Vissza kell utasítanunk a halálkultusz prófétáit – beszélgetés Szakács Árpád újságíróval

Makkay József 2019. november 28., 09:07 utolsó módosítás: 2019. november 28., 14:21

A tavaly elhunyt jeles publicista, Lovas István emlékére alapított díjat elsőként Szakács Árpád  erdélyi származású, Budapesten élő újságírónak ítélték oda. Az Erdélyi Napló egykori munkatársa Magyarországon tényfeltáró írásaival gerjesztett országos vitákat. A díjátadás alkalmából beszélgettünk.

A Lovas István Sajtódíj budapesti átadóján. A díjazott sokak szemében tabutémának számító kérdéseket boncolgat Fotó: Vermes Tibor

– A Lovas István Sajtódíj átadásán elhangzott beszédedben górcső alá vetted a 20. századot, jelezve, hogy a történelem ismétli önmagát. Megítélésed szerint ma ugyanazoknak az erőknek az ideológiai harca fenyeget, amelyek 1919-ben és 1945 után már végigpusztították Magyarországot?
– Minden ember természetes törekvése, hogy megértse a körülötte lévő világot és a különböző folyamatok hátterét. Közhely, hogy aki a múltját nem ismeri, annak nincs jövője, pedig ez a helyzet. Ami ma történik, egy több száz éves ideológiai háború sokadik csatája. Ennek egyik első látványos megnyilvánulása az 1789-es nagy francia forradalom volt. Erről rengeteg pozitívum található az iskolai történelemkönyvekben, viszont kár, hogy eléggé félrevezető módon.

A francia forradalom után létrejött szörnyállam volt a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrája,

az ideológiára épülő tömeggyilkosok egy egész társadalmi rendet próbáltak megsemmisíteni hasonló elvek alapján, mint a nácik. A társadalom összetételét és gondolkodásmódját akarták erőszakos eszközökkel megváltoztatni és létrehozni az ateista államot. A francia forradalom ideológiája szülte a 20. századi gyilkos eszméket, a bolsevizmust, a nácizmust és a mai liberalizmust. 1918-ban és 1919-ben az internacionalizmus jegyében akartak új embert alkotni. Nemcsak hazánk, hanem sok millió honfitársunk pusztult el e kísérletben. Ma pedig a kevert népességű Európa létrehozásával, a nemi identitás megszüntetésével, a nemzeti identitás elpusztításával, a kereszténység megsemmisítésével és a családi közösségek szétrombolásával egy sehová nem tartozó, senkihez nem kötődő emberekből álló tömegmasszát akarnak létrehozni a fogyasztói társadalom talaján.

– A kétkedők szerint ez jellegzetes összeesküvés-elmélet…
– Éppen olyan összeesküvés-elmélet, mint a szabadkőművesek szerepe az ország szétrombolásában. Raffay Ernő kutatásaiból tudhatjuk, hogy összeesküvés-gyakorlatról van szó. Csak be kell menni a Magyar Országos Levéltárba, ott vannak a titkos szervezet jegyzőkönyvei. Raffay Ernő ezeket beidézve több kötetben megírta, hogy a szabadkőművesek milyen módszerekkel készítették elő az ország politikai, gazdasági és kulturális megszállását. Tényekkel igazolva ismertette:

a bolsevizmus szálláscsinálói a szabadkőműves páholyok voltak. Új emberfajt, új társadalmat akartak létrehozni a francia forradalom eszmeiségéből az internacionalizmus talaján.

Akkor nem volt rá idejük, de az ötvenes években Rákosi Mátyásék bepótolták a véres munkát. Egyébként Rákosi is a szabadkőművesek ifjúsági szervezetében, a Galilei-körben szocializálódott.

– Ma is hasonló módon és eszközökkel dolgoznak hasonló célokért?
– Az 1918-as összeomlás előtt stratégiát dolgoztak ki a hatalomátvételre. Benne van a jegyzőkönyvekben. Ennek legfontosabb eleme, hogy el kell foglalni a magyar kultúrát, meg kell semmisíteni a magyar nemzeti öntudatot, civilszervezeteket kell létrehozni, amelyek megosztják a magyar társadalmat. Az ateizmus talaján pedig el kell pusztítani a kereszténységet. Ma ugyanez játszódik le. Ugyanúgy titkosan szerveződnek, csak ma a szabadkőművesek szerepének egy részét átvették az NGO-k, az úgynevezett civilszervezetek. Látszólag nem veszélyesek, papíron társadalmi ügyekért dolgoznak, a háttérben pedig titkos globális célokat valósítanak meg: Európa elpusztítását benne a kevert népességű káosztársadalmakkal.

Szakács Árpád szerint a jobboldali újságírás túlságosan politikai központú Fotó: Vermes Tibor

– Kinek a kulturális diktatúrája? című sorozatod nagy vitát kavart a magyar közéletben. Mennyire reális kép, hogy miközben a Fidesz hatalmon van, a kulturális élet és az oktatás nagyobb része az ellenzék kezében maradt?
– Ugyancsak tekintsünk vissza a múltra: vajon balliberális kormányok idején miért akarta az SZDSZ az oktatási és a kulturális területeket? Pontosan tisztában vannak azzal, hogy innen tudnak a legjobban hatni a társadalomra. A világlátás és az életérzés egyeduralmát a kultúrán keresztül lehet elérni.

A balliberális oldalnak nem egyszerű többsége van a kulturális világkép formálásában, hanem olyan hatalma, amivel azt tehet, amit akar.

