A gyökér tovább táplálhatja a koronát

Somogyi Botond 2018. február 16., 10:36 utolsó módosítás: 2018. február 16., 10:40

Múlt év végén az Erdélyi Református Egyházkerület jelentős összeget kapott a magyar kormánytól. A támogatás felhasználásáról, a reformációi ünnepségekről, a nyugati kereszténység meghasonlásáról, parlamenti választásokról és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról beszélgettünk Kató Béla püspökkel.

Kató Béla: háromszáz terv megvalósítását finanszírozta meg a magyar kormány az Erdélyi Református Egyházkerületben Fotó: Gligor Róbert László

– Év végén a magyar kormány nagyobb összeget adományozott az erdélyi református egyháznak. Mire lehet felhasználni a támogatást?

– Ekkora összeget eddig még egyetlen egyház sem kapott. De azt is tudni kell, hogy az egész Kárpát-medencében a mi egyházkerületünk a legnagyobb (ide értve a katolikus és akár az ortodox egyházat is). Ha csak a Konstancától Máramarosig és a Zsil völgyéig terjedő területet vesszük, a mintegy 27 milliárd forintnyi támogatás nem is sok. Azért nem, mert százéves lemaradást kel behoznunk, ugyanis intézményeink egy része teljesen lepusztult. Ezek rendbehozatala sokba kerül. Ebből az összegből mintegy 300 ingatlant, illetve intézményt kell felújítanunk, létrehoznunk. Nemcsak az erdélyiek, hanem a magyarországiak is megszokták, hogy az elmúlt negyven évben intézményeket szervezek és hoztam létre az élet legkülönbözőbb területein. Most is olyan tervvel álltam elő, amely részleteiben lebontva sok területet foglal magában.

– Hogyan készülnek a megvalósításra?

Nem könnyű ekkora összeget rövid időn belül szakszerűen elkölteni, de Kolozsváron létrehoztunk egy beruházási irodát, amelyet folyamatosan bővítünk, vidéken is több embert fogunk munkába állítani: tervezőket, kivitelezőket.

Hiszen 300 tervet egy helyről nehéz felügyelni és átlátni.

– Melyek a legfontosabbak?

– Az ifjúsággal foglalkozó intézmények megerősítése és felépítése, a református kollégiumok felújítása. A sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumot a felújítás után sajnos elvették tőlünk. Ám szükség van a marosvásárhelyi kollégium teljes átépítésére. Ugyanakkor a kulturális örökségünk megóvását is célul tűztük ki. Uniós pályázat során megszépült a széki és a Farkas utcai templom, az újabb uniós támogatásnak köszönhetően pedig a dési, bánffyhunyadi, ótordai és nagyenyedi templom lesz soron. De ezen kívül számos templomot kellene még felújítanunk – beleértve akár azokat az Árpád-koriakat is, amelyek elhagyatva állnak. Szeretnénk Udvarhelyszéken a Zetelaki tó mellett ifjúsági központot építeni, ahol akár kétezer fiatal is táborozhat. E mellett a bonyhai Bethen-kastélyt újítjuk fel a hozzá tartozó parkkal együtt, mellé pedig konferenciaközpontot építünk. De tervben van számos gyülekezeti ház felújítása, valamint idősotthonok építése.

– Sikerült-e a tervek szerint megünnepelni a reformáció jubileumát? Közelebb került-e vajon az erdélyi magyar református az egyházhoz?

– Ezt igazán még nem lehet felmérni, de a lehetőség benne volt. A legkisebb egyházközséget is arra buzdítottuk: a jubileumi évet kihasználva mozgósítsa a gyülekezetet, mozdítsa meg a híveket. Ha ez sikerült, akkor annak meglehet az eredménye. Hogy sikerült-e mindenhol leásni a gyökerekig, abban nem vagyok biztos. De egyházkerületi szinten mindenféleképpen erre törekedtünk: megvizsgáltuk a fát, megnéztük a gyökerét.

– És mit találtak?

– Sajnos vannak elhalt részek is. Ám a gyökérzet még mindig elég erős ahhoz, hogy a koronát táplálja. Az ápolásra viszont nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy még nagyobb romlásnak ne induljon. Képletesen beszélek ugyan, de azzal, hogy a látogatások során megnéztük a gyülekezeteket, intézményeinket, az iskolákban a tanítást, egyúttal megvizsgáltuk erőforrásainkat is. Egy-egy nagyobb megmozdulás során részben tükröződött, hogy van-e még elég egyházhoz kötődő ember.

Az emlékezések során kirajzolódott, mekkora tömegek mozdulnak meg, kik keresik az egyházi közösséget és az ahhoz való tartozás lehetőségét. Ezekből merítkezve lehet a következő éveket megtervezni.

Úgy fogalmazok, hogy 500 plusz egyben vagyunk, s ettől kezdve a következő éveket így fogjuk számolni, 500 plusz kettő, plusz három…

– Miként ünnepeltek más tájakon?

– A nyugati világ is megemlékezett a reformációról, de ott nem mentek le a gyökerekig. A lényegről nem akart hallani és beszélni sem. Egyszerű történelmi évfordulónak tekintette. Sehol nem éreztem azt, hogy a nyugati protestáns egyházak az eredeti reformátori elvek szerint szeretnének megújulni. Sőt szemérmesen elhallgatják azt, ami néhány száz évvel ezelőtt megmozdította a szíveket, lelkeket. Új elméleteket gyártva egyre hátrébb és hátrébb lépnek az igazságtól.

– Ahogy a politikában, úgy a keleti és nyugati keresztyén egyházak között is egyre jelentősebb véleménykülönbségek vannak. Vajon miért?

– Ragaszkodunk az anyanyelvi igehirdetéshez, oktatáshoz, erdélyi magyar református önazonosságunkhoz, ebből pedig nem engedünk. Ez egyeseknek elzárkózást, gettósodást jelent, nem fogják fel. Mások szerint nem értjük az idők szavát, hiszen ma egy nagy nemzetközi egyesülés van folyamatban: teljesen elmosódnak a határok, még az egyházak között is. Nem számít, ki a keresztyén, ki a muzulmán vagy éppen buddhista, mindenki jó ember, és mindenkivel együtt kell élni. E kérdés nyilván a migráció kapcsán jön elő, a nyugatiak csodálkoznak, mi miért nem akarjuk. Ilyenkor elmagyarázom, hogy nekünk történelmi tapasztalataink vannak erről. Különben is:

nem szeretnénk feloldódni egy nagy tengerben, mert az a vesztünket okozná.

Úgy érzem, erdélyi magyar közösségünk nem szeretne egy ilyen olvasztótégelybe belesimulni. A nyugati protestánsok politikailag korrektek és teljesen elfogadják azt a világrendet, amely számtalan meghasonlást kíván tőlük, ők pedig dalolva teljesítik azokat. Amikor együtt vagyunk velük, enyhén szólva is próbáljuk kerülni a témát, de azért mindig ott lebeg felettünk.

– Létezik-e valamilyen megoldás?

– A keleti és a nyugati egyházak közötti meg nem értés és véleménykülönbség valós. Érződik, hogy valami bekerült a küllők közé. De hogy a feszültséget hogyan lehet feloldani, ezt nem tudja senki, ugyanis az álláspontok merően különböznek. Az pedig különösen rosszul esik, amikor valakik felsőbbrendű érzéssel mintegy lesajnálják a „kicsi, konzervatív egyházakat”.

– Idén tavasszal parlamenti választásokat tartanak Magyarországon. Mennyire befolyásolhatja az eredmény egyházunk életét, munkáját?

– Ha arról beszéltem, hogy soha ilyen hathatós támogatást egyházkerületünk nem kapott Trianon után, mint az elmúlt néhány évben, akkor mindenki számára világos lehet: ha bármi is változna Budapesten, számunkra nagy veszteséget jelentene. Ez által pedig egy folyamat szakadna meg. Ugyanakkor

messzemenően visszautasítom azt a feltételezést, hogy a számunkra megítélt támogatás összefüggne bármiféle szavazatvásárlással.

Olyan nagy összegről van ugyanis szó (mintegy 90 millió euró – szerk. megj.), amely nem szavazatok megvásárlását jelenti, hanem egy széleskörű nemzetstratégia része. Hiszen most van lehetőség arra, hogy azt a hátrányt, amelyet szinte száz év óta érzünk, részben pótoljuk. Ezt kell szem előtt tartanunk. A magyar kormánynak nincsenek „különböző céljai” velünk. Támogatást nyújtott, hogy mi a céljainkat és terveinket a pénzösszegből próbáljuk megvalósítani, életbe ültetni – itt Erdélyben.

– Hol áll jelenleg a restitúciós folyamat?

– Az utóbbi évben teljesen leállt. Az időhúzás rendkívül jó stratégia. Mintha nem is létezne a restitúciós törvény. Annak idején, 2000-ben a Sapientia Egyetem azért jött létre, mert az erdélyi magyarság hiába kérte az önálló magyar Bolyai Egyetemet. Ezért építünk ingatlanokat és hozunk létre intézményeket most: mert történelmi időket élünk és van rá lehetőségünk. A régiek közül ugyanis sokat nem szolgáltattak vissza.

– Az intézményépítés mellett milyen más jellegű tervei vannak az egyháznak?

– Az intézményépítés szó hallatán nem csak az ingatlanra kell gondolni. Az épületekben folyó munka a lényeges. A teológiai épület felújítása mellett igyekeztünk a teológiai képzésre is figyelni: bevezettük az egyéves gyakorlattal egybekötött hatéves képzést. A diakóniát sem hanyagoljuk el, idén igyekszünk befejezni néhány öregotthon építését: ez is arra világít rá, hogy az egyház miként vállalja fel az idősekkel való gondoskodást, a szeretetszolgálatot. Természetesen az is fontos, milyen felkészültségű és szellemiségű személyzet dolgozik majd ott, hiszen az határozza meg az intézmény reformátusságát. Továbbra is gondot fordítunk a lelkipásztorok képzésére, idén pedig hangsúlyosabb lesz a presbiterek továbbképzése is. Az egyetemi bentlakások helyzete, az IKE munkája mind lényeges terület számunkra, amelyet továbbra is támogatunk. És rendkívül fontosnak tartom, hogy a nagyvárosi gyülekezetekben több lelkipásztor álljon munkába. Kolozsvár például rohamosan növekszik, évente több ezer lakossal nő, ennek bizonyos hányada magyar. Néhány évtizeden belül akár milliós nagyságrendű lehet, ezért a városban az ide érkező magyar reformátusokból gyülekezeteket kell majd alapítani. A nagy kérdés az, lesz-e elég missziós lelkületű lelkipásztor. A gyülekezeteknek és lelkipásztoroknak lesz a feladatuk, hogy kineveljék a fiatalokat – akár 10–15 évig istápolva őket – az ilyen jellegű munkára.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat