HIRDETÉS
A kilencvenes évek derekán Nagyszebenben betértem a város legnagyobb zöldségpiacára. Az egyik asztal előtt hosszú sor kígyózott, pedig az árus akkor hordta be a piac melletti parkolóból kisszekéren a zsákokba pakolt zöldségét. Kiderült, egyik bágyoni ismerősöm érkezett meg a felségével aranyosszéki murkot, petrezselymet, zellert és hagymát árulni. A vásárlók pedig türelmesen kivárták, amíg minden az asztalra került, és tele szatyorral indultak haza. Hiába volt a környező asztalokon is gyökérzöldség, mert az aranyosszéki veteménynek akkora volt a hírneve, hogy aki tehette, azt vásárolta.
Ez a történet jut eszembe, amikor a Torda–Nagyenyed országút felől közelítek a községközpont, Várfalva irányába Bágyon, Kövend és Aranyosrákos érintésével. A zömében magyar falvak határát kémlelem. Kedvenc vidékem ez, hiszen a kolozsvári napilap egykori munkatársaként sokszor megfordultam itt, sok gazdát és agrárvállalkozót megismertem, akik a rendszerváltás utáni években egyre nagyobb területen termeltek zöldséget.
Az egykori veteményeskertek manapság szép emléknek számítanak. Bármerre nézek, a földek ma is meg vannak dolgozva, de az egykori zöldséges kisparcellákat felváltotta a nagy kiterjedésű búza-, kukorica-, repce- vagy cukorrépaültetvény. Elvétve látni egy-egy zöldségesparcellát, ahol néhány évtizede még rengeteg emberrel, igavonó állattal és mezőgéppel találkozott a szemlélő. Két évtized alatt gyakorlatilag leáldozott a híres aranyosszéki zöldségnek: piaci helyét átvette a török, lengyel és az egyéb külföldi áru.
A 2012 óta polgármesterként dolgozó Marginean Jánossal a várfalvi községházán találkozom, és óhatatlanul a gazdálkodásra terelődik a beszélgetés. Régi ismerősként többször beszélgettünk erről, hiszen az 1972-ben született politikus a zöldségtermesztést bágyoni gazdaként kezdte fiatalon a Ceaușescu-rendszerben szülei mellett.
A rendszerváltás után a faluban maradt, megnősült, házat épített, és bő két évtizedig gazdálkodásból élt a családjával. Neki is fájdalmas felidézni az aranyosszéki zöldségtermesztés bukását,
hiszen a kilencvenes években még ebből szerezte keresetét a község lakosságának 70–80 százaléka.
„Az én nemzedékem és a nálam fiatalabbak a rendszerváltás után mind helyben maradtak. Akkoriban lépcsőzetesen kezdett leépülni a tordai ipar, nem voltak vonzóak a gyári fizetések, így a fiatalok a jó pénzt hozó zöldségtermesztés mellett kötelezték el magukat. Egyre többen vásároltak mezőgépeket, és nagyobb területen is belevágtak a gazdálkodásba. Pár évig úgy tűnt, hogy a temesvári, petrozsényi, nagyszebeni vagy a brassói zöldségpiacokon korlátlan mennyiségben és jó áron lehet értékesíteni az árut. A piacolás már a kommunizmus éveiben felfutott, de a földek tulajdonba helyezésével soha nem látott fellendülés indult el a helyi mezőgazdaságban” – emlékezik vissza a kilencvenes évek „aranykorára” Marginean János.
Ez azonban nem tartott sokáig, mert
a zöldségtermesztés lendületes fejlődésének hasznát a nagyvárosi viszonteladók irigyelték meg, akik jó üzletet láttak abban, ha olcsón felvásárolják az aranyosszéki gazdák áruját, majd magas felárral értékesítik a piacokon.
Ez kezdetben jól jött sok gazdának, hiszen levette vállukról a piacra járás terhét. Ám hamar kiderült: az aprópénzért történő nagybani zöldségértékesítés vakvágány. Az igazi kegyelemdöfést végül a külföldi termények behozatala hozta el: először a Bánságba kezdték el importálni a szerbiai (délvidéki) zöldséget, utána elárasztotta a piacot az olcsó és agyonvegyszerezett török áru. Erre az európai uniós csatlakozás rátett még egy lapáttal, az úgymond egységes európai piaccal.
Mire az aranyosszékiek felébredtek, eladhatatlanná vált a kisparcellákon megtermelt zöldség. Ekkor még tovább lehetett volna lépni a közös értékesítés megszervezésével, erre viszont nem volt fogadókészség. A környék egyik legelső szövetkezeti kezdeményezése, az Aranyoskert, abból a célból jött létre, hogy segítséget nyújtson az értékesítési gondokkal küzdő gazdáknak, de a bizalmatlanság és a gazdák érdektelensége miatt megbukott.
Marginean János korábban alpolgármesterként dolgozott a községházán, és e minőségében több próbálkozása volt, hogy valamiféle társulást hozzon létre, de nem sikerült.
