Autonómia nélkül beolvadás vár az erdélyi magyarságra – Kalmár Ferenc miniszteri biztos a kisebbségvédelmi példákról Európában

– A nemzeti kisebbségek jogainak helyzetéről jelent meg Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal társszerzésben egy cikke az amerikai Newsweek hetilapban. Írásuk alapját az adta, hogy a francia kormány Korzika autonómiájáról tárgyal. Ez új kezdetet jelenthet Európában?
– A nemzeti kisebbségek szempontjából Franciaország kirekesztő nemzetállamként határozta meg magát. Korzika szigetének autonómiájáról volt már korábban is kezdeményezés, de amint az autonómiastatútum a francia alkotmánybíróság elé került, a testület arra hivatkozva dobta vissza a jogszabálytervezetet, hogy korzikai nép nem létezik, tehát Franciaországban csak franciák élnek. Korzikában ma egyféle erősebb önkormányzat működik – voltak zavargások az elutasított autonómia miatt –, most azonban

A belügyminiszter szándékai szerint a korzikaiakkal folytatott tárgyalásokat év végéig szeretnék befejezni.

– A sokak számára meglepő fordulatot vajon mennyire befolyásolta az ukrajnai háború?
– Ráhatása lehet a fejleményekre, hiszen Ukrajnában azt látjuk, hogy a mélyben a nemzeti kisebbségek kezelésével kapcsolatos problémák húzódnak. Másrészt Franciaországban éppen elnökválasztások zajlanak, ez szintén közrejátszhat a nemzeti kisebbségekkel korábban elutasító módon viselkedő francia nemzetpolitika változásában. Várjuk tehát az európai viszonylatban is fontos franciaországi kezdeményezés kifutását.

– A francia nemzetállami ,,hegemóniát” leszámítva Nyugat-Európában bőven találunk    autonómiakísérletet a nemzeti kisebbségek ügyeinek tartós rendezésére. Ezek mennyire pozitív példák?
– Abból érdemes kiindulni, hogy az Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezményt Franciaország mellett csak Görögország és Törökország nem írta alá. A legtöbb nyugat-európai országban életképes lehetőséget ajánlottak a nemzeti kisebbségek számára. A Kárpát-medencében a dél-tiroli autonómiamodell lehetne a követendő példa, ahol a német, az olasz és a számbelileg jóval kisebb ladin közösség jól megalapozott autonómiastatútum alapján éli mindennapjait. A sikeres dél-tiroli autonómiáról el kell mondani, hogy a második világháborút követően 1972-ig, az autonómiastatútum életbe lépéséig a térség Olaszország száznál több régiója közül az öt legszegényebb közé tartozott. Ma az ország öt leggazdagabb régiójaként tartják számon.

– A Kárpát-medencében a Vajdasági Autonóm Tartomány az egyetlen területi és kulturális autonómia. A délvidéki magyarok szempontjából mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?
– Ez érdekes területi autonómia Európában, ahol etnikai szempontból az országban lakó többségi nemzet, vagyis a szerbek vannak itt is többségben. Gyakorlatilag egy történelmi múltú területről beszélünk. Nem mondanám, hogy nincsenek további fejlődési lehetőségek, de azt látni kell: a jelenlegi szerbiai állapotok nemzetiségi szempontból messze túlmutatnak a többi Kárpát-medencei ország kisebbségi helyzetén. Mindhárom dél-szláv államban a közösségi jogok biztosítása a nemzeti kisebbségek számára nem jelent problémát. Szerbiában a Nemzeti Tanácsok hatásköreinek köszönhetően a nemzetiségek – közöttük a magyarok is – sok területen vehették kézbe saját sorsuk alakítását. Az is fontos szempont, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István hosszú évek óta a vajdasági parlament elnöke is egyben.

– Szerbia sem számított a múltban mintaországnak a kisebbségi jogok biztosítása terén. Mivel magyarázható a szerb politika gyökeres nyitása a nemzeti kisebbségek felé?
– Fontos tényezőnek tartom, hogy kiváló kormányközi kapcsolatok épültek ki Budapest és Belgrád között. Nyilván az is meghatározó, hogy Szerbia az unió tagországai közé szeretne tartozni, és ez azt jelentette, hogy végig kellett tárgyalnia az összes fejezetet, amelyet Brüsszel a leendő tagországoktól kér.

Végül olyan megoldás született, amelyet az unió elfogadott, és szerencsére ezek előírásait Szerbia alkalmazza. Pozitívan állt hozzá a nemzeti kisebbségek ügyeihez. Léteznek még gondok a törvények jogharmonizációjával kapcsolatban. Amikor legutóbb a belgrádi hatóságokkal tárgyaltam, kiderült, hogy egyes törvényekben olyan részek szerepelnek, amelyek ellentmondanak egy másik jogszabály előírásainak. Ezek jogharmonizálására van szükség.

