Arghezi felmenőit tisztázó kutatásáról rendkívül érdekes cikket közöl Ferenczes István költő (Arghezi/Ergézi. Ki volt Tudor Arghezi édesanyja?), amelyben megannyi apró részlettel világít rá az eddig ismertek problémás részeire.
Az apa
A tulajdonképpeni biográfiai kutatások és viták a költő 1967-ben bekövetkezett halála után kezdődnek, a 70-es évek közepe táján – mutat rá Ferenczes István, hozzátéve, hogy a legkitartóbb kutató Constantin Popescu-Cadem irodalomtörténész professzor, aki Arghezi apjának kilétét meglehetősen egyértelműen tisztázta. Érdekesség, hogy Arghezi születési bizonyítványában nem a valódi szülők szerepelnek, sőt, az ott bejegyzett lakcím sem azonos az igazival, ezt irodalomtörténeti kutatások bizonyítják. A bizonyítványban a költő apjaként a hivatásos katona Nae Theodorescu szerepel, holott mint kiderült, az apa a cukrász Nae Theodorescu, aki cukrászinasként kezdi a román fővárosban, majd függetleníti magát és 1878 körül édességboltot nyit a Kiseleff sugárúton. Arghezi anyja körülbelül ugyanakkor érkezik Bukaresbe, mint Theodorescu (az elárvult fiú anyjával jön fel Craiováról), és cselédlány lesz Manole Pârvulescu gyarmatáru-kereskedőnél, a Calea Victoriei-en lévő Steaua României nevezetű „băcăniában”. A két fiatal munkahelye pár száz méterre esik egymástól, s e közelség vezethet a kapcsolathoz, majd a házasságon kívüli gyermek születéséhez. A Székelyföld cikke kitér arra, hogy Arghezi apja „1883-ban megnősül, elveszi Anastasia (Zoe) Petrescut, aki olyan szép hozományt kap, hogy a férj végre a nevére írathatja a cukrászdát. Később Piteşti-en telepedik meg, a környékbeli falvakban lesz elég nagy birtokok bérlője, majd banki részvényes, végül banki tisztviselő. Valószínű, ezért állította a költő, hogy a földdel foglalkozott, majd banki alkalmazott lett. Nae Theodorescu javára írandó, hogy szerelemgyermek fiát rendszeresen pénzelte, később kibékülnek, ajándékba Harley Davidson márkájú motorbiciklit vásárolt, hogy többször látogathassa Piteşti-en, ahonnan mindig jól felcsomagolva indította vissza a fővárosba.”
Az anya
Az eddigi kutatásokra (elsősorban Popescu-Cadem eredményeire) hivatkozva a szerző ismerteti: az Arghezi név nem irodalmi álnév, hanem valóságos, a költő édesanyjának családi neve, s hogy Rozalia Arghezi egy Brassó melletti, Sechelisban nevű helységben Ion Argesi és Sofia nevű szülőktől származik. Ez a helységnév Brassó mellett nem létezik, a kutató számára éppen ezért tűnt érdekes kihívásnak annak megfejtése, hogy mit is takarhat. Egy kis etimologizálás után arra a következtetésre jut, hogy a sechel székelyre, a ban bányára utalhat. Az anya kilétének felkutatását többek között az az információ is segítette, hogy Rozalia római katolikus volt s hogy korábban Bukarestben élő magyar írók állították: Arghezi anyja magyar volt. Továbbá, hogy Kányádi Sándornak 1962-ben azt mondta Arghezi, hogy három boldog nyarat töltött Homoródfürdő környékén. A homoródmenti katolikus falvak anyakönyvi kivonatainak átnézése és hosszas kutakodás után lelt rá a tanulmány szerzője Ergézi Rozáliára, aki 1859. szeptember 26-án született Szentkeresztbányán.
