Út a romániai forradalomhoz a korabeli német sajtóban

Zürichi levéltári kutatómunkám során bukkantam az 1989-es romániai forradalomhoz vezető út kezdeti szakaszáról tudósító német nyelvű cikkek sokaságára. Az 1987. december 1-je és 1988. október 6-a között kelt sajtóközlemények és tudósítások sorából jól követhetően kibontakozik az események láncolata, amely végül a több mint ezer halálos áldozatot követelő, legvéresebb kelet-európai rendszerváltással és a rettegett román diktátor, Nicolae Ceauşescu 1989. december 25-én történt kivégzésével végződött.

A Német Evangélikus Egyház által több mint száz éve működtetett tekintélyes evangélikus sajtószolgálat 1987. december 1-jén részletes közleményben tudatja a hírt: ellentét alakult ki Antonie ortodox metropolita és Tóth Károly, a magyarországi Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke között. Antonie metropolita a hivatalos román történetírásnak megfelelően kijelentette, hogy Erdély lakossága eredetileg román, aminek Tóth Károly püspök ellentmondott. A metropolita véleménye szerint Romániában minden lakos a saját anyanyelvén tanulhat. Tóth Károly püspök ennek ellentmondott, tények és számok sorával támasztva alá álláspontját: az egyetlen magyar tanítási nyelvű egyetemet, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet 1959-ben megszüntették, a magyar középiskolák száma 1946 és 1971 között 184-ről 71-re csökkent, az általános iskoláké 1956 és 1980 között 1515-ről 1276-ra, Moldvában összesen 146 magyar nyelvű általános iskolát zártak be. A püspök azt is felrótta, hogy

a romániai iskolákban mindennapos a magyar diákok és tanárok hátrányos megkülönböztetése, továbbra is napirenden van magyar oktatási nyelvű iskolák bezárása, és folyamatos az egyházi élet akadályozása.

A Berner Tagwacht 1988. január 21-én hírt ad 347 magyar értelmiségi Für Lajos történész, későbbi honvédelmi miniszter házából a román néphez címzett nyílt leveléről, amelyben az aláírók Ceauşescu rendszerét diktatórikusnak nyilvánítják és tiltakoznak az elnyomás ellen. Tíz nappal később 80 fő részvételével fáklyás felvonulást rendeznek Zürichben a Ceauşescu-rezsim ellen. Február közepén az Erdélyben elnyomás alatt élő magyarokról ír a Süddeutsche Zeitung. Március 3-án Tempfli Imre alsóhomoródi (Szatmár megye) katolikus lelkipásztor eltűnését a Szekuritátéval hozza összefüggésbe a Neue Züricher Zeitung (NZZ). Európa legnagyobb hírújságainak egyike, Németország legbefolyásosabb és legolvasottabb lapja, a Der Spiegel ugyanekkor tényként közli: Kádár János és Nicolae Ceauşescu készen áll a nyílt konfliktusra. A hónap végén már az egyre növekvő, Magyarországra irányuló romániai menekültáradatról ír a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

Magyarországra 1988 márciusában egyre több romániai menekült érkezik. A német nyelvű sajtó­orgánumokban ekkor válik kiemelt témává az ügy. Térképeket közölnek Erdélyt külön régióként mutatva vagy Magyarországot az 1940–1944-es határokkal ábrázolva, sőt egy helyen 1940–1947-es határokat írnak. 2,3 millió, olykor 2,5 millió romániai magyarról tudósítanak, miközben közlik a hivatalos másfélmilliós román adatot is. A Romániában élő német nemzetiségűek számát ekkor még 230 ezer főre becsülik.

Különös 2018-ban olvasni, hogy a harminc évvel ezelőtti német sajtó teljes egészében a ma is uralkodó magyar nemzeti, keresztyén, konzervatív nyelven szólal meg.

Egy-két, hibahatáron belüli kivételtől eltekintve mindig erdélyi vagy romániai magyarokról írnak, sosem románokról vagy magyar származású románokról, amire pedig a L’Hebdo című francia lapban sajnos találunk példát. A híradásokban minden különösebb szépítgetés nélkül, a maguk valóságában írnak a szereplőkről, eseményekről. Mai szemmel olvasva szokatlan ez a politikai korrektség előtti világ. Elszoktunk tőle.

