Amerikai keresztszülők támogatják a diákokat

Somogyi Botond 2015. október 27., 21:36

Újraindulásának 25. évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Református Kollégium, a kincses város egyik legrégebbi oktatási intézménye, amely több mint 460 éves múltra tekint vissza. A kétnapos rendezvénysorozaton az iskola tanárain és diákjain kívül számos bel- és külföldi vendég, köztük véndiákok, egykori tanárok, de még amerikai támogatók is jelen voltak.

•  Fotó: Kiss Gábor
galéria
Fotó: Kiss Gábor

Úgy indultunk, hogy semmink sem volt. Nem volt épületünk, osztálytermeink, berendezésünk és tankönyveink sem. Csak tanárok és diákok. Ahogy az alapító, néhai Csiha Kálmán püspök fogalmazott: az iskolának teste nincs, de lelke van, és élni akar – emlékezik vissza dr. Székely Árpád igazgató.

Az iskola kezdetben négy tantermet kapott egy külvárosi iskolában – és külön bentlakási szobákat román diákok között –, ott kellett kezdeni az életet délutáni oktatás keretében. És tizenkét éven keresztül folytatni az építkezést iskolaépület nélkül. „Sok megpróbáltatásban volt részünk: 12 évig tartó otthontalanság, ellenségeskedés, jogfosztottság. Gondjainkban mindig mellettünk állt egyházunk, és állhatatosak maradtunk” – eleveníti fel az igazgató a nehézségekkel tele első korszakot. 2002-ben egy helyi politikai alkunak köszönhetően sikerült beköltözni a Farkas utcai épületbe, amely a kollégium régi, több mint 200 éves ingatlanját jelenti. Az iskola másik, újabb épületét a mai napig egy román iskola bitorolja az udvarral és más hozzátartozó ingatlannal együtt.

A kórussal Amerikában

A régi épületet a diákok és tanárok karácsony előtt vehették birtokba, az egyház pedig bel-és külföldi támogatásoknak köszönhetően rendbe tette és felszerelte. Az iskolának fokozatosan sikerült kidolgozni a hagyományokra épülő, hitvallásos, mégis modern nevelés és oktatás módszereit. „Kiharcoltuk tanintézetünk helyét Kolozsvár oktatási rendszerében, és jelen vagyunk Erdély kulturális életében is. A reménység és a hit segítségével haladunk lépésről lépésre egy olyan tanintézetet építve, amelyben a diákokat erdélyi magyar társadalmunk öntudatos, keresztyén hitben élő tagjaivá neveljük. Eredményeink erről tanúskodnak” – mondja büszkén Székely Árpád.

A kétnapos rendezvénysorozat nyitányaként Kovács Tibor iskolalelkész igehirdetését követően az iskola védjegyévé vált kórus ünnepi műsorát hallgathatták meg a jelenlevők. Dr. Székely Árpád karnagy vezetésével nemcsak a jelenlegi kórustagok, hanem a régiek is felléptek. A szintén 25 éves kórus iskolát megtartó jelentőségét hangsúlyozta Nádas Gabriella is, aki az iskola keresztszülői programjának észak-amerikai koordinátora. Lapunk kérdésére elmondta: 1992-ben kezdte el a munkát, amikor a Székely Árpád vezette kórus észak-amerikai turnén vett részt. Rengeteg magyar szeretett volna segíteni a fiatalokon. „Ezt szeretném örökbe fogadni” – mutattak a kórusban éneklő gyerekekre a későbbi támogatók. Akkor határozták el, hogy pénz gyűjtenek, az iskola vezetőségét pedig arra kérték, hogy ossza be a szükséget szenvedő diákokhoz a keresztszülőket. Az évek során kialakult az a szokás, hogy a támogatott gyerekek levelet írnak az őket segítő amerikai magyar családoknak, így azok első kézből értesülhetnek az erdélyi élet nehézségeiről, de szépségeiről is.

Huszonöt év alatt másfél millió euró

Amerikában, főleg abban az időben, nem sokat tudtak az itteni helyzetről. „Ez a program nemcsak a diákok anyagi megsegítését jelenti, hanem az amerikai magyarok tájékoztatását is valamiképp elősegíti” – magyarázza meglepően jó magyarsággal a Kanadában született Nádas Gabriella. Kezdetben mintegy 150 személy adakozott, mára azonban az idősebb generáció kihalt. Egyre kevesebb a támogató, viszont az összegek nőnek – mondja bizakodva a szervező. Az elmúlt több mint két évtizedben mintegy másfélmillió dollárt sikerült az iskolának elküldeni, évente 45-50 ezer dollárt. „Nagy összegnek tűnik, de évekre lebontva már nem az, főleg ha ilyen nagy iskoláról van szó. Inkább az adakozók részéről tűnik soknak, hiszen nem alapítványok vagy szervezetek, hanem magánszemélyek adják össze a pénzt”. Arra a kérdésre, hogy mi motiválja e programnak a koordinálását, Nádas Gabriella elmondta: „szüleim az Érmellékről kerültek ki Amerikába, családi hagyomány volt a magyar közösségek szolgálata, ezt pedig nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni, még idegen környezetben sem. Bár Kanadában nőttem fel, mindig azzal a tudattal éltem, milyen jó magyarnak lenni. Azért szeretek segíteni azokon, akik Erdélyben, nehéz sorban élnek, mert nem sokan múlt, hogy én is közöttük legyek.”

Csiha Kálmán püspök iskolát újraindító döntésének jelentőségét méltatta Lauer Edit, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke. Hangsúlyozta, az egykori püspök ötlete volt az amerikai segélyezés és a keresztszülői program beindítása is. Nem távoli alapítványokról van szó, hanem valódi keresztszülőkről. „Az adományozók között voltak és vannak családok, akik mindennapi jövedelmüket osztják meg az erdélyiekkel, idősek, akik nyugdíjukból tesznek félre, egykori diákok és kolozsvári elszármazottak, akik őseik, városuk szüleik iránti tiszteletüket fejezik ki adományaikkal” – fogalmazott Lauer Edit.

A Kolozsvári Református Kollégiumnak jelenleg mintegy 750 diákja van. Az óvodai és elemi tagozatok mellett elméleti gimnáziumi oktatást és duális szakoktatást is biztosít diákjainak, és diakonisszaképző főiskolai tagozatot működtet. A Szász Domokos püspökről elnevezett iskolában a szakiskolai tagozatot tavaly Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében indította el a kollégium.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.