A történet
Valószínűleg nehéz, szegénységben eltöltött gyerekkor jutott Ergézi Rozáliának, s csak 13 éves, amikor mellhártyagyulladásban meghal az édesapja, s édesanyja kemény munkára kényszerül, hogy a családot eltarthassa. „Rozáliának tizennyolc–húszéves korára sok választása nem lehetett: vagy beáll a bányába, a vasművekhez, netán a szénégetőkhöz, vállalja a nehéz fizikai munkát s aztán férjhez megy valamelyik helybéli legényhez; vagy elmegy valamelyik nagyvárosba cselédlánynak. Nem föltétlenül a nagyobb kereset reménye vitte erre az útra a székely lányokat, bár a fő indíték természetesen ez volt. Ellenben egyfajta kikupálódásnak, kiokosodásnak, jobb háziasszonnyá válásnak a vágya is motivációs tényezőként hatott, ami bele volt kódolva a cselédsorsba. Magyarán, világot láttak és tanultak: jó modort, illemet, tisztaságot, higiéniát. Az elinduláshoz kellett egy kicsi kalandvágy is. Ergézi Rozália is elindult Bukarest felé” – írja Ferenczes István. A szerelemgyerek Tudor Arghezin kívül még egy fia életben marad Rozáliának: Alexandru „vadházasságban” született, akit az élettárs Manole Pârvulescu fűszerkereskedő a nevére vesz, de az anyát nem veszi el feleségül. Alexandru, akiből később ügyvéd lesz, önállósulásáig, házasságáig végig az anyjával lakik. Ergézi Rozáliának megalázó sors, hányatott élet jutott: sötéttől sötétig dolgozott, főzött, mosott, vasalt élettársra, gyermekeire, később unokáira, akik ezt láthatólag egy csöppet sem becsülték. Mégis, az utókor távlatából nézve azt mondhatjuk, önfeláldozó élete nem volt hiábavaló: kiemelkedő fiakat és később unokákat nevelt. Az ő gondoskodása mellett nő fel Arghezi első fia, Elizaar is, akit a nála tíz évvel idősebb, tanárnőként gyermekét titkolni kénytelen Constanţa Zissu szül, s akit a költő vesz magához, s bíz Rozaliára. A fiú később jó nevű fotográfus lesz Párizsban és Elie Lothar néven híres filmrendező. Constanţát feleségül veszi a költő, de a frigy rövidnek bizonyul. Második feleségétől, Paraschiva Burdeától is két gyermeke születik a költőnek, őket is Rozalia dajkálja, akit a szívtelen feleség „használat után” albérletbe zsuppol. Azt, hogy Tudor Arghezi miként érzett anyja iránt, nyilván nem tudhatjuk, élete alkonyán egy interjúban vallotta be, hogy akit dajkájának nevezett, az valójában az anyja volt. Ferenczes szerint ezzel „keserves, frusztrált, komplexusokkal, gyötrelmes, rengeteg önkínzással terhelt és terhes, mégis gyönyörűséges életrajzára próbált lakatot tenni. Kiderült, hogy nagyon szerethette azt a székely asszonyt.”
Az Ergézi Rozália életéhez kapcsolódó tények viszont szomorúak. 1943-ban elhatalmasodnak rajta a betegségek, szklerózis, öregkori szenilitás egyaránt szerepel a kórlapon. Egy Bukarest melletti elmegyógyintézetbe kerül. 1944 telén és tavaszán a szíve egyre gyengébb, nem eszik, ereje elhagyja, lefogy 30 kilósra. 1944. július 3-án úgy halt meg, hogy családjából senki sem volt mellette. „A két fia – idézi Popescu-Cademet Ferenczes –, Alexandru Arghezi-Pârvulescu és Tudor Arghezi elfeledte és szándékosan elhagyta, anélkül, hogy valamilyen módon érdeklődtek volna boldogtalan anyjuk sorsa felől.” Alexandrunak megtáviratozzák a halálát, ő később köszönőlevelet küld és egy pénzutalványt a temetés költségeire.
„Ergézi Rozáliát a kórház udvarára temetik el. Pár év után felszámolják ezt a temetőt, a deszhumált csontokat egy közös sírba hantolják a szemközti templom temetőjébe” – olvasható a lebilincselő tanulmányban, amelyből még további részleteket is megtudhat e különös történetről az olvasó.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.