Nyárádszentmárton épített öröksége

Nyárádszentmárton Marosvásárhelytől mintegy 20 km-re keletre, Nyárádszeredától északra, a Nyárád bal partján fekszik. Közigazgatásilag Csíkfalvához tartozik, amellyel egybeépült.

Csíkszentmárton nevét névazonosság miatt 1872-ben belügyminiszteri rendelettel változtatták meg. A települést először Sancto Martino néven említi egy 1332-es oklevél.

1453-ban egy bizonyos Zenthmarton-i János fia, György nevére is találunk utalást a sáromberki határkiigazítással kapcsolatban. 1498-ban egy másik oklevél a ZenthMarton határán, a Nyárád vizén lévő kétkerekű malmot említi. 1661-ben a templomba menekült népre Ali basa török–tatár hada rágyújtotta az épületet. A falakig leégett templomot Tóth István lelkipásztor építette újjá, az ő nevével egy 1675-ből származó templompadon találkozhatunk.

A nyárádszentmártoni istenházát korabeli feljegyzések először 1476-ban említik, de feltételezések szerint az épület elődei már a 13. században álltak. A templom a település központjában található. A templomkapuval szemben a második világháborús hősök emlékművét láthatjuk. Mielőtt a zsindellyel fedett templomkapun belépnénk, helyet foglalhatunk a szintén zsindellyel fedett kerítéssoron elhelyezkedő padokon. A cinterem korábbi, 1673-ban faragott kapuja a templomkertben van kiállítva, ez a térség egyik legkorábbi kötött fedeles cinteremkapuja.
A késő románkori épületet a 17. században átépítették. Itt találjuk Erdély egyik legrégebbi kazettás mennyezetét, amely Karácsonyfalvi Balázs lelkész szolgálatának idején 1665 1686 között készült. Az 1844-ben épült orgona a második világháborúban megsérült, 1948-ban Szeild Ferenc marosvásárhelyi orgonakészítő javította meg.

A templom mellett 1629-ig faharangláb állt. A ma látható templomtornyot 1698 és 1702 között segesvári kőművesek kezdték el építeni, de más források arra utalnak, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején nem tudták befejezni, így a fiatornyok 1720-ban készültek el,

és azokat 1968-ban újították meg. A toronyban levő harangokat 1914-ben elásták, és 1919-ben helyezték újra eredeti helyükre. Aki a faluba látogat, az a római katolikus haranglábat és a kápolnát is megtekintheti.
Az egyhajós műemléképület a mai Székelyföld egyetlen egyenes szentélyzáródású temploma. Említést érdemelnek faragott kőrészletei, a torony nyugati homlokzatának kisméretű küllős körablaka, valamint elfalazott ikerablaka. Csúcsíves déli kapuzata gótikus stílusú, akárcsak a nyugati, torony irányába nyíló ajtókerete is. A boltozott szentélyben elfalazott sekrestyeajtó, valamint szentségtartó kőkeret látható. A templom déli bejárata elé faportikuszt építettek, amelynek ácsolt faszerkezetén szintén 18. századi feliratok olvashatók. A templomot az 1661-es tatárbetörés után állították helyre.

A templomhajó mennyezetét a 17. században festett kazettás síkfödémre cserélték. A mennyezetet Nyárádgálfalvi Kozma Mihály és Havadi András festette 1667-ben.

A különlegesen értékes mestermunka egyike Erdély korai növényi, geometrikus és figurális elemeket tartalmazó piros, szürke és fekete színvilágú festett mennyezeteinek.

