Keményen megbüntetett lázadók Kerelőszentpálon

János Zsigmond kegyeltje és az uralkodó által kijelölt örököse, Bekes Gáspár 1572 után sem mondott le az erdélyi vajdai tisztség megszerzéséről. Belátta, csak Miksa császár támogatásával nem sikerülhet Báthory Istvánt megfosztania hatalmától, ezért a Portánál akarta aláásni a fejedelmet. 1574 májusában Konstantinápolyba küld­te Antalfi Imre követét, és felajánlotta szolgálatait a törököknek. Vállalta a kétszeres adó kifizetését is, ha őt helyezik Erdély élére. Bekes próbálkozása azonban nem vezetett sikerre. A Porta arra biztat­ta, hogy saját erejéből támadja meg Erdélyt, szervezzen pártot maga mel­lett, és a szultán majd eldönti, támogatja-e vagy sem.

Bekes Gáspár Erdélyben jelentős támogatókat szerzett, de a magyarországi urak közül is sokan csatlakoztak hozzá.

Báthory sem tétlenkedett. Kendy Sándor tapasztalt követét küldte a Portára, akinek 1574 végén sikerült kieszközölnie Báthory vajdai megerősítését. A fejedelem megbuktatására irányuló szervezkedést Miksa császár titokban támogatta, hiszen hatalma nagyobb biztosítékát jelentette volna a Habsburg-hű Bekes Gáspár vajdasága, mint a fokozatosan önállósodó és az oszmánokkal is jó viszonyt fenntartó Báthory István uralkodása.

Bekes már korábban is megpróbálta a székelyeket a maga oldalára állítani. Az 1573-as szervezkedésben sok székely kész volt a harcra. A felkelés elmaradása azonban döntő módon hozzájárult ahhoz, hogy 1575-ben – amikor Bekes Gáspár megkezdte hadműveleteit Báthory István ellen – az aranyos-székiek többé nem bíztak benne, és 800 fős gyalogságuk a fejedelmi sereghez csatlakozott. A többi szék köznépe előbb alkudozni próbált Báthoryval. A székely község csak a tárgyalások sikertelensége után csatlakozott Bekes Gáspárhoz, a fejedelem ugyanis zsa­rolásnak minősítette követeléseiket.

Báthory értéktelennek tartot­ta a székely közszabadok katonai súlyát. Számuk való­ban lecsökkent, fegyverzetük rossz volt és kikép­zésben nem részesültek. A hadműveletek során

a fejedelem csupán arra törekedett, hogy a fellázadt közszé­kelyek ne csatlakozhassanak Bekes Gáspár seregéhez, nehogy a trónkövete­lőtől fegyvert és felszerelést kapjanak.

Ez a terve sikerült is, hiszen a fellázadt gyergyói, csíki és az udvarhelyi közszabadok nem juthattak el Bekes közelébe. Az, hogy a közszékelyek hada nem egyesült a Habsburg-párti támadók seregével – így ettől elkülönítve támadták meg Báthory István katonáit –, elősegítette a fejedelmi had győzelmét a közszékelyek felett.

Bekes Gáspár 1575. május közepén indult el Prá­gából és Kassa mellett várta be az öt támogató főurak seregeit. Június 13-án Bekes zászlaja alatt gyülekezett a Felvidéken Prépostvári, Kalló parancsnoka, Perényi György, Csapi Kristóf, Pongrácz Frigyes a szat­mári magyar őrséggel, Melith, Lónyai, Sulyok István, Kállay János, Deregnyei Pál és Balassa Bálint, a költő. Bekes a gyors és meglepetésszerű támadással akart előnyt szerezni magának, így váratlanul Erdélyben termett. Kolozsvárról kiáltványban kérte párthíveit, hogy csatlakozzanak hozzá.

Báthory Istvánt a Kassára küldött Bornemisza Boldizsár ér­tesítette Bekes közeledéséről. A fejedelem is megpróbálta gyorsan hadba szólí­tani híveit, tábora azonban csak akkor gyüleke­zett, amikor Bekes seregeivel már Tordánál állt.

A kortársak szerint, ha Bekes június végén Gyulafehér­vár elfoglalását tervezi, legyőzhette volna ellenfelét. Azzal, hogy időt engedett a fejedelemnek, stratégiai hibát követett el.

A Maros mentén a székelyek felé vette útját. A kitéréssel a székely főemberek és a lófők hadának egy részével erősödött serege.

