissen kiállított magyar útlevél megérkezésére egy hónapot várakozott, s ezután sem akarták szabadon engedni, mert egészségügyi veszélyforrásnak tartották, hiába lett negatív az újabb lelete is.
Nyolc hét bezártság után Viktor drámai elhatározásra adta fejét: az éj leple alatt megszökött kényszerlakhelyéről, azonban 130 km biciklizés után a rendőrség megtalálta, és visszaszállította a kórházba. Küldetése ekkor kezdett szélmalomharccá válni, mert az indiai hatóságok nem tágítottak. Nem adtak egyértelmű választ arra, miért tartják fogva. A magyar diplomácia is tehetetlen volt a vírusjárványra hivatkozó indiai hatóságokkal szemben, ezért Zichó Viktornak azt javasolták, biztonsága érdekében adja fel eredeti tervét, és térjen haza.
Viktor azonban nem akart hazatérni dolgavégezetlenül, nem olyan fából faragták.
– meséli lapunknak immár egy Komárom melletti kisvendéglő teraszán.
Az indiai hatóságokat is meglepte akaratereje, ezért szóban három hivatalos helyről is engedélyt kapott, hogy beléphessen a Dardzsiling városának otthont adó szomszédos Nyugat-Bengál szövetségi állam területére. Bár az utakon mindenki szabadon közlekedhetett, a szövetségi határnál Viktort ismét feltartóztatták. Végül
Egy angolul nem beszélő baptista lelkész fogadta be éjszakára, majd biciklijét hátrahagyva helyi öltözékben gyalogosan kereste fel a temetőt, ahol Csoma Sándor sírja található. A drámai pillanatok még az utolsó útszakaszon sem hagyták fellélegezni. Vissza kell térnie szállásadójához, mert ott felejtette nemzeti színű szalagját, amit a sírra vitt.
Viktor szerint leírhatatlan érzés egy magyar ember számára, amikor a dardzsilingi angol temetőben felfedezi a legszebb és leggondozottabb síremléket, Kőrösi Csoma Sándor sírját. „Megírtam és kitettem két nemzeti színű szalagot és egy ostorzsinórt, amit még az expedíció harmadik napján, a Hortobágyon, a Kaparó csárda tulajdonosa adott nekem, miután megtudta, hova indulok. A szalagra ráírtam az út adatait: Csoma Útján Expedíció, 13 000 kilométer, Csomakőröstől Dardzsilingig, 2019-től 2020-ig”. A fiatalember szerint
így ért össze a Hortobágy Kelettel, Komárom Csomakőrössel, az utazás és a megvalósítás vágya, a kitárulkozás, az öröm, a bánat, a megpróbáltatás. Minden egy katarzisban.
Zichó Viktor a fiatalok számára példakép lehet. Olyan példát állított a nemzet elé, amihez foghatót nem sokan tettek. Blogján ezt az érdekes megfogalmazást olvastam: „az egész expedícióból legszívesebben a Jorkandenre és két mellékcsúcsára emlékszem, amit Kőrösi Csoma Sándor is látott három éven keresztül kanami szobájából. A három csúcs jelkép is számunkra”.
Bagosi Hajnal
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