– A balliberális oldal azzal vág vissza, hogy nincs jobboldali és baloldali, csak minőségi vagy dilettáns kultúra. Mi a véleményed erről?
– Egy egészséges nemzeti kultúrának sajátosnak és összetéveszthetetlennek kell lennie, saját kérdésekre saját válaszokat kell adnia – írta Csurka István. Ha valaki a mai magyar kultúrában ezt a minőségre épülő eredetiséget keresi, akkor nincs könnyű helyzetben. Az irodalom lassan belefullad a posztmodern keveréknyelven íródott, semmiről nem szóló sznob szövegtengerbe. A színházi és a képzőművészeti világot elfoglalták az exhibicionista őrjöngők, a művészeti csúcs mércéje pedig az, ha a nagy sztáralkotó, rendező saját beteg világát vetíti ki a többségi társadalomra. A művészet lényegét, a katarzis kiváltását, az emberi lélek felemelésének gondolatát, egy értékrend megjelenítését felesleges is várnunk a modern halálkultusz prófétáitól. A jelenlegi kulturális szereplők elsősorban politikai propagandisták, csak másodsorban művészek – tisztelet a kivételnek. Magyarországon ma a globális balliberális világkép egyeduralkodóvá tételének programja zajlik, ezt segíti a kultúra minden területe. A kultúrán keresztül kommunikálnak egymással, ezen keresztül érzékenyítik a társadalmat. Többször is adatokkal alátámasztva megfogalmaztam: a film, képzőművészet, könyvkiadás, könyvterjesztés, előadó-művészet, a vizuális kultúrák, a színház, a zene, a fesztiválok stb. keretében, egyszóval

minden területen naponta sulykolják a migrációt, a genderelméletet, a homoszexuális meg egyéb „másságpropagandát”.

– Magyarország összes megyei napilapját tömörítő központi szerkesztőséget vezeted. Hogyan érzékeled, merre tart a magyar újságírás?
– A jobboldali újságírás túlságosan politikai központú. Egy huszadrangú levitézlett politikusnak még mindig ezerszer nagyobb esélye van a véleményével bekerülni a médiába, mint például egy rangos Kossuth-díjas színésznek. A konzervatív oldal kiszorult a kulturális világból és a kulturális véleményformálásból, a nagy költségvetésű intézmények, lapok közéleti tematizálásra, vitákra alkalmatlanok. A magyar hírszolgáltatásokat szemlélve az értékes és szórakoztató, szellemiségében, értéktartalmában jobboldali beágyazottságú, érdekes és izgalmas, fiatalos fogyasztói szokások szerint is releváns események és hírek hiánycikknek számítanak.

– Újabb és újabb sajtókurzusok indulnak. Egyesek szerint a jobboldali lapoknál hiány van jó tollú emberekből. Vonzóbb egy liberális környezetben dolgozni a mai fiataloknak?
– Ennek a megváltoztatására történtek intézkedések, de ezek annyira frissek, hogy érdemi hatásról még nem beszélhetünk.

A kihívás óriási: a meghatározott értéktartalmú kultúra vonzáskörének kibővítése elsőrangú jelentőségű, amelyről egyetlen politikailag domináns erő sem mondhat le.

Tény, hogy a számunkra fontos konzervatív szereplők közül nem nőttek ki a közönség megszólítására képes, szórakoztató személyiségek, akiket látva egy fiatal képzeletben a „jobboldali kultúra” és a „divatos kultúra” kifejezés közös metszetét is gond nélkül meg tudná alkotni. Ez tény, de nem megváltozhatatlan adottság.
– Kicsoda a magánember Szakács Árpád? Ennyire szerteágazó munka mellett mennyire jut idő magadra és családodra?
– A napilapos sajtó a médiavilág legkeményebb műfaja. Ez a felgyorsult élet kiindulópontja. Naponta több száz e-mail, üzenet, telefon, tárgyalás zúdul az emberre. Nem ritka, amikor már hajnali 3-kor csörög az ébresztőóra. Ez egy vadvízi evezés, ahol nincs megállás, minden egyes nap veszélyes sziklák és örvények sokaságát kell kikerülni. Ebből nem lehet kiszállni, ebben a munkában soha nem lehet elfáradni. Testileg persze néha előfordul, de lelkileg sohasem. Próbálom emlékeztetni magam arra is, hogy nemcsak társadalmi felelősségvállalása van az embernek, hanem a családra is oda kell figyelni. Ebből a szerepből aránytalanul sok teher hárul a feleségemre, Szilágyi Erzsébetre. A rengeteg elfoglaltság miatt nem neheztelnek rám a gyerekek, de sokszor látom a tekintetükön, hogy hiányzom nekik.

Szakács Árpád
Köröstárkányban született 1980-ban. Újságíró, szerkesztő, könyvkiadó. 1998 és 2001 között a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló és az Erdélyi Napló munkatársa. 2001-től a Magyar Nemzet igazságügyi szakújságírója. 2004-től a Reggel című napilap újságírója, szerkesztője. 2005-ben az Axel Springer központi szerkesztőségének újságírója, szerkesztője. 2008 és 2016 között több lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője. 2016-tól a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjai központi szerkesztőségének főszerkesztője. Nevéhez köthető a Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozat, amely az utóbbi évtizedek legnagyobb visszhangot kiváltó tényfeltáró írása volt. A sorozatról hírt adtak a Reuters, BBC, DPA és más külföldi sajtóorgánumok oldalai is. Szakmai elismerései: Csepel Örökség-díj (2014), Eötvös József-sajtódíj (2018), Petőfi Sándor Sajtószabadság Díj (2018), Lovas István Sajtódíj (2019). Az általa vezetett szerkesztőség munkáját 2019-ben Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjjal ismerték el a parlamentben.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb