Új imaház Apahidán: „őrült” iramú történet

A kétezres években Kolozsváron és környékén nagy mértékben beindult a lakásépítés, ennek nyomán sokan költöztek a város környékére – Apahidára, Dezmérre, Szamosszentmiklósra, Telekfarkára. Jobbára betelepült református lakosságról van szó, de nem csak az utóbbi húsz évet tekintve. A hetvenes-nyolcvanas években itt lakó reformátusok is betelepültek voltak a környező falvakból (Magyarszovátról, Magyarkályánból, Kolozsról). Az utóbbi években akik Erdély különböző részeiből a kincses városba jöttek tanulni, a környéken telepedtek le. Ezért találunk itt reformátusokat Barótról, Szatmárról, a Kalotaszeg falvaiból, Nagyváradról, de különféle más településekről is. Sok a fiatal család egy vagy két gyermekkel, de élnek középkorúak és idősebbek is. Legtöbben közülük Kolozsvárról költöztek ki – tudom meg dr. Sikó Csaba lelkipásztortól, aki hosszú évek óta pásztorolja a Kolozs környéki  reformátusokat feleségével, a szintén lelkipásztor Sikó Piroskával.

A Kolozsvári Egyházmegyében mintegy öt-hat évvel ezelőtt – a korábbi szászfenesi minta alapján, ahol a magyar kormány segítségével a templom is felépült – felmerült az apahidai egyházközség alapításának a gondolata. „Az ötletet mindenki támogatta, de senki sem tett semmit. Először azt kellett tisztázni, hova tartozik Apahida. 2012-t követően, mikor a két kolozsvári egyházmegye egyesült, kiderült, hogy mindkét egyházmegyében volt egy hivatalosan létező Apahida szórvány. A Mezőségről beköltözött személyeket Páll Zoltán kályáni lelkipásztor, a Kolozs környékéről érkezőket Sikó Csaba pásztorolta” – magyarázza dr. Bibza Gábor esperes. Előbb egyesíteni kellett a két Apahida nevű szórványt, majd a kolozskarai lelkész, Sikó Csaba felmérést készített. Ennek alapján lehet tudni, hogy 2018-ban 200 református élt Apahidán és környékén. 2018 nyarán az egyházkerületi közgyűlés jóváhagyta a missziós egyházközség megalapítását. Az egyházmegyei tanács által meghirdetett pályázatra egyedül Sikó Csaba jelentkezett, akit Kató Béla püspök 2020. szeptember 1-jével nevezett ki. Jelenleg a missziós egyházközséghez az apahidai rész mellett hozzátartozik Dezmér, Szamosszentmiklós, Telekfarka, Nemeszsuk és Zsuki Ménes református lakossága is.

A felmérést Sikó Csaba még 2017-ben végezte, a meglevő adatok alapján – bár azok a ki- és beköltözések folyamán állandóan változnak – pedig nagy lelkesedéssel fogott bele a gyülekezetalapításba.

Közben folyamatosan kerestem az eladó ingatlanok között a mi céljainknak legmegfelelőbb lehetőséget: legyen minél inkább központi, jól megközelíthető helyen, nagy telekkel, amelyen majd templomot tudunk építeni. Ugyanakkor legyen megfelelő állapotban levő ház is a telken, amely átalakítható imaházzá, hogy a templom felépüléséig legyen hol összegyűlnünk és gyülekezeti alkalmakat tartsunk” – magyarázza Sikó.

Szeptember végére sikerült megfelelő ingatlant találni. Apahidán arról álmodoztak, hogy ha Isten megsegíti őket, karácsonyra már istentiszteletet tarthatnak a hajlékban. Kató Béla püspök anyagi támogatást ígért az ingatlanvásárláshoz (hiszen az éppen alakuló egyházközségnek semmije sem volt). Ám nagy bökkenőnek bizonyult, hogy szükség volt a szomszédok hivatalos beleegyezésére is, hogy templom épüljön a szomszédságukban.

„Sok ima után megtapasztalhattuk, hogy Isten kimunkálta az elején elutasító szomszéd szívében is a beleegyezést.

December 4-én ezt az utolsó hivatalos beleegyezést is kézbe kaptam, és erős vágy volt bennem, hogy ha Isten megsegít, ne csak az sikerüljön karácsonyig, hogy a hivatalos iratok elintézésével megvásárolhassuk a házat, hanem át is alakíthassuk imateremmé, és karácsonykor ott ünnepelhessünk” – meséli az év végi álmokat a lelkipásztor. Miközben a hivatalos papírokat intézték, építészt is sikerült találni, aki hosszas győzködésre az év végi zsúfolt időszak ellenére hajlandó volt félretenni pár napra az addigi munkáját és kisegíteni az apahidaiakat.

Végül december 15-én sikerült megvásárolni az ingatlant, és elkezdődött a visszaszámlálás. Nyolc nap volt még a szentestéig. „Többen le akartak beszélni az átalakításról, mert tél és hideg lévén nem tartották lehetségesnek, hogy rövid idő alatt elkészüljünk. Őrült merészségnek tűnt belevágni. Mégis úgy érzem, meg kellett próbálnunk, mert ha Isten megsegít, sikerülni fog. És belevágtunk. Lépten-nyomon azt tapasztaltam, hogy Isten mellénk állt, és a háttérben úgy igazgatta a dolgokat, hogy mindent sikerült elintézni” – mondja lelkesen Sikó Csaba.

