A mi felelősségünk a jövő nemzedék tanítása – beszélgetés Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével

– Az elmúlt két évben mindennapos témává vált a vírus, amely nemcsak a mi társadalmunkat osztja meg, hanem számos más ország társadalmát is. Hogyan csapódott le mindez a gyülekezeteinkben?
– Mivel a járvány kitörésére senki nem számított, mindenkit váratlanul ért. Kormányokat, egyházat, az egész társadalmat. Ezért sok próbálkozás történt a vírus megfékezésére, ebből kifolyólag pedig sok improvizáció, és az emberek bizalmatlanokká váltak. Az egyházban is mindez hasonlóan csapódott le. Egyesek alávetették magukat a hatóságok rendelkezésének, mások keményen szembeszálltak. A székelyföldiek elég magas arányban elutasították az oltást, és ez sok nehézséget okozott nekünk is, hiszen a védekezés egyik formája a távolságtartás, a másik a védőoltás. Nem mindenki tartotta be az előírásokat, s ez ellentéteket szült az egyházban, a közösségekben, szembefordított embereket egymással. És

Ha az emberek elszoknak a templomba járástól, nehéz lesz visszaszoktatni őket.

– A Magyarországi Református Egyház nyilatkozatban állt ki a család védelme mellett. Ezt erősítette meg az erdélyi történelmi egyházak állandó értekezlete is. Miért volt szükség e támogató állásfoglalásra?
– Az egyház nem nézheti tétlenül, hogy a társadalom legfontosabb sejtje, a család támadások kereszttüzében álljon. A globális politika próbálja ezt az évezredes igazságot, ami a teremtésből adódik, újraértelmezni. Sőt a teremtést is egyre inkább megkérdőjelezi. A bizonytalanságot próbálja elhinteni, ezért sokan kezdenek kételkedni azokban az alapigazságokban, amelyek a társadalmat, a világot évezredek óta megtartották. S amelyeket mi értéknek tekintettünk. Ha más tanítás hangzik el, akkor az különösen a fiataloknál veszélyes. Hiszen a fejlődő, serdülő korban lévőknek nincs kialakulva az önazonosságuk, és könnyen sérülnek, befolyásolhatókká válnak. Ilyenkor könnyen összezavarodik minden, ami bennük van. Ám

Ha nem vállaljuk fel, bűnünkként róják majd fel, hogy gyerekeinkre nem ügyeltünk.

– Joe Matthews arizonai egyetemi professzor nemrég azt javasolta, be kellene vezetni az általános árvaságot, a gazdagok cseréljék fel a szegényekkel a gyerekeiket, hogy senki se ismerje utódait, felmenőit. Így nem a család, hanem az állam iránt lennnénk lojálisak. A számos deviáns, keresztyénellenes ötlet, tanítás beszüremkedése milyen következményekkel járhat?
– Az emberek a családot több évezrede tartják alapértéknek, a kereszténység előtt a zsidók is. Ma is a társadalom megtartójának tartjuk: a családban nőnek fel a gyerekek, és ott tanuljuk meg azt, ami az élethez fontos és szükséges. Ma sajnos sok gyerek születik fél családban, a szülők hamar elválnak, vagy össze sem házasodnak. Meg lehet ezt szokni, de nem egészséges. Akik ilyen családban nőnek fel, később elmondják, hogy valami hiányzott az életükből. Ezért próbáljuk elmagyarázni, hogy a teljes családnak van igazán értelme. Ez nyilván önuralmat, szeretetet feltételez, de a gyermekekre való tekintettel különös áldozatot is, mert ha vállaltuk őket, akkor a következményeket is kell.

– Változott-e a református egyház véleményformáló, a társadalomban betöltött központi szerepe, hatása?
– A kommunista rendszer idején sokan el voltak zárva az egyház tanításától, és a rendszerváltás után nagy fellángolást lehetett tapasztalni az egyház irányába. Utána csökkent azok száma, akik az egyházban szerettek volna élni. Talán azért, mert másként képzelték el. Mert ha csupán egy divatot követsz, és nem a nevelés következtében kialakult vágyat elégítesz ki, akkor könnyen csalódhatsz. Ezért részben az egyház is vétkes, mert 1990 után nem tudott úgy közeledni az emberekhez, hogy azok örömmel kapcsolódjanak be a közösségi életbe. Az új nyelvezet kialakításában az egyház lemaradt, ezáltal tévedett. Viszont

Ez rendkívül nehéz, mert a generációk közti különbség sokkal nagyobb, mint korábban. Számos véleményformálónak az értékrendje lényegesen különbözik a miénktől. Közülük többen önös érdekből is megvezetik a fiatalokat. Ilyen körülmények között az egyháznak sokkal nehezebb hatnia a társadalomra, ugyanis versenyben van a világi médiával. Próbálunk nyitni a világhálón is, viszont ez nehéz, mert csupán egy vagyunk a sok közül. S a digitális eszközök világában egy könnyed mozdulattal gyorsan át lehet váltani más szövegre, felhívásra, hírre. Nagy kihívás, hogyan és kivel kommunikálunk.

