Magyar–német békekötés a 11. században

Garda Dezső 2017. január 30., 14:58

III. Henrik német-római császár 1050-ben és 1052-ben is háborút indított a Magyar Királyság ellen, a támadások azonban német vereséggel végződtek. Endre magyar király kiváló hadviselő volt.

 

Magyar–német békekötés a 11. században
galéria


(folytatás 1. lapszámunkból)

III. Henrik német–római császár 1050-ben elérkezettnek vélte a leszámolás idejét a magyarokkal. Endre király és Béla herceg azonban felkészülve várták a németek támadását. A német–magyar ellenségeskedést Gebehard regensburgi püspök kezdte el. 1050 tavaszán seregével hirtelen átkelt a Lajtán, és a gyepűn túli magyar területeket pusztította. Válaszképpen a magyarok a zsákmányával visszavonuló bajor sereg nyomában betörtek Ausztriába. Ők is pusztították a határvidéket.

Kiéheztetett német sereg

A császár hadüzenetnek vette a magyarok támadását, s a bajor urakat az előző évek harcaiban felégetett Hainburg várának felépítésére utasította. A magyarok a várépítést folyamatosan portyázó támadásokkal akadályozták. A védelemre kirendelt bajorok közül sokat elpusztítottak. Béla herceg sógora, Kázmér lengyel herceg is támadólag lépett fel, s a császár hű vazallusának, Bretiszláv cseh herceg keleti lengyel tartományát nyugtalanította. Kázmér a német–római császárral szemben nem lépett fel nyíltan, Bretiszláv erejét a következő években is állandóan lekötötte. Sőt, 1054-ben elfoglalta Sziléziát, s ezzel nagy szolgálatot tett a magyar királynak, a magyaroknak ugyanis a cseh herceg érzékeny kárt okozhatott volna.

A német–római császár válaszként hatalmas haderő élén Székesfehérvár irányába indult. Endre király és Béla herceg a régi jól bevált felperzselt föld taktikáját alkalmazta az előrenyomuló császári hadsereggel szemben. A magyarok minden élelmet elpusztítottak előtte, s ezért serege végül kiéhezve fordult vissza. A német hadjárat felért egy vereséggel. A hagyomány szerint a Vértes hegység a visszavonuló németek eldobált vértjeiről kapta a nevét. Támadás idején a magyarok hol előbukkantak az erdőből, hol eltűntek, és váratlan rajtaütésekkel zaklatták az ellenséget, döntő ütközetre mégsem vállalkoztak. Közben András portyázói elfogták Gebehard püspök futárát. Az egyházi méltóság levelet írt a császárnak, amelyben utasítást várt, hogy hova vonuljanak az élelmiszert szállító hajók. Miután a levelet elolvasta, Miklós püspök – a császár nevében – hamisított utasítást fogalmazott meg, amely tudtul adta Gebehardnak, hogy Henriknek váratlanul haza kellett térnie, s megparancsolta a püspöknek, „süllyessze el a hajókat és sürgősen vonuljon vissza”. Az elfáradt és kiéheztetett német hadsereg a Vértes hegységben fekvő Bodajk tájáig jutott, közben a táborukat ért sorozatos támadások hatására megkezdték a visszavonulást. Sőt, még azt is hírül kapta a császár, hogy a magyar hadsereg a hátába került, s igyekeznek elvágni a visszavonulás útját, ezért a támadásból végül is menekülés lett. III. Henrik császár megtizedelt, összetört, kiéhezett sereggel takarodott ki Magyarországról, s ettől kezdve a magyar királyság megszűnt hűbéres tartomány lenni.

Az 1052-es német támadás

III. Henrik császár a legcsúfosabb vereséggel felérő megfutamodás ellenére is ragaszkodott Magyarország megtámadásának a tervéhez. Visszautasította az osztrák őrgróf útján békét ajánló Endre királyt. Békeközvetítőként IX. Leó pápa és Hugó clunyi apát is fáradozott, Henrik császár makacssága miatt a megegyezés azonban meghiúsult. Henrik császár 1052-ben újra betört Magyarország területére. Okult a két évvel korábban megejtett hadjárat kudarcából, így végig a Duna mentén haladt. A támadás első színhelye Pozsony vára volt, ahol a jól felkészült várőrség nyolc hétig állta a németek támadását. A csatát végül a búvár Kund döntötte el. Az eredetileg Zotmund névre hallgató várvédő az éj leple alatt a német hajók alá úszott és megfúrta azokat. A német császár újra vereséget szenvedett. Közben Pozsony alá érkezett IX. Leó pápa, aki visszavonulásra és béketárgyalásra késztette a német császárt.

A vesztes Henrik császár és András király között 1053-ban újrakezdődtek a béketárgyalá­sok. A németek jelentős pénzt és területeket követeltek, de a né­met–római birodalmon belüli belvi­szá­lyok miatt megszakadt az egyezkedés. 1056-ban III. Henrik meghalt és hatéves fia, IV. Henrik került a trónra. Ekkor új alapokon folytatódtak az 1058-ban befejeződött béketárgyalá­sok. A morvamezei békében a német–római császár gyámjai sem anyagi, sem területi igényeket nem támasztottak I. Endre királlyal szemben, a magyarok hűbéresi viszonya pedig fel sem merült. A béke megpecsételése érdekében András fia, Salamon és Henrik nővére, Judit eljegyezték egymást. Az eljegyzés előtt, 1057-ben I. Endre királlyá koronáztatta fiát, Salamont.

Korona vagy kard?

A szeniorátus elve szerint Bélát illette meg az utódlás joga. Erre készítette elő hazatérte alkalmával Endre király Béla herceget. A szeniorátus megerősítésére jött létre 1048 körül a Béla számára létesített hercegi méltóság, a dukátus is. Akkor – mint ez a korábbi Árpádoknál és a szomszédos országokban is szokás volt – András király megosztozott öccsével az ország felett: Magyarország egyharmadát, vagyis az északi és keleti megyéket, egyéb kisebb földekkel és lakossággal átengedte kormányzásra Bélának. Mivel később András király fiát, Salamont szerette volna utódává tenni, szembekerült öccse, Béla trónigényével. András ezen az ellentéten úgy próbált úrrá lenni, hogy országrészeik határára, Tiszavárkonyba találkozóra hívta öccsét, és rábírta, hogy lemondjon trónöröklési jogáról. A krónikák szerint elébe tette a királyi és a hercegi méltóság jelképeit, a koronát és a kardot és szívélyesen felajánlotta neki, hogy válasszon közöttük. Azonban Bélának hívei megsúgták, hogy halál fia lesz, ha a korona után nyúl. A herceg ezért beérte a karddal, de félelemből cselekedett így. Béla látszólag meghajolt András felajánlásai előtt, de lelkében sértve érezte magát.

Tizenegy éves menyasszony és hatéves vőlegény

A magyar–német békekötés és a gyermekek eljegyzése 1058 szeptemberében nagy ünnepségek között a két ország határán történt. Az özvegy császárné és a nyolcéves IV. Henrik (1056–1106) maguk hozták el és adták át a tizenegy éves menyasszonyt hatéves vőlegénye szüleinek. Miután egyenrangú felekként megkötötték a békét és a két ország nagyjai azt esküvel megerősítették, Endre és felesége a gyermekpárt magukkal hozták Fehérvárra. Az ifjú Salamon uralma tehát biztosítottnak látszott. I. Endre fiának megkoronázásában közrejátszott egy másik tényező is. Nem sokkal második fiának, Dávidnak a születése után szélütést kapott és megbénult. Béla herceg Salamon és Judit eljegyzésétől távol maradt.

I. Endre király betegsége és halála

Endre királyt váratlanul súlyos betegség érte, ami lelkileg megtörte, s egyre gyanakvóbbá tette. Öccse iránti gyanúját tanácsosai is szították. „A besúgók hitegették, hogy Salamon nem uralkodhat, ha bátyját, Bélát el nem vesztik. Mások Béla herceget biztatták, hogy most volna az alkalmas idő az ország megszerzésére, mikor Salamon még gyermek, apja pedig beteg és elgyengült. Végre a rossz emberek bujtogatásából a király és a herceg meghasonlanának”. I. Endre öccse életére tört. Béla herceg feleségét hét gyermekével Lengyelországba vitte, s onnan 1060 őszén tizenöt éves fiával, Gézával és felesége unokaöccsétől, II. Merész Boreszlávtól (1058–1079) kapott lengyel segítő csapatokkal tért vissza. Először a Tiszántúlon került egymással szembe a két sereg. Endre oldalán ott voltak a kibékített német csapatok, Béláén pedig a lengyelek. Bélának sikerült megosztania Endre király csapatait, és győzelmet aratott felettük. Később Moson közelében is összecsaptak a testvérek. Endrét a német császárság felé menekítették. Béla azonban csapatokat küldött elébe, és a szövetséges határőr népekkel lezáratta a menekülési útvonalat, a mosoni kaput. A csata során az Endrét szállító szekér felborult, így a király testvére fogságába, Zircre került, ahol nemsokára meg is halt. I. Endre király halálával kapcsolatban létezik még két változat: az egyik szerint a tihanyi apátságba akarták szállítani, de útközben életét vesztette Zircen. A másik változat szerint a megtört királlyal rosszul bántak a fogságban, ami halálához vezetett. Endrét az általa alapított tihanyi apátságban temették el. Özvegye és gyermekei menekülni kényszerültek.

(folytatjuk)

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.