Az örök vándor – 130 éve született Zilahy Lajos író

Nem volt rendhagyó élete: a Tanácsköztársaság napjaiban a proletárdiktatúra elől menekült, a háború idején a nyilasok és a Gestapo üldözte, később a kommunisták akarták felhasználni propagandacélokra. Amikor betelt nála a pohár, családostól Amerikában maradt, de ott sem lelt nyugalomra: az emigrációban jobbról is, balról is támadták. A szélsőjobboldaliaknak nem tetszett 1945 utáni magyarországi szerepvállalása, a baloldaliaknak az 1930-as évek közepén Gömbös Gyulával ápolt barátsága. A Halálos tavasz írójának élete végül egy tüdőszanatóriumban érkezett az utolsó felvonáshoz. Minden politikai rendszer talált valami kivetnivalót életművében, így nem csoda, hogy mára Zilahy neve és életműve is lassan feledésbe merül.

Az 1891. március 27-én Arany János városában született Zilahyt sokoldalú emberként ismerték kortársai: egyszerre volt író, publicista, filmrendező, forgatókönyvíró és producer, a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választotta, felesége, Bárczy Piroska pedig Budapest főpolgármesterének lánya volt. Közjegyző apja 1905-ben elhunyt, ezt követően a család nehéz körülmények között élt. Ahhoz, hogy iskoláit tovább tudja folytatni, Nagyszalonta elöljárói Bihar vármegye bizottsági tagjaihoz fordultak, hogy támogassák a fiatalembernek a Száraz Alapítványhoz benyújtott ösztöndíjkérelmét. A pályázat sikere tette lehetővé, hogy Máramarosszigeten befejezhesse tanulmányait a nyolcosztályos főgimnáziumban, majd továbbtanulhasson a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán, ahol jogi doktorátust szerzett. Az első világháború kitörésekor katonának állt, a híres lembergi (Ukrajna) csatában azonban megsebesült, és 1916-ban leszerelték.

Az irodalmi pályán versekkel indult, egész életében írt költeményeket, és bár volt hozzá érzéke, nem igazán alkotott számottevőt e műfajban.

Publicisztikái viszont telitalálatok voltak, annyira az olvasó „hangján” tudott fogalmazni, hogy az ember úgy érezte, az ő véleményét írta meg az író. Kritikusai szerint „kezében volt a stílus minden eszköze, okos volt és szellemes, feltétlen emberségét szívesen rejtette a játékos cinizmus álarca mögé, kitűnő jobboldali kapcsolatait baloldali írók érvényesülésének megkönnyítésére használta.”
Írói útja az első világháború utáni jelentkezéstől a második világháborúig: sikerek és növekvő népszerűség töretlen diadalmenete. „Finoman erotikus, líraian érzelmes szerelmi regényei (Halálos tavasz, Valamit visz a víz), a biedermeier hangulatokat idéző, régi nemesi világról mesélgető történetei (Szépapám szerelme, Az ezüstszárnyú szélmalom), tucatnyi kitűnően szerkesztett, derűt és bánatot arányosan vegyítő, emberi részvéttel teljes színjátéka úgyszólván osztatlan tetszéssel találkozik, és amennyiben valami kevés politikumot ki lehet olvasni belőlük – hát csaknem mindenki a maga véleményét hallja ki. De következtek ezeknél súlyosabb mondanivalójú regények. A Két fogoly akármennyire is erotikus, családiélet-regény, elején a háború előtti élet kedvesen idillikus nemesi-kispolgári körképével, mégis a háborúellenesség hitvallása. S később A fegyverek visszanéznek már a háborús felelősségről, a hadiipar tömeggyilkos bűnösségéről szól. A szökevény pedig az egész Horthy-kor egyetlen olyan regénye volt, amely nemcsak megértéssel szól a forradalmakról, de vádirat az ellenforradalom gyilkos „különítményei” ellen. Kiváló jobboldali kapcsolatok kellettek annak, aki egy ilyen baloldali könyvet merészelt írni. A lélek kialszik – talán legjobb regénye – kivándorlók honvágyának, talajvesztésének lelki krónikája.

Zilahy nem a nagy társadalmi összefüggések és nem a mélyen szántó lélekelemzések írója, de a társadalmi és a lélektani részletek igen jó megfigyelője.

Módszerében pedig mesterien vegyíti a romantikát, realizmust, impresszionizmust, olykor a mértéktartó naturalizmust is. Leírásai, alakjai igen szemléletesek, cselekménymozgatása lebilincselő” – írja Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka című művében.

Az 1930-as évek hozták el a magyar filmgyártás fénykorát. Zilahy ebben az időben forgatókönyvíróként, később rendezőként is tevékenykedett. Több művét is megfilmesítették.

Az egyik legnagyobb sikert az 1939-ben készült Halálos tavasz jelentette, amelyben a felejthetetlen Jávor Pál és korának szexszimbóluma, Karády Katalin játszott.

A film forgatókönyvét saját regénye alapján Zilahy írta, és a produceri feladatok mellett vállalta a film rendezését is. A regény 1922-ben jelent meg, egyszerű történetét szinte minden korban feldolgozták: egy fiú szeret egy lányt, aki azonban mást szeret… Mindazonáltal a könyvnek is, a filmnek is páratlan sikere lett.
A Halálos tavasz mellett Zilahy több filmnél is közreműködött. Ezekben olyan nagyszerű színészek játszottak, mint Somlay Artúr, Csortos Gyula, Kiss Manyi, Páger Antal, Gózon Gyula, hogy csak a legnagyobb neveket említsük. Említésre méltó még az 1943-as Fatornyok című darabja, amely teljes szembefordulás a náci rendszerrel. 1943-ban Szépanyám című színművével érdemelte ki a Magyar Tudományos Akadémia Vojnits-díját.

Életműve a stílusbravúr és a pongyolaság, a remekmű és a giccs között lebeg – tartja a kritika.

Sorsát talán ő maga foglalta össze a legpontosabban 1967-ben a jugoszláviai Bledben tartott nemzetközi PEN Club Találkozón. A hetvenhat évesen is fiatalos, szellemes és igézően kedves Zilahy Lajos magyar írókkal elüldögélve egy tóparti kávéházteraszon a következőket mondta: „Amerikában engem kommunistának mondanak, ti otthon reakciósnak neveztek – hát nem tudom, melyik a nagyobb marhaság.”
1972-ben súlyos csapásként élte meg a Halálos tavasz jugoszláv–spanyol–amerikai filmválto­zatának hatalmas bukását. Gondolkodott a végleges hazatelepülésen, ezt azonban halála megakadályozta. Az Újvidék melletti kamanci tüdőszanatóriumban hunyt el 1971. december 1-jén 83 éves korában. Végakarata szerint Budapesten temették el.