A munkálatokat az építész egy-két kollegája mellett önkéntes, jóindulatú és segítőkész gyülekezeti tagokkal, valamint Csaba 76 éves kőműves édesapjával végezték el, aki Marosvásárhelyről utazott Kolozsvárra fiának segíteni.

Mások önkéntes adománnyal járultak hozzá. Falat bontottak, csempekályhát tettek rendbe, kéményt raktak, villanyt szereltek, festettek az utolsó pillanatokban. Volt, hogy késő éjszakába nyúlóan is dolgoztak. Karácsony nagyhetében alig sikerült a lelkészt telefonvégre kapni, hiszen állandóan úton volt: istentiszteletet tartott, dolgozott vakolókanállal a háznál, bevásárolt, ifiórát tartott, karácsonyi műsort készített elő, papírmunkát és még ki tudja mi mindent végzett. És közben sikerült elvégezni mindazt, ami feltétlenül szükséges volt az imaterem kialakításához. Szerdán még a nagytakarításon volt a hangsúly, szenteste délelőtt a gyerekekkel már a karácsonyi zenés-verses műsor próbáját tartották meg.

A kicsik az új helyzettől megszeppenve, de nagy lelkesedéssel mutatták be a zenés-verses karácsonyi műsort • Fotó: Somogyi Botond

Ilyen előzmények után indultam el karácsony estéjén az apahidai imaházhoz. Elsőként érkeztem a helyszínre, szemügyre vettem az ingatlant, amely kívülről egyelőre csupán kisebb családi háznak látszik. Nemsokára érkezni kezdtek a hívek, sorra álltak meg a kocsik a főút mellett, kinyílt a kertkapu, majd az ajtó, és beléphettünk az új imaházba. Bent már duruzsolt a felújított csempekályhában a tűz; a fehérre festett falak, a szép szőnyegek, a feldíszített karácsonyfa (körülötte pedig a kicsiknek gondosan előkészített, adományokból megvásárolt csomagok) meghitt, bensőséges hangulatot árasztottak. Mint ahogy az igehirdetés során elhangzó karácsonyi történet és a felhangzó ének is: kicsiny Betlehemben megzendült az ének.

A kicsiny imaterembe azok a családok jöttek el szenteste, akik a járvány miatt merészebbek voltak, nem féltették családjukat, és ahol a gyerekek megtanulták a karácsonyi verset. A kicsik megszeppenve az új helyzettől, ám lelkesen mutatták be az utolsó pillanatokban összeállított műsort, majd átvették az ajándékokat, kifelé menet az ajtóban a szülők pedig a 2021-es zsebnaptárt.

Másnap – mint ahogy később megtudtam – karácsony első napján is szép számmal, hálás szívvel vettek úrvacsorát az újonnan létrehozott gyülekezeti teremben. „Sok imádáság és munka övezte mindezt, de örömmel mondhatjuk, mint egykor Sámuel próféta: mindeddig megsegített bennünket az Úr. Bízunk abban, hogy megsegít a jövőben a templom felépítésében is” – reménykedik a lelkipásztor.

Az elmúlt tíz évben a szászfenesi után ez a második gyülekezetalapítás a Kolozsvári Egyházmegyében. „Kevesen hittek a történet sikerében, sokan ellenezték, de karácsonykor immár megvolt az első istentisztelet a gyülekezet frissen vásárolt családi házából kialakított imateremben, s ez máris sikertörténetnek nevezhető” – bizakodik az esperes, Bibza Gábor. Az egyházmegye főgondnoka, Floriska István pedig így fogalmaz: „a népszámlálás adatai alapján a Kolozsvári Egyházmegye területén szinte tízezer reformátussal több él, mint ahányat mi nyilvántartunk. Nagy szükség van arra, hogy ezeket az embereket megkeressük, ezért is tartom fontosnak az apahidai gyülekezet megalapítását”.

És hogy miért is vállalta a lelkipásztor – ahogy ő fogalmaz – ezt az őrült iramú történetet? Kissé viccesen fogalmazva talán még ő sem igazán tudja. Pedig dehogynem. Hiszen

belül régóta érzi: Isten a szívére helyezte Apahidát. Az esperes szerint azért esett a választás Sikó Csabára, mert „ő mindent egy lapra téve szinte megszállottan vállalta azt, amiről más hallani sem akart”.

Egybecseng mindezzel az, amit első telefonbeszélgetésünk alkalmával mondott nekem Csaba. Szerinte kevés dolog van a világon, amiért belefogott volna az egészbe, „de Isten ügye az más, azért mindent megtesz az ember.”

Látva ezeket jó látni és érezni, hogy léteznek még olyan szolgái Istennek, akik éjt nappallá téve – akár szó szerint is, hiszen a karácsony előtti napokban az imateremfelújítás során a lelkész vajmi keveset aludt–, a családi kényelmet is felhagyva mindent megtesznek a közösség szolgálatáért, az Úr dicsőségéért.

Isten hozott, apahidai missziós gyülekezet, boldog új esztendőt!