Báthory István időt nyert hadai összegyűjté­sére. Hagymási 200 lovassal és 200 gyaloggal, Gyulaffy László az erdélyi sereggel, Bánfi Farkas és Kristóf udvarnépükkel, 200 nemes lovas, 800 aranyosszéki székely, 300 lovas és 200 gyalog Karánsebes és Lugas vidékéről, 1000 szász, majd Gerőffy János a temesvári pasa segédcsapatával, Géczi János a Várad környéki csapatokkal és a havaselvi vajda 200 fegyveressel növelte seregét. A fejedelem seregében harcoltak a Székely Mózes vezetése alatt álló kék darabon­tok. Bekes marosszéki útja miatti késlekedése lehetőséget biztosított Báthory Istvánnak, hogy túlnyomó erővel támadhassa meg ellenfelét.

Bekes Gáspár 1575. július 5-én Nyárádtőnél táborozott. Itt csatlakozott seregéhez Andrássy Péter 2000 csíki és néhány száz marosszéki székellyel. Az egyesülés után Bekes Radnót felé vette útját, hogy megütközzön a fejedelem seregével. Július 7-én Radnót mellett találkozott a két sereg: Bekes serege a Maros bal partján, Báthory István hada pedig a jobb par­ton állt. Július 8-án Báthory Dátosnál átszállította seregét a Maroson, Bekes hada ez alatt a radnóti várkastély előtt állt csatarendben. Az ütközetre mégsem került a sor, mert amint a fejedelem ágyúi megszólaltak, Bekes visszavonulót fújt, hogy Báthory hadát kicsalja megerősített állásaiból, s elvonja felállított ütegeitől. Báthory azonban átlátta a cselt, és megtiltotta seregének a gyors üldözést. A fejedelem szoros csatarendben követte ellenfelét. Bekes Kerelőszentpálig vonult vissza, s ott a mostani vasút vonala mellett emelkedő magaslatokon foglalt állást. A mocsaras, tavas lapály alkalmatlannak mutatkozott Báthory ágyúinak felállítására.

A Maros szűk völ­gyében július 9-én került sor az ütközetre a fejedelem és ellenfele között.

Báthory seregével jobbra fordult, hogy Bekes hadát a besenyői völgyön át bekerítse. Bekes – hogy a bekerítést megakadályozza – feladta az általa elfoglalt magaslatot, és seregét megfordította háttal a szentpáli kastélynak. Itt a Maros-parti vízimalmok szolgálhattak hátvédül, a vessző­gát pedig csatavesztés esetén megkönnyíthette a visszavonulást.

A Maros bal partján vívták a szentpáli ütközetet, és Bekes Gáspár seregének a legyőzésével végződött. A csatában mindkét hadvezér bizonyságát adta személyes vitézségének és rátermettségének. Báthory kitűnő hadi­taktikájával került ki győztesen az ütközetből. Ellenfele az utolsó esélyéig vitézül küzdött, s amikor látta, hogy hada megbomlott, ő fedezte annak visszavonulását. Neki köszönhették, hogy gyalogsága nagy része megmenekülhetett a malomgáton át, a lovasság pedig a vízen keresztül. Seregének azt a részét, amely a kas­télyba szorult, Báthory elfogatta. Közöttük volt Balassa Bálint, a költő is. Bekes a Mezőség felé menekült serege romjaival.

A kerelőszentpáli csatában elesetteket közös sírba temették. A halmot napjainkban is Bekesi dombnak nevezik.

Báthory István már a csatatéren megkezdte az ellene forduló főurak megbüntetését. Az elfogott urak közül a szentpáli kastély udvarán ötöt rögtön lefejeztetett. 1575. július 25-én a kolozsvári diétán Báthory kezdeményezésére a rendek a lázadók ellen súlyos ítéleteket hoztak. Harminchárom elmenekült főurat felségsértéssel vádoltak, fő- és jószágvesztésre ítélték. Az elfogottak közül augusztus 8-án kilenc főurat lefejeztek, 34 főurat pedig Kolozsváron felakasztottak. Ugyancsak 34 főúrnak a Kolozsvár melletti Szamosfalván az orrát és a fülét vágták le.

A székelyek lázadását is megtorlások követték. 1575. augusztus 8-án a csíki és a maros­széki székelyek közül 34 embert végeztek ki a kolozsvári piacon,

Szamos­falván pedig ugyanennyinek levágták orrát, fülét és ajkát, hogy még az utódok is emlékezzenek a lázadásra. Báthory István a Bekes Gáspárhoz csatlakozott székely főemberek és lófők adómentességét nem tartotta tiszteletben: két éven át rájuk is ötven dénárt vetett ki fejenként.