Amikor a kis Palikának el kellett volna döntenie, mi legyen, ha nagy lesz, fiatalon özvegyen maradt édesanyja kerek perec kijelentette: „Palika vasutas lesz, mert vasutasnak lenni a legszebb dolog a világon, szép, nyugdíjas állás.” Palikának azonban esze ágában sem volt sínek és gőzmozdonyok között leélni életét. Vasút helyett kalandokra vágyott, az első világháború idején, szinte gyerekként kiszökött a frontra, ahol ő volt a katonák postása. Anyja csendőrökkel volt kénytelen hazaszállíttatni kiskorú fiát.
Az otthon és az iskola unalmas óráit nem sokáig bírta: egyre sűrűbben látogatta az Aradi Hírlap szerkesztőségét. Később jócskán felnagyította elbeszéléseiben ezt a tevékenységét: „Tizenhat éves koromban az Aradi Hírlapban sok színes riportom jelent meg...” – noha egyetlen cikke sem lelhető fel a korabeli lapszámokban. Inkább amolyan kifutófiúnak számított, aki az aradi színházak körül – az Uránia és az Apolló mozik színházként is működtek – lézengett, és híreket, pletykákat szállított a lap színházi rovata részére.
Jávor, akit akkoriban még becsületes nevén Jermann Pál Gusztávnak hívtak, Trianon után hatalmas lépésre szánta el magát: egyszerűen kérte kiutasítását az újonnan létrejött Romániából, hogy Dániában telepedhessen le. Hogy mégis Magyarországon ragadt, azt annak köszönhette, hogy csak Budapestig volt érvényes a vonatjegye. Jávor leszállt a Nyugatiban, és elindult a világhírnév felé…
Lassan érő siker
A még mindig Jermann nevet viselő fiatalember minden vágya az volt, hogy színész legyen. Az ismeretlen nagyvárosban azonban mostoha körülmények várták: „Esténként beosontam a Nemzeti Színházba, és a háziszínpadon a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon. A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre” – mesélte. De az akarat hegyeket mozgat, Pálnak sikerült bejutnia a Színművészeti Akadémiára, ahol Pethes Imre és Szacsvay Imre tanítványa lett, és nevét Jávorra változtatta. Máig ismeretlen okokból az első fél év végén otthagyta (vagy kidobták) az akadémiát, tanulmányait az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában folytatta, ahol lehetősége volt esténként a Várszínházban statisztálni. Úgy tűnt, a szerencse végre nyomába szegődött, hiszen 1922-ben egy vizsgaelőadás után Csortos Gyula, az akkoriban szerveződő Renaissance Színházhoz (a mai Tháliába) invitálta. Szerződése folytán állandó keresethez jutott, amelyből már ágybérletre is telt. Ekkortájt kisebb, néhány mondatos szerepeket kapott, noha Móricz Zsigmond is méltatta alakításait a Színházi Élet című lapban, Jávor elégedetlensége egyre nőtt. Többre vágyott, pláne, hogy vele együtt indult pályatársai már jóval előbbre tartottak karrierjükben. Elkeseredésében meggondolatlan cselekedetre ragadtatta magát: a színház főtitkárának fejét – korabeli beszámolók szerint – egy letépett telefonkagylóval „ütögette”. A baj csak az volt, hogy a titkár maradt, Jávornak pedig még a fővárost is ott kellett hagynia. Több vidéki társulatban is megfordult, és csak 1929-ben tért vissza Budapestre. 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház tagja volt, színészi karrierje csúcsán minden műfajban alkotott, párhuzamosan több társulattal is fellépett, és rengeteget szerepelt a filmvásznon is. Egyrészt lubickolt a népszerűségben, másrészt meg is viselte az állandó figyelem: inni kezdett, idővel morcos, hirtelen haragú ember lett, egy újságírót például kedvenc vendéglője kellős közepén bántalmazott.
Az álomgyárban, álmatlanul
1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, tele kudarcokkal és megaláztatásokkal – hiányos nyelvtudása miatt például évekig éjszakai portásként dolgozott.
1955-ben Bárdos Artúr rendezésében, a New York-i Plaza Színházban eljátszhatta Molnár Ferenc Liliomának címszerepét, magyarul – idegen földön töltött éveinek szép ajándékaként. Majd megtörtént az, amire már oly régóta várt: 1956 nyarán alkalmi társulatával való izraeli vendégszereplése során megtudta, hazatérhet. 1957 őszén a Báthory nevű lengyel gőzös szállította feleségével Európa felé, s 1957. november 25-én régi barátai, Uray Tivadar, Boross Elemér, Bárdy György, valamint Sivó Emil és Surányi László, a Jókai és Petőfi Színház – Jávor új munkahelyének – képviselői fogadták a varsói expresszel érkező Jávor Pált és Olga asszonyt a Nyugati pályaudvaron.
Mindössze két évig élvezhette az itthon újra megtalált népszerűséget: a magyar színpad és filmvilág örök amorózója 1959. augusztus 14-én távozott a földi színházból.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.