Az értékesítési gondok megjelenésével egyre többen hagyták abba a gazdálkodást, és elszegődtek ipari munkára. A váltásnak fontos mozzanata volt az észak-erdélyi autópálya építése Aranyosgyéres és Gyalu között, ahova a szükséges kavicsot bágyoni kavicsbányákból termelték ki, a cégek pedig zömében helybeli embereket alkalmaztak.
Az elfelejtett zöldségtermesztéssel persze az élet nem állt le. Az aranyosszéki község előtt új lehetőségek nyíltak meg. Várfalva felé jövet megnéztem a Bágyon határában mintegy nyolc hektáron kialakított ipari parkot, ahol több cég is termel, többek között repülőalkatrészeket állítanak elő. A polgármester szerint a községből már legalább száz ember dolgozik itt, a fizetésekkel meg vannak elégedve. Többségüket Németországban és Csehországban képezték ki rövid tanfolyamokon. A polgármester mutatja, hogy a mostani területek többszöröse fog benépesedni a következő pár esztendőben az összesen 320 hektárra tervezett ipari parkban.
Az észak- és a dél-erdélyi autópálya csomópontjának szomszédságában fekvő ipari park iránt nagy az érdeklődés, több cég nagy logisztikai raktárt szeretne itt építeni.
Az országút túlsó oldalán a Kaufland évek óta üzemelteti egyik legnagyobb romániai áruelosztó központját. „Számunkra ez a legfontosabb pénzügyi forrás, amire hosszabb távon alapozni lehet a község fejlesztésében” – fogalmaz a helyi elöljáró, aki a Bágyon, Kercsed, Kövend, Aranyosrákos, Várfalva, Csegez és a Székelyhidasból álló község lakossága számára a legfontosabb munkahelyteremtő beruházásként tekint a Bágyon határában terjeszkedő nagyméretű beruházásra.
Marginean János a másik kitörési pontnak a turizmust tartja: a bukaresti minisztérium asztalán vár elfogadásra a 2019-ben leadott kérésük a község turistaövezetté történő besorolásáról. Amennyiben ez megszületik, az új európai uniós pályázatokból számos terv megvalósítására nyílik majd lehetőség. Jelenleg négy sikeres pályázatuk kivitelezéséről folynak az egyeztetések. A szintén magyar polgármester által vezetett szentmihályi községházával karöltve tucatnyi falu érintésével építenek turisztikai bicikliutat, amely egy szakaszon az Aranyos folyó mellett haladva térne be a község területére, és a bágyoni ipari parkot megkerülve Tordát is elérné.
A turisztikai fejlesztési tervekre alapozó községvezetésnek már eddig is jó tapasztalatai vannak az elmúlt 10–15 évből, hiszen
a zömében Magyarországról érkező vendégek kedvenc szálláshelye Aranyosszék, ahol a Székelyföld felé tartva két-három napig megpihennek, és felkeresik a Tordai-hasadékot, Torockót, illetve az Erdélyi-szigethegység más turisztikai érdekességét.
A bicikliutak mellett számos turistaösvényt is felújítanak a környéken, így a község falvaiban sokasodó panziók és a faluturizmus szolgáltatásait kínáló vendégszobák tulajdonosai nagyobb bevételekre számíthatnak a következő években.
Kérdés, hogy a község hagyományos arcát adó mezőgazdasággal mi lesz. A polgármester szerint a gazdálkodás az elmúlt 10–15 évben gyökeresen átalakult. A község területén négy mezőgazdasági nagyvállalkozó működik, aki több száz hektár területen termel elsősorban gabonát, ugyanakkor megmaradt néhány kisebb zöldségtermesztő gazda is.
A legnagyobb termelő Turdean Emil agrárvállalkozó, aki két pilóta fiával összesen 1200 hektár területen gazdálkodik a községben, illetve távolabbi falvakban is.
A vállalkozóval bágyoni telephelyén találkozom, ahol a modern gabonasilók által körülzárt tiszta udvaron úgy érzi magát az ember, mint egy jól menő, nyugat-európai farmon.
A fiatalon mozdonyvezetőként dolgozó férfi már a kilencvenes években váltott, és a rokonságból kikerült más vállalkozókkal együtt előbb malmot, majd pékséget üzemeltetett Sinfalván, utána hozzáfogott a szántóföldi növénytermesztésnek. Egykori üzlettársaitól 2004-ben önállósodott, és idővel az üzletbe két fia is betársult, akik pilótaként dolgoznak személyszállító repülőgépeken, szabadidejükben pedig bevállalták a nagyüzemi gazdálkodást.
A bágyoni születésű agrárvállalkozó legyint, amikor felvetem, miért nem foglalkozik nagyüzemi zöldségtermesztéssel is, ha már a vidék erről híres. Kiderül, ma már nagyüzemi szinten sem éri meg. A legnagyobb gond a folyamatos öntözés hiánya, a másik hátrány pedig az, hogy a külföldről olcsón és nagy tételekben behozott zöldséggel nem lehet árban versenyezni.
Vendéglátóm szerint a kisparcellákon kilátástalan a megmaradt gazdák vergődése, mert ilyen kis tételben nem lehet kifizetődően termelni.
„El kell fogadni, hogy az unió tagországaiban kialakul a kifizetődően termelhető mezőgazdasági termékek lajstroma. Korábban nagy területen termeltem én is krumplit, de nálunk már ez sem kifizetődő a folyamatos felmelegedés miatt. Amíg Hollandiában egy hektáron megtermelnek száz tonnát, vagy Lengyelországban, az északi területeken a mi árunknál olcsóbban tudják előállítani, nálunk nem éri meg ebbe befektetni. Ezért döntöttünk a kalászos gabonák, a kukorica, a repce és a cukorrépa mellett” – foglalja össze üzletpolitikáját a bágyoni vállalkozó.
Turdean a legnagyobb gondnak mégis azt tartja, hogy a romániai mezőgazdasági piaci szereplők jelentős része adócsalásból él.
Aki vállalkozóként termel, azt a környezetvédelemtől a pénzügyi igazgatóságig minden állami szerv ellenőrzi. Az úgymond jogi besorolás nélküli magángazdaként több tíz hektáron termelő „kisvállalkozók” pedig gyakorlatilag nem fizetnek adót, miközben kapják az agrártámogatást. A bágyoni üzletember szerint emiatt sem működik az együttműködés, a társulás a termelők között: közösen lehetne a falvak határában megoldani az öntözést, miután az aranyosszéki falvakat a kommunista rendszerben összekötötték egy kibetonozott öntözőcsatornával, ebből közösen kellene az öntözővizet kiszivattyúzni a földekre. „Ezt én egyedül nem tudom felvállalni. Ehhez kellene legalább tíz hozzánk hasonló agrárvállalkozás.
– érvel Turdean Emil. Aki mégsem mondott le a szövetkezésről. Amikor látta, hogy ez helyben megoldhatatlan, Kolozs, Fehér és Maros megye több farmerét megkereste, és tető alá hozott egy értékesítési szövetkezetet, amelynek több tíz vállalkozója mintegy harmincezer hektáron termel. Most folyik a bejegyzés, és a közös tervek kidolgozása: amennyiben a közösségi vállalkozás összejön, ez lesz Erdély legnagyobb működő mezőgazdasági szövetkezete.
Az értékesítési gondok ellenére a legtöbb aranyosszéki faluban maradtak kisebb termelők is, akik ma is piacolnak. Közéjük tartozik a bágyoni Csegezi család, Piroska és Béla. A mintegy öt hektáron gazdálkodó család mindig zöldségtermesztéssel foglalkozott főállásban, amióta a kilencvenes évek elején visszaszerezte a családi örökséget.
Amikor becsöppentem hozzájuk, éppen a másnapi piacolásra készültek újkrumplival, retekkel, friss zöldségekkel. Kimentünk a határba is, hogy megnézzem, milyen egy mai zöldségesfarm. A két nagyobb tagban fekvő parcellák közös gondja, hogy egyiket sem lehet közeli vízforrásból öntözni. Kényszermegoldásként a gazda a csepegtetős öntözéshez használt csőrendszert telepített a sorok közé, és tartálykocsival viszi ki heti egy-két alkalommal a vizet, hogy a retekből és a korai sárgarépából, petrezselyemből és zellerből piacos növény legyen.
– panaszkodik a gazda, aki azt szeretné, hogy a bágyoni határban levő lapályon fekvő földjeikhez az öntözővizet egy fővezetéken lehessen felhozni. Úgy véli, erre a polgármesteri hivatalnak kellene pályáznia, mert a gazdák ekkora befektetést közösen sem tudnának tető alá hozni. Öntözés hiányában még azoknak a termelőknek a sorsa is meg van pecsételve, akik annyi év után kitartottak a zöldségtermesztés mellett.
A Csegezi család a felmerülő gondok ellenére elégedett. A nagyenyedi piacra járnak heti két-három alkalommal, és mindig annyi árut visznek, amit aznap értékesíteni tudnak. „Nekünk az a szerencsénk, hogy az évek során kialakult egy törzsvásárlói gárda” – magyarázza Piroska, aki azt is elmondja, hogy így sem könnyű, mert a piacon sok viszonteladó árul. Ők nagyban megvásárolják a külföldről származó zöldséget, és ugyanolyan áron kínálják, mint az aranyosszékit. Sok vevő nem tesz különbséget a kétféle áru között, ezért ha azt látja, hogy a nagyáruházban olcsóbban megvásárolhatja ugyanazt a portékát, mint a piacon, akkor az áruház mellett dönt.
Csegezi Béla jó jelnek tartja, hogy egyre többen keresik a helyi terméket, így abban reménykedik, visszatérhet még az aranyosszéki portéka ázsiója. Ha hosszabb távon lesz, aki megtermelje.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
