HIRDETÉS
A 13. század végén, amikor Torockó az írott forrásokban megjelenik, a torockószentgyörgyi vár az Ákos nemzetségből származó Torockai család birtokában volt. Torockai Ehellős a legkorábban ismert személy, aki birtokosként tűnik fel. Az adatok azonban mindössze a 13. század második felére utalnak, vagyis a mongol támadás utáni időszakra.
Legvalószínűbb, hogy a területet – ami a szomszédos Aranyos földjéhez hasonlóan a Torda királyi várhoz tartozott – id. Ehellős kapta meg a tatárjárást követően, és benépesítése is családjának köszönhető.
Amikor V. István király az Aranyos földjét a kézdi székelyeknek adományozta, a Torockai család itt már birtokos volt. Ekkor kezdődik el az a sajátos erdélyi történelmi helyzet, hogy a Székelyföldtől távolabbra esik a hetedik székelyszék, Aranyosszék.
Elképzelhető, hogy a vár létrejötte a környék fakitermelésével áll kapcsolatban, ami a Maroson lebonyolított sószállításhoz volt szükséges. Nincs kizárva, hogy a későbbiekben Torockóra oly jellemző vasércbányászat is ekkor indult meg.
Torockó gyéren lakott vidék volt, ahol az 1285-ben is visszatérő tatárok alapos pusztítást végeztek. A család mindvégig komoly erőfeszítéseket tett itteni birtokának benépesítésére, és egymás után jelentek meg a környék falvai. Számuk a 15. században tízre emelkedett. A Torockó mellett létesült Torockószentgyörgy lehetett az egyik legkorábbi, amely templomának védőszentje révén különült el nevében Torockótól.
E benépesítési politikának volt része az Erdély „második honalapítójának” tekinthető István ifjabb király (1257–1270) döntése, hogy székelyeket telepítsen a torockói birtokkal keletről határos Aranyos földjére.
Ebből nőtte ki magát Aranyosszék. Az átlagemberek többsége ma csodálkozva tekint a vidék székely voltára, mert a tömbszékelységtől különálló falvakban mára alig maradt székelységre utaló tárgyi és szellemi emlék.
Torockótól alig 4 km-re délre, az út jobb oldalán hegyekkel három oldalról körülvett, nehezen megközelíthető magaslaton találhatók a torockószentgyörgyi vár tekintélyes romjai. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos vár alsó és felső részből áll. A téglalap alakú déli végét lezáró hatalmas sziklafal délnyugati sarkától kiinduló mintegy 2,5 méter vastag nyugati várfalat keskeny bejárati kapu szakítja meg, amely a hosszúkás udvarba vezet, aminek a keleti oldalát is a sziklafal védelmezte. Így épül egybe természet és emberi alkotás – mindkettő a megmaradás védelmét szolgálva. A várudvar északi részét három helyiségből álló épületsor foglalja el, amelynek keleti fala egyben az alsó vár védőfala. A harmadik helyiségből egykor kötélhágcsó vagy elmozdítható falépcső vezetett a helyiség falával egybeépített vastag, körülbelül 12x12 méter alapméretű, megközelítően 2,5 méter falvastagságú négyzetes lakótorony első emeletén lévő bejáratához.
Kiss Gábor az Erdélyi várak és várkastélyok című munkájában említést tesz arról, hogy
az északi torony lehetett a vár első építménye, amely eredetileg külön állt, és csak később épültek hozzá a többi részek.
A torony a múlt század közepén még ötemeletes volt, de az emeleteket elválasztó födémek gerendafészkeinek nyomai szerint eredetileg egy emelettel magasabb lehetett. A tornyot védőfal vette körül, amelyből ma már csak az északi részen figyelhető meg egy félkör alakú alapfalmaradvány. Örök rejtély, hogy a vár épült-e fel előbb és mellé a falu, vagy fordítva, de Torockószentgyörgy múltjában a kettő mindig együtt élt.
A felső várat az alsó vártól elválasztó sziklafal nyugati végében épült kapun keresztül lehetett megközelíteni. A bejáratot nem kaputorony, hanem a közelében épített elővédőmű védelmezte, amelynek ma már csak a maradványai vannak meg. A felső vár kapuja egy udvarba vezet, amelynek déli oldalát négyzetes torony védelmezte. Ettől északra helyezkedett el a háromemeletes palotaszárny a lovagteremmel, ebédlővel, lakó- és hálószobákkal. A vár elődeink igényes és színvonalas életéről vall.
Az épületsor a felső vár északkeleti szögletén, az alsó várat elválasztó sziklafal tetején épült több emeletnyi toronyhoz csatlakozott. A torony három oldalfala azonban az 1860-as években leomlott. A palota bejáratát a falszorosból lehet megközelíteni, és a toronytól számított harmadik helyiségbe vezet. A palotaszárny belső terei egymásba nyílnak. Ablakai elsősorban a meredek sziklára tekintő keleti oldalon sorakoznak. A keleti ablak könyöklője alatt három gyámkő sorakozik, ami külső erkélyre utal. Habár a többi ablakok megrongálódtak és a gyámkövek nyoma sem figyelhető meg, nincs kizárva, hogy a keleti oldalon több ilyen erkély létezett.
A nyugati oldalon mindössze a déli sarkú helyiség rendelkezik ablakokkal. A palotaszárny folytatásában a terepviszonyokhoz igazodó újabb kétszintes építményt emeltek, amit Orbán Balázs jobb híján bástyának nevezett el. Habár a korábbi palotaszárnyhoz kapcsolódik, ezzel mégsem kommunikál, hanem külön bejárata van a nyugati oldalon. Ez a helyiség lényegében a vár legdélebbi részét képezi. Nyugati sarkából várfal indul, amely egy újabb és nagyobb nyugati udvart határol el. Tulajdonképpen az új udvar olvasztotta egységbe a korábbi palotaszárnyat és a „bástyát”.
A palotaszárny helyiségeit és a bástyák emeleteit elválasztó födémek beomlottak, a védőfalak egy része pedig összedőlt. Ennek ellenére a szentgyörgyi vár tekintélyes maradványai több helyen majdnem két emelet magasságban, ablak- és ajtó részletekkel állnak ma is.
Az 1867-es kiegyezés után Torockószentgyörgy és vára távol került a fontosabb hadászati és iparosítási útvonalaktól, így az enyészet kikezdte a romlásnak indult várat.
Nagy-Bodó Tibor
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