A kazettás mennyezet elkészülésének évszámát a nyugati karzat bokrétás edényt ábrázoló festményén és a mesterkazettán is megtaláljuk. Művészettörténeti tanulmányai első kötetében Kelemen Lajos így írja le a nyárádszentmártoni mestermunkát: „..főleg piros, ritkábban kékes virágok és csokrok, más lapokon levéldíszítmények, reneszánsz babérkoszorúba foglalt levélmotívumok töltik be, s végül hat táblán az állatvilágból vett ábrázolások is helyet nyertek”.
Szintén 1667-ben készült a kilenc táblás, utóbb átfestett karzatmellvéd is, de korábbi festés nyomait tartalmazza a papi szék is (1673). A szószékkorona 1772-ben készült, Thoroczkai József és Orbók Katalin főúri adományából. A Thoroczkai-címer a hajó déli falán található feliratos kőtáblán is látható. 18. századi festett asztalosmunka a bejárati ajtó és az úr asztala is. Az asztalosmunkák egy részét egységesen 1895-ben festették át.
A templomot 17. századi fakerítés övezi, amelynek eredeti ajtókerete is fennmaradt, ahogy áll a 18. században készült jelenlegi ácsszerkezetű bejárat és a déli portikusz feliratos ajtókerete is. Középkori szerkezetű a hajó és a szentély tetőszerkezete is.

A nyárádszentmártoni templom tornyát 1720-ban fejezték be az építők • Fotó: Demján László

A rendelkezésünkre bocsátott iratokból tudjuk, hogy a templom állapota elhasznált, egyes részei komoly károsodásokat szenvedtek. A kazettás mennyezet a tető állapota miatt veszélyeztetett. A közvetlenül szükséges karbantartási munkálatokat az egyházközség elvégzi, azonban nagy szükség lenne egy általános helyreállításra. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évtizedekben a templomon csupán a festett famennyezetet és a berendezést vizsgálta szakember – sem régészeti, sem művészettörténeti kutatást nem végeztek –, elsődleges feladat a helyreállítási tervezést megelőző kutatások elvégzése.
Szükség van régészeti kutatásra, az esetleges falfestmények helyét és állapotát felderítő falkutatásra, a kőrészletek szakvéleményezésére és ezáltal az építészeti periódusok pontos tisztázására. Ezt követheti a tartószerkezeti szakvélemény, majd a tényleges helyreállítási terv elkészítése. Jelentős szakmai fejlemény, hogy a falkutatás bebizonyította: a szentély falai és boltozata középkori eredetűek, és a vakolat alatt nagy felületen falképek találhatók. Néhány külső falkép-töredék is felszínre került.

A régészeti szelvények során sikerült feltárni az egykori sekrestye padlóját és a középkori templom alapjait, amely további építészettörténeti következtetések levonását teszi lehetővé.

A templomot pihenőpadokkal ellátott fakerítés övezi, a bejárati lépcső mellett még ma is látható a „szégyenkő”, amelyen a falu törvényei ellen vétőket állították pellengérre. A faluközösség azokat az erkölcsi kihágásokat büntette, amelyek a közrend megszegését jelentették. A megszégyenítés a családi élet tisztasága ellen vétkezőkre és mindazokra érvényes volt, akik a magán- és közvagyont nem tisztelték, vagy nem a közösséghez való tartozásuk értékei alapján éltek.
A templom nyugati karzatán megőrzött felirat szerint

a törökök úgy felégették a templomot, hogy annak csupán a falai maradtak meg. A szájhagyomány szerint a pusztuláskor a templomba menekült nép is odaégett a szalmával körülvett és felgyújtott épületben.

A templom körül temető helyezkedett el. Egy kerítés építésekor sok koponya került felszínre, az épület alatt kripta található.
Az ősi templomhoz tartozó hívek a középkorban katolikusok voltak. A reformáció során átélték a protestantizmus első hullámát, végül unitáriusok lettek. Szentmártoni Sámuel unitárius lelkész az egyházközségi jegyzőkönyvben megörökíti a Mária-Terézia idején feljegyzett eseményt, amelynek során a Szentföld – Felsőnyárád katolikusai a templom elfoglalására készülnek. Tervüket megakadályozta, hogy a berekeresztúri és márkodi hívek összefogtak, hogy megvédjék unitárius templomukat.

Nagy-Bodó Tibor