– Az uniós csatlakozás során Romániának hogyan sikerült kijátszania a kisebbségi jogokra vonatkozó 23. fejezetet?
– Szili Katalinnal megjelent kiadványunkban erről részletesen írtunk. Az elnökasszony gyakran szóvá is teszi, hogy amikor a kelet-európai országokat felvették az Európai Unióba, azok a tárgyalások során mindent megígértek, és miután tagok lettek, a számonkérés elmaradt. Akkoriban politikai akarat és gazdasági kényszer volt, hogy a kelet-európai volt szocialista országokat minél hamarabb felvegyék az EU-ba. Ez történt Szlovákiával is. Nemrég tárgyaltam a szlovák külügyi kollégával, aki felvetésemre, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ma is kisajátítanak területeket, azzal nyugtatott, hogy minden rendben van, mert a földtulajdonosok leszármazottjai bíróságon perelhetnek, és megnyerik a pereiket. Ha ez igaz volna, akkor nem jutna ki sok peres eljárás Strasbourgba. Sajnos

– A román politikusok magabiztosan állítják, hogy a romániai kisebbségvédelem példaértékű. Mennyire nehéz ezt cáfolni?
 – A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) újonnan megválasztott elnöke nyilatkozta legutóbb, hogy a szomszédos országokhoz képest Románia modellértékű kisebbségi politikát folytat. Ezt könnyű cáfolni, mert egyszerűen nem igaz. Románia a nemzetiségek kollektív jogait nem ismeri el, ami alapkérdés. Azok a többségi társadalomból jövő igények, hogy a kisebbségeknek integrálódniuk kell a többségi társadalomba, a kollektív jogok biztosítása nélkül egyenlő a beolvadással. Aki egyénileg integrálódik, az beolvad a többségi társadalomba.

– Tavaly Magyarország vette át az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnökségét, több konferenciát is szerveztek a nemzeti kisebbségek ügyéről. Tapasztal-e valamilyen előrelépést e téren az európai politikában?
– Szili Katalinnal korábban kidolgoztuk azt az öt alapelvet, amit az Európai Unió törvényhozóinak ajánlottunk, hogy emeljék be az EU törvényi rendszerébe. Európa tanácsi elnökségünk alatt a nemzeti kisebbségek ügyében kidolgozott alapelveinket többször is bemutattuk a tagállamok politikusainak, ezeknek uniós szinten kell elfogadásra kerülniük, hogy keretet adjanak a nemzeti törvényi rendszereknek. Ahogyan azt az Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezmény biztosítja.

hogy elkészüljön a részletes írott anyag arra az esetre, ha a nemzeti kisebbségek ügye iránt nyitott Európai Bizottság és Európai Parlament fog felállni. Leginkább a Minority SafePack példája bizonyítja, hogy erre jelenleg nincs fogadókészség.

– A diplomáciában is léteznek váratlan helyzetek, mint most a francia kormány kezdeményezése Korzikával kapcsolatban. Ilyenszerű nyitásra lát-e esélyt?
Szeretnénk az Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezményt aktualizálni az általunk kidolgozott alapelvekkel. Az egyezmény jelenleg az egyéni jogokra épül, ezt kell elmozdítanunk a kollektív jogok irányába, és ezek betartatását kötelezővé kell tenni. Ez ma is kötelező, de nem kényszeríthető ki a tagállamok részéről. Ezen szeretnénk változtatni. Hasonló próbálkozáson dolgozunk a magyar–román és magyar–szlovák alapszerződésben foglaltakkal is. Az 1990-es években született alapszerződésekbe be van emelve az Európa Tanács 1201-es határozata, amely a nemzeti kisebbségek jogérvényesítésére vonatkozik.

Ez az útja annak, hogy bizonyos európai ügyiratok alkalmazását elérjük a szomszédokkal.

– Milyen esélyt lát arra, hogy a román–magyar vegyesbizottság társelnökeként e kérdésekről érdemi egyeztetések történjenek a román féllel?
– A vegyesbizottságban az utolsó megbeszélésem idén januárban történt Iulia Raluca Matei külügyi államtitkárral, a bizottság román társelnökével. Bejelentette, Brüsszelbe költözik nagykövetként, de azóta új társelnököt nem neveztek ki. Nemrég találkoztam Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettessel, aki megígérte, rákérdez a kinevezésre. Amint az új elnök személye ismertté válik, meg fogjuk keresni. Tavaly áprilisban írtuk alá a nyolcadik ülésszak lezárásáról szóló jegyzőkönyveket, most következik a kilencedik. Sajnos 2009 óta nem született kétoldalú jegyzőkönyv. Amit tavaly aláírtunk Gyulán, abban 18 olyan pont szerepel, amellyel a magyar fél nem értett egyet, és ezeket tovább visszük a 9. ülésszakra. Sok munka vár tehát ránk.