Április végén a FAZ arról tudósít, hogy Budapest gondban van a menekültek miatt. A gyakran  életük kockáztatása árán, a zöldhatáron át érkező erdélyi magyarok segítésében példamutató módon élen jár a Magyarországi Református Egyház. Ahogy a Der Bund később írja, a budapesti rákos­szentmihályi református gyülekezetben hozzák létre az első fogadótábort Magyarországon. Az NZZ

május 10-én ír először Ceauşescu falurombolási tervéről, melyet ha „eredményesen” végrehajtanak, Románia 13 ezer falujából mindössze ötezer marad meg.

Ceauşescu semmi rosszat nem lát ebben. Falurombolás helyett szisztematizálásról beszél, amelyet szociális vívmánynak gondol. Nem mellékes szempont szerinte továbbá a mezőgazdaság átfogó modernizálása sem, valamint az újabb területek bevonása a földművelésbe. A szisztematizálás során természetesen elsőbbséget élveznének Erdély többségében vagy kizárólag magyarok, szászok és svábok lakta falvai.

Június 23-án újabb EPD-sajtóközlemény lát napvilágot, miszerint Magyarországon belpolitikai válságot okoz a húszezresre nőtt romániai menekültáradat. Pár nappal később, 1988. június 27-én az események elérkeznek ahhoz a mérföldkőhöz, ahonnan nincs visszaút. A budapesti Hősök terén a legóvatosabb becslések szerint is legalább 50 ezer ember tiltakozott a falurombolás és Ceauşescu diktatúrája ellen. Nincs olyan német nyelvű lap, amely ne számolna be részletesen a történtekről. Az optimista hangulat azonban hamar elapad. Három nappal később hidegzuhanyként éri a közvéleményt a hír: Ceauşescu azonnali hatállyal bezáratja Magyarország kolozsvári főkonzulátusát 48 órát hagyva az alkalmazottaknak, hogy elhagyják az ország területét.

Július 1-jén kelt sajtóközleményében már arról tudósít az EPD, hogy Románia egyoldalúan lezárta határátkelőit Magyarország felé, az onnan érkezőket, köztük a turistabuszokat, visszafordítják.

A román határövezetben éjjelre kijárási tilalmat léptetnek életbe és bezárják a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetet. Nemcsak a magyar közvéleményt éri meglepetésként a goromba és aránytalan román válasz a budapesti tüntetésre, hanem a politikai elitet is. Várkonyi Péter külügyminiszter váratlanul Prágába utazik talán közvetítést kérve az egyre bonyolódó konfliktus megoldásához. Románia eközben belügyeibe való beavatkozásra hivatkozva élesen elutasít minden magyar és nyugati kritikát.

Július első napjaiban Grósz Károly miniszterelnök Moszkvába látogat, ahol Mihail Gorbacsov fogadja. Grósz ekkor alig egy bő hónapja tölti be a miniszterelnöki funkciót. Elődjét, az 1956 óta hatalmon lévő 76 éves Kádár Jánost megromlott egészségi állapota miatt május 22-én visszaléptették az MSZMP főtitkári pozíciójából. Kádár megüresedett székébe az 58 éves Grósz Károly akkori minisztertanácsi elnök ült. A Szovjetunió elnökével való találkozón a magyar–román konfliktus is terítékre kerül, amelynek ellensúlyozásául Grósz pozitív példaként hivatkozik a csehszlovákiai magyarság helyzetére.

Az 1988 nyarán már négy hónapja elülni nem akaró nyugati sajtóvisszhang után végre megérkezik az első magas szintű állami reakció is. Az osztrák külügyminiszter jegyzéket ad át a bécsi román nagykövetnek, amelyben tiltakozik a falurombolás ellen, tudósít az NZZ július 5-én.

A romániai helyzet abszurditását jellemzi, hogy egyes lakosok az ország 711 km hosszan keleti határát képező Prut folyón keresztül próbálnak menekülni nem máshova, mint a Szovjetunióba.

Ott azonban zárt kapukra találnak, a földkerekség legnagyobb országa visszafordítja a menedékkérőket. A nyugati nyári uborkaszezont Ceauşescu újabb váratlan bejelentése töri meg július második felében: augusztus 15-ig kijelöli az új mezőgazdasági központok helyét. Ezzel meghatározza a szűkebb régiókat is, ahol megkezdik a szisztematizálást, magyarul a falurombolást. Az eset jellemző sajátossága, hogy az embertelen terv végrehajtásáról már 14 évvel korábban, 1974-ben megszületett a politikai döntés. Úgy látszik, másfél évtized elteltével Bukarestben megérett az idő a cselekvésre.

(befejező része következik)

Ferkó Zoltán

A szerző a Kőrösi Csoma Sándor Program svájci ösztöndíjasa