– Nemrég tartotta a Magyar Református Egyház a Generális Konventet, amelyen a Kárpát-medencei egyháztestek püspökei is részt vettek. Hogyan élnek a református testvéreink a többi részeken?
– A gyűlésen mindig beszámolunk, kinél milyen a helyzet. Nyilván a kárpátaljai a legválságosabb és legszomorúbb. A többi részen bizonyos fokig kiszámíthatóbb az egyházak élete. Kárpátalján a népesség nagy része elvándorolt, az ott lévő intézményeket a magyar állam tartja fent. A nyelvtörvények, oktatási törvények hátrányos helyzetet teremtenek. Ezért sok szülő a gyerekeit Magyarországra viszi át törvényes vagy félig törvényes úton. A háborús helyzet, az agresszivitás miatt szinte teljesen elnéptelenedik majd az a vidék. Egyelőre az egyház próbálja a szolgálatot fenntartani és ezáltal az emberekben a hitet is. Délvidék nem tartozik az unióhoz, ott egy sikeres magyar–szerb kapcsolat folytán az ellentétek csökkentek, bár az elvándorlás az egykori háborús övezet miatt ott is jelentős. Szerbia és Horvátország esetében csupán pár ezer emberről beszélünk, nem számottevő közösségről, viszont mi minden egyes embert számontartunk, és aggódunk érte. Felvidéken nemrég volt népszámlálás. Ha a kettős identitásúakat is beszámoljuk, akkor alig csökkent a magyar lakosok száma. Anyaországi támogatással templomok, kulturális intézmények, óvodák újulhattak meg.

– Tavaly lejárt annak a jelentős magyar állami segítségnek az elszámolási határideje, amelyet az egyházkerület még 2017-ben kapott. Mire használta fel az egyházkerület e támogatást?
– Nagyjából 95 százalékban már el is számoltuk ezeket. A legnagyobb részt mintegy négyszáz templom felújítására és újak építésére költöttük.

A többéves munka ugyanakkor sok családnak jelentett megélhetést is, hiszen az építkezések mind az egyházi közösségek keretében zajlottak.
Jelentős az intézményépítő programunk is, amely által 27 óvodát, napközit, bölcsődét hoztunk létre, és a meglévő hét református kollégiumunk közül mindegyiket felújítottuk. A Székely Mikót ugyan elvették, de ott már korábban is beruházásokat eszközöltünk. A többi helyszínen mindenhol kibővítettük, átalakítottuk, felszereltük az iskoláinkat. Egy-egy intézmény több millió eurós beruházást igényel, több éven keresztül tart, de reméljük, hogy év végére mindegyik befejeződik.

– A családtámogatás keretében a református egyház érdekes kezdeményezése látott napvilágot a Kolozsvár melletti Ajtonban. Miről van szó?
– Az egyházközség évek óta azzal küzd, hogy fogynak a hívei. Viszont azzal a jelenséggel is találkozunk, hogy a folyamatosan bővülő Kolozsvárra beköltöző magyar fiatalok mindenhol próbálnak lakást találni, de egyrészt azok drágák, másrészt a fiatalok szétszórtan élnek a városban, nem közösségben. Ajtonban az egyházközség felajánlotta a visszakapott telkét, magyarországi támogatással építettünk néhány házat, amelyet bérbe adunk a fiataloknak, hogy együtt lakhassanak. Remélhetőleg a fiatal családok egymásra találnak, közösségben élnek, s az egyházhoz tartoznak majd.

– A civilszervezetek, oktatási intézmények, gazdakörök is rengeteg pályázati pénzt nyertek el Erdélyben a magyar államtól. Mi történne, ha az április eleji választásokon nem a jelenlegi kormányzó oldal nyer?
– Aki magyarnak érzi magát, nem teheti meg, hogy lemond a nemzettestvéreiről, mert ezzel saját magáról mond le. Az elmúlt évtizedekben sok ember hagyta el szülőföldjét, most éppen Kárpátalját. Az első hely, ahova az emberek vágyakoznak, az anyaország. Ezért a határon túli részek, ha magyarként maradnak meg, mintegy utánpótlást is biztosíthatnak az anyaországnak. Tehát ilyen szempontból bárki kormányozzon, ezt a szempontot is figyelembe kellene vennie. A határon túl élő magyarok olyan kulturális értékeket hordoznak, amelyekről ha az anyaország lemond, biztosan szegényebb lesz.

– Idén nálunk is népszámlálás lesz. Mennyire fontos, és milyen szerepe lehet ebben az egyháznak?

A számok világában a mennyiség rendkívül jelentős, meghatározó. Az erdélyi magyarok életében lélektanilag sem mindegy, hogy 1 millióról beszélünk, másfélről vagy pedig 500 ezerről. Ezért is fontos: ne legyünk kevesebben, mint ahányan vagyunk. Egyházi szempontból is jelentős, hányan vagyunk. Mi nyilvántartjuk a híveinket, ám ha az emberek nem regisztrálják magukat felekezet szempontjából is, akkor a hivatalos statisztikában ez másként fog megjelenni. Ennek viszont visszaható ereje van a közösségre nézve: bármilyen állami juttatásnál, támogatásnál, törvényhozásnál sokat számít a lélekszám. Ezért

Egy nemrég tartott próbanépszámláláson a lakosság alig 5 százaléka jelentkezett be, Felvidéken ez a szám 84 százalék körül mozgott. Ez nyilván abból adódott, hogy a lakosságnak segítettek. Olyanok, akik értettek hozzá, elmentek, megfogták az idősek kezét, és azt mondták: tessék diktálni az adatokat! Ebben semmi kivetnivaló nincs. Úgy kell felfogni, mint diakóniai szolgálatot: támogatni az embereket abban, hogy – az adatnyilvántartás alapján is – önmaguk lehessenek. Nemrég egyházunk vezetősége arra hívta fel az esperesek figyelmét, hogy egyházmegyéjük területén szervezkedjenek, és segítsenek majd a regisztrációban. Ez különösen a szórványban érvényes, ahol tudjuk pontosan, hányan vagyunk, de annak a kevés személynek meg kell jelennie majd a kimutatásokban is.