HIRDETÉS

Hatvanezer magyart keresnek Erdélyben

Somogyi Botond 2017. június 30., 13:16

Az Erdélyi Református Egyházkerület vizitációs bizottsága tavaly az erdélyi városok gyülekezeteit látogatta meg. Az ott tapasztaltakról kérdeztük Kató Béla püspököt, aki az ismét visszakapott Bolyai iskoláról és a Református Egyházak Világközössége elnökének kolozsvári látogatásáról is beszélt lapunknak.

Kató Béla püspök több lelkészt szeretne a nagyvárosi gyülekezetekbe Fotó: Kis Gábor

– Milyen céllal látogatott a vizitációs bizottság erdélyi városokat?

– Minden egyházmegyének a legnagyobb lakosú városi gyülekezetét választottuk ki. Évek óta látjuk a fő gondot, hogy a lelkek a nagyvárosokban tűnnek el a leghamarabb. Amíg a legkisebb gyülekezetek fenntartásáért harcoltunk, addig ezrek tűnnek el a városokban. Egyházunk a református lelkészek által megkeresztelt személyeket keresné meg a városokban, hiszen óriási számról beszélünk: Erdélyben mintegy 60 ezren kallódnak, akik nem szerepelnek az egyházi kimutatásokban.

HIRDETÉS

– Városon mennyire foglalkozik az egyház a gyülekezeti tagokkal?

– A lelkipásztorok sok szolgálatot végeznek. Az emberek városon is sokszor fordulnak az egyházhoz, nálunk ugyanis nem olyan mértékű a szekularizáció, mint tőlünk nyugatra. Egy elöregedő társadalomban rengeteg temetés van, amelyet mind egyházi szolgák végeznek el. Ezen kívül nyilván sok más szolgálatot kell végezni.

Sokat dolgoznak, ám sok lelkipásztoron látszik a rezignáltság is. Úgy érzik, nem elég az, amit tesznek, a sok temetési szolgálat felőrli az embert, de kénytelenek ebben a „taposómalomban” élni.

– Mire lenne akkor szükség?

– Az, amit a gyülekezetek várnak, a személyes kapcsolattartás: a családlátogatás, az emberek folyamatos felkutatása. Erre a típusú munkára városon nincs ember.

– Szükség lenne több lelkipásztorra, vagy a váro­son szolgálók ezt nem így látják?

– Anélkül, hogy ne állítanánk be több munkást az aratásba, a probléma nem fog megoldódni. Sokan belátják, hogy csak akkor javul a helyzet, ha több személy dolgozik. A megoldási javaslatokban viszont eltérések mutatkoznak. Egyesek azt tartanák jónak, ha segédlelkésszel lehetne e pluszmunkát elvégeztetni. Ez azonban nem járható út, mert a személyes kapcsolattartás nem bízható olyan személyekre, akik egy-két év múlva a gyülekezetből továbbállnak. Ez a típusú munka állandóságot igényel.

– Miért tartózkodnak a lelkipásztorok az ilyen megoldástól, hiszen az ő munkájukat is megkönnyítené?

– Emberi gyarlóság miatt. Nem tudják, hogyan tudnának együtt dolgozni – munkát megosztani – egy-egy gyülekezetben egy másik lelkipásztorral anélkül, hogy az egyik a másikat ne alázná meg. Sokan ugyanis egymásban nem szolgatársat, hanem vetélytársat látnak. A probléma megoldásában a gyülekezetnek is nagy szerepe lesz: tud-e minden lelkipásztort saját karizmája, tehetsége alapján kedvelni, munkába állítani, vagy pedig azt teszi, hogy a lelkipásztorokat folyamatosan összehasonlítja. Ha az egyikre mindig azt mondják, hogy azt jobban szeretik, akkor óhatatlanul egy értékskála alakul ki, amely negatív hatással lesz a munkára. Ez kultúra kérdése is: olyan lelkipásztorokra van szükség, akik együtt tudnak dolgozni másokkal, nemcsak a személyes érdeküket és ambícióikat nézik, hanem a közösség érdekében munkálkodnak.

– Ez mennyire munkaszervezés kérdése is?

– Vidéken egy-egy lelkipásztornak négy-öt egyházközségben is el kell látnia a feladatát: azt kell megtanulnia, hogyan lehet megszervezni a munkát, például presbitereket, gondnokokat megkérni nem egyházi feladatok elvégzésére.

Városon két-három lelkipásztornak közösséget kell alkotnia, hogy együtt végezze el a sokrétű feladatot: lehet, hogy egyesek jobban értenek a fiatalok nyelvén, mások az idősebbekkel tudnak jobban foglalkozni, van, aki az igehirdetés terén ügyesebb. Ezt felismerni az igazi kihívás, amire nevelni és nevelődni kell.

– Óriási a lemorzsolódás. Mi okozza leginkább a fogyást: a kivándorlás, a születések számának hiánya vagy az asszimiláció?

– Mindhárom együtt.

A születések csökkenése 1990 óta tartó folyamat. A mai ember felfogásában egyre inkább az alakul ki, hogy a gyermek csak gond, akadály az önmegvalósítás és a kibontakozás útján. Ez jellemzi a nyugat-európai korszellemet, amely lassan hozzánk is begyűrűzik: ne vállald a gyereket, az életet, és a jövőt se, majd elintézi más. Nyilván el fogja intézni az, aki nem így gondolkodik: a világ más részein lakók, akik szaporodnak, és ide jönnek, ahol nincs munkaerő.

Ezért azt látom, a jövőben kultúrák, nemzetek fognak eltűnni, mert aki ilyen politikát folytat, annak ez lesz a sorsa.

Az is igaz, hogy az áldozatvállalással felnevelt gyerekekre, ifjakra – ahogy az állatvilágban a fiókákra – nagy veszélyek leselkednek. Még ki sem bontják szárnyaikat, és a nagy ragadozók le is csapnak rájuk: viszik külföldre dolgozni. A harmadik is szomorú jelenség. Sajnos nem kell elmenni Amerikába, Nyugatra vagy akár Bukarestbe, hogy valaki elhagyja hitét és anyanyelvét. Megtörténik ez Kolozsváron is. Ezt csak egyetlen módon lehet megakadályozni: ha az anyanyelvű oktatás rendszerét minél jobban fejlesztjük. Ezért szükséges, hogy az egyházközségek is részt vegyenek az intézményalapításban és -szervezésben.

– Nagy eltérés mutatkozik a népszámlálási és az egyházi adatok között. Ez a többi történelmi magyar egyházra is vonatkozik, vagy csak református sajátosság?

– Sajnos, hogy mindenik egyházra érvényes. A római katolikusoknál kicsit árnyaltabb a kép, hiszen az ő híveik nem mind magyar ajkúak.

– A püspöki mandátum vizitációs szokása szerint a bizottság nemcsak az egyházközség vezetőségével találkozik, hanem a település elöljárójával is. Ez sikerült most is?

– Igen, minden városban készséggel fogadták a vizitációs bizottságot. Hasznos találkozók voltak: a gyülekezeteket a város problémáinak viszonylatában is megismertük, megláttuk azt, milyen lehetőségeik vannak. Beszéltünk az iskolaügyekről és a szociális kérdésekről is. A legtöbb helyen nyitottak voltak, sőt egy-egy településen konkrét megoldást is találtunk a felmerülő problémákra. Persze az ellenkezője is igaz, Marosvásárhelyen immár harmadik alkalommal járok a polgármesternél, mégsem történik semmi.

– Tavaly év végén elhangzott: érdemes lenne stratégiát kidolgozni a városi misszió fellendítésére. Készült-e ilyen, és ha igen, az mire összpontosít?

Az igazgatótanácsnak bemutatott ajánlásokban azt fogalmaztuk meg, hogy városon a lelkipásztorok számát növelni kell.

Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy kisebb gyülekezetek lelkipásztorait úgy válasszák meg városra (is), hogy a kisebbet a nagyobb társegyházává fogadja. Ez bizonyos esetekben azért is előnyös lehet, mert a fiatal lelkipásztorok családjában a gyerekek iskoláztatása gondot jelent. Ez utóbbi megoldás lehet a lelkipásztorhiány szempontjából is. Jelenleg 50 gyülekezet üres, ebből talán fele lenne képes eltartani egy lelkipásztort családjával együtt. Ez hosszú távon azt jelenti, hogy a jövőben két-három egyházközségnek össze kell fognia. 15 évvel ezelőtt a „bokrosítás” szitokszónak számított, a közeljövőben azonban a valóság lesz, amire rá leszünk kényszerülve.

– Az utóbbi években a res­titúciós folyamat megakadt, sőt, a visszaállamosítás tényével is szembe kellett néznünk. Üdítő kivételt jelent a marosvásárhelyi iskola. Miről van szó?

– Elődeink sok mindent építettek, de több mindent el is mulasztottak. 1906-ban, amikor a marosvásárhelyi kollégium új része felépült, nem telekkönyvezték. 1948-ban államosították, a 2000-es években pedig visszaadták. Ezt akkor a polgármesteri hivatal megtámadta, a bíróság azonban az egyháznak adott igazat. Az épület felújításához azonban ma már pontos kataszteri felmérések szükségesek: nemrég derült ki, hogy a régi, lebontott épületek helyébe emelt 1906-os ingatlan nincs rávezetve a telekkönyvi kivonatra. Az országban hasonló helyzetben van több intézmény és magánszemély is. A megoldás ilyenkor az, hogy a polgármesteri hivatal kiad egy papírt, amelyben igazolja, hogy a szóban forgó épület létezik, ennek alapján pedig telekkönyvezik az épületet. Erre a városháza nem volt hajlandó, ezért pert indítottunk, amelyet két év után nemrég nyertünk meg. Így kezdődhet meg a közeljövőben a teljes Bolyai felújítása – anyaországi támogatással.

– Nemrég Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének elnöke járt Kolozsváron, aki a restitúciós harcban támogatásáról biztosította egyházunkat. Mennyire lehet hatékony a REV-nek a román kormány irányába kifejtett esetleges nyomásgyakorlása?

 – Románia külpolitikájában mindig azt hangoztatja, hogy a kisebbségi jogokat messzemenően betartja. A Jerry Pillay-jel való beszélgetés során igyekeztünk rávilágítani arra, hogy ez nem igaz. Abban nem reménykedhetünk, hogy bármelyik világszervezet képes lenne befolyásolni egy-egy kormány döntését, ám ha meggyőződik igazunkról, akkor a figyelemfelkeltő szerepére vállalkozhat. A REV elnöke dél-afrikai származású, és elmondta, hogy érzi, mit jelent az, ha az igazságot és a békességet egyidejűleg szeretnénk egymás mellett tudni. Megbékélni rendkívül fontos, de az csak úgy lehetséges, ha előbb kimondjuk az igazságot is. Ma a nagypolitika csak a stabilitásra összpontosít, de egyértelmű, hogy békesség hosszú távon csak ott lehet, ahol igazság is létezik